Utolsó idei bajnoki mérkőzését vívja a labdarúgó NB I-ben a Kaposvári Rákóczi#!# Sisa Tibor legénysége szombaton a Győr otthonában lép pályára. A tét nagy, a fiúk szeretnék újra elérni a klub történetének eddigi legjobb bajnoki eredményét, a hatodik helyezést. Az elmúlt hetekben gyengélkedő Rákóczi győzelemmel búcsúzna a szezontól.

Az utóbbi négy meccsen nem győztek Pericsék, sőt, pontot is csupán egyet szereztek. Ezzel a dobogó lehetősége el is úszott, ami azt nézve, hogy a bajnokság nagyrészében ott állt a csapat, talán csalódás. A hátteret tekintve azonban így is bravúr az eddigi szereplés. Az ötödik-hatodik helyek megszerzésére azonban még van esély. Ehhez persze pontot, pontokat kellene hozni Győrből, ami nem lesz egyszerű.
A kaposvári játékos Hegedűs Dávid azt mondta#!# amióta átvette Csertői a csapatot, jobban szerepelnek, mint tavaly, nehéz lesz javítani. Az utolsó meccseken elúszott a bronzérem, de ha nyerünk, akkor igaz, hogy nem a mi kezünkben van csak a sorsunk, de mégis előreléphetünk a tabellán.

A győriek stabilizálták középmezőnybeli helyüket tavasszal, és Csertői Aurél vezetésével csak ritkán kapnak ki. A győriek tudják, éremért, vagy a kiesés elkerüléséért már nem küzdenek ezen a meccsen.

Azt várom, hogy becsületesen küzdjünk, a Kaposvár jó évet zárt, azt tudom, hogy a bronzérem már elúszott nekik, nekünk még vannak hiányosságaink, de hazai pályán mindenképpen meg akarjuk szerezni a három pontot – nyilatkozta telefonon a Kaposportnak Csertői Aurél az ETÓ-ból.
A találkozó szombat fél hatkor kezdődik, a győriek 5 ponttal a hatodik Kaposvárral szemben a tizedik helyen tanyáznak. A kapos.hu és a sonline.hu internetes portálokon ezúttal is tudósítást olvashatnak a mérkőzésről, a Kapos Televízióban pedig vasárnap este fél nyolckor láthatják a találkozó felvételét.