Gyors gólváltások után döntetlen
A gólnélküli első félidőt követően végül kettő-kettes döntetlent játszottak labdarúgóink az utolsó felkészülési mérkőzésükön a szintén NB III.-as Paksi FC második csapata ellen.
A nyolcadik, s egyben utolsó felkészülési mérkőzését vívta az NB III. Nyugati csoportjára készülő együttesünk, amely egy szintén harmadik ligás, de a Közép csoportban érdekelt Paksi FC II. gárdáját fogadta a Puskin utcai edzőközpontban. Vezetőedzőnk, Horváth Rudolf a kezdőbe nevezte a héten az U19-es válogatottal Izraelben szereplő Heil Mátét, de egy új arc, a Puskás Akadémia utánpótlás válogatott labdarúgója, Perfetto Gabriel is itt kapott helyet. A találkozót csapatunk kezdte jobban, az első negyed órán belül Harsányi Dániel és Kálmán Szilárd előtt is adódott egy-egy nagy lehetőség, de mindegyik kísérlet elkerülte a kaput. A folytatásban is csapatunk dominált, amely előtt több kisebb gólszerzési lehetőség is kialakult, de az első gól a második játékrészig váratott magára.
A fordulást követően azonban a játékban egyre jobban javuló vendégek szereztek vezetést, ugyanis egy kiugratást követően a csereként pályára lépő Ulbert Renátó került helyzetbe, s kilőtte a jobb alsót (0–1). Négy percet kellett azonban csak várni az egyenlítésre: Mayer Máté lépett el a védőjétől, majd a kapus mellett is elhúzta a labdát, s önzetlenül passzolt az érkező Kálmán Szilárd elé, aki két méterről az üres kapuba vágta a labdát (1–1). A folytatásban könnyedén megszerezhettük volna vezetést, hiszen előbb Bíró Dominik került ziccerbe, de három méterről fölé lőtt, majd egy szép támadás végén Hampuk Ádám közeli lövésénél mutatott be bravúrt Balázs József kapus. A hajrába lépve viszont összejött a fordítás: egy oldalszabadrúgás után Heil Máté öt méterről fejelt a kapu bal oldalába (2–1). Azonban akárcsak a paksi, a kaposvári vezető gól után is gyorsan jött az egyenlítés, két perccel később ugyanis Böde Dániel védőjével a nyakán is helyzetbe tudott kerülni, majd tíz méterről a kapu jobb oldalába lőtt (2–2). Csapatuk így döntetlennel zárta a felkészülési meccsek sorozatát.
Horváth Rudolf: – Főként azok a játékosok kaptak szerepet, akiknek úgy ítéltük meg, még kellett ez a mérkőzés. Szerettük volna felmérni a ifjú labdarúgóinkat, hiszen tudtunk, hogy az ellenfelünk is egy fiatalokból álló csapat. A mérkőzést döntően irányítottuk, azonban több olyan hibát is elkövettünk, ami jellemző volt ránk az őszi szezon folyamán, de szerencsére olyan jelek is voltak, amik bizonyították, hogy lehet majd számítani a fiatalokra. A fejlődési folyamatukhoz hozzátartozik még, hogy egy-egy jó megoldást, sokszor érthetetlen hibák következnek. A vezetésünk után saját magunknak tettük nehézzé a mérkőzést, ebből a tanulnunk kell.
Kindl István: – Az első, kaposvári elleni meccsünkhöz képes már sokkal jobb arcát mutatta a csapat, sokkal szervezettebben futballoztunk. Hasznos edzőmeccsen vagyunk túl egy jól felkészített, szervezett csapat ellen, amely nehézzé tette számunkra a találkozót. A játékosaim teljesítményével az első húsz percet leszámítva elégedett vagyok.
Kaposvári Rákóczi FC–Paksi FC II. 2–2 (0–0)
Kaposvár, Puskin utcai edzőközpont, 60 néző. V.: Cservölgyi.
Kaposvári Rákóczi FC: Mikler D. (Horváth F., a 63. percben) – Borbély Á., Heil, Harsányi, Böndi (Kis-Fónai, a 63. percben) – Perfetto (Ekker, az 55. percben), Szederkényi, Pintér M., Kálmán Sz. (Bíró D., az 55. percben) – Mayer Máté (Teretyényi, a 77. percben), Hampuk. Vezetőedző: Horváth Rudolf.
Paksi FC II.: Balázs J. – Osztermajer, Papp Z., Gregor, Görög – Horváth K., Vancsa, Nagy M., Raffael – Böde, Ribár. Csereként pályára lépett: Kovács F., Ulbert, Ignácz, Tóth K., Skripek, Ádám D., Palóka. Vezetőedző: Kindl István.
Gólszerzők: Kálmán Sz. (az 55. percben), Heil (82. percben), illetve Ulbert (az 51. percben), Böde (a 84. percben).
A paksi fiatalok ellen zárjuk az edzőmeccssorozatot
Vasárnap a Puskin utcai edzőközpontban fogadjuk a Paksi FC második csapatát. A 13 órakor kezdődő találkozóval zárul a felkészülési mérkőzések sorozata.
Immáron a nyolcadik, s egyben az utolsó felkészülési találkozójára készül csapatunk a február tizenkettedikei bajnoki rajt előtt. Vasárnap 13 órakor az NB III. Közép csoportjában érdekelt Paksi FC II. csapatával találkozunk majd a Puskin utcai edzőközpontban. A paksi fiatalokkal már megmérkőztünk a téli felkészülési időszakban, pontosabban január tizennyolcadikán, amikor is három-nullára nyertünk a Tolna vármegyei városban.
Az azóta eltelt időszakban Kindl István csapata kikapott Mohácson (2–1), döntetlent játszott a Szekszárddal (1–1), majd a Puskás Akadémia II. ellen is vereséget szenvedett (2–1). A vasárnapi edzőmeccs lesz mindkét együttes számára a főpróba a bajnoki rajt előtt. A belépés ezúttal is ingyenes.
Ismét lehetőséget kapott a válogatottban Heil Máté
Egy félidőt töltött a pályán a magyar U19-es válogatottban az Izrael elleni felkészülési mérkőzésen csapatunk saját nevelésű belső védője, Heil Máté.
Ahogy arról már írtunk, ismét meghívót kapott Szélesi Zoltán szövetségi edzőtől a magyar U19-es válogatottba Heil Máté. Az Európa-bajnokság elitkörére készülő nemzeti csapatunk ezúttal Izraelbe utazott, ahol a két mérkőzést is vívott a házigazdák szintén elitkörös U19-es válogatottjával. Az elsőn, melyen egy késői, 87. percben született góllal nyert Izrael, még nem kapott lehetőséget Heil Máté.
Szélesi Zoltán a második mérkőzésre jelentősen megváltoztatott összeállításban küldte pályára, csapatát, azonban így a válogatott nem tudta a keddi találkozóhoz hasonló stabilitást nyújtani. A félidőben hat változtatást is eszközölt a szövetségi edző, (becserélte Heil Mátét is) de válogatottunk játéka ezt követően sem javult fel számottevően, sőt, az ellenfél a második játékrészben is betalált, így 2–0-ás győzelmet aratott.
– A második mérkőzésnek egy teljesen átrotált kezdővel vágtunk neki, amivel az volt a célunk, hogy megnézzük, mely játékosokra számíthatunk a későbbiekben – mondta a szövetség honlapjának Szélesi Zoltán. – Sajnos nem sikerült azt a színvonalat hoznunk, amelyet az első találkozón, sok volt a technikai hiba, és az eltervezett taktikát sem sikerült végrehajtani. Összességében nem vagyok elégedett a csapat teljesítményével.
Izrael–Magyarország 2–0 (1–0)
Magyarország: Mergl Szabolcs (Dala Martin, a szünetben) – Győri Ábel (Babós Levente, a szünetben), Lénárt Gábor (Heil Máté, a szünetben), Nagy Zoltán – Deákovits Richárd (Kállai Zalán, a szünetben), Tóth Rajmund, Nagy-Kolozsvári Dániel (Kocsis Dominik, a szünetben), Tuboly Máté, Molnár Adin (Krajcsovics Ábel, az 59. percben) – Rácz Balázs (Jurek Gábor, a szünetben), Babos Bence (Bakti Balázs, az 59. percben). Szövetségi edző: Szélesi Zoltán.
Gólkirályként tért vissza Hampuk Ádám
Ismét csapatunkat erősíti Hampuk Ádám. A saját nevelésű támadónk egy közel hat éves kitérőt követően ölti újra magára a zöld-fehér mezt.
Gólerős támadót igazolt csapatunk, hiszen újra zöld-fehérben futballozik majd Hampuk Ádám. A jelenleg 27 esztendős labdarúgó a 2021/2022 évad, NB III. Közép csoportjának gólkirályaként tért vissza Kaposvárra.
– Nagyszerű érzés visszatérni – fogalmazott Hampuk Ádám. – Rengeteg régi ismerőssel találkoztam a klubnál: dolgozókkal, illetve egykori edzőimmel és mindenkinek volt hozzá egy kedves szava. A Rákóczi szereplését folyamatosan figyelemmel követtem, sok mérkőzést láttam élőben is, hiszen sok barátom játszott, játszik a csapatban.
Saját nevelésű játékosunk a korosztályokat végigjárva 2014-ben mutatkozott be a felnőttek között. Az akkor másodosztályban érdekelt csapatban háromszor kezdőként, tízszer pedig csereként jutott szóhoz, de emellett a Ligakupában és a Magyar Kupában is lehetőséget kapott. A csapat megye egybe történő visszasorolását követően is maradt Kaposváron, s 16 góllal segítette aranyéremhez az együttest, ráadásul az osztályozón is fontos gólt szerzett az Ibrány ellen. A következő évadban a harmadosztályban bronzérmet szerzett, majd az NB III. Közép csoportjában szereplő Szentlőrinc csapatához szerződött. A baranyaiaknál két szezon során hatvan mérkőzésen húsz gólt jegyzett, s ezüstérmet szerzett az NB III. Közép csoportjában. Ezt követően egy évadon keresztül a szintén harmadosztályú, de Nyugati csoportos FC Nagykanizsát erősítette, végül visszatért Baranyába, a HR-Rent Kozármisleny csapatához. ahol három szezont töltött. Az Aczél Zoltán vezette mislenyiek a 2021/2022-es idényben veretlenül nyerték meg az NB III. Közép csoportját, s ebből a sikerből oroszlánrészt vállalt Hampuk Ádám, aki mind a 38 bajnoki mérkőzésen kezdőként lépett pályára és 23 góljával a gólkirályi címet is bezsebelte. A másodosztályban már kevesebb lehetőséget kapott, így télen váltott és visszatért Kaposvárra.
– Mindegyik állomáshelyemről csak a pozitív dolgok maradtak meg bennem – mondta Hampuk Ádám. – Amit a Kozármislennyel véghezvittünk az egy hatalmas dolog: veretlenül lettünk bajnokok, minden meccsen kezdőként kaptam lehetőséget, de a Szentlőrinccel is elértünk egy harmadik helyet az NB III.-ban. Kaposvárra visszatérve is hasonlók a céljaim: szeretnék minél többet játszani, minél több gólt szerezni és gólpasszt adni. Úgy gondolom, jó játékosok alkotják a keretet, van potenciál a csapatban. Bízom benne, hogy a játékommal hozzájárulok egy jó szerepléshez.
Hampuk Ádám a felkészülési időszakban már több edzőmérkőzésen pályára lépett csapatunk színeiben, illetve már az első gólját is megszerezte az Illés Akadémia U19 ellen.
Bíró Dominik góljával vertük a Lendvát
A hetedik előkészületi mérkőzésén az ötödik győzelmét aratta csapatunk, amely Bíró Dominik találatával nyert a lendvai NK Nafta ellen.
Erős ellenfél ellen kezdte a hetet csapatunk, amely a szlovén másodosztályban szereplő NK Nafta gárdáját fogadta a Puskin utcai edzőközpontban. A remek iramú találkozót nagyszerűen kezdték játékosaink, akik már a kilencedik percben könnyedén megszerezhették volna a vezetést. Ekkor Kálmán Szilárd indította a jobb szélen robogó Ekker Milánt, aki egyből középre adott, ahol Pintér Norbert közelről csak az oldalhálóba lőtt, nem sokkal később pedig Bíró Dominik felejt mellé igen tiszta helyzetből Böndi Ádám középre adását követően. Az első negyed órát követően viszont már gólra váltottuk a fölényünket: a16. percben Ekker Milán ugratta ki Bíró Dominiket, aki higgadtan gurított a bal alsó sarokba (1–0). Bár fölényben futballoztunk, azonban egy kapu előtt kavarodást követően Dinnyés Olivér a jobb kapufát találta telibe, így nem sokon múlt a szlovének egyenlítése. A kapufára gyorsan válaszoltunk egy kapufával: Böndi Ádám iramodott meg a bal szélen, betört a tizenhatoson belülre, majd hat méterről, éles szögből leadott lövését a jobb kapufa blokkolta. A folytatásban is csapatunk előtt adódtak lehetőségek, de az újabb ziccere a második félidőig kellett várni.
A fordulást követően viszont szinte azonnal megduplázhattuk volna az előnyt: Gál Mátyás egy labdaszerzés után nagyszerűen ugratta ki Bíró Dominiket, aki akárcsak a tizenhatodik percben, ezúttal is csak a kapussal állt szemben, azonban kevéssel a jobb kapufa mellé lőtt. A folytatásban kezdte átvenni a meccs irányítását a Lendva. A szlovének fölénye egy órányi játékot követően egy ígéretes helyzetben is megmutatkozott, azonban Boros Zsombor tizenöt méteres lövését kitolta a bal kapufa mellől Ipacs Péter. A lendvai mezőnyfölény ellenére újra előttünk adódtak ziccerek. A hatvanhatodik percbe lépve Kálmán Szilárd ugratta ki Pintér Norbertet, akinek lövését a jobb kapufa mellé tolta a kapujából kilépő Kiss Ágoston, majd egy perc múlva Kálmán Szilárd került helyzetbe, de a léc fölé bombázott tizennégy méterről. Ezek a kimaradt lehetőségek kis híján megbosszulták magukat, ugyanis egy szöglet után Dávid Zoltán a jobb kapufára fejelte a labdát.
Az utolsó negyed órára mind a két csapat sokat cserélt, ami által egy kicsit kapkodóvá vált a játék. A meccs ezen periódusában mindkét fél előtt adódtak még kisebb gólszerzési lehetőségek, de újabb találat nem esett, így a hetedik előkészületi mérkőzésén az ötödik sikerét érte el csapatunk.
A héten még egy felkészülési mérkőzés vár labdarúgóinkra. Vasárnap 13 órakor az NB III. Közép csoportjában érdekelt Paksi FC II. érkezik ugyancsak a Puskin utcai edzőközpontba.
Horváth Rudolf: – Újabb pörgős, nemzetközi meccset sikerült játszunk, ami egy remek felkészülési lehetőség számunkra. Felvettük a ritmust a szlovén másodosztályú Lendva ellen is, látszik a játékunkon a fejlődés. A hibák azonban előjönnek egy ilyen szintű mérkőzésen, az ellenfél sok esetben állított minket nehéz feladat elé, főként pontrúgás után voltak veszélyesek, illetve a labdavesztéseink után, hiszen azonnal támadták a kapunkat. A legnagyobb ziccerek viszont előttünk adódtak, de ezeket be kell majd rúgni ahhoz, hogy a bajnokságban is nyerjük a meccseket. Ami fontos, hogy kapott gól nélkül sikert győznünk, ez pedig önbizalmat ad a Veszprém elleni rangadóra.
Boér Gábor: – Még csak a felkészülés közepén járunk, hiszen március elején indul a bajnokság. A létszámunk sem a legideálisabb, sok utánpótláskorú játékos van a keretben. A terhelés szempontjából viszont elérte a célját az edzőmérkőzés, de játék minősége még nem tökéletes. Az sem volt egyszerű, hogy először játszottunk füvön ebben az évben, de összeségében hasznos találkozón vagyunk túl egy minőséget képviselő Kaposvár ellen.
Kaposvári Rákóczi FC–NK Nafta 1–0 (1–0)
Kaposvár, Puskin utcai edzőközpont, 60 néző. V.: Bana.
Kaposvári Rákóczi FC: Ipacs (Horváth F., a 85. percben) – Zólyomi (Borbély Á., a 74. percben), Gál, Harsányi (Szederkényi, a 74. percben), Böndi – Ekker, Horváth B. (Keszi, a 85. percben), Kocsis B., Kálmán Sz. (Pintér M., a 74. percben) – Pintér N. (Mayer Máté, a 74. percben), Bíró D. (Hampuk, a 74. percben). Vezetőedző: Horváth Rudolf.
NK Nafta: Kiss Á. – Kumer (Novinic, a 25. percben), Dávid Z. (Plej, a 80. percben), Gergely B., Papp L. (Nikolic, a 80. percben) – Sulejmanovic (Murar, az 58. percben), Dinnyés (Bezjak, a 65. percben) – Petrovic (Fehér B., a szünetben), Ostrek (Pigac, a 65. percben), Szabó B. (Bukovec, a 80. percben) – Boros Zs. Vezetőedző: Boér Gábor.
Gólszerző: Bíró D. (a 16. percben).













