Még várat magára a szezon első gólja
Kikapott csapatunk a Practical VLS Veszprém ideiglenes otthonában, Ajkán az NB III. Nyugati csoportjának második fordulójában.
Az FC Nagykanizsa után egy másik dobogóra pályázó együttes, a Practical VLS Veszprém várt csapatunkra, ráadásul idegenben, a veszprémi stadion felújítása miatt Ajkán. Együttesünk kezdője egy helyen változott a vasárnapihoz képest, hiszen egy kisebb sérülés miatt nem utazott el a társakkal Pintér Norbert, így a helyét Ekker Milán foglalta el a kezdőcsapatban. A mérkőzés elején az előretolt Gál Mátyás vezetésével bátran, már a tizenhatosnál letámadott csapatunk, ami némileg meglepte a Veszprémet, de az első lehetőségek az ellenfél előtt adódtak. A tizedik percben Ulbert Renátó kapott remek kiugratást, tizennyolc méterről egyedül törhetett volna kapura, ha jól teszi maga elé a labdát, ez azonban nem sikerült, így védőink visszazártak, s végül szerelték a támadót. Öt perccel később Baldauf Konrád lőtt mellé tizennégy méterről, ezeken kívül pedig több távoli lövést is eleresztettek Ipacs Péter kapuja felé a bakonyiak. A huszadik percben már együttesünk is komoly veszélyt alakított ki: Borbély Ákos jobb oldali beadására érkezett remekül a rövidre Horváth Balázs, aki két méterről, bevetődve tette kapura a labdát, Héninger Bendegúz nagy bravúrral mentetett szögletre. Az ivószünet után pedig Kocsis Barnabás fejelt két méterről mellé Zvara Dávid szögletéből. A veszprémiek trénere, Pető Tamás ezt nem is hagyta szó nélkül, már a félidő derekán hármat cserélt, de ezután is csapatunk szerezhetett volna gólt, azonban Ekker Milán tizenkét méterről, kissé balról leadott lövését szögletre tolta Héninger Bendegúz kapus. A cseréktől megélénkültek a vendéglátók, több veszélyes helyzetet is kidolgoztak, de a szünetre maradt a gól nélküli döntetlen.
A fordulást követően könnyedén megszerezhette volna az előnyt csapatunk, ugyanis Bíró Dominik szerzett labdát az ellenfél térfelének közepén, majd remekül passzolt a tizenhatoson álló Ekker Milánhoz, aki hosszan vette át, így a kifutó Héninger Bendegúz menteni tudott. Az ellentámadás végén Major Norbert egy csel után már csak Ipacs Péterrel állt szemben, a kapus nagy bravúrra védett a közeli lövésnél. A következő percekben beszorult csapatunk, s egy büntetőnek köszönhetően hátrányba is került. A bal oldalon meginduló Major Norbertet előbb Kocsis Barnabás, majd Borbély Ákos is szabálytalanul próbálta szerelni, utóbbi már a büntetőterületen belül. A tizenegyest a sértett végezte el, akik nagy erővel lőtt a bal felsőbe. Két perccel később megduplázta előnyét a Veszprém: Baldaulf Konrád laposan tette középre a labdát, Horváth Hunor pedig négy méterről lőtt a kapu bal oldalába. Ezt követően kevésen múlt csaptunk szépítése, hiszen egy újabb szöglet után Harsányi Dániel berobbanva két méterről fejelt fölé. A hajrába lépve még közelebb került ahhoz csapatunk, hogy visszajöjjön a meccsbe, hiszen büntetőhöz jutottunk. Kálmán Szilárd tizenegyesét azonban védte Héninger Bendegúz, a kipattanót pedig Bíró Dominik a bal kapufára fejelte. A hátralévő időben bár becsülettel próbálkoztak labdarúgóink, de a Veszprém győzelmét ez nem fenyegette. A mérkőzés mellett a kilencvenedik percben Bíró Dominiket is elvesztette csapatunk, mivel a támadó egy belépő után csak hordágyon tudta elhagyni a játékteret.
Horváth Rudolf: – Szerettünk volna minél feljebb labdát szerezni, ebből adódtak is lehetőségeink, de az ellenfélnek is voltak helyzetei az első félidőben. A szünetben azt kértem, hogy legyünk stabilabbak hátul, hogy ne alakítson ki annyit lehetőséget az ellenfél, a labdaszerzések után használjuk ki a területeket, vezessünk minél több veszélyes ellentámadást. A tizenegyes előtt Ekker Milán ziccert hibázott, de ilyen a sors, hiszen egy perc múlva előnybe került a Veszprém, majd erre rárúgták a másodikat. Még ekkor is azt éreztem, hogy meccsben vagyunk, jött a tizenegyesünk, de olyan formában vagyunk, hogy még a kipattanó is kifelé pattant a kapufáról, így az ellenfél megőrizte a kétgólos előnyét. Sajnos a mérkőzés végén az egyre jobb formába kerülő Bíró Dominik combsérülést szenvedett, reméljük, hogy nem súlyos.
Pető Tamás: – A mérkőzés első félideje borzasztó volt, amióta Veszprémben vagyok edző, még nem láttam ilyen, így ennek is szólt a hármas csere, mivel abszolút elégedetlen voltam. Stabilizálnunk kellett a középpálya közepét, ahol gyenge teljesítményt nyújtottak a játékosok. A második félidőre feljavult a játékunk és a helyzeteink alapján teljesen megérdemelten nyertünk, bár nem játszottunk olyan jól, mint az előző fordulóban. Sok lehetőséget dolgoztunk ki, a második gólunkat egy szép támadás előzte meg, amiből volt még pár. Ezeket ki kellett volna használni, főleg a nyolcadik percben, amikor egy az egyben lépett ki a kapussal szemben a játékosunk, aki talán megijedt a lehetőségtől. A Kaposvár sokkal jobban nézett ki, mint tavasszal, jobb fizikai állapotban vannak és jobb futballt játszottak, de erre felkészültünk.
Practical VLS Veszprém–Kaposvári Rákóczi FC 2–0 (0–0)
Ajka, 170 néző. V.: Iványi G. (Jakab B., Aczél P.).
Practical VLS Veszprém: Héninger – Krebsz, Gulyás, Zachán, Kovács D. (Molnár B., a szünetben) – Somogyi R. – Ulbert (Horváth H., a 28. percben), Varga M. (Iszlai, a 28. percben), Baldauf, Major N. (Bakos, a 77. percben) – Végh T. (Gálfi, a 28. percben). Vezetőedző: Pető Tamás.
Kaposvári Rákóczi FC: Ipacs – Borbély Á., Kocsis B., Harsányi D., Böndi – Horváth B. (Kálmán Sz., a 64. percben), Mayer Milán (Országh, az 54. percben), Gál, Zvara (Kovács L., a 85. percben) – Ekker (Zólyomi, a 64. percben), Bíró D. Vezetőedző Horváth Rudolf.
Gólszerzők: Major N. (az 54. percben – 11-esből), Horváth H. (az 56. percben)
Sárga lap: Somogyi R. (a 39. percben), Krebsz (a 89. percben), illetve Mayer Milán (a 41. percben), Zólyomi (a 73. percben), Borbély Á (a 80. percben).
A bronzérmes albérletébe utazunk
Az NB III. Nyugati csoportjának második fordulójában, szerdán 17 óra 30 perckor a Practical VLS Veszprém ideiglenes otthonában, Ajkán lépnek majd pályára labdarúgóink.
Ahogy arról már írtunk, vereséggel kezdődött csapatunk számára a bajnokság, hiszen egy késői büntetővel kikaptunk az FC Nagykanizsától, hazai pályán.
– Több lehetőségünk volt a mérkőzésen arra, hogy gólt, gólokat szerezzünk, de ez sajnos nem sikerült – emlékezett vissza Ipacs Péter, csapatunk kapusa. – Sosem jó egy szezont vereséggel kezdeni, sokat számít a rajt, de ezen minél előbb át kell lendülnünk, így már a szerdai, Veszprém elleni meccsre fókuszálunk.
A Nagykanizsa elleni meccset Kondor Kristóf büntetője döntötte el, ami abból a szempontból különleges, hogy a támadó az előző szezonban még csapatunkat erősítette.
– A tizenegyesnél semmi másra nem gondoltam, arra gondoltam, hogy megfogjam, ez sajnos nem sikerült – tette hozzá Ipacs Péter. – Sok büntetőt rúgott nekem az edzéseken, de sose számoltunk az eredményt, ha kivédtem akkor ment a zrika, ha berúgta akkor is. Ez sajnos ilyen, aki sok büntetőt rúg ugyanannak a kapusnak sokkal nehezebb kiismerni.
Sok idő azonban nincs a szomorkodásra, hiszen szerdán újra pályára lépnek labdarúgóink az előző évadot harmadik helyen záró VLS Veszprém ideiglenes otthonában.
– Nehéz mérkőzésre számítunk – folytatta Ipacs Péter. – Idegenben, Ajkán egy nagy, széles, jó talajú pályán játszunk. Készültünk az ellenfélből, tudjuk, hogy jól igazoltak és komoly céljaik vannak. Pontért, pontokért utazunk és mindent megteszünk a sikerért.
Az augusztus igen sűrű lesz együttesünk életében, hiszen ha továbbjutunk szombaton az Ercsi Kinizsi ellen, akkor hét tétmeccs is vár labdarúgóinkra.
– Kemény felkészülésen vagyunk túl, sok edzéssel és mérkőzéssel – mondta kapusunk. – Úgy gondolom, megkaptuk a megfelelő terhelést, hogy helytálljunk ilyen sok meccsen, ilyen kevés időn belül.
A következő hazai bajnokit a feljutó Technoroll Teskánd KSE ellen vívjuk, ez a meccs pedig országos egyesnek számít.
– Igen kötelező győzelem lenne, hiszen most jutottak fel, de nem szabad alábecsülni egyik csapatot sem – fogalmazott kapusunk. – Próbálunk a saját játékunkkal foglalkozni és bárkivel játszunk is mindig a győzelemre törekszünk.
Ellenfél-lesen: Veszprém
Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a VLS Veszprém csapata van a célkeresztben.
Az NB III. Nyugati csoportjának második fordulójában, szerdán 17.30 órakor a VLS Veszprém csapatának ideiglenes otthonába, Ajkára utazik együttesünk. A találkozó előtt ismerkedjünk meg egy kicsit behatóbban az 1912. július 28-án megalakult klubbal, melynek történelméről ide kattintva lehet bővebben olvasni.
Jelen
A Practical VLS Veszprém egy megyei rangadón elért sikerrel kezdte az új idényt, ugyanis egy öngóllal, illetve Molnár Balázs találatával kettő-nullára nyert a csapat Balatonfüreden. A Pető Tamás irányította csapat kerete erősödött a nyáron ugyanis érkezett az NB I.-es rutinnal felvértezett Iszali Bence, mellette pedig Végh Tibort, Lőrincz Attilát, Ulbert Renátót, Bakos Zsombort, Balogh Mátyást, Horváth Hunort és Tóth Martint is szerződtették. Az utánpótlásból pedig Dömötör Máté, Ács Gergő és Márcsik Gáspár csatlakozott a keretéhez. Távozott viszont Vass Szilárd, Rédling Csanád, Galacs Erik, Bakó Roland, Babos Barnabás, Papp Adrián és Keresztes Zalán. Emellett a szakmai stábban is történt változás, Bakonyi Róbert masszőr munkáját Zsigmond Ákos vette át, míg a technikai vezetői feladatok Czvetkó József látja el a következő szezonban.
Egymás ellen
A két klub a második és harmadik vonalban is találkozott már egymással. Az NB II.-ben 12 alkalommal csaptak össze egymással a felek, s a mérleg nyelve egyértelműen a Rákóczi felé billen. Együttesünk ugyanis hét alkalommal tudott diadalmaskodni, míg a veszprémieknek csupán egyszer jött össze a siker, négy döntetlen mellett. A harmadik ligában nyolcszor mérték össze tudásukat a csapatok, itt pedig egál az állás, hiszen négy kaposvári siker mellett ugyancsak négy veszprémi győzelem született. Az előző szezon az őszi felében megvívott bajnoki után a veszprémiek örülhettek, hiszen Major Norbert találatával hiába válaszolt János Norbert, a hajrában Rédling Csanád találata eldöntötte a három pont sorsát. Tavasszal sem volt más a helyzet, hiszen együttesünk hiába vezetett, végül három-kettőre kikapott.
Szurkolói információk a Veszprém elleni meccsre
Együttesünk az NB III. Nyugati csoportjának második fordulójában a Practical VLS Veszprém ideiglenes otthonában lép pályára. A szerdán 17.30 órakor kezdődő bajnoki előtt néhány hasznos információval szeretnénk segíteni szurkolóinkat.
A Practical VLS Veszprém elleni bajnoki mérkőzésnek a Veszprémi Városi Stadion körül lévő futópálya felújítása miatt az Ajkai Városi Sportcentrum és Szabadidőközpont területén lévő stadion ad otthont, melynek címe: 8400 Ajka, Sport u. 23.
Jegyek
A mérkőzésre a belépés ingyenes
Parkolás
A nézők és szurkolók számára a stadionon kívüli parkolóban, illetve vendégparkolóban lehetséges.
Büfé
A vendégszektorban létszámtól függően üzemeltet majd büfét az ajkai szolgáltató.
A mérkőzésről nem lesz élő közvetítés.
A végén jött a hidegzuhany
Hiába játszott a mérkőzés több periódusában is jobban csapatunk, az utolsó percekben egy büntetőnek köszönhetően megnyerte az NB III. Nyugati csoportjának nyitófordulóját az FC Nagykanizsa.
Az felkészülési időszak után vasárnap este végre elérkezett a pillanat, amire sokan vártak: labdarúgóink végre tétmérkőzésen futott ki a Rákóczi Stadion gyepére. Ha már új idény, akkor mindig jönnek az új remények is, így nagy volt a fogadkozás csapatunk részéről, amely szerette volna feledtetni az előző félszezon hosszan tartó hazai sikertelenségét. Az ellenfél nem volt éppen ideális ehhez, hiszen az FC Nagykanizsa a dobogót tűzte ki maga elé ebben az idényben. Ehhez a kellő vérfrissítést is végrehajtották, igaz, ez még nem jelenti azt, hogy egyből csapattá is értek. Együttesünk sokkal dominánsabban kezdett és már a hatodik percben egy veszélyes helyről járó szabadrúgás után nagyot kellett védenie Borsi Bencének (aki korábban védett csapatunkban is) Pintér Norbert jobb sarokba tartó lövésénél. Hét perc múlva már Borsi Bence sem tudta volna megakadályozni a hazai gólt, azonban Borbély Ákos beadása után Bíró Dominik tíz méterről a kapu fölé lőtt. Újabb három perc elteltével pedig a másik kapu előtt adódott gólt érő lehetőség, azonban Ipacs Péter földöntúli bravúrral védte Kondor Kristóf (aki nyáron igazolt csapatunktól Nagykanizsára) középről, nagyjából tizennégy méterről leadott lapos löketét, majd a szerencsén is múlott, hogy nem került előnybe az ellenfél, hiszen egy szöglet után Lőrincz Bence fél méterről hibázott. Az ivószünet előtt János Norbert (aki szintén volt együttesünk labdarúgója) életerős lövése kerülte el a jobb felsőt, míg utána Kondor Kristóf fejelt fölé. Ez fél éve még azt jelentette volna, hogy csapatunk rohamoz, de már mindketten a Nagykanizsát erősítik, amely egyre veszélyesebb lehetőségeket dolgozott ki. Csapatunk egy pontrúgás után felelt a vendég lehetőségekre, azonban gólt ez sem ért, hiszen hiába érkezett jól Mayer Milán, két méterről fölé fejelt Pintér Norbert szöglete után.
A szünet után inkább a küzdelem és a férfias játék dominált, érkeztek is a sárga lapok, majd egy órányi játékot követően a cserék is, mind a két oldalon. Ezt követően lett újra élénk a meccs. Előbb János Norbert került helyzetbe egy csel után, a lövésébe azonban beleléptek védőink. Majd tűzijáték alakult ki a kapunk előtt, hárman is lőhettek, de minden kísérlet elakadt a blokkban. A kettő között pedig Pintér Norbert kerül ziccerbe, Borsi Bence azonban a helyén volt. Akárcsak a nyolcvanadik percben Mayer Milán veszélyes, középre tartó lövésénél.
A hajrában újra fölénybe került együttesünk, s Harsányi Dániel fejesénél már többen is gólt kiáltottak, de a labda csak a háló felső részét rezgette meg. Az ellentámadás után viszont jött a hidegzuhany: Szökrönyös Dániel iramodott meg a bal szélen, betört a tizenhatoson belülre, ahol okosan belépett a becsúszó Gál Mátyás lába elé, ezzel büntetőt kiharcolva. A labda mögé Kondor Kristóf állt oda, aki nem hibázott egykori csapata ellen. A hátralévő percekben tizenkilencre lapot húzott vezetőedzőnk, hiszen a védőket támadókra cserélte, de nem esett újabb gól, így vereséggel kezdtük az évadot.
Horváth Rudolf: – Úgy gondolom egy rangadót, egy ki-ki mérkőzést játszottunk. Szerettünk volna eldönteni ezt a tipikus egygólos találkozót, erre megvoltak a lehetőségeink. Több jó periódusunk is volt, ebből kellett volna több ahhoz, hogy felénk billenjen a mérleg nyelve. A második félidő végén is mi játszottunk fölényben, nem volt benne a vendég gól a meccsben, de egy kétes szituáció után, egy tizenegyessel elvitték a három pontot. Szeretnénk fejlődni, hogy a jövőben ezeket a meccsek a mi javunkra dőljenek el. Szerdán szeretnénk javítani a Veszprém ellen.
Gombos Zsolt: – Egy fegyelmezett és szervezett Kaposvárt győztünk le. Fontos volt, hogy az újjáalakult csapatunk három ponttal kezdjen egy nagymúltú, jó stadionnal rendelkező klub ellen. Nehéz mérkőzés volt, nem véletlen, hogy csak a végén dőlt el. Úgy gondolom, hogy kevés csapat fog pontot szerezni Kaposváron, így még jobban örülök ennek a sikernek. A játékosok mindent megtettek ezért, így szépen alakult az idénykezdet.
Kaposvári Rákóczi FC–FC Nagykanizsa 0–1 (0–0)
Kaposvár, Rákóczi Stadion, 440 néző. V.: Szommer (Illés T., Szalai D.).
Kaposvári Rákóczi FC: Ipacs – Borbély Á. (Kálmán Sz., a 86. percben), Kocsis B. (Mayer Máté, a 86. percben), Harsányi D., Böndi – Gál, Zvara (Ekker, a 66. percben) – Pintér N., Horváth B. (Heil, a 90. percben), Bíró D. – Mayer Milán. Vezetőedző: Horváth Rudolf.
FC Nagykanizsa: Borsi – Szabó P., Kovalovszki, Kószás, Varga D. – Godzsajev-Telmán (Bence Sz., a 75. percben) – János N. (Béli, a 75. percben), Szilágyi A., Kondor (Szanyi, a 90. percben), Lőrincz B. (Szökörnyös D., a 65. percben) – Pleszkán (Kovács Gy., a 65. percben). Vezetőedző: Gombos Zsolt.
Gólszerzők: Kondor (a 86. percben – 11-esből).
Sárga lap: Mayer Milán (az 52. percben), illetve Kovalovszki (a 36. percben), Szilágyi A. (az 53. percben), Bence Sz. (a 83. percben), Kondor (a 89. percben).