A korábban kiadott programtól eltérően nem vasárnap este, hanem hétfőn délután 16.30 órától vívják meg a labdarúgó OTP Bank Liga tavaszi harmadik fordulójának egyik nagy rangadóját, a Pécs-Kaposvár összecsapást. A Rákóczi ügyvezetőjét, illés Jánost arról kérdeztük, mi alapján döntenek a szövetségben a bajnoki találkozók időpontjáról.

– A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága, a televíziók kérésének megfelelően állítja össze a bajnoki programot – mondta honlapunknak a klubvezető. –  Már megszűnt a régi, évtizedek jól megszokott időpont-egyeztető értekezlet, amelyen megjelentek a csapatok képviselői, és igyekeztek kielégíteni a felmerülő igényeket. Annak idején bevett szokás volt, hogy az újoncok otthon kezdenek, vagy a siófokiak a nyáron több hazai mérkőzést vívnak. Esetleg az őszi szezon elején szoktak kivételt tenni azokkal az együttesekkel, amelyek érdekeltek a nemzetközi kupákban. Napjainkban már más a helyzet#!# amióta a televízió ilyen nagyságrendű pénzért vásárolja meg a közvetítési jogokat, mint például ebben az évadban, azóta nem kérdezik meg, ki melyik napon akar játszani és hány órakor. Azt hiszem, ebben a helyzetben ez érthető is, vagyis a Pécs-Kaposvár találkozó időpontját sem a két klub vezetői határozták meg. Tény, hogy eredetileg vasárnap este lett volna a mérkőzésünk, de a válogatott jövő heti összetartása miatt felcserélték a Siófok-Diósgyőr meccsel, mert a borsodi csapatban három válogatott kerettag is szerepel. Ebben a döntési folyamatban sem vettünk részt, így a pécsiekhez hasonlóan tudomásul vesszük, hogy hétfőn 16 óra 30 perckor lépünk pályára.
A kaposváriakkal kapcsolatos hír még, hogy végre megérkezett Svájcból Addo, aki jó állapotban van, és hamarosan bekapcsolódik a tényleges csapatmunkába.