Ellenfél-lesen: MTK II.
Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal az MTK Budapest második csapata van a célkeresztben.
Az NB III. Dél-Nyugati csoportjának 21. fordulójában az MTK Budapest második együttesét fogadjuk a Rákóczi Stadionban. A szombaton 14.00 órakor kezdődő találkozó előtt ismerkedjünk meg egy kicsit jobban a fővárosi együttessel. Az MTK kisebb nagyobb megszakításokkal az 1910-es évek óta szerepeltet második csapatot, amely a kezdetekben a budapesti bajnokságokban játszott, de a kétezres évek elején az NB II.-ben is futballoztak a fővárosi kék-fehérek tartalékai. A 2015/2016-os idénytől újra neveztek a harmadosztályba, s azóta is itt szerepelnek.
Jelen
Az MTK második csapata 20 fordulót követően a 11. helyet foglalja el. A Kanta József irányította kék-fehérek az előző körben legyőzték a PTE-PEAC csapatát, amivel egy hét meccses nyeretlenségi sorozatot zártak le. A csapat eddig hatszor nyert, négyszer játszott döntetlent, s tíz alkalommal maradt alul.
Közös múlt
Az MTK második csapatával eddig három alkalommal találkoztunk bajnoki keretek között. Kétszer az előző idényben: a fővárosban vívott találkozón az utolsó pillanatban buktuk el a győzelmet, míg hazai pályán ugyancsak döntetlent játszottunk a kék-fehérekkel. Ebben a szezonban viszont már sikerült legyőznünk a budapestieket, méghozzá idegenben.
Szurkolói információk az MTK II. elleni meccsre
Együttesünk az NB III. Dél-Nyugati csoportjának 21. fordulójában az MTK Budapest II. csapatát látja vendégül. A szombaton 14.00 órakor kezdődő összecsapás előtt néhány hasznos információval szeretnénk segíteni szurkolóinkat.
A szombati bajnoki mérkőzésre csak a helyszínen, a Rákóczi-stadion jegypénztáraiban nyílik jegyvásárlási lehetőség, kizárólag készpénzzel. A jegyvásárláshoz továbbra sem kell szurkolói kártya. A jegypénzárak a mérkőzés előtt egy órával nyitnak ki.
Jegyárak
Nagylelátó: 1.000 Ft
Főépület: 1.300 Ft
Állószektor: ingyenes
Vendégszektor: 1.000 Ft
A 14 éven aluliak, illetve a 75 éven felüliek ingyenesen tekinthetik meg a mérkőzéseket.
Parkolás
Szurkolóink a nagylelátó mögötti parkolóban (A jelű parkoló), illetve a főépülettől pár méterre található parkolóban (B jelű parkoló) tudják hagyni az autóikat.
Büfé
Szurkolóink a főépületben, illetve a nagylelátó E szektorában várja büfé.
Közvetítés
A mérkőzést a Kapos TV élőben közvetíti a YouTube csatornáján. A közvetítés linkjét a Facebook oldalunkon tesszük majd közzé.
Meccs után
A világhírű McDonald’s gyorsétteremlánc szeretettel és 20% kedvezménnyel várja szurkolóinkat az S Parkban található éttermében. Szurkolóink a bérletük vagy a belépőjegyük felmutatásával, tetszőleges alkalommal, 2024. december 31-ig 20% kedvezményben részesülnek a számla végösszegéből, kizárólag az S Parkban található, nemrég átadott McDonald’s étteremben, helyben történő fogyasztás esetén. A kedvezmény a mobil applikációban található kuponokkal és más akciós ajánlatokkal nem vonható össze!Ugyanezt a kedvezményt a vendégcsapat szurkolói is igénybe vehetik a mérkőzés napján a jegyük bemutatásával, szintén kizárólag az S Parkban, az Árpád utca 20. szám alatti McDonald’s étteremben.
Otthon tartotta a pontokat az Iváncsa
Nem tudtunk ponttal távozni az Iváncsa KSE otthonából, az NB III. Dél-Nyugati csoport 20. fordulójában.
Nem könnyű a sorsolásunk, hiszen az éllovas FC Nagykanizsa után a második helyen álló Iváncsa KSE ellen léptünk pályára, ráadásul idegenben. Emellett az sem kedvezett, hogy az előző fordulóban a gólfelelősünk, az eddig 17 találatnál járó Babinszky Bence begyűjtötte az ötödik sárga lapos figyelmeztetését, így csak a lelátóról szurkolhatott a csapatnak, valamint az sem jött jól, hogy Szederkényi Ádám megbetegedett, így ezúttal sem léphetett pályára. Jeney Gyula, csapatunk vezetőedzője így átalakított az előző heti kezdőcsapatot.
A találkozó hazai szempontból indult jobban, az iváncsaiak próbáltak minél nagyobb nyomást helyezni ránk, ami sajnos korán góllá is érett. A 19. percben ugyanis Orbán Kolosról feledkeztünk meg, a támadó pedig 11 méterről lőtt a jobb felsőbe (1–0). A folytatásban is a hazaiak akarata érvényesült, de csak egy újabb lehetőséget dolgoztak ki, Törőcsik Péter lövését viszont védte Mikler Dániel. A szünetig jobbára a térfelünkön zajlott a játék, viszont a védekező feladatokat jól megoldottuk.
A második félidőt rögtön helyzettel indítottunk, de Nicoló Mazzonetto tizenhatosról eleresztett lövését védte Varga Ádám. Hiába játszottunk azonban lényegesen jobban, mint az első félidőben, a hazaiak megduplázták az előnyüket: Aradi Csaba beadását követően ugyanis Kovács Sándor közelről fejelt a bal alsóba (2–0). Jeney Gyula a folytatásra több helyen is változtatott, átvettük a meccs irányítását, s a hosszú sérülés után visszatérő Hampuk Ádám a hajrában kiharcolt egy büntetőt, melyet értékesített is (2–1). Ezzel izgalmassá és nyíltá tehettük volna a meccset, azonban fél perccel később Törőcsik Péter egy jó lövéssel visszaállította a kétgólos különbséget (3–1). A hátralévő időben bár nagyot küzdöttünk, de nem sikerült újabb gólt szereznünk.
Jeney Gyula: – Az első félidőben sem volt nagy probléma a játékunkkal, de olyan egyéni hibákat követtünk el, amelyek kivédhetetlenek, így nehéz mérkőzést nyerni. Sajnos könnyű gólokat kaptunk, míg mi hiába kerültünk többször az ellenfél mögé, valaki mindig bevetődött a labda útjába, úgy vélem, ez a két csapat közti különbség. A futballban az a szép, hogy mindig van egy újabb meccs, amin lehet javítani. Sportemberként állunk bele a következő meccsekbe, mivel sajnos már nem lehet feljutásról beszélni, ezt a lehetőséget eljátszottuk.
Tóth András: – Jól kezdtünk, az első félidőben domináltunk, a második játékrészben viszont voltak komoly gondjaink, emiatt kicsit át kellett szervezni a csapatot, amivel elment húsz perc. Ebben a periódusban jött a Kaposvári gól, amire szinte azonnal válaszolni tudtunk, ezzel pedig eldőlt a meccs.
NB III. Dél-Nyugati csoport, 20. forduló
Iváncsa KSE–Kaposvári Rákóczi FC 3–1 (1–0)
Iváncsa, Károlyi István Sporttelep, 350 néző. V.: Papp Á. (Mohos M., Nagy B.).
Iváncsa KSE: Varga Á. – Madarász, Aradi, Kasza, Arisztotelisz (Berekali, a 62. percben) – Budai, Székely B. – Kovács S., Törőcsik, Monori (Mihály B., a 79. percben) – Orbán K. (Ambach, a 62. percben). Vezetőedző: Tóth András.
Kaposvári Rákóczi FC: Mikler D. – Görög (Horváth B., az 57. percben), Heil (Hampuk, a 65. percben), Hadaró, Böndi (Pusztai, a szünetben) – A. Mazzonetto (Mayer M., a 74. percben), Balogh Á. – Zoltán R., Balla, N. Mazzonetto (Polák, az 57. percben) – Bíró D. Vezetőedző: Jeney Gyula.
Gólszerzők: Orbán K. (a 19. percben), Kovács S. (az 56. percben), Törőcsik (a 82. percben), illetve Hampuk (a 81. percben – 11-esből).
Sárga lap: Kovács S. (a 91. percben), illetve A. Mazzonetto (a 10. percben). Heil (a 63. percben), Hampuk (a 85. percben).
Újabb rangadóra készülünk
Az NB III. Dél-Nyugati csoportjának 20. fordulójában a második helyen álló Iváncsa KSE otthonában lépünk pályára. A vasárnap 14.00 órakor kezdődő találkozó előtt Horváth Balázzsal beszélgettünk.
A listavezető FC Nagykanizsa után a második helyen álló Iváncsa KSE ellen bizonyíthatnak labdarúgóink, akik az előző fordulóban egy igen változatos összecsapást vívtak az éllovas ellen.
– A meccs képe alapján igazságos volt a döntetlen, de nem vagyok elégedett, mert játékban többet tudunk mutatni, s úgy vélem, azokból valószínű több helyzetet is tudtunk volna kialakítani – mondta az előző találkozóról Horváth Balázs, csapatunk középpályása. – A Nagykanizsa a végén már nagyon visszaállt és benne lett volna, hogy esetleg még tudunk gólt szerezni, de ilyen a foci. Szerettünk volna közelebb zárkózni az éllovashoz, szorosabbá tenni a tabella elejét, de ezt ezen a héten újból megtehetjük az Iváncsa otthonában.
A következő fordulóban sem lesz könnyű dolgunk, sőt jó emlékeink sem lehetnek az Iváncsáról, melyet még sosem győztünk le bajnoki keretek között, ráadásul ősszel egy öt-egyes vereséget szenvedtünk tőlük.
– Az Iváncsa jó csapat, taktikailag és fizikailag is – mondta Horváth Balázs. – Nem lesz könnyű mérkőzés. Nyilván bennünk van az őszi vereség, de nem revansként tekintünk a meccsre, hanem egy bajnokira a sok közül, amit szeretnénk megnyerni. Tanulságot pedig levontuk az itthoni vereségből.
A góllövőlistát vezető támadónk, Babinszky Bence az előző fordulóban begyűjtötte az ötödik sárga lapját, így nem léphet pályára Iváncsán.
Ellenfél-lesen: Iváncsa
Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal az Iváncsa KSE van a célkeresztben.
Az NB III. Dél-Nyugati csoportjának 20. fordulójában az Iváncsa KSE otthonába látogatunk. A vasárnap 14.00 órakor kezdődő találkozó előtt ismerkedjünk meg egy kicsit behatóbban a Fejér vármegyei egyesülettel.
Múlt
Az Iváncsa SE 1920-ban alakult Kovács István kántor tanító közreműködésével, aki megszervezte az első labdarúgó csapatot. A labdarúgók kezdetben a saját ruhájukban, cipőjükben játszottak, majd bálok bevételéből hozzájutottak az NB I.-es csapatok letett felszereléseihez – áll a klub honlapján. Ekkor sikerült szerezni egy kék-fehér szerelést az MTK-tól, így a klub színe a kék-fehér lett. Az első mérkőzések csak barátságos találkozók voltak a szomszéd falvak csapataival. 1926-ban megalakult a Levente Egyesület. Ettől kezdve közel két évtizedig ennek a keretén belül szerveződött a sportélet. Biztosítva voltak a szakavatott edzők, felszerelések, versenyek. 1945 után megjelentek a sportéletben a gyengébbik nem képviselői is, hiszen kézilabda illetve röplabda csapatok szerveződtek. 1953-1956 között az egyesület Sinatelepre költözött, ott az állami gazdaság támogatásának köszönhetően megyei bajnok lett. A klub a 1981-ben felvette a Sallai SK nevet, a klubszínek pedig ekkor változtak meg az azóta is hivatalos piros-fehérre. A Sallai SK 1994-ig létezett, utána 1995-ben IBBE nevet vette fel a klub, aminek jelentése Iváncsa-Besnyő-Beloianisz-Egyetértés volt. Az egyetértés nem sikeredett hosszú távon, egy év után először Beloiannisz alakított külön klubot, utána Besnyő lépett ki. A Fejér vármegyei egyesület az 1946/1947-es évadban indított először labdarúgó csapatot a Középmagyarországi Labdarúgó Szövetség másodosztályában, majd egészen 2017-ig a megyei osztályokban szerepelt. Ekkor a Balatonlelle elleni osztályozót megnyerve jutott fel a harmadosztályba, ahol azóta is vitézkedik. Az iváncsaiak ugyanis folyamatosan az élmezőny tagjai, sőt kétszer meg is nyerték a bajnokságot, valamint egy ezüst- és egy bronzérmet is begyűjtöttek az itt töltött hét szezon alatt. Az előző idényt a második helyen zárták.
Jelen
Az Iváncsa KSE 19 forduló alatt 42 pontot gyűjtött, amivel jelenleg a második helyet foglalja el a bajnoki táblázaton. A Fejér vármegyeiek tizenhárom győzelmet arattak, háromszor játszottak döntetlent és ugyanennyiszer maradtak alul. Tóth András csapata hazai pályán eddig csak a BFC Siófok (1–1), az FC Nagykanizsa (2–3) és a Majosi SE (1–1) ellen veszítettek pontot hazai környezetben. A legutóbbi játéknapon magabiztos hat-nullás sikert arattak a PEAC otthonában, így kellő magabiztossággal várják a vasárnapi bajnokit.
Egymás ellen
Az Iváncsával eddig három alkalommal találkoztunk bajnoki körülmények között. Kétszer az előző idényben. Kaposváron egy szoros mérkőzésen maradtunk alul, míg idegenben egy igen szórakoztató, gólgazdag meccsen játszottunk döntetlent. A jelenlegi szezonban, Kaposváron egy súlyos, öt-egyes vereséget szenvedtünk az Iváncsa ellen.