Nem kirándulni, hanem győzni megyünk az Agárdi Parkerdőbe

Az NB III. Dél-Nyugati csoportjának 22. fordulójában a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő otthonában lépünk pályára vasárnap 16.00 órakor.

A csoport legrosszabb formájában lévő csapata, a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő otthonában lépünk pályára vasárnap. A találkozó a papírforma alapján egyértelműen együttesünk sikerét jósolja, azonban nem szabad biztosra menni, s félvállról venni a találkozót.
– A kötelező győzelmek mindig a legnehezebbek, hiszen, ha nem koncentrálunk eléggé, akkor meglepetés is érhet minket – mondta Szederkényi Ádám, csapatunk középpályása. – Ha mindenki úgy áll bele ebbe a meccsbe is, mint a többibe, nem lesz gond a győzelemmel. Szeretnénk minél előbb gólt szerezni, úgy vélem, ez lehet majd a kulcs a sikerhez.
Szederkényi Ádám sem a Nagykanizsa, sem az Iváncsa ellen nem lehetett ott a pályán, az MTK II. ellen viszont visszatért, s rögtön gólt is szerzett.
– Nem esett jól, hogy két olyan meccsen sem tudtam a csapat rendelkezésére állni, melyeken fontos lett volna, hogy mindenkire bevethető legyen – tette hozzá Szederkényi Ádám. – Sajnos az elsőt eltiltás, a másodikat pedig influenza miatt kellett kihagynom, így jól esett a lelkemnek, hogy egy fejesgóllal tértem vissza a pályára. Az MTK ellen megmutattuk, hogy képesek vagyunk visszatérni arra az útra, amin szeretnénk járni. Az öltözőben is jobb lett a hangulat, mindenkit feldobott a siker, úgy érzem, pozitív irányba haladunk.

Nyerd meg a TTSport felajánlását

A Kaposvári Tehetséges Labdarúgókért Alapítvány jótékonysági estet tart a március 29-én, szombaton, 18 órai kezdettel a kaposvári Hotel Dorottya nagytermében.

Ahogy arról korábban már írtunk az alapítvány jótékonysági estjén egy dedikált Ferencváros mezre is lehet licitálni, valamint több, értékes tombolafelajánlás is gazdára talál majd. A tombolára a TTSport is a ajánlott fel tárgyakat, a nyertesek ezen a honlapon választhatják majd ki a nyereményüket.

A jótékonysági estre jegyek még kaphatók a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia Puskin utcai központjának titkárságán, hétköznaponként 8 és 16 óra között.

Jegyár: 12.000 Ft
Támogató jegy: 12.000 Ft

 

Ellenfél-lesen: Gárdony

Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő csapata van a célkeresztben.

Az NB III. Dél-Nyugati csoportjának 22. fordulójában, a Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő otthonába látogatunk. A vasárnap 16.00 órakor kezdődő találkozó előtt ismerkedjünk meg egy kicsit jobban a Fejér vármegyei együttessel. A Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő VSC egy igen fiatal klub, hiszen 24 évvel ezelőtt, 1997-ben alapították. Az egyesület azonban jogutódja az 1951-ben alakult Gárdonyi DISz csapatának. A gárdonyiak 2020 nyaráig csak a megyei bajnokságokban szerepeltek. A 2019/2020-es idényt hozta meg számukra az áttörést, hiszen vezették a Fejér megyei első osztályú bajnokságot, amikor azt félbeszakította a világméretű koronavírus-járvány. A Velencei-tó partján lévő település csapata pedig így felkerült a harmadik ligába, ahonnét a 2021/2022-es évad végén kiesett. Két idénnyel ezelőtt újra megnyerték a Fejér vármegyei élvonalat, s bár az osztályozón alulmaradtak a Szeged második csapatával szemben, de ennek ellenére, mivel a Hajdúszoboszló visszalépett indulhattak az átalakuló NB III. Dél-Nyugati csoportjában. Az előző szezont a 11. helyen zárták.

Jelen
A gárdonyiak 21 fordulót követően a kiesést jelentő 15. helyen állnak. Bozai Attila tanítványai eddig csak kétszer nyertek, s összesen 11 pontot szereztek. A Fejér vármegyeiek nincsenek jó formában, a legutóbbi nyolc fordulóban nem tudtak nyerni, ráadásul tavasszal négy meccs alatt 18 gólt kaptak.

Közös múlt
Csapatunk eddig hatszor találkozott a Gárdonnyal. A MOL Magyar Kupa 2021/2022-es szezonjának első fordulójában a Fejér vármegyei csoportriválist sodorta együttesünk útjába Fortuna. Az a találkozó igencsak kiélezett küzdelmet hozott, azonban János Norbert találatával továbbjutottunk. Az első bajnoki már nem volt szoros, ugyanis Kondor Kristóf, Harsányi Dániel, Mayer Milán, Pintér Norbert és János Norbert is bevette a gárdonyiak kapuját, amire csak egy hazai válasz érkezett. A kaposvári találkozó már nem hozott ennyi gólt, de Bíró Dominik találatával így is otthon tartottuk a három pontot. Az előző idényben először a Rákóczi Stadionban találkoztunk a Gárdonnyal, s egy fordulatos mérkőzésen végül egy pontot szereztünk, míg idegenben magabiztos, hat-egyes sikert arattunk. A jelenleg is zajló idény őszi felében, hazai pályán fölényes, hatgólos sikert arattunk. A Gárdony ellen így veretlenek vagyunk, s reméljük, ez a sorozat vasárnap sem szakad meg.

Háromgólos siker az MTK ellen

Otthon tartottuk a pontokat az MTK Budapest második csapata ellen az NB III. Dél-Nyugati csoportjának 21. fordulójában.

A válogatott szünetet kihasználva ezúttal nem vasárnap, hanem kivételesen szombaton léptünk pályára bajnoki mérkőzésen. Az ellenfelünk az MTK második együttese volt, melyből sokan hiányoztak az utánpótlás válogatottbeli elfoglaltságuk miatt, így Kanta József vezetőedző meccskeretében csak négy cserejátékos várt bevetésre. Csapatunknál több változás történt az előző heti, Iváncsa elleni kezdőhöz képest, hiszen eltiltása után visszatért Babinszky Bence, valamint meggyógyult betegségéből Szederkényi Ádám, s mindketten ott is voltak a pályán az első perctől kezdve.
A találkozó, melyre a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia U7-es csapatának fiataljai kísérték be a játékosokat, remekül kezdődött számunkra, hiszen a hetedik percben Horváth Balázs végzett el sarokrúgást, középen jól érkezett Szederkényi Ádám, aki a hálóba csúsztatott (1–0). A következő percekben mind a két kapu előtt alakult ki kisebb-nagyobb gólszerzési lehetőség, csaptunk Balogh Ákos, Babinszky Bence és Böndi Ádám lövése után akár növelhette volna előnyét, míg a másik oldalon László Krisztián közeli fejese és lövése, valamint Csucsánszky Zoltán távoli lökete jelentett igazán nagy veszélyt, azonban a újabb gól nem esett a szünetig.
A második félidőre Bíró Dominik helyett Zoltán Rafael érkezett csapatunkba, amely ezúttal is egy gyors góllal kezdte a játékrészt. Babinszky Bence előbb kiharcolt, majd gólra váltott egy szabadrúgást, ugyanis 18 méterről, nagy erővel lőtt a bal felsőbe (2–0). Itt azonban nem álltunk meg, s ennek köszönhetően perceken belül érkezett a harmadik találatunk, ráadásul egy szemet gyönyörködtető támadás végén tudott közelről a hálóba passzolni Görög Gergő (3–0).
A hátralévő fél órában akár fölényesebbé is tehettük volna a győzelmünket, de végül így is magabiztos sikert arattunk hazai pályán.

NB III. Dél-Nyugati csoport, 21. forduló
Kaposvári Rákóczi FC–MTK Budapest II. 3–0 (1–0)
Kaposvár, Rákóczi Stadion, 250 néző. V.: Szalai L. (Nagy M., Huszár Zs.).
Kaposvári Rákóczi FC: Mikler D. – Görög, Balogh Á., Böndi (Pusztai, a 78. percben), Hadaró – A. Mazzonetto (Pressing, a 87. percben), Szederkényi – Babinszky, Balla (Szabó M., a 78. percben), Horváth B. (Polák, a 78. percben) – Bíró D. (Zoltán R., a szünetben). Vezetőedző: Jeney Gyula.
MTK Budapest II.: Szolár – Freyer, Farkas M., Kákonyi (Csikós, a 83. percben) – Kustudic (Antal D., az 55. percben), Jádi (Urbán, a 77. percben), Bene, Szőke Antonov – Csuszánszky, László K. Vezetőedző: Kanta József.
Gólszerzők: Szederkényi (a 7. percben), Babinszky (az 51. percben), Görög (az 59. percben).

Kivételesen szombaton aratnánk győzelmet

Szombaton 14.00 órakor az MTK Budapest II. ellen lépünk pályára az NB III. Dél-Nyugati csoportjának 21. fordulójában.

Az elmúlt két forduló rangadója után ezúttal az MTK Budapest II. ellen lépünk pályára, kivételesen szombaton, a válogatott szünet miatt.
– Szeretnénk jó játékkal itthon tartani a három pontot, amihez góllal vagy gólpasszal segíteném a csapatot – mondta Hampuk Ádám, csapatunk támadója, aki súlyos sérülés után tért vissza a pályára. – Az MTK az egyik legszimpatikusabb a második csapatok közül. Rengeteg utánpótlás válogatott alkotja a keretüket. Ez nekünk most annyiban hátrány, hogy ők az U19-es válogatottban szerepelnek, így nem tudjuk, hogy milyen csapattal érkeznek, hiszen válogatott szünet van, így a budapestiek első csapata sem játszik. Nekünk azonban nem ezzel, hanem a saját játékunkkal kell foglalkoznunk. A célunk, hogy megszerezzük a három pontot.
Az elmúlt két bajnokin nem tudtunk nyerni, így visszacsúsztunk a tabella ötödik helyére.
– Amíg matematikai esélyünk van, addig nem adjuk fel – tette hozzá Hampuk Ádám. – A Nagykanizsa játszik még az Iváncsával, mi a Péccsel, így nem szabad teljesen elengedni, de tény, jelenleg messzebb az első helytől, mint terveztük. A dobogós helyezésért azonban továbbra is küzdünk.

Fő támogatók












Médiapartnereink