Januártól csapatunk korábbi hálóőre, Gyenes András lesz az NB III.
Nyugati csoportját vezető együttesünk kapusedzője.
Az eddigi kapusedzőnk, Tóth József két fronton állt helyt, hiszen a felnőttcsapat mellett a Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia kapusaival is rendszeresen foglalkozott. A szakember a folytatásban az akadémián dolgozik tovább a fiatal, tehetséges hálóőrökkel.
Gyenes András a januártól csatlakozik a felnőtt együttes szakmai stábjához. Az UEFA C licenccel rendelkező tréner eddig a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémián dolgozott. A jövőben azonban kizárólag a felnőtt együttes kapusaival foglalkozik.
Gyenes András a Rákócziban kezdte pályafutását, ahol végigjárta ranglétrát, eljutott a felnőtt csapatig, majd megfordult az NB II.-es Kaposvölgyében, az NB III.-as Nagyatádban mielőtt visszatért volna az akkor a megyei I. osztályban szereplő Rákóczihoz. Az előző szezon őszi felében a Kondoros elleni Magyar Kupa mérkőzésen még védte csapatunk kapuját.
– Tavaly ősszel fejeztem be a labdarúgó-pályafutásomat, amikor új szakmai stáb érkezett a Rákóczihoz, s inkább a fiataloknak szavaztak bizalmat – mondta Gyenes András. – Közel egy éve foglalkozom a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia kapusaival. Neves kapusedzőkkel dolgoztam együtt pályafutásom alatt, így megvannak a tapasztalataim, amiket szívesen adok át a fiataloknak. Természetesen folyamatosan szeretném képezni magam, így a terveim között szerepel a B licenc elvégzése is.