Hazai meccsel folytatódik a felkészülés
Szerdán 11 órakor a másodosztályú PMFC ellen lépnek pályára labdarúgóink a Cseri úti sportcentrumban.
Két idegenbeli fellépés után szerda délelőtt hazai mérkőzéssel folytatódik az felkészülési találkozók sorozata. Az ellenfél a másodosztályra készülő Pécs együttese lesz, amely az előző idényt a hetedik helyen zárta. A pécsiek, akik akárcsak mi, június 19-én kezdték el a felkészülést, eddig egy edzőmeccsen vannak túl, melyen egy-nullára nyertek a BFC Siófok ellen, idegenben. A PMFC nemrég szerződtette a kaposvári nevelésű Hadaró Valentint. A bal oldali védő korábban a Kecskemét kölcsönjátékosaként fél éven át szerepelt már a Mecsekalján, de ezúttal hosszú távra tervez a baranyai vármegyeszékhelyen.
Legutóbb télen találkoztunk a pécsiekkel, akkor ugyancsak egy előkészületi találkozón, melyet sikerült megnyernünk.
A szerdán 11 órakor kezdődő mérkőzésen ingyenes tekinthető meg a Cseri úti sportcentrumban.
Meghatározó labdarúgók távoztak
Pintér Norbert, Kocsis Barnabás és Ipacs Péter is máshol folytatja majd a pályafutását.
Kétszeres házi gólkirályunk, Pintér Norbert elfogadta a másodosztályból kieső Békéscsaba 1912 Előre ajánlatát, így a következő szezontól már a viharsarkiakat erősíti. A támadó 2021 nyarán a Csíkszereda csapatától érkezett hozzánk, s rögtön a csapat meghatározó tagjává vált. A jelenleg harminc esztendős labdarúgó két éven keresztül erősítette klubunkat, ez idő alatt 69 mérkőzésen viselte a zöld-fehér mezt, s ezeken a találkozókon 29 alkalommal volt eredményes. Információink szerint Békéscsaba egyből szeretne visszajutni az NB II.-be, ezért is csapott le gólerős támadónkra, aki a mögöttünk hagyott évad során tizenhét alkalommal vette be az ellenfelek kapuját.
Akárcsak Pintér Norbert, Kocsis Barnabás is egy sokkal előnyösebb ajánlatra mondott igent, amivel klubunk nem tudott versenyezni. A még mindig csak 21 éves védekező középpályás egy évvel ezelőtt, Ceglédről igazolt Kaposvárra, s már a nyári edzőmeccseken bizonyította, hogy lehet rá számítani. Rögvest alapemberré vált, amit az is bizonyít, hogy a mögött hagyott idényben a MOL Magyar Kupában két, míg a bajnokságban harminc alkalommal volt a kezdőcsapat tagja.
Ipacs Péter szintén távozott Kaposvárról. A pécsi nevelésű kapus 2021. júliusában érkezett klubunkhoz Taksonyból. Az első kaposvári idényében három Magyar Kupa, illetve négy bajnoki meccsen védte csapatunk kapuját. A másodikban már több szerep jutott számára, hiszen a bajnokságban tízszer, míg a kupában egyszer állt a gólvonal elé. A jelenleg 26 esztendős kapus jelenleg a szintén harmadik ligás Szentlőrincnél szerepel próbajátékon.
Mindhárom játékosnak további sikeres pályafutást kívánunk!
Kevésen múlt a fordítás
Kétgólos hátrányban felállval játszottunk döntetlent a második felkészülési mérkőzésünkön a szintén harmadik ligás Szentlőrinc otthonában.
Remek erőfelmérő elé néztünk, ugyanis a héten eldőlt, hogy a Szentlőrinccel, azonos, az NB III. Dél-Nyugati csoportjába kap besorolást csapatunk is, így a valamelyest az osztály erejéről is képet kaphattunk, még akkor is, ha a július harmincadikai rajtig sok minden változhat a keretekben. A másodosztályban szereplő csapatukat jobbára egyben tartó hazaiak összeszokottabbnak tűntek, hiszen a kezdőnkben három próbázó is lehetőséget kapott. A jó iramban zajló első játékrész első negyed óráját követően egyre veszélyesebb, gyors támadások, illetve pontrúgások után is helyzetekig, illetve lesgólig is eljutottunk, azonban, mikor kezdtük átvenni az irányítást, a hazaiak megszerezték a vezetést, Ulrich Dániel révén, aki átvette a labdát, majd ballal, nyolc méterről, középről teker a jobb kapufa mellé (1–0). A szünet előtt Rétyi Róbert növelte tovább a hazai fölényt, aki tíz méterről lőtt a jobb alsó sarokba (2–0).
A második játékrészre mind a két vezetőedző sokat cserélt, a többet frissítő hazaiak pedig beszorítottak minket az első percekben. A nyomásnak egy gól vetett véget, miután Horváth Balázs estében tudott a kapuba gurítani a kifutó Ipacs Péter mellett (2–1). A szépítés után nem sokkal jött az egyenlítés is, Böndi Ádám ment el remekül a bal szélen, középre gurított, ahol Nicolo Mazonetto belsőzött a kapu bal oldalába (2–2). A fordítástól sem álltunk távol, hiszen Pintér Máté hatalmas felső kapufát lőtt, majd, ha a bíró nem állítja meg tévesen, les miatt az akciót ziccerben is mehetett volna a kapura, míg az utolsó percekben Horváth Balázs kissé éles szögből leadott lövését védte bravúrral Ipacs Péter.
Horváth Rudolf: – Egy olyan csapattal találkoztunk, amelynek megmaradt a másodosztályú magja. A robosztus, dinamikus, erős, NB II.-es ritmushoz szokott játékosok nagy csatára késztettek minket. El kell ismerni, néha játékgyorsaságban, a labdavesztések utáni szituációkban gyorsabb volt az ellenfél. Hellyel-közzel viszont jó volt a játékunk, bár az első félidőben a tavalyi, őszi önmagunkat idéztük és egy figyelmetlenség után kaptunk gólokat. Sok párharcot veszítettünk, ami tavasszal nem volt ránk jellemző. A szünetben erre fel is hívtam a figyelmet, a második félidőben csúsztak, másztak, haraptak a játékosok, a cserék jól szálltak be, rúgtunk szabályos gólokat és kapufát is. A fiatalok bátran játszottak, egyre több lehetőséget vívnak ki maguknak, ezzel versenyhelyzetet is teremtenek a csapaton belül. A keretünk még nem végleges, a csapaton belül is nagy a küzdelem a posztokért.
Pichler Gábor: – A felkészülés első hetén vagyunk túl, így ebben az időszakban még nem lehet erőviszonyokról beszélni. A saját magunk által kitűzött célokat szerettem volna viszont látni a mérkőzésen, melynek első félideje tetszett, visszaköszöntek a gyakorolt dolgok. Fizikálisan fáradtak a játékosok, de a második félidőben nem ennek köszönhető hibákat fedeztem fel, melyek után két buta gólt kaptunk. A bajnoki célunkat a majd akkor tudjuk megfogalmazni, ha kialakul a végleges keretünk.
Szentlőrinc–Kaposvári Rákóczi FC 2–2 (2–0)
Szentlőrinc, 270 néző.
Szentlőrinc, I. félidő: Prokop – Havas, Keresztes, Tamás L., Németh M. – Sághy – Ulrich, Hock, Kesztyűs, Rétyi R. – Novák Zs. II. félidő: Ipacs – Kiss M., Keresztes, Nagy Zs., Kis-Szemán – Kesztyűs – Szabó Z., Hock (Cserneczky, az 59. percben), Papp G., Novák Zs. (Major P., a 77. percben) – Mervó. Vezetőedző: Pichler Gábor.
Kaposvári Rákóczi FC, I. félidő: Horváth F. – Ekker, Harsányi, Gál, Pusztai – A. Mazonetto, Szederkényi – Babinszky, Horváth B., Bíró D. – Hampuk. II. félidő: Mikler D. – Ekker (Ipolyi-Várkonyi, a 82. percben), Heil, Harsányi, Böndi – Kis-Fónai, Szederkényi (Pintér M., a 68. percben) – N. Mazonetto, Horváth B., Bíró D. (Lajkó, a 68. percben) – Hampuk (Magyar M., a 82. percben). Vezetőedző: Horváth Rudolf.
Gólszerzők: Ulrich (a 28. percben), Rétyi R. (a 44. percben), illetve Horváth B. (az 54. percben), N. Mazonetto (a 69. percben).
Szentlőrincre utazunk
A másodosztályból kieső Szentlőrinc otthonában lépünk pályára felkészülési mérkőzésen szombaton 11 órakor.
A felkészülés második hetének lezárásaként a Szentlőrinc otthonában lépnek pályára labdarúgóink. A szombaton 11 órakor kezdődő találkozó különlegességét az szolgáltatja, hogy a héten a Magyar Labdarúgó Szövetség elkészítette a harmadosztály csoportbeosztását, melynek értelmében csapatunk a szentlőrinciekkel együtt a Dél-Nyugati csoportba kapott besorolást. Így ez a mérkőzés a felkészülés mellett egy remek erőfelmérő is lesz a bajnokságra.
A Szentlőrinc a 17. helyen zárta a Merkantil Bank Liga NB II. előző idényét, így nem közvetlenül esett ki, hanem osztályozót vívhatott a bent maradásért, amit összesítésben kettő-egyre elveszítette a BVSC-Zuglóval szemben. A Baranya vármegyeiek így három szezont követően búcsúztak a másodosztálytól, s július harmincadikán ismét a harmadik ligában kezdik meg a szereplést. A csapatot továbbra is az a Pichler Gábor irányítja majd, aki a másodosztály utolsó négy bajnokiján, illetve az osztályozón is vezette a szentlőrinci gárdát.
Elkészült a csoportbeosztás
Ahogy arról már korábban írtunk a Magyar Labdarúgó Szövetség átszervezi a harmadosztályú labdarúgó-bajnokságot. A következő évadban nem három, hanem négy csoportban küzd majd egymással 16-16 együttes. Az idény végén a csoportelsők sorsolás követően játszanak majd egymással, a párharcok győztesei pedig feljutnak a másodosztályba. A négy csoport legrosszabb 13. helyezettje, valamint a 14–16. helyezettek kiesnek az NB III.-ból.
Csapatunk a Dél-Nyugati csoportban küzd majd a bajnoki pontokért, melynek beosztása a következő:
Dunaföldvári FC,
Dunaújváros FC,
Érdi VSE,
FC Nagykanizsa,
Mol Fehérvár FC II.,
Ferencvárosi TC II.,
Gárdonyi VSC,
Iváncsa KSE,
Kaposvári Rákóczi FC,
Majosi SE,
Mohácsi TE 1888,
MTK Budapest II.,
Paksi FC II.,
PEAC,
Szentlőrinc,
Szekszárdi UFC.
A bajnokság július harmincadikán kezdődik és 2024. május 26-án ér véget. A harmadosztály játéknapja továbbra is a vasárnap.











