Együttesünk Felcsúton lépett pályára a harmadosztály Nyugati csoportjának hatodik körében. Az első félidőben Kollega Krisztián góljával szereztük meg a vezetést, majd a második játékrészben bebiztosítottuk a győzelmet.

A találkozó előtt együttesünk és a Puskás Akadémia FC második csapata egyaránt tíz-tíz ponttal állt a tabellán, a hazaiak csak jobb gólkülönbségüknek köszönhetően előzték meg csapatunkat.
Az első negyed órát követően fokozatosan kezdtük átvenni a mérkőzés irányítását, s dominanciánk a 19. percben góllá is érett. Sóron Tibor ugratta ki remekül Kollega Krisztiánt, aki kilőtte a jobb alsót. A szünetig több helyzetet dolgoztak ki a hazaiak, s Péter Bence révén egyenlíteni is tudtak.
A második félidő elején is Slakta Balázsnak többször is játékba kellett avatkozni, s kapusunknak is köszönhetően elmaradt az újabb hazai találat. A folytatásban ismét csapatunk akarata érvényesült, egyre több helyzetet dolgoztunk ki, s a csereként pályára lépő Andorka Péter góljával újra nálunk volt az előnyt, amit nem sokkal később kettőre növeltünk. A szintén csereként pályára lépő Ivancsics Gellért végzett el a szabadrúgást, ami egy hazai játékoson megpattant, így védhetetlenül vágódott a hálóba. A találat érdekessége, hogy ez volt középpályásunk első labdaérintése. A találkozó hajrája számtalan helyzetet és egy gyors gólváltást is hozott. Előbb Ur László szerezte meg szezonbéli első találatát egy kapu előtti kavarodás után, majd a középkezdést követően Komódi Kevin volt eredményes.
Összességében együttesünk megérdemelt győzelmet aratott a Puskás Akadémia FC II. felett, egy sok helyzetet és gólt hozó mérkőzésen. Szerdán ismét pályára lépünk a Puskás Akadémia ellen, igaz akkor az első csapatot fogadjuk a Magyar Kupa hatodik fordulójában.
Artner Tamás#!# Egy jól felkészített, dinamikusan játszó csapatot sikerült megvernünk. A mérkőzésen többször is szerkezetet váltottunk, s minden húzásunk maximálisan ült. A csereként beállókat külön kiemelném, hiszen Andorka Péter és Ivancsics Gellért is gólt szerzett, s Fodor Marcell is sokat lendített a játékon. 
Puskás Akadémia FC II.–Kaposvári Rákóczi FC 2–4 (1–1)
Felcsút, 150 néző. V.#!# Szalai L. (Aradi, Keszthelyi).
Puskás Akadémia FC II.#!# Varga Á. – Poór (Erdei, a szünetben), Radó D., Lipcsei Á., Deutsch L. – Kovács T., Mim – Csilus, Hudák, Tímári (Komódi, 59. p.) – Péter B. (Szabó M., 70. p.). Vezetőedző#!# Bojan Lazics.
Kaposvári Rákóczi FC#!# Slakta – Ur, Bakos, Hadaró – Vachtler, Szakály A., Ludánszki (Ivancsics, 73. p.), Nagy K., Nagy J. (Andorka, a szünetben) – Sóron, Kollega K. (Fodor M., 79. p.). Vezetőedző#!# Artner Tamás.
Gólszerzők#!# Péter B. (33. p.), Komódi (82. p.), illetve Kollega K. (19. p.), Andorka (60. p.), Ivancsics (75. p.), Ur (81. p.).