A Kaposvári Rákóczi felkészülési mérkőzésen 1–1-es döntetlent játszott a másodosztályú román bajnokságban legutóbb a második helyen végző, így az élvonalba feljutó Sageata Navodari ellen. A két csapat Bécsben találkozott egymással. Csapatunk már a harmadik percben vezetést szerzett Pavlovic góljával, Selymes Tibor együttese a második félidőben egyenlített.

– Ezen a héten más típusú edzésmunkát végeztünk, mint az ezt megelőző időszakban, és a hosszú buszozás is megviselte a csapat tagjait. Az első félidő, néhány hibától eltekintve, jó mérkőzést hozott. Ellenfelünk egy hét múlva már bajnoki találkozót játszik, nekünk még két hetünk van a kezdésig, és remélem, sikerül hasznosan eltölteni az előttünk álló napokat – mondta honlapunknak Prukner László vezetőedző. 
Sageata Navodari (román) – Kaposvári Rákóczi FC 1–1 (0-1)
Bécs
Rákócz FC#!# I. félidő#!# Posza (Rusák, 46.) – Okuka (Földes, 57.), Kovács O. (Vrucina II., 46.), Addo, Jánvári (Zámbó, 46.) – Pavlovic (Bőle, 46.), Babic (Böjte, 60.), Balázs (Albert, 46.), Thiam – Haruna (Luka, 70.), Vrucina (Markus, 60.)
Gólszerzők#!# N”doye, illetve Pavlovic (3.)