Két saját nevelésű játékos és egy kőkemény védő tért vissza az NB III. Nyugati csoportjában szereplő csapatunkhoz.

 

A 21 éves, saját nevelésű játékos Borbély Ákos, fél éves szekszárdi kitérő után tér vissza. A támadó kisgyermekkora óta Kaposváron futballozott. A Bene Ferenc Labdarúgó Akadémián a korosztályokon végiglépkedve, az U19-es csapattal bajnokságot nyerve jutott el a felnőtt együttes kapujáig. A felnőtt futballba pedig szinte berobbant azzal, hogy az utolsó pillanatokban szerzett fejesgóljával a Rákóczi kiejtette a címvédő Újpestet a Magyar Kupából. A támadó középpályás már az NB I.-ben is betalált, ráadásul a DVSC ellen lőtt gólja egy pontot ért a kaposváriaknak. A játékosnak remélhetőleg sok hasonló örömben lesz még része kaposvári pályafutása során.

– Nagyon jó érzésekkel tértem vissza, hiszen örülök, hogy újra Kaposváron futballozhatok – mondta Borbély Ákos, aki eddig 28 tétmérkőzésen lépett pályára a Rákóczi színeiben. – Sok szép emlék köt ide, kezdve az első felnőtt csapatban szerzett találatomtól az első NB I.-es gólomig. A csapat szinte teljesen átalakult az elmúlt időszakban, de azon dolgozunk, hogy a Rákóczi kikerüljön abból a gödörből, amibe bele került. Szeretném, hogy újra olyan sikerekben legyen részünk, mint a harmad- és a másodosztályból való feljutás. Sok új játékos érkezett, rengeteget kell még edzeni ahhoz, hogy összeálljunk egy egésszé, de úgy gondolom, hogy jó úton haladunk és akár meglepetést is okozhatunk a szezon során.

Két év után igazolt vissza Kaposvárra Lakatos Gergő. A 28 esztendős, paksi nevelésű belső védő 2014 és 2019 között öt éven keresztül erősítette a Rákóczit, amellyel megye egyes és NB III.-as bajnoki címet, illet NB II.-es feljutást is ünnepelhetett. A sziklakemény belső védő ráadásul akkor sem hagyta el a zöld-fehéreket, amikor azok az NB II.-ből a megye egybe zuhantak. A bekk, aki egy mosonmagyaróvári, jászberényi és dunaújvárosi kitérő után tért vissza a somogyi megyeszékhelyre eddig 121 tétmérkőzés során ölthette magára a zöld-fehéret. Ezeken a találkozókon – védő létére – 18 alkalommal volt eredményes.

– Őszintén örültem a klub megkeresésének, hiszen jó emlékekkel távoztam, s ugyanolyan jó érzésekkel tértem vissza – mondta Lakatos Gergő. – Bízom benne, hogy hasonló sikereket fogunk elérni, mint anno, amikor a Rákócziban szerepeltem. Próbálok segíteni a fiatal játékosoknak, átadni a tapasztalatokat, úgy gondolom, hogy ez sikerülni fog és ezáltal még összehangoltabb lesz a csapat. Újjáalakulóban vagyunk, de úgy gondolom, hogy jó úton haladunk.

A 25 éves saját nevelésű támadó, Mayer Milán három szezont követően tért ismét vissza a Rákóczihoz. Érdekesség, hogy a kaposváriak akkor ugyanúgy a harmadosztály Nyugati csoportjában szerepeltek. A Győrrel az élvonalban is szerepet kapó labdarúgó a Rákóczitól való távozása után Szentlőrincen szerepelt, majd egy térdműtét után Kadarkúton építette fel magát, s előbb az NB III.-as Balatonlelléhez, majd a Szekszárdhoz igazolt. A tolnia csapat színeiben az elmúlt szezonban 34 bajnokin lépett pályára és hat góljával nagy szerepe volt abban, hogy a gárda bent maradt az NB III.-ban.

– Nagyon örül annak, hogy újra Kaposváron futballozhatok, hiszen mindig jó érzés hazatérni és segíteni azt a csapatot, amelyben nevelkedtem – mondta Mayer Milán. – Nehéz dolgunk lesz a szezonban, hiszen sok játékos távozott, új csapatot kellett építeni. Azt gondolom, hogy jó úton haladunk, de korántsem vagyunk még készen. Szerencsére a sérülésem már a múlté, azóta egy teljes szezont végig tudtam játszani. Ez adott számomra egy biztonságot, így sikerre éhesen, motiváltan érkeztem haza.

Mindhárom labdarúgóval egy évre szóló szerződést kötött klubunk.