A Ferencvárosi TC otthonában, a Groupama Arénában szólították pályára csapatunkat az OTP Bank Liga NB I. 25. fordulójában. A zárt kapuk mögött vívott találkozó végül magabiztos hazai sikerrel zárult.

 

A tabellán elfoglalt helyezéseknek megfelelően kezdődött a mérkőzés. Az első helyen álló Ferencváros rögtön magához ragadta a kezdeményezést, többet birtokolta a labdát, s védekezésre kényszerítette csapatunkat. Labdarúgóink azonban remekül megoldották a feladatukat, hiszen csupán egy nagy helyzetet tudtak kialakítani a fővárosiak, igaz, ebből meg is szerezték a vezetést. Oleksandr Zubkov vezette fel a labdát, majd Sylvestre Bolihoz passzolt, aki Szabó Alex szorításában hét méterről, jobbról bombázott a bal felsőbe. Kevésen múlt, vagyis inkább Slakta Balázson, hogy nem kétgólos előnnyel mehettek szünetre a csapatok, de kapusunk nagyszerű mozdulattal tolta szögletre a labdát Isael szabadrúgása után.

A második félidő is hasonló mederben zajlott, mint az első. A hazaiak fölénye az utolsó fél óra előtt érett ismét góllá. Ezúttal is Oleksandr Zubkov volt az előkészítő, akinek beívelését Isael fejelte tíz méterről, középről fejelte a jobb alsóba. Próbált kijönni a szorításból csapatunk, de ezúttal sem kapott meg egy jogos büntetőt, miután Lovrencsics Gergő kézzel vette át Nagy János beadását a saját tizenhatosán belül. Büntető helyett azonban újabb Fradi gól következett, miután Isael szögletét Miha Blazic fejelte a bal alsóba. A háromgólos hátrányban úgy érződött, hogy kicsit megnyugodott csapatunk, de hazaiak nem vettek vissza a lendületből, s a csereként pályára lépő Varga Roland révén még két góllal terhelték meg együttesünk kapuját.

 

Ferencvárosi TC–Kaposvári Rákóczi FC 5–0 (1–0)
Budapest, Groupama Aréna, zárt kapuk mögött. V.: Solymosi (Garai, Becséri).
Ferencvárosi FC: Dibusz – Lovrencsics G., Blazic, Otigba, Heister – Kharatin, Sigér D. – Zubkov (Varga R., 81. p.), Isael (Vécsei, 84. p.), Tokmac – Boli (Sihnevic, 81. p.). Vezetőedző: Sergii Rebrov.
Kaposvári Rákóczi FC: Slakta – Vachtler, Ur, Szabó A., Fodor M. – Hegedűs D. (Nagy R., 65. p.), Szakály A. (Nagy J., a szünetben) – Pintér Á., Nagy K., Borbély Á. – Ádám M. (Balázs Zs., 70. p.). Vezetőedző: Disztl László.
Gólszerzők: Boli (38. p.), Isael (58. p.), Blazic (73. p.), Varga R. (85. és a 92. p.)
Sárga lap: Otigba (48. p.), illetve Nagy K. (89. p.).