Piros lapokkal színezett pontot szerezett a Kolorcity Kazincbarcika SC otthonában csapatunk a Merkantil Bank Liga 22., tavaszi első fordulójában.

 

Egy kétnapos túrával kezdte a 2021-es bajnoki évet csapatunk, hiszen labdarúgóinkat az ország másik felében, Kazincbarcikán szólították pályára, a nemrég átadott Kolorcity Arénában. Együttesünk kezdőjében a téli szerzemények közül Lakatos Csaba, illetve Zsirai Martin kapott helyet a szakmai stábtól, amely ezúttal is három belső védős hadrendben küldte pályára a srácokat. A találkozó első perceiben több hazai rohamot is át kellett vészelni csapatunknak, sőt Pogacsics Krisztiánnak két alkalommal bravúrt is be kellett mutatnia. A folytatás már kiegyenlítettebb játékot hozott, de kevés gólszerzési lehetőséget. Leszámítva egy rosszul sikerült hazai beívelést, amely után felső lécről vágódott le a labda. Az első játékrész utolsó percében megfogyatkozott együttesünk, hiszen Nagy Tamás két percen belül kétszer is besárgult, így a második félidőre már csak tíz emberrel futott ki csapatunk.

A folytatás mégis egy ígéretes Szarka Ákos lehetőséggel indult, de támadónk estében a kapu mellé gurított, ami viszont nagyobb gond, hogy ebben bele is sérült, így egy pár perces ápolás után Bartos Julián kapott lehetőséget. A kazincbarcikaiak emberelőnye bő tíz percig tartott csak, hiszen az 58. percben Toma György is megkapta második sárga lapját, így tíz a tíz ellen folytatták a felek. Az fél órában mind a két fél sokat tett a három pontért, mind a két kapusnak bőven akadt dolga, de egyik fél sem tudta megszerezni a győzelmet. Az lefújáskor így, akárcsak ősszel döntetlent eredmény mutatott az eredményjelző.

 

Kolorcity Kazincbarcika SC–Kaposvári Rákóczi FC 0–0
Kazincbarcika, Kolorcity Aréna, zárt kapuk mögött. V.: Pillók (Bede, Bertalan).
Kolorcity Kazincbarcika SC: Horváth L. – Majzik (Tóth B., 87. p.), Dávid Z., Németh T. (Farkas A., 67. p.), Fótyik, Oldal – Tóth-Gábor, Csősz, Toma – Kovac (Korbély, 56. p.), Kovács M. Vezetőedző: Pacsi Bálint.
Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Ur, Nagy T., Lakatos Cs. (Bíró D., 70. p.) – Nagy J., Balog A., Zsirai, Erdei (Szakály A., 70. p.), Hadaró – Szarka (Bartos, 51. p.), Balázs Zs. (Gál, a szünetben). Vezetőedző: Várhidi Péter.
Kiállítva: Toma (58. p.), illetve Nagy T. (45. p.).
Sárga lap: Toma (38. p.), illetve Nagy T. (43. p.), Szakály A. (78. p.).

 

Kolorcity Kazincbarcika SC - Kaposvári Rákóczi FC
2021. február 7.