Mikler: egy jó eredmény komoly önbizalmat adhat

Vasárnap 11 órakor Felcsúton, a Puskás Akadémia FC II. otthonában szólítják majd pályára labdarúgóinkat az NB III. Nyugati csoportjának 17. játéknapján.

 

Nem vár könnyű mérkőzés csapatunkra, hiszen a bajnokságot nagyszerűen kezdő Puskás Akadémia FC II. otthonában szólítják majd pályára labdarúgóinkat vasárnap délelőtt. A találkozónak a felcsútiak az ötödik, míg együttes a nyolcadik helyről vág majd neki.

– Azt gondolom, hogy a Puskás II. egy jól összeválogatott csapat, amit több rutinos és sok fiatal, jó képességű játékos alkot – véli Mikler Dániel, csapatunk kapusa. – Bízunk benne, hogy a jó kezdésük után az utóbbi három meccs nyeretlensége kicsit elbizonytalanította őket. Szeretnénk a hétvégén ponttal, pontokkal eljönni Felcsútról.

Mindkét fél egy-egy vereség után várja a vasárnap délelőtti fellépést. Igaz, csapatunk a bajnoki cím egyik esélyese, a III. kerületi TVE ellen maradt alul, de csak egy góllal.

– Van hiányérzetünk a mérkőzéssel kapcsolatosan – tette hozzá Mikler Dániel. – A III. Kerületet olyan játékosok alkotják, akik komoly első- és másodosztályú rutinnal rendelkeznek. Az első félidő nagyobb részét ők uralták, de a másodikban tudtunk váltani, kezdeményezőbbek lettünk, de sajnos ez nem érett komoly helyzetekig vagy gólig.

A Puskás II. után két, papíron könnyebbnek tűnő összecsapás vár ránk, hiszen előbb a Kelent fogadjuk, majd Zsámbékra utazunk.

– Azt gondolom, hogy a következő mérkőzés fontos lesz számunkra, mert egy jó eredmény komoly önbizalmat és lendületet adhat a csapatnak a hátralevő bajnokikra – tette hozzá kapusunk, aki nyáron igazolt klubunkhoz, s azóta már 13 bajnokin kezdődött vele a csapat összeállítása.

– Jól érzem magamat Kaposváron, így azt gondolom, hogy jó döntést hoztam, amikor ide igazoltam – fogalmazott Mikler Dániel. – Nagyon motivál, hogy egy ilyen nagymúltú csapatban játszhatok, mint a Rákóczi.

Ellenfél-lesen: Puskás AFC II.

Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a Puskás Akadémia FC II. csapata van a célkeresztben.

 

Az NB III. Nyugati csoportjának 17. fordulójában, vasárnap 11 órakor a Puskás Akadémia FC II. vendége lesz csapatunk. A találkozó előtt ismerjük meg egy kicsit jobban a felcsútiak harmadosztályú gárdájával. A csapat ezen a néven a 2013/2014-es szezonban kezdte el pályafutását a Fejér megyei első osztályban. Ezt követően került fel az NB III. Nyugati csoportjába, ahol jelenleg is szerepel. A legjobb helyezését a 2018/2019-es évadban érte el, amikor is bronzérmet szerzett. A felcsúti együttesben a számos ifjú játékos mellett olyan rutinos labdarúgók szerepelnek, akik Somogy megyében is letették a névjegyüket, Magasföldi József Siófokon, míg Fodor Marcell Kaposváron. Utóbbi 2017-től 2020-ig erősítette csapatunkat, amellyel feljutott az élvonalba.

 

Jelen

A Puskás Akadémia FC második csapata 16 fordulót követően a tabella ötödik helyén áll. A Nagy Ádám vezette felcsútiak nagyszerűen kezdték az évadot, hiszen tizenegy fordulóig nem találtak legyőzőre, így ne is csoda, hogy ekkor még a tabella élén álltak. A 13. forduló megtörte a menetelést, ugyanis kikaptak Bicskén. A következő játéknapon megnyerték a Fehérvár II. elleni szomszédvári rangadót, azonban az elmúlt három forduló során már nem tudtak visszatérni a győztes útra. Előbb Komáromban játszottak döntetlent, majd elveszítették a Tatabánya elleni rangadót, míg az előző körben Balatonfüreden maradtak alul.

 

Egymás ellen

Csapatunk eddig hat alkalommal találkozott a Puskás Akadémia második csapatával a harmadik ligában. Az első találkozóra 2016. november hatodikán, Kaposváron került sor, de ez még nem hozott gólt. A visszavágón már kettő is esett, előbb Hujber Tamás, majd Hadaró Valentin vette be a Puskás II. kapuját, így elhoztuk a három pontot Felcsútról. A következő évadban mind a két összecsapás együttesünk sikerével ért véget. A Fejér megyei bajnokin négy-kettőre (videós összefoglaló itt), míg a kaposvárin kettő-nullára nyertünk (a mérkőzés ide kattintva nézhető vissza). Ezt követően három évig nem találkoztunk a Puskás II. csapatával. Az előző idényben, idegenben egy nagy vereségbe szaladtunk bele, hiszen négy-nullára kaptunk ki. A kaposvári visszavágó már nem hozott gólt, a mérkőzés ide kattintva nézhető vissza.

Szurkolói információk a Puskás II. elleni meccsre

Együttesünk az NB III. Nyugati csoportjának 17. fordulójában a Puskás Akadémia FC II. otthonában lép pályára. A vasárnap 11 órakor kezdődő bajnoki előtt néhány hasznos információval szeretnénk segíteni szurkolóinkat.

 

A Puskás Akadémia FC II. elleni bajnoki mérkőzésnek Pancho Aréna mögötti, IV.-es edzőpálya ad majd otthont, melynek címe: 8086 Felcsút, Puskás Ferenc utca.

 

Parkolás

Szurkolóink a Puskás Ferenc utca végén található murvás parkolóban tudnak parkolni a mérkőzés ideje alatt.

Jegyárak:

A belépés ingyenes.

 

Büfé

A IV.-es edzőpálya mellett várja büfé a szurkolókat a mérkőzés alatt.

 

Közvetítés

A mérkőzésről nem lesz élő közvetítés, de percről-percre tudósítást adunk a Twitter csatornánkon, illetve a honlapunkon.

Szombaton fogadjuk a Kelent

Változott a harmadosztály 18. fordulójának játéknapja, ugyanis november huszadika, vasárnap helyett, egy nappal korábban, szombaton rendezik a találkozókat.

 

Egy nappal korábban november 19.-én lépünk pályára a Kelen SC ellen, ugyanis a szövetség előrébb hozta a forduló játéknapját. A szombaton 13 órakor kezdődő bajnoki mérkőzésnek a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia Cseri úti sportcentruma ad majd otthont.

Peches góllal kaptunk ki

Nagyot küzdött a csoport egyik legerősebb együttese, a III. kerületi TVE ellen csapatunk az NB III. Nyugati csoportjának 16. fordulójában, de ez nem ért pontot.

 

A stadionban történő munkálatok okán régi, új helyszínen, a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia Cseri úti sportcentrumában fogadtuk a III. kerületi TVE csapatát. A csoport egyik legjobb keretével rendelkező fővárosiaknál sárga lapos eltiltás miatt nem tudott pályára lépni a kaposvári születésű Kozics Barnabás, míg ugyanezen okok miatt Mayer Milánra nem számíthatott szakmai stábunk. A kezdőcsapatunk végül három helyen változott a csornaihoz képest: sérülése után visszatért Kocsis Barnabás, a középpályán pedig Pintér Norbert és Borbély Ákos segítette a támadásokat. A kezdő sípszó előtt Máté Árpád törzsszurkolók emlékének adóztunk egy perces néma felállással, majd igen nagy elánnal vetették bele magukat a mérkőzésbe a felek, az iram a harmadosztály szintje felett volt. Az első komolyabb lehetőségre sem kellet sokat várni, hiszen a kilencedik percben egy eladott labda után Borbély Ákos került helyzetbe, de a jobb alsóba tartó lövését védte Kemenes Botond. A folytatásban előbb Opavszky Balázs, majd Schuszter Ronald lökete kerülte el a kapunkat, majd a 26. percben Mikler Dánielnek is dolga akadt: Barczi Dávid tört be balról a tizenhatoson belülre, nyolc méterről leadott lövését viszont magabiztosan hárította kapusunk. A 34. percben pedig Hegedüs Levente átlövése éppen elkerülte a jobb felső sarkot, ahogy négy perc múlva Vankó Imréé is. A 41. percben viszont már kaput találtak a vendégek: egy szöglet után nem tudtunk felszabadítani a labda Barczi Dávid elé került, aki egy csel után tizenhárom méterről a bal alsót vette célba, a labda pedig Mikler Dánielről vágódott a hálóba (0–1).

A második félidőben folytatódott a kiegyenlített játék a mezőnyben, de újra a vendégek tudtak felmutatni egy veszélyes átlövést, az 54. percben Schuszter Ronald jobb felsőbe tartó löketét védte Mikler Dániel. A hajrához érve egyre nagyobb fölénybe került csapatunk, s a helyzetek sem maradtak el. Előbb Szederkényi Ádámról feledkeztek meg a védők, de a középpályásunk lövését védte a fővárosiak kapusa, majd pár perccel később Kálmán Szilárd életerős szabadrúgása zúgott el a jobb kapufa mellett. Az utolsó percekben két pontrúgás után is nagy veszélyt tudtak kialakítani a vendégek, de sem Elek Bence, sem Hegedüs Levente fejesét követően nem született gól, így az utolsó pillanatig támadhattunk az egyenlítésért. Ez sajnos nem jött össze, így újabb hazai vereséget könyvelhettünk el.

 

Horváth Rudolf: – Az egész első félidőben fölényben játszott a III. kerület, bár passzívak voltak, de mivel jobbára a mi térfelünkön zajlott a játék, ráadásul jól építkeztek a bal oldalon, többször mögénk is kerültek, ezért bennük volt a gól. Ebből is szerezték meg a vezetést, egy szögelt után. A második félidőben mi kerültünk fölénybe: a pontrúgásokra, a nagy bedobásokra és a hosszú labdákra építettünk, de nagyobb nyomás alá kellett volna helyezni az ellenfelet az egyenlítés érdekében. Szerettünk volna végig egy ki-ki meccset játszani, de a hátrány után ez nehéz volt, mivel stabilan védekeztek.

 

Aczél Zoltán: – Egy nagyon masszív csapat otthonában tudtunk három pontot szerezni. Kontroll alatt tartottuk az első félidőt, a gólon kívül is volt több komoly lehetőségünk és a labdát is többet birtokoltuk és a védekezésünk is rendben volt. A másodikban a Kaposvár fölénk került, emiatt szerkezetet is váltottunk. A hosszú labdákra, a pontrúgásokra és a bedobásokra építettek a hazaiak, de erre sikerült felkészülnünk, így fontos győzelmet szereztünk.

 

Kaposvári Rákóczi FC–III. kerületi TVE 0–1 (0–1)

Kaposvár, Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia, Cseri úti sportcentrum, 200 néző. V.: Maml Z. (Mohos M., Szkrajcsics P.).

Kaposvári Rákóczi FC: Mikler D. – Ekker, Harsányi Gál, Böndi – Kocsis B. (Mayer Máté, a 84. percben), Horváth B. –Borbély Á. (Zólyomi, az 59. percben), Pintér N. (Kálmán Sz., a 71. percben), Szederkényi – Bíró D. Vezetőedző: Horváth Rudolf.

III. kerületi TVE: Kemenes B. – Preklet, Egerszegi, Szalai V., Kirják – Opavszky – Hegedüs L., Schuszter (Kokenszky, a 90. percben), Barczi (Kulcsár D., a 86. percben), Vankó (Grabant, a 81. percben) – Elek B. Vezetőedző: Aczél Zoltán.

Gólszerző: Barczi (a 41. percben).

Sárga lap: Borbély Á. (az 58. percben), Bíró D. (a 81. percben).

16. forduló Kaposvári Rákóczi FC–III. kerületi TVE

Fő támogatók










Médiapartnereink