Az NB III. Dél-Nyugati csoportjának 27. fordulójában Babinszky Bence, Pusztai Dániel, Horváth Balázs és Bíró Dominik találatival nyertünk az eddig veretlen Ferencvárosi TC II. ellen.
Nem várt ránk könnyű mérkőzés, hiszen a bajnokságban egyedüli csapatként veretlen Ferencváros második együttesét fogadtuk a Rákóczi Stadionban. Szerettünk volna pontot tenni a fővárosiak nagy sorozatának végére, hiszen ezzel egy pontra megközelíthettük volna őket a tabellán. Csapatunk átérezte a találkozó fontosságát, s nagyszerűen kezdte az összecsapást. Az első negyed órában nagyszerűen érvényesült az elképzelésünk, ráadásul ez gólokban is megmutatkozott. A hetedik percben már megszereztük a vezetést, miután Pusztai Dániel perdítette remek ütemben a labdát Babinszky Bence elé, aki rávezette a kapusra, majd jobb külsővel gurított a jobb alsóba (1–0). Három perccel később egy remek kontra után Nicoló Mazzonetto centerezését követően lőhetett kapura Babinszky Bence, azonban közeli perdítését nagy bravúrral védte Őri Levente. A következő hazai lehetőségnél viszont már a Fradi kapusa is tehetetlen volt, Pusztai Dániel húsz méterről, remekül lőtte ki a bal alsót (2–0). A folytatásban kontrákra rendezkedtünk be, a Fradi így átvette az irányítást, több lehetőséget is kidolgoztak a fővárosiak, de Mikler Dánielnek csak egyszer kellett bravúrt bemutatnia. Ezzel szemben a kontráinkban bőven volt veszély, s még a szünet előtt tovább növeltük előnyünket: Pusztai Dániel remekül ívelt Babinszky Bence elé, aki félfordulatból, kapásból lőtt kapura, azonban ekkor még Őri Levente nagy bravúrral védett, a kipattanóra viszont Horváth Balázs ért oda, aki egy méterről lőtt a hálóba (3–0).
A szünetben hármat is cseréltek a vendégek, Korolovszky Gábor igyekezett stabilizálni csapata védekezését. A kontráink így már nem jelentettek akkora veszélyt, mint az első játékrészben, azonban a győzelmünk nem forgott veszélyben. Sőt, az utolsó percekben érkezett Bíró Dominik, aki egy csodálatos lövéssel koronázta meg a győzelmünket (4–0). Ezzel a sikerrel pedig pontot tettünk a Fradi II. hosszú veretlenségi sorozatának végére.
NB III. Dél-Nyugati csoport, 27. forduló
Kaposvári Rákóczi FC–Ferencvárosi TC II. 4–0 (3–0)
Kaposvár, Rákóczi Stadion, 600 néző. V.: Holczbauer F. (Farkas G., Keszthelyi K.).
Kaposvári Rákóczi FC: Mikler D. – Görög, Szederkényi, Hadaró, Böndi – A. Mazzonetto (Mayer M., a 83. percben), Balla (Szabó M., a 76. percben) – N. Mazzonetto (Bíró D., a 76. percben), Horváth B. (Polák, a 65. percben), Pusztai – Babinszky (Hampuk, a 83. percben). Vezetőedző: Jeney Gyula.
Ferencvárosi TC II.: Őri – Takács Á. (Kokovai, a szünetben), Lakatos Cs. (Almássy, a szünetben), Horváth B., Bolgár (Serdiukov, az 58. percben) – Birkás, Fenyvesi (Gólik, a szünetben), Isaac, Gágyor – Ladányi G. (Berényi, a 80. percben), Guilherme. Vezetőedző: Korolovszky Gábor.
Gólszerzők: Babinszky (a 7. percben), Pusztai (a 17. percben), (a 36. percben), Bíró D. (a 89. percben).
Sárga lap: Balla (a 11. percben), Görög (a 23. percben), Hadaró (a 26. percben), A. Mazzonetto (a 31. percben) Bíró D. (a 82. percben), illetve Gágyor (az 50. percben), Horváth B. (az 57. percben), Birkás (a 78. percben).