A Tiszaligetben mindegyik csapat megizzad
Szolnokra utazik csapatunk a Merkantil Bank Liga 30. fordulójában. A vasárnap 17 órakor kezdődő, zárt kapus összecsapást a hazai együttes élőben közvetíti majd.
Az elmúlt mérkőzések alapján nem vár könnyű túra csapatunkra, amely a szolnoki Tiszaliget Stadionban lép majd pályára vasárnap 17 órakor. A Szolnok ugyanis a bajnokság legjobbjai közé tartozik, ami a hazai pályán lejátszott mérkőzéseket illeti.
– Tisztában vagyunk a helyzetünkkel, tudjuk, hogy már bravúrt kell bemutatnunk egy-két helyen – mondta Várhidi Péter, csapatunk vezetőedzője. – Erre fejben minden játékos készen áll, így ezt már csak a pályára kell kivinni. A feladatunkkal tisztában vagyunk, tudjuk, hogy mit kell játszanunk, s azt is, hogy a Szolnok milyen játékerőt képvisel. Viccesen fogalmazva: táblánál már megnyertük a mérkőzést. Ezt azonban nagyban befolyásolja majd, hogy ki milyen formából várja a találkozót. A futball nagyon sok apróságokon múlik, nem véletlenül az egyik legösszetettebb sportág. A győzelemhez vezető utat ismerjük, már csak végig kell járnunk.
Csapatunk helyzetét tovább nehezíti, hogy Szarka Ákos bokasérülése továbbra sem jött helyre. A támadó azonban már elkezdte az edzéseket, s talán az utolsó három-négy mérkőzésre már bevethető lesz. Erdei Carlo azonban szinte biztos, hogy ebben a szezonban már nem léphet pályára.
Az iskolapadban és a pályán is remekelnek
A Rákóczi-stadionban köszöntötték a Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia jó tanuló, jó sportoló növedékeit. A kilenc utánpótláskorú labdarúgó a SPIRIT AUTO és a Sport36 ajándékait vehette át az iskolapadban és a pályán nyújtott teljesítmény alapján.
A Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia ifjú labdarúgói közül többen nemcsak a pályán, hanem az iskolában is felhívják magukra a figyelmet remek teljesítményükkel. A fiatalok tanulásba és sportba fektetett miden energiájuk és idejük gyümölcseként csütörtök délután egy-egy ajándékcsomagot vehettek át, melyeket a SPIRIT AUTO, valamint a Sport36 ajánlott fel a labdarúgók számára.
– Támogatjuk a fiatalok sportolási lehetőségeit, illetve azt, hogy profi játékos váljon belőlük –mondta a SPIRIT AUTO Kft. részéről Márvai Róbert, a Volkswagen értékesítési vezető. – Az eddig befektetett munkájukat egy kis ajándékkal díjaztuk.
Baranyai Sándor, a Kaposvári Rákóczi FC ügyvezetője köszöntőjében kiemelte: fontos, hogy legyen szenvedély és tűz a fiatal játékosokban. Hozzátette: szeretettel, hittel és alázattal kell küzdeniük a céljaikért a pályán és az iskolában egyaránt. Zárásként pedig sikerekben gazdag pályafutást kívánt az ifjú labdarúgóknak.
A Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia kilenc növendéke érdemelte ki ebben az évben a jó tanuló, jó sportoló elismerést.
– Nagyon fontos, hogy a sport mellett a tanulmányaimra is kellő figyelmet fordítsak, ha ne adj’ Isten egy komolyabb sérülést szenvedek, legyen egy másik út is előttem – fogalmazott Országh Balázs, a Kaposvári Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia U17-es csapatának játékosa, aki a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnázium tanulója. – Mindkét területen vannak célok előttem: első körben szeretnék leérettségizni, a labdarúgásban pedig minél magasabb szintre jutni.
A jó tanuló, jó sportoló kitüntető címet és az ezzel járó ajándékcsomagokat Kárpáti Zsombor (U14), Virágh Milán Ferenc (U14), Gombócz Levente János (U14), Gondos Kristóf (U15), Czimmerman Gergő (U16), Rostás Roland (U16) és Országh Balázs (U17) a helyszínen vehette át. Pintér Máté (U19), valamint Bán Imre Dávid (U17) pedig egy későbbi időpontban kapja majd meg a pályán és az iskolában nyújtott teljesítményének elismerését.
Ellenfél-lesen: Szolnok
Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a Szolnoki MÁV FC csapata van a célkeresztben.
A Merkantil Bank Liga 30. fordulójában a Szolnoki MÁV FC otthonában, a Tiszaliget Stadionban lép pályára csapatunk. A vasárnap 17 órakor kezdődő összecsapás előtt ismerkedjünk meg egy kicsit jobban a szolnoki együttessel, melyet 1910 májusában alapítottak. A szolnokiak, akiket 2019 óta irányít a tabella tizedik helyéről várják a találkozót. A mögöttünk hagyott 29 bajnokiból tizenegyet nyertek meg, míg kilenc-kilenc alkalommal játszottak döntetlent, illetve kaptak ki. Ebben a szezonban a Tiszaligeti Stadion egy szinte bevehetetlen erőd, hiszen a Szolnok a tizenegy győzelméből tízet is hazai környezetben aratott. Eddig csupán négy csapat tudott onnét ponttal távozni: a Békéscsaba eggyel, míg a Gyirmót, Szeged, Pécs trió hárommal. Az idegenbeli statisztikájuk már nem csillag ilyen fényesen, hiszen tizenöt mérkőzésből csak egyet tudtak megnyerni a Tisza-partiak, míg nyolcszor szereztek egy pontot. Ősszel, Kaposvárról is pont nélkül távoztak, hiszen Balázs Zsolt találatának köszönhetően csapatunk a cukorgyári gödörben tartotta a három pontot.
A háromhetes válogatott szünetben egy felkészülési mérkőzést vívott a Szolnoki MÁV FC a szintén másodosztályú Szeged-Csanád Grosics Akadémia ellen, amely gólnélküli döntetlennel zárult. A szolnokiak nem örvendtek jó formának a leállás előtt, hiszen öt bajnokijukból csak egyet tudtak megnyerni. Igaz, azt a Vasas FC ellen, de kikaptak a sereghajót DEAC csapatától, a Gyirmóttól, a Szegedtől és legutóbb az Ajkától.
A két csapat másodosztályú mérlege eléggé kiegyenlített. Eddig 15 alkalommal találkoztak egymással a felek, csapatunk hat, míg a Szolnok öt győzelemnek örülhetett, míg négy alkalommal született döntetlen.
Szurkolói információk a Szolnok elleni meccsre
Együttesünk a Szolnoki MÁV FC otthonában lép majd pályára a Merkantil Bank Liga 30. fordulójában. A vasárnap 17 órakor kezdődő találkozót a hazai klub élőben közvetíti majd.
A hatályos kormányrendelet értelmében a vasárnap 17 órakor kezdődő Szolnoki MÁV FC–Kaposvári Rákóczi FC NB II.-es bajnoki labdarúgó mérkőzést is zárt kapuk mögött rendezik, így kérjük a szurkolóinkat, hogy semmiképp sem induljanak útnak.
Szurkolóink azonban így sem fognak lemaradni a mérkőzésről, hiszen azt a szolnoki klub élőben közvetíti majd. A stream linkjét a honlapunkon és a Facebook oldalunkon osztjuk majd meg.
Várhidi Péter: speciális volt az elmúlt időszak
A válogatott szünetben sem pihennek csapatunk labdarúgói, hanem gőzerővel készülnek a bajnokság áprilisi folytatására.
A magyar labdarúgó-válogatott világbajnoki selejtezői okán egy hosszabb, háromhetes szünet van a Merkantil Bank Ligában is. Labdarúgóink az elmúlt két hétben egy minialapozást végeztek, majd a taktika került előtérbe.
– A bajnokság félbeszakítását követő első héten egy elég kemény terhelést kaptak a játékosok, minden nap más izomcsoportra – mondta Várhidi Péter, csapatunk vezetőedzője. – Ezt követően, a hétvégén kicsit pihenhettek, de ekkor is vár rájuk egy futóedzés. A második hét a csapatjáték fejlesztésével telt. Többféle variációt is kipróbáltunk: egyrészt próbáltunk egy lendületesebb, gyorsabb, illetve egy játékügyesebb csapatot kialakítani. Kimondottan speciálisan készülünk a bajnokság végére, de sajnos edzőmeccset nem tudtunk játszani, mivel a COVID közbeszólt, ezúttal nem nálunk, hanem a leendő ellenfelünknél. Az utolsó hétre marad a dolgok finomítása, amikor már speciálisan a taktikát gyakoroljuk abból a szempontból, hogy milyen típusú csapat lép majd pályára: játékügyesebb vagy lendületesebb.
Együttesünkre egy felkészülési mérkőzés vár volt a válogatott szünetben az élvonalban szereplő Paksi FC ellen, de a tolnaiak a vírushelyzet miatt lemondták a találkozót.
– Az edzőmérkőzés hiányát egymás elleni játékkal próbáltuk megoldani – tette hozzá együttesünk vezetőedzője. – Különböző csapatokat raktam össze, melyek kisebb és nagyobb területen, létszámfölényben, létszámhátrányban mérkőzésszerűen készültek. Elég speciális ez az időszak. Próbátam a motivációt is előtérbe helyezni, az elmúlt nyolc mérkőzés tapasztalata, illetve a bajnokság stílusa alapján.
Együttesünk labdarúgói a válogatott szünet előtt számos kisebb, nagyobb sérüléssel bajlódtak, ami remélhetőleg megoldódik ebben az időszakban.
– Nem szépítem a dolgokat: a csapatunk nem fiatal, talán a legidősebb az egész bajnokságot tekintve – folytatta Várhidi Péter. – Ennek okán a regeneráció sokkal nehezebb, több az apróbb sérülés, nehezebben gyógyulnak, illetve több idő alatt pihenik ki a fáradalmakat a játékosok. Ezen a helyzeten már nem tudunk változtatni ebben a bajnokságban.
A bajnokság április negyedikén folytatódik, amikor is csapatunk a Szolnoki MÁV FC otthonában lép majd pályára.