Egy félidőnyi előnyt adtunk az Ajkának
A második félidőben hiába küzdött csapatunk, nem tudta ledolgozni az elsőben összeszedett hátrányt, így pont nélkül távozott az FC Ajka otthonából a Merkantil Bank Liga 34. fordulójában.
Nem várta könnyű helyzetből az ajkai mérkőzést csapatunk, hiszen a Vasas ellen elszenvedett vereség után visszacsúszott a kiesést jelentő tizennyolcadik pozícióba, míg a hazaiak az előkelő ötödik helyről futottak ki a gyepre. Nem kezdte jól a mérkőzést csapatunk, hiszen az első percekben könnyedén előnybe kerülhetett volna a hazai gárda, de Zsolnai Richárd eltörte a labdát ziccerben, majd Nagy János becsúszva hatalmasat mentett Nagy Krisztián helyzeténél. A folytatásban bár kiegyenlített játék zajlott a pályán, de egy figyelmetlenség okán megszerezte a vezetést a hazai csapat. Soltész Dominik szabadrúgásánál ugyanis mindenki megfeledkezett Csizmadia Zoltánról, aki átvette a labdát, majd hat méterről, estében gurította a vezető találatot a bal alsóba. Csapatunk ettől nem roppant össze, s egy nagyszerű támadás után egyenlíthetett volna… Vachtler Csaba ugyanis nagyszerűen tálalt Balázs Zsolt elé, aki négy méterről a lécre lőtt, ahonnét a gólvonal mögé, majd kifelé pattant a labda, de a játékvezető úgy ítélte meg, hogy nem volt bent teljes terjedelmében a labda a kapuban.
A hazaiak ráadásul a következő támadásuk után büntetőhöz jutottak, melyet Soltész Dominik értékesített, ezzel pedig megtört csapatunk. A szünetig az Ajka több nagy helyzetet is kidolgozott, de Pogacsics Krisztián nagy védésekkel tartotta életben a pontszerzéséi reményeket.
A szünetben hármat is cserélt együttesünk, hiszen Bíró Dominik, Orsós Tamás és Nemanja Andric is pályára lépett. A támadójáték ezzel érezhetően jobb lett, de a hazaiak egy jó kiugratás után Szekér Ádám révén növelték előnyüket, de még három gól után sem dőlhettek hátra. Labdarúgóink ugyanis fokozták a nyomást, majd kicsivel több, mint egy órányi játék után Balázs Zsolt találatával szépítettek. A hajrában a sokáig sérüléssel bajlódó Szarka Ákos is pályára lépett, ami még jobban megélénkítette a támadásokat, de a hazaiak kapusa két hatalmas bravúrt is bemutatott, előbb Vachtler Csaba szabadrúgásánál, majd Szarka Ákos közeli lövésénél.
Csapatunk így hiába küzdött nagyot, nem tudott ponttal távozni Ajkáról.
Várhidi Péter: – Szolidan fogalmazva: fordulatokban gazdag mérkőzés volt. Elfogultak vagyunk, de akkor sem értem, hogy miért kellett ebbe a mérkőzésbe belenyúlni, miért nem hagyták nyugodtan futballozni a két csapatot. Azt gondolom, hogy egy-nulla után, ha egyáltalán szabályos volt az a gól, mi szereztünk egy érvényes találatot. Nem akarok senkit sem megbántani, de az már egy vicc, a játékvezetők pedig azt mondják, hogy ne idegeskedjünk. A szünetben próbáltam változtatni, a második félidőben sokkal elszántabb volt a csapat, de azt nem értem, hogy egy ilyen fontos mérkőzéshez miért nem úgy állnak hozzá a játékosok, hogy éreztessék azt, hogy bent akarnak maradni.
Kis Károly: – Szép győzelmet arattunk. Úgy gondolom, hogy megérdemelten szereztünk vezetést, melyet növelni is tudtunk. Ezt követően sok lehetőségünk volt kontrajátékból. Az ellenfél szépíteni tudott és a meccs végén kellemetlen stílusban próbált játszani a kapunk előtt, hiszen rengeteg labdát felíveltek. A srácok a helyükön voltak és magabiztos győzelmet arattak.
FC Ajka–Kaposvári Rákóczi FC 3–1 (2–0)
Ajka, zárt kapuk mögött. V.: Sipos T. (Bertalan D., Bede T.).
FC Ajka: Horváth D. – Kovács N., Heffler T., Tar, Csemer – Soltész (Rétyi, 67. p.), Szekér (Stoiacovici, 67. p.), Kenderes, Csizmadia Z. (Görgényi, 85. p.) – Zsolnai, Nagy M. K. (Tóth B., 91. p.). Vezetőedző: Kis Károly.
Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Vachtler, Ur, Dvorschák, Hadaró (Szabó A., 90. p.) – Sólyom (Orsós T., a szünetben), Gál, Nagy J. (Szarka, 77. p.), Bartos (Bíró D., a szünetben) – Balázs Zs., Farkas B. (Andric, a szünetben). Vezetőedző: Várhidi Péter.
Gólszerzők: Csizmadia Z. (17. p.), Soltész (28. p. –11-esből), Szekér (56. p.), illetve Balázs Zs. (66. p.).
Kiállítva: Várhidi Péter (72. p. – kispadról).
Sárga lap: Szekér (58. p.), Kovács N. (64. p.), Zsolnai (92. p.), illetve Hadaró (27. p.), Balázs Zs. (28. p.), Várhidi Péter (59. p. – kispadról).
A Vasas ellen mutatott játékból vennénk lendületet
Ajkán vendégszerepel csapatunk a Merkantil Bank Liga 34. fordulójában. A vasárnap 17 órakor kezdődő összecsapást csapatunk a 18., míg az ajkaiak az ötödik helyről várják.
Hónapok után ismét a kiesőzónából várja a soron következő mérkőzést csapatunk. Pánikra azonban még semmi ok, hiszen az együttes sorsa a saját kezében van.
– Két oldala van a helyzetünknek – fogalmazott Várhidi Péter, csapatunk vezetőedzője. – Az egyik, hogy eddig is tudtuk, hogy még három meccset kell megnyernünk a bent maradáshoz. Ez a három nem a Vasasra, illetve az Ajkára lett tervezve. Ettől függetlenül a Vasas ellen nagyon jól játszottunk, ahogy ősszel is. Akkor elindultunk felfelé, hiszen legyőztük hazai pályán az Ajkát, majd a DEAC-ot, s felléptünk a tizenegyedik helyre. Reméljük, hogy ugyanígy íródik a forgatókönyv ezúttal is, hiszen a csapat nagyszerűen játszott a Vasas ellen, főleg a második félidőben. Sok helyzetet dolgoztunk ki, bár értékesíteni csak egyet tudtunk, de újra egységes volt a csapat, egymásért küzdöttek a játékosok. A másik oldal pedig az, hogy a DEAC, illetve a Dorog elleni meccset kötelező lenne megnyerni, illetve a Soroksár, Pécs párosból kell egyet megvernünk a bent maradásért. A helyezésünk miatt nem kell pánikba esnünk. Ami jobban aggaszt az az, hogy rengeteg játékosunk esik ki hétről-hétre sérülés miatt. Ezzel együtt kell élni, nem tudunk vele mit kezdeni. Ősszel a vírus miatt veszítettünk el kilenc pontot, tavasszal pedig a sérülés miatt.
A serülések tehát továbbra is nehezítik a szakmai stáb dolgát, az viszont jó hír kaposvári szempontból, hogy a két eltiltott Ur László és Zsirai Martin visszatérhet, illetve az FC Ajka ellen már Várhidi Péter is ott lehet a kispadon, hiszen a vezetőedző is letöltötte eltiltását. Az Ajka ellen azonban a legjobb összeállításban sem mehet senki biztosra, hiszen egy jól felépített csapat, amely igen veszélyes hazai környezetben.
– Az Ajka egy olyan csapat, melyet tudatosan építettek fel az NB III.-ból indulva – mondta a soron következő ellenfélről Várhidi Péter. – Egy jó alappal kerültek fel az NB II.-be, melyre már csak pár játékost kellett igazolniuk. Mi viszont ennek az útnak a fordítottján járunk az NB I.-ből való kieséssel és a tizenhat játékos elengedésével. Az Ajka, főleg hazai pályán szinte ugyanazzal a kerettel veri a mezőnyt, amellyel a harmadosztályban bajnokságot nyert.
Ellenfél-lesen: FC Ajka
Együttesünk a Merkantil Bank Liga 34. fordulójában az FC Ajka otthonában vendégeskedik majd. A vasárnap 17 órakor kezdődő összecsapás előtt ismerjük meg jobban csapatunk soron következő ellenfelét.
Az FC Ajka jogelődje, az Ajkai Sportegyesület (ASE) 1923-ban alakult. A klubban elsősorban az üzemekben dolgozó fiatalok kezdtek el focizni. A kezdeti lépéseket a megyében tette meg a csapat, aztán 1948-tól az NB III.-ban szerepeltek. Ebben az évben avatták fel az új sporttelepet a Sport utcában, ahol ma is szerepel a csapat. Az ötvenes években ingázott az Ajka a megyei bajnokság és az NB III. között, majd az 1977/1978-as idényben, története során először feljutott a másodosztályba. Napjainkig jobbára a harmadosztályban szerepelt az együttes, amely a 2018/2019-es évadban jutott fel ismét az NB II.-be. Az előző, csonka szezont a kilencedik helyen zárta az ajkai gárda, jelenleg pedig, 33 forduló után az 5. helyen áll.
A Kis Károly vezette FC Ajka hazai pályán hat mérkőzés óta veretlen. Legutóbb a Pécsi MFC távozott három ponttal a Sport utcából, de ez még novemberben történt. Az elmúlt öt találkozó azonban nem sikerült a legjobban az ajkaiak számára, hiszen ebből csak kettőt nyert meg két vereség és egy döntetlen mellett. Panaszra azonban nem lehet ok a csapat háza táján, hiszen az eddigi 33 forduló során 16 alkalommal nyert, míg négy döntetlen mellett tizenhárom vereség szerepel a klub neve mögött. Az így összegyűjtött 52 ponttal pedig az előkelő ötödik helyet foglalja el az FC Ajka.
A két csapat közös történelme eddig a másod-, illetve a harmadosztályban íródott. Az NB II.-ben egyik fél felé sem billen a mérleg nyelve, miután csapatunk ősszel három-egyre verte az Ajkát, s ezzel kiegyenlítette az örök mérkőzés állását. A másodosztályban ugyanis három döntetlen mellett négy-négy győzelmet tud felmutatni mind a két fél. A harmadik ligában már az ajkaiak felé billen a mérleg, hiszen négy mérkőzésből hármat is megnyertek, míg csapatunk csak egyet.
Szurkolói információk az Ajka elleni meccsre
Együttesünk az FC Ajka otthonában lép majd pályára a Merkantil Bank Liga 34. fordulójában. A vasárnap 17 órakor kezdődő találkozót az Ajkai Szó élőben közvetíti majd.
A hatályos kormányrendelet értelmében a vasárnap 17 órakor kezdődő FC Ajka–Kaposvári Rákóczi FC NB II.-es bajnoki labdarúgó mérkőzést is zárt kapuk mögött rendezik, így kérjük a szurkolóinkat, hogy semmiképp sem induljanak útnak.
Szurkolóink azonban így sem fognak lemaradni a mérkőzésről, hiszen azt az Ajkai Szó YouTube csatorna élőben közvetíti majd. A csatorna ide kattintva érhető el. A stream linkjét a Facebook oldalunkon osztjuk majd meg.
Az MLSZ első körben elfogadta a licenckérelmünket
A Magyar Labdarúgó Szövetség Elsőfokú Licencadó Bizottsága 2021. április 19.-ei ülésén elfogadta klubunk licenckérelmét, amely minden kritériumnak megfelelt.
A Merkantil Bank Ligában szereplő együttesünk első körben kapta meg a Magyar Labdarúgó Szövetségtől a nemzeti másodosztályú labdarúgó-bajnokság soron következő, 2021/2022-es szezonjára való licencet.
A bajnokságból még öt mérkőzés van hátra, melyeken csapatunk kiharcolhatja bent maradást az NB II.-es bajnokságban.