A bal oldali és belső védőként is bevethető Hadaró Valentin három év kitérő után újra csapatunkat erősíti.
Hadaró Valentin Tabon kezdte pályafutását, majd egy felcsúti kitérő után került a Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémiára, ahol végigjárta a korosztályos csapatokat. A 2013/2014-es szezonban már az NB I.-ben is bemutatkozhatott, a következő idénytől már alapembernek számított. Először a másodosztályba kieső Kaposvárban tette le névjegyét, melyet ugyan egy időre elhagyott a Kisvárda kedvéért, de a kizárás után is visszatért, s a megyei egyből az NB I.-be jutott a somogyi zöld-fehér gárdával, s a neve az évek során kezdett összeforrni a Rákócziéval. Hadaró Valentin ugyanis összesen 198 tétmérkőzésen viselte a Rákóczi mezét, melyeken 19 gól szerzett. Ezeket a számokat pedig vasárnaptól tovább növelheti.
– Kaposváron megjártam a végleteket, a feljutásokat és a kieséseket – mondta Hadaró Valentin. – Mindig is az otthonomnak tekintettem a várost, hiszen 14 éves korom óta itt játszottam és jelenleg is Kaposvárhoz közel élek a családommal. Minden ide köt, így mindig is úgy gondoltam, a környéken szeretnék letelepedni, emiatt is tervezek hosszútávra a Rákóczinál, illetve a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémián is, hiszen elkezdtem utánpótlásedzőként is dolgozni.
Hadaró Valentin a Kaposvár NB II.-ből való kiesése után Kecskemétre igazolt. A KTE gárdájával is megismételte azt, amit a Rákóczival, azaz az NB II.-ből feljutottak az élvonalba, ahol végül óriási meglepetésre a második helyen végeztek. Hadaró Valentin az élvonalban nyolc meccsen lépett pályára az őszi félévben, majd a tavaszt kölcsönben, a PMFC együttesében töltötte. Egy évvel ezelőtt végleg a baranyaiak játékosa lett, s a legutóbbi idényben 18 meccsen lépett pályára a másodosztályban.
– Felemásra sikeredett az előző három szezonom – mondta Hadaró Valentin. – Kecskeméten nagyon sikeres másfél évet töltöttem, megszerettem a klubot, azóta is jó viszonyban maradtam többekkel a szakmai stábból, és természetesen több játékossal is baráti viszonyban vagyok. A pécsi történetet két részre bontanám: az első félévben, amikor kölcsönben szerepeltem a PMFC színeiben, nagyon sikeres idény volt, mint csapat szinten, mint egyénileg. Ezt bizonyítja az is, hogy tavaly nyáron kivásárolt a klub az elő szerződésemből. Hosszútávon terveztem Pécsen, szerettem ott lenni, amikor sikeresek voltunk nagyon jó volt Pécsen focistának lenni, szerintem az NB II.-ben a top háromban volt a nézőszám minden hazai meccsen. Ez is mutatja, hogy ott mennyire éhesek a szurkolok a jó eredményre. Sajnos, tavaly nyáron, az utolsó edzőmeccsen, az utolsó percben megsérültem és ez rányomta az egész szezonomra a bélyegét. Sajnálatos módon az egész csapatnak is hasonló volt az az éve és kiesés lett a vége. Ekkor megkeresett a Rákóczi vezetőedzője, az elnöke és a technikai vezetője is, hogy szeretnék, ha hazaigazolnék. Felvázoltak egy nagyon pozitív koncepciót és, ahogy már említettem, hosszútávon tervezek a klubnál így hamar megegyeztünk. Mindig is követtem a kaposvári futball történéseit, azután is, hogy eligazoltam. Amikor csak tehettem, a mérkőzéseket a helyszínen néztem, ha nem, akkor pedig online követtem a csapat szereplését, hiszen több jó barátom is játszott, játszik a csapatban, illetve a klubnál dolgozókkal, a stábtagokkal is nagyon szoros kapcsolatom alakult ki az itt töltött évek alatt.
Hadaró Valentin visszatérését követően gyorsan beilleszkedett, ennek egyik ékes bizonyítéka, hogy az edzőmeccsek alkalmával már a csapatkapitányi karszalagot is viselte.
– Gyorsan befogadtak a társak, azt is látom, hogy felnéznek rám – tette hozzá. – Igen fiatal a társaság, ezért mindenben próbálok nekik segíteni a pályán és azon kívül is. Úgy vélem, jó személyiségek alkotják az öltözőt. Mindenki nagyon éhes a sikerre, napról-napra fejlődni szeretne, amihez egy profi, sikeréhes, felkészült vezetőedző is társul. A felkészülési meccseken megkaptam a kapitányi karszalagot, úgy gondolom, hogy a bajnokikon, amikor a pályán vagyok akkor is én fogom viselni. Ez nagy öröm és megtiszteltetés számomra.
Az eddig bal oldali védőként szereplő Hadaró Valentin visszatérését követően beljebb húzódott, s belső védőként állja meg a helyét a pályán.
– Abban a játékrendszerben, amit jelenleg alkalmazunk bal oldali belső védőként szereplek – mondta Hadaró Valentin. – Szerintem közel áll hozzám ez a poszt és ebben a felfogásban, amiben próbálunk játszani jól is érzem magam benne, mert sokszor érek labdába és kezdeményezően játszhatok a támadások felépítésében. A vezetőedző személye is fontos számomra, ez is csábító volt, amikor megkerestek a klubtól, mert amikor kívülről láttam az edzéseket vagy a meccseket nagyon szimpatikus volt, ahogyan beszélt a játékosaival és látszott, hogy mindenki issza a szavait, ez pedig azt jelenti, remek a kapcsolat a csapat és a vezetőedző között.