Biztató jelek az MTK ellen

Sok biztató jelet mutatott csapatunk az első felkészülési mérkőzésünkön az első osztályú MTK ellen.

 

Hétfőn vágtak neki a hat hetes felkészülésnek labdarúgóink, akikre az első hét végén rögtön egy erőfelmérő várt, méghozzá az első osztályba feljutó MTK Budapest nemrég átadott utánpótlás központjában. Csapatunk számos saját nevelés játékossal felállva kezdett az egykori felnőtt és jelenlegi utánpótlás válogatottakkal megtűzdelt MTK ellen, s az első félidőben teljesen eltűntette a két osztálynyi különbséget, annak ellenére, hogy a hazaiak előtt több nagy lehetőség is kialakult. Kettő azt követően, hogy Horváth Dávid, a hazaiak vezetőedzője négyet is cserélt félórányi játék után. Ez a gólt is meghozta a kék-fehéreknek, hiszen egy jó kiugratás után Futács Márkó tekert a jobb alsó sarokba.

A fordulást követően egyre bátrabban futballoztunk, de az újabb találatot ismét az MTK szerezte, ezúttal is Futács Márkó révén, aki egy megpattanó lövéssel duplázott. Ezt követően egyre bátrabbá váltunk a támadóharmadban, Hampuk Ádám, majd Heil Máté előtt is adódott egy-egy ígéretes lehetőség, azonban ezek még kimaradtak, viszont a másik oldalon a menteni igyekvő Böndi Ádám öngóljával tovább nőtt a különbség. Bő egyórányi játékot követően viszont szépítettünk: egy remek támadás végén bátran előretörő Ekker Milán elé került a labda, aki higgadtan gurított a bal alsó sarokba. A végeredményt a Puskás-díjas Zsóri Dániel állította be, aki közelről lőtt a hálóba, azonban a négy-egyes végeredmény ellenére nem vallottunk szégyent a két osztállyal feljebb érdekelt MTK ellen.

 

Horváth Rudolf: – Fiatal, új csapattal érkeztünk, egy-két próbajátékossal kiegészülve. Ez egy nagy lehetőség volt számunkra, hogy egy új komplexumban, az MTK ellen tudtuk kezdeni az edzőmérkőzéseket. A MTK több mint két sorral, folyamatos nyomást adott nekünk a mérkőzésen. Úgy érzem, az első félidőben stabilak voltunk, viszonylag kiegyenlített mérkőzést játszottunk. A másodikban az első tíz perc a miénk volt, de ekkor éreztem egy kis fáradtságot, de még kettő-nulla után is vissza tudtunk jönni a meccsbe, végig élesek voltunk, helyzeteink és szögleteink voltak, de egy kontra után eldöntötte a meccset az MTK. A játékunk és a labdabirtoklásunk is megfelelő volt egy NB I.-es csapat ellen, ez nem lepett meg az elvégzett munka alapján.

 

MTK Budapest–Kaposvári Rákóczi FC 4–1 (1–0)

Budapest, Sándor Károly Labdarúgó Akadémia, 300 néző. V.: Bogár G.

MTK Budapest: Rácz (Csenterics, a szünetben) – Hei (Varju, a szünetben), Kádár T. (Várkonyi, a szünetben), Bobál D. (Kocsis G., a szünetben) – Kovács M. (Spalek, a 31. percben (Biben, a 60. percben)), Horváth A. (Kosznovszky, a 31. percben), Kata M. (Bognár I., a szünetben), Stieber Z. (Végh, a szünetben), Antonov (Kovács P., a 31. percben (Vadnai, a 60. percben)) – Molnár R. (Zuigeber, a szünetben), Németh K. (Futács, a 31. percben (Zsóri, a 60. percben)). Vezetőedző: Horváth Dávid.

Kaposvári Rákóczi FC: Horváth F. (Mikler, a szünetben) – Ekker (Ipolyi-Várkonyi, a 86. percben), Heil, Harsányi, Böndi – Horváth B. (Kovács B., a 82. percben), A. Mazzonetto (Magyar M., a 80. percben) – Babinszky (N. Mazzonetto, a szünetben), Szederkényi (Pintér M., a szünetben), Bíró D. (Kis-Fónai, a 64. percben) – Hampuk. Vezetőedző: Horváth Rudolf.

Gólszerzők: Futács (a 37. és az 55. percben), Böndi (a 60. percben – öngól), Zsóri (a 77. percben), illetve Ekker (a 66. percben).

 

Az MTK otthonában kezdődik az edzőmeccsek sorozata

Labdarúgóink hétfőn vetették bele magukat a munkába, szombaton 15 órakor pedig már az első felkészülési találkozón lépnek pályára az első osztályú MTK Budapest nemrég átadott utánpótlás központjában.

 

Rögtön egy nehéz, komoly erőpróba vár labdarúgóink a felkészülési időszak elején, hiszen szombaton 15 órakor az Merkantil Bank Liga NB II. legutóbbi idényét a második, feljutó helyen záró MTK Budapest ellen lépünk pályára. A fővárosi kék-fehérek elleni találkozónak a nemrég átadott Sándor Károly Labdarúgó Akadémia budapesti létesítménye ad otthont, melynek címe: 1087 Budapest, Salgótarjáni u. 3.

 

A MTK Budapest az alábbi tájékoztatást adta a találkozóról:

 

Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy a meccs helyszínén, a Sándor Károly Labdarúgó Akadémián a parkolás lehetősége közterületen rendkívül korlátozott, így javasoljuk a létesítmény gyalogos módon vagy tömegközlekedéssel való megközelítését. Tömegközlekedéssel a 37A jelzésű villamossal lehet az Akadémia főbejáratig eljutni, amihez a „Salgótarjáni utca, temető” elnevezésű megállónál célszerű leszállni. Gyalogosan pedig az Új Hidegkuti Nándor Stadion környékén, közterületen való parkolás után a villamos felüljárón keresztül, a Salgótarjáni utcai edzőközpont mellett elhaladva kb. 8 perc sétával elérhető a létesítmény.

Az átadás jelenlegi ütemében az akadémiához autóval érkező szurkolóknak, szülőknek szabályos parkolási lehetőséget nem tudunk biztosítani, így kérjük, ne kíséreljék meg az utcába való behajtást!

Kapunyitás 14 órakor lesz, büfé nem fog üzemelni a mérkőzés alatt.

Ismét munkában a csapat

A rövid nyári pihenőt követően hétfőn újra munkába álltak labdarúgóink, hogy a lehető legjobb formában várják az átalakuló bajnokság kihívásait.

 

Három hét pihenőidőszakot követően újra elkezdődtek a közös edzések. A szakmai stáb hétfő délután a Rákóczi Stadion edzőpályáján vezényelt újra tréninget a társaságnak.

– Hosszú, hektikus szezon áll mögöttük, sok munkával, így inkább a pihenésre szántuk az elmúlt három hetet, de természeten erre az időszakra is kaptak futóprogramot – mondta Horváth Rudolf, csapatunk vezetőedzője. – A következő hat hét során napi két, kemény edzéssel és szerda-szombat ritmusban edzőmeccsekkel készülünk a bajnokságra. Jó játékerőt képviselő ellenfelek várnak ránk, hiszen az MTK-val, a Péccsel és a Lendvával is találkozunk.

A játékosokra kemény hetek várnak, több edzőmérkőzéssel, emiatt is fontos volt az, hogy a háromhetes pihenő alatt megfelelően regenerálódjanak.

– Jól sikerült az elmúlt három hét, úgy érzem, kipihentem magam – mondta Harsányi Dániel, gólerős belső védőnk. – Voltam Amerikában, sok időt töltöttem a barátaimmal. Készen állok a felkészülésre és a sok edzőmérkőzésre. A következő hetekben rengeteg edzés vár ránk. A bajnokságban szeretnénk minél előrébb lépni, titkon bízom a dobogóban.

A következő idényre a Magyar Labdarúgó Szövetség átszervezi a harmadosztályú bajnokságot, így egy új alapokon nyugvó, kevesebb mérkőzéssel átszőtt évad vár ránk, mely során újra a Rákóczi Stadionban fogadjuk az ellenfeleket.

– Az biztos, hogy harcos, darálós lesz így is a harmadosztály – tette hozzá Horváth Rudolf. – A kisebb csapatok sem adják majd magukat könnyen, biztos, hogy nagy csatára késztetnek majd minket, erre fel kell készülnünk. Játék- és futógyorsaságban, illetve erőben kell felülmúlnunk az ellenfeleket. Az előnyünkre válik, hogy a már a fiataljaink lábában is van egy év rutin. Azt már nagyon vártuk, hogy visszaköltözhessünk, gyönyörű lett a pályánk, reméljük, hogy jó hangulatú, sokgólos meccsekkel tudjuk majd a stadionba csábítani a nézőket. Természetesen szeretnénk javítani a hazai mérlegünkön, ha ez sikerülne, akkor biztos, hogy közelebb tudunk majd zárkózni az elithez. Az fontos, hogy ne kezdjük tompán a bajnokságot.

Ahogy minden nyáron, ezúttal is várható játékosmozgás a klubnál, de egyelőre még nem szolgálatunk konkrétumokkal.

– Június harmincadikáig van szerződése a játékosoknak, de sokkal korábban elkezdtük a felkészülést, ez pedig egy elég furcsa helyzet – fogalmazott Horváth Rudolf. – Amióta a klubnál vagyok nem az átigazolásainktól volt hangos a sajtó, ez nem is fog változni. Inkább a saját nevelésű játékosainkat építettünk. Most sem fogjuk kicserélni a csapatot, ezt az anyagi lehetőségeink sem engedik. A koncepciónk, hogy beérjenek a fiataljaink és melléjük hozzunk fel még több játékost az utánpótlásból. Természetesen azért körülnézünk az átigazolási piacon, van kiszemeltünk is. Az már biztos, hogy lesznek érzékeny veszteségeink, de nincs pótolhatatlan játékos. Próbálunk a saját nevelésű, fiatal magra építeni.

 

A csapat tervezett felkészülési programja:

2023.06.24. MTK Budapest–Kaposvári Rákóczi FC

2023.07.01. Szentlőrinc–Kaposvári Rákóczi FC

2023.07.05. Kaposvári Rákóczi FC–PMFC

2023.07.12. Paksi FC II.–Kaposvári Rákóczi FC

2023.07.15. Kaposvári Rákóczi FC–BFC Siófok

2023.07.19. Kaposvári Rákóczi FC–Paksi FC II.

2023.07.22. NK Nafta–Kaposvári Rákóczi FC

Mayer Milán: remélem, hamarosan eldobhatom a mankót!

Ősszel egészen jó formában futballozott, de a tavaszi szezont szinte teljes egészében ki kellett hagynia csapatunk gólerős támadójának, Mayer Milánnak, akit az elmúlt időszak nehézségeiről kérdeztünk.

 

Keserédes szezon van mögötted. Ősszel tíz gólig jutottál, sokat voltál a pályán, majd az első felkészülési meccsen gólt szereztél Pécsen. Ezt követően viszont az oldalvonal mellől nézted az edzőmeccseket egy sérülés miatt.

– Hiányérzetem van az őszi szezonnal kapcsolatban – kezdte Mayer Milán. – Bár a tíz gól összességeben nem rossz, de maradt még bennem. Januárban ki kellett tisztítani a térdem. A rehabilitáció is elhúzódott, majd, amikor már azt éreztem, minden rendben és végre a keretbe is bekerültem volna, a szombati edzésen egy rossz mozdulatnál újra a térdemhez kaptam…

 

Áprilisban tértél vissza újra a pályára, de érezhetően nem voltál száz százalékos állapotban. Nem volt korai a visszatérés?

– A vizsgálatok alapján azt mondták, nincs nagyobb baj, én pedig már nagyon pályára akartam lépni, ezért a fájdalmak ellenére is vállaltam a játékot. Utólag már azt mondom nem kellett volna, mivel újra meg kellett műteni a térded.

 

Ezt követően újra meccseket kellett kihagynod, mit éreztél a térdedben?

– Igen, mivel a fajdalom nem csillapodott, ezért egy másik orvosi szakvéleményt kikérve újra a kórházba vezetett az utam, ahol artroszkópos műtetem volt, mely során porcplasztikát végeztek el.

 

Mentálisan mennyire nehéz feldolgozni az újabb sérülést? Az segít, hogy voltál már hasonló élethelyzetben?

– Sok mélypont volt ebben a félévben, de talán a legnehezebb a bizonytalanság! Nagyon sok erőt ad, hogy a családom, a párom és a barátaim mindenben mellettem állnak és támogatnak. Több dolgot is máshogy csináltam az itthon töltött időszakban, így hogy már „rutinosabb” vagyok ebben.

 

Milyen állapotban vagy, hol tart a rehabilitáció?

– Szerencsére fájdalommentes vagyok! Hétfőn megyek kontrollra, remélem, akkor már eldobhatom a mankót! Utána kezdődik a munka, először a konditeremben, aztán szépen haladunk majd előre.

 

Mikor térhetsz vissza a pályára?

– Egyelőre a gyógyulásomra fókuszálok, hiszen ez a legfontosabb. Hiszek abban, hogy sikeres rehabilitációval minél előbb pályára léphetek, de ezt majd az orvosokkal való konzultáció után tudom megmondani.

Pintér Norbert: a Rákóczinak magasabb célokért kell küzdenie

Akárcsak a 2021/2022-es évadban a 2022/2023-as szezonban is Pintér Norbert lett csapatunk házi gólkirálya. Támadónk egy évvel ezelőtt 12, most pedig 17 gólig jutott.

 

Csapatunk két helyet lépett előre az előző évadhoz képest, amihez Pintér Norbert találatai is kellettek. Támadunk öt góllal szerzett többet, mint az előző idényben és összesítésben a nyolcadik lett a góllövőlistán.

– Örülök annak, hogy a tavalyi szezon után ismét házi gólkirály lettem, viszont nem vagyok teljesen elégedett az évad után – mondta Pintér Norbert.

 

A tizenhét találatod közül melyik áll közel a szívedhez, melyiket idézet fel szívesen?

– Mindegyik találatomnak nagyon örülök, ezekért a pillanatokért érdemes játszani. Kiemelni egyet sem tudnék a legapróbb gól is ugyanolyan értékű számomra, mint bármelyik.

 

A csapat is előre lépett, a tizedik után most a nyolcadik helyen zárt. Ennél több volt ebben a szezonban, vagy reális a nyolcadik hely?

– Ezt nehéz megmondani. Az volt a célkitűzés, hogy minél előrébb végezzünk a tabellán és alakuljon ki egy olyan csapat, amivel jövőre, egy kis finomítással megcélozhatjuk a feljutást. Úgy érzem, a tabella nem szokott hazudni, reális képet mutat az éves teljesítményről.

 

Mayer Milán sérülése után te váltál az első számú gólfelelőssé, még Hampuk Ádám érkezésével is. Ez teher számodra, vagy inkább élvezted ezt a helyzetet?

– Jobban örültem volna, ha Milán is pályán van. Úgy gondolom, hatékonyabbak lettünk volna elől, még többet tudtunk volna kihozni egymásból, húztuk volna előre egymást.

 

Sok mérkőzésen, szám szerint harminckilencen léptél pályára. Kimerítő szezon volt?

– Igazából nagyon örülök és hálás is vagyok, hogy fizikálisan rendben voltam, nem hátráltatott sérülés. Jó állapotban érzem magam, talán mentálisan volt nehéz ez a szezon.

 

Nem sok időt jut a pihenésre, hiszen június tizenkilencedikén már el is kezdődik a felkészülés. Mivel töltöd a futball nélküli időszakot?

– A szünetet a családommal töltöm. Voltunk otthon, a Vajdaságban a szüleinknél, majd pár napot nyaraltunk Horvátországban a feleségemmel és a kislányunkkal. Kaptunk erre az időszakra is programot, a szinten tartás miatt, hogy könnyebb legyen a felkészülés.

 

Mit vársz a következő szezontól? Sikerülhet az élmezőnyben végezni?

– A folytatásról nem tudok sokat mondani, hiszen a jövőről keveset beszéltünk, de azt gondolom, hogy a Rákóczinak mindenképp magasabb célokért kellene küzdenie jövőre. Bízom benne, hogy ez így is lesz.

Fő támogatók










Médiapartnereink