Székesfehérvárról érkezik csapatunkhoz a fiatal, 17 éves Balla Kevin.
A 2006-ban született, így a fiatalszabálynak is megfelelő Balla Kevin Károly a Fehérvár második csapatától érkezik Kaposvárra. A középpályás hazánk egyik legjobb utánpótlásnevelő műhelyében, a Főnix-Goldban kezdte pályafutását. 16 évesen váltott és Fehérvár utánpótlásába igazolt, s az NB III.-as csapatban is bemutatkozott. Az előző idényben már a székesfehérváriak második csapatának keretéhez tarozott, s 19 harmadosztályú mérkőzésen lépett pályára.
– A Főnixben kezdtem el focizni négy évesen, majd 12 év után váltottam és a Fehérvár első osztályban szereplő U17-es csapatához igazoltam, amivel a második helyet szereztük meg egy jó szezon után, sőt még az NB III-ba is bemutatkozhattam – mondta Balla Kevin. – Az előző idényben sajnos kevés játéklehetőséget kaptam a Fehérvár második csapatában, azonban mind szempontból hasznos idény volt.
Balla Kevin hozzátette: Az előző csapatában kicsit hátrébb szerepelt, de jobban érzi magát tízes pozícióban, ahol megmutathatja a kreativitását.
– Úgy hallottam, hogy jó csapat van Kaposváron és ez az elmúlt két hétben be is igazolódott számomra – folytatta Balla Kevin. – A felkészülés alapján azt gondolom, hogy komoly célokkal vághatunk neki a bajnokságnak, a csapat esélyes a dobogóra. Remekül érzem magam a Rákóczinál, a csapat igen befogadó, így már most úgy érzem, mintha évek óta itt játszanék. Az edzőmeccsek jól sikerültek, mind a hármon kezdőként kaptam lehetőséget, sőt mindegyiken jó játékkal nyertünk, ezt a formát pedig szeretnénk átmenteni a bajnokságra.