Percről-percre: Komárom VSE–Kaposvári Rákóczi FC
Az NB III. Nyugati csoportjának 28. fordulójában a Komárom VSE otthonában lép pályára csapatunk. Kövesse velünk percről-percre a mérkőzés eseményeit. Az oldal nem frissül automatikusan.
Komáromban javíthatunk
Két vereséget követően szerdán 16.00 órakor a Komárom VSE otthonában lépünk pályára az NB III. Nyugati csoportjának 28. fordulójában.
A télen megerősített, de az elmúlt öt meccséből csak egyet megnyerő Komárom VSE otthonában nyílik lehetőség arra, hogy javítsunk a Bicske, illetve a Fehérvár II. ellen elszenvedett vereségek után. A mi esetünkben ez a szerda-vasárnap ritmus jól is jöhet, hiszen rossz szériába vagyunk. A negatív megítélésen és a vereségen gyorsan túl tudunk lépni egy győzelemmel, hiszen gyorsan itt a javítási lehetőség.
– Úgy gondolom, sokkal többet kell kihozni egyénileg magunkból és bátrabban, vállalkozó szellemben játszani, abból születnek a gólok és a győzelmek – mondta Pintér Norbert, csapatunk támadója.
A tabella 13. helyén álló Komárom VSE csupán csak két ponttal áll mögöttünk, így ezért, valamint azért is fontos lenne a győzelem, mert a Duna-partiak ősszel elvitték mindhárom pontot a Rákóczi Stadionból.
– Idegenben eredményesebbek vagyunk, de tudjuk nagyon jól, hogy ez kevés és ettől többre hivatott a klub, mindent megteszünk azért, hogy idegenben is és otthon is jobban szerepeljünk – folytatta Pintér Norbert. – Nem lesz könnyű mérkőzés, igaz, nekünk egyik sem az, viszont úgy érzem, rajtunk múlik, hogy mi lesz a mérkőzés kimenetele nem az ellenfelünkön.
Ellenfél-lesen: Komárom
Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a Komárom VSE csapata van a célkeresztben.
Az NB III. Nyugati csoportjának 28. fordulójában, szerdán 16.00 órakor a Komárom VSE otthonában szólítják pályára labdarúgóinkat. A találkozó előtt ismerkedjünk meg egy kicsit a soron következő ellenféllel, melyet 1947-ben alapítottak. A klub ettől kezdve aktív tagja a honi labdarúgásnak. A történelme során jobbára a megyei, területi bajnokságokban volt érdekelt az együttes, amely több néven is szerepelt már (pl.: Szőnyi MOLAJ, Komáromi Olajmunkás), de az ezredforduló óta már a Komárom VSE nevet használja a csapat. A Komárom sokévnyi megye egyes szereplést követően a 2012/2013-as évadban szerepelt első ízben a harmadik ligában. Ekkor még csak egy szezont töltött az NB III.-ban a csapat, ahová három évet követően jutott vissza, újra csak egy szezonra. A gárda ezt követően ismét kiesett, de csak egy évre, s a 2018/2019-es szezon óta már folyamatosan a harmadosztály tagja.
Jelen
A Komárom VSE kilenc 27 bajnoki fordulót követően 37 pontot gyűjtött, amivel a 13. helyen áll a táblázaton. László Péter tanítványai eddig tíz alkalommal nyertek, hétszer játszottak döntetlent, míg tízszer kaptak ki. A legutóbbi öt meccsükből csak egyet tudtak megnyerni, ekkor idegenben verték az ETO Akadémiát. A komáromiak hazai pályán eddig 22 pontot gyűjtöttek, ugyanis hatszor nyertek, még négyszer játszottak döntetlent a Duna-partján.
Meccstörténelem
A két klub eddig öt alkalommal találkozott egymással, mindannyiszor az NB III. Nyugati csoportjában. Az első összecsapásra 2016. október 29-én került sor, amikor is csapatunk Kollega Krisztián és Kertész Tamás találatival elhozta a három pontot a Duna mellől. A kaposvári visszavágón szintén csapatunk örülhetett, hiszen ugyancsak kettő-nullára nyert. Góljainkat Szakály Attila és Nagy Krisztián szerezte. A mérkőzés ide kattintva nézhető vissza. Az előző évadban hazai pályán Bíró Dominik találatával tartottuk otthon a három pontot (a mérkőzés ide kattintva nézhető vissza), míg idegenben Ekker Milán késői találatának köszönhetőn szereztük meg a győzelmet. A jelenleg is futó szezonban a komáromiak örülhettek, miután egy, az első félidő derekán esett találattal elvitték a három pontot a cukorgyári gödörből.
Szurkolói információk a Komárom elleni meccsre
Együttesünk az NB III. Nyugati csoportjának 28. fordulójában a Komárom VSE otthonában lép pályára. A szerdán 16.00 órakor kezdődő bajnoki előtt néhány hasznos információval szeretnénk segíteni szurkolóinkat.
A Komárom VSE elleni bajnoki mérkőzésnek az komáromi Molaji Sporttelep ad majd otthont, melynek címe: 2900 Komárom, Stadion út 1. Szurkolóink a stadionnal szomszédos lakótelepen tudnak majd parkolni, ahonnét pár perces sétával közelíthető meg a sporttelep.
A mérkőzésre a belépés ingyenes. A stadion a mérkőzés előtt két órával, jelen esetben 14.00 órakor nyit ki.
Büfé
A mérkőzés ideje alatt, 15 órától büfé várja szurkolóinkat a szektorukban.
Közvetítés
A mérkőzésről nem lesz élőképes közvetítés, de a honlapunkon percről-percre tudósítást adunk.
A kiállítás után jött az újabb hazai vereség
Emberhátrányba kerülve maradtunk alul a MOL Fehérvár FC második csapata ellen az NB III. Nyugati csoportjának 27. fordulójában.
A MOL Fehérvár FC második számú csapata ellen egy helyen változtatott az előző heti kezdőn vezetőedzőnk, Horváth Rudolf. Szederkényi Ádám helyett Hampuk Ádám kapott lehetőséget, ezzel pedig támadóbbá vált együttesünk. A félidő derekán azonban újra változtatni kellet a taktikán, ugyanis a védelem oszlopát, Kocsis Barnabást kiállította a játékvezető, második sárgával. Emberhátrányba kerülve, kevéssel a szünet előtt gólhátrányba is kerültünk, ugyanis Molnár Csaba harmincöt méteres átlövése talált utat a jobb felsőbe (0–1).
A fordulás után Pintér Norbert rögtön egy jó, a kaput kevéssel elkerülő lövéssel jelezte, hogy nem adtuk fel, bár a folytatásban a vendégek előtt adódtak nagyobb lehetőségek. A mérkőzés utolsó periódusában fölényben futballozó székesfehérváriak a hajrá előtt Babos Bence révén megduplázták előnyüket (0–2), s lezárták a mérkőzést. Horváth Rudolf bár hármas cserével próbálta felrázni a társaságot, ami be is vált, de ezúttal rúgott gól nélkül maradtunk hazai pályán.
Horváth Rudolf: – Készültünk arra, hogy a Bicske elleni verség után hazai pályán javítsunk, de ami negatív összejöhet, az össze is jött a két meccs során. A játékosoknak viszont nem tudok szemrehányást tenni, mert a küzdelem és a hozzáállás rendben volt, néhol pedig a játék is. Nehéz helyzetbe hoztuk magunkat, mert a meccs kétharmadában emberhátrányban játszottunk egy labdabiztos csapat ellen, melyben több olyan játékos szerepelt, akik az NB I.-ben is bemutatkoztak már. Volt olyan periódus, amikor az ellenfél pörgősebben játszott és megérdemelten nyert, de a játékvezető belenyúlt a mérkőzésbe, mert a második sárga lapot könnyen odaadta. Így egy lehetőségünk maradt, hogy kontrára játszunk, azonban nem jött össze semmi. Ezt a fájdalmat és dacot ki kell vinnünk a következő mérkőzésen a pályára. Nem szabad lógatnunk a fejünket. Fel kell állnunk, erre jó lehetőség a szerda-vasárnap ritmus, hiszen ősszel is jól jöttünk ki belőle.
Imrik László: – Az elmúlt héten is jól játszottunk, sok helyzetet alakítottunk ki, de akkor kikaptunk, ezúttal viszont sikerült értékesítenünk a lehetőségeinket. Végig kontrolláltuk a mérkőzést, úgy gondolom, a kiállítás sem befolyásolta a végkimenetelt, hiszen a végig működött az, amit elterveztünk.
Kaposvári Rákóczi FC–MOL Fehérvár FC II. 0–2 (0–1)
Kaposvár, Cseri úti sportcentrum, 180 néző. V.: Iványi G. (Jakab B., Kondrákor T.).
Kaposvári Rákóczi FC: Ipacs – Zólyomi (Borbély Á., az 57. percben), Kocsis B., Harsányi, Böndi – Gál, Országh (Kis-Fónai, a 75. percben) – Ekker, Hampuk (Szederkényi, az 57. percben), Pintér N. (Kálmán Sz., a 75. percben) – Bíró D. (Mayer Máté, a 75. percben). Vezetőedző: Horváth Rudolf.
MOL Fehérvár FC II.: Gergely R. – Horváth G., Urbán K., Lencsés, Berekali – Pető M. – Csepregi, Ambach (Balogh M., a 72. percben), Molnár Cs., Babos (Husvéth, a 92. percben) – Tóth T. (Cserkuti-Németh, a 87. percben). Vezetőedző: Imrik László.
Gólszerzők: Molnár Cs. (a 40. percben), Babos (a 73. percben).
Kiállítva: Kocsis B. (a 28. percben).
Sárga lap: Kocsis B. (a 21. percben), Borbély Á. (a 63. percben), Kálmán Sz. (a 80. percben), illetve Molnár Cs. (a 44. percben), Balogh M. (a 87. percben).












