Későn jött a szépítő találat
Remek iramú, izgalmas mérkőzésen kapott ki csapatunk a listavezető Vasas FC ellen a Merkantil Bank Liga 33. fordulójában.
A sérültek és eltiltottak hiányában egyáltalán nem várta könnyű helyzetben az éllovas Vasas FC elleni bajnokit csapatunk. Ráadásul öt sárga lapos eltiltás miatt Várhidi Péter, csapatunk vezetőedzője sem lehetett ott a kispadon. Együttesünk problémái ráadásul korán tovább nőttek, hiszen a listavezető angyalföldiek már a tizenkettedik percben előnybe kerültek, miután Hinora Kristóf centerezését Feczesin Róbert lőtte a jobb alsóba. A gól után nemsokkal csapatunk próbált visszajönni a mérkőzésbe, egyre többször kerültek oda a Vasas kapuja elé labdarúgóink, de ekkor jött Hinora Kristóf bombagólja, amivel a vendégek már megnyugtató, kétgólos előnyre tettek szert. Csapatunk nem adta fel még ekkor sem, sőt fokozatosan kezdett egyre bátrabban futballozni.
A második félidő elején pedig akár egyenlíthetett volna. Bartos Julián előtt ugyanis két nagy helyzet is adódott. Előbb egy röviden hátratett labdára csapott le, eltolta Otigba Kenneth mellett, de a jobb alsóba tartó lövését Ivan Rados lábbal tolta szögletre. Egy perc múlva ismét a kapus nyerte kettejük csatáját. Ezúttal Vachtler Csaba passzára érkezett jól, majd estében lőtt a hálóőr kezébe. A Vasas kapusa sajnos nem elégedett meg ezzel a két bravúrra. A folytatásban Anton Bidzilya bal felsőbe tartó löketét is szögletre tolta, majd a sarokrúgás után Gál Mátyás közteli fejesét is. A szépítés sajnos csak későn, a 92. percben sikerült csapatunk számára. Ekkor Hadaró Valentin, egyből lőtt a bal alsó sarokba egy kipattanó után. Ha ez a találat egy húsz perccel korábban születik, amire megvoltak a lehetőségek, az elkényelmesedő Vasast meglepetés érhette volna a cukorgyári gödörben.
Disztl László: – Az első félidővel nem vagyunk elégedettek. A Vasas fölényben játszott, mi pedig nem voltunk elég bátrak. Az ellenfél kihasználta a hibáinkat, így elég nagy előnybe került. A második félidőben már jobban játszottunk, az ellenfél térfelén tartottuk a labdát, a védekezésünk is feljavult. Az ellenfél kapusa több nagy bravúrt is bemutatott, ha előbb szerezzük meg a szépítő találatot, akkor azt gondolom, hogy egyenlítettünk volna. A második félidőben mutatott játék alapján bizakodóan nézhetünk a következő mérkőzések elé.
Schindler Szabolcs: – Ha egy mondattal kéne értékelnem, azt mondanám, egy könnyűnek tűnő mérkőzést nehezítettünk meg. Az összképet nézve, sok helyzetünk volt, jókor rúgtuk a gólokat. A második félidőben sajnos pontatlanabbak voltunk, de a lehetőségeink ugyanúgy megvoltak, ezeket azonban elhibáztuk. Elkényelmesedtünk, ezzel pedig felhoztuk az ellenfelek, amely kockáztatott és jól játszott. Tudtuk, hogy nehéz meccs lesz, hiszen a Kaposvárt rengeteg élvonalat megjárt játékos alkotja, ezért ennek a győzelemnek is nagy értéke van.
Kaposvári Rákóczi FC–Vasas FC 1–2 (0–2)
Kaposvár, Rákóczi-stadion, zárt kapuk mögött. V.: Pillók (Király Zs., Ország P.).
Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Vachtler, Dvorschák, Szabó A., Hadaró – Gál, Bidzilya (Nagy J., 69. p.) – Szederkényi (Balog A., a szünetben), Farkas B., Bartos (Andric, 74. p.) – Balázs Zs. Másodedző: Disztl László.
Vasas FC: Rados – Viczián, Otigba, Litauszki – Szivacski, Hidi M. (Köböl, 70. p.), Szatmári (Vernes, 79. p.), Hinora (Kovács M., 70. p.), Silye (Kalmár, 81. p.) – Radó, Feczesin (Balajti, 70. p.). Vezetőedző: Schindler Szabolcs.
Gólszerzők: Hadaró (92. p.), illetve Feczesin (12. p.), Hinora (32. p.).
Sárga lap: Bartos (13. p.), Dvorschák (20. p.), Farkas B. (59. p.), illetve Otigba (16. p.), Balajti (73. p.).
A listavezető érkezik a cukorgyári gödörbe
Az éllovas Vasas FC ellen lép pályára csapatunk a Merkantil Bank Liga 33. fordulójában. A vasárnap 17 órakor kezdődő bajnoki más-más szempontból fontos a felek számára.
A másodosztályú bajnokság hajrájába lépve már minden mérkőzés kiemelten fontos csapatunk számára, amely a tizenhetedik helyről várja a listavezető Vasas elleni összecsapást.
– Amióta a csapatnál vagyok a legjobb játékunkat pont a Vasas ellen nyújtottuk – mondta Várhidi Péter, csapatunk vezetőedzője. – Az egy nagyon kiélezett, egygólos mérkőzés volt, amelyet a Vasas megérdemelten nyert meg, de egyenrangú ellenfelek voltunk. A Gyirmót után ismét egy olyan csapattal találkozunk hazai pályán, amelyik játssza a futballt, így játékban nagyobbak a lehetőségek. Ezt persze óvatosan mondom, mivel a Gyirmót ellen hatvan percig nem voltunk rosszuk, de az egyéni hibák gyorsan eldöntötték a meccset. Ezúttal egy kicsit más jellegű mérkőzést várok. Verebes Józsefet idézve: egyszer valaki beleszalad a késbe. Lehet, hogy nem a Vasas lesz az, bár végre nekünk lehetne szerencsénk. Eddig mindig közbejött valami: rossz forma, egyéni hibák, legutóbb pedig a játékvezető nyúlt bele erőteljesen a mérkőzésbe. Remélem, hogy most már nekünk lesz szerencsénk, hiszen az eltiltások és a sérülések miatt hat meghatározó játékos is kiesett. Nem vitás, hogy vannak gondjaink, amik az egész tavasz során elkísérnek minket.
A Vasas elleni bravúrhoz elengedhetetlen, hogy gólt, gólokat szerezzen csapatunk, amely az utóbbi időben nem volt jellemző.
– Az, hogy egy csapat mennyire gólerős a támadószellemű játékosokon múlik – tette hozzá Várhidi Péter. – Számunkra ez egy fór volt, hogy előre játékban voltak meghatározó embereink, akik közül sajnos többen kiestek.
A Vasas FC elleni zárt kapus mérkőzést a szokásoknak megfelelően a Kapos TV közvetíti majd a YouTube csatornáján. A vasárnap 17 órakor előtt pár perccel induló közvetítés ide kattintva érhető el.
Ellenfél-lesen: Vasas
Együttesünk a Merkantil Bank Liga 33. fordulójában a Vasas ellen lép pályára. A vasárnap 17 órakor kezdődő összecsapás előtt ismerjük meg jobban az ellenfelet.
Az1911. március 16-án alapított Vasas a magyar labdarúgás egyik legsikeresebb és legpatinásabb klubjai közé sorolható. A fővárosi együttes története során hat alkalommal nyerte meg a magyar első osztályt, míg négyszer hódította el a Magyar Kupát. Az agyalföldi klubnál, a múltra való tekintettel nem is lehet más célkitűzés, mint az NB I.-es szereplés. A csapat így igencsak megerősítette a keretét a szezon előtt, de a várt eredmények elmaradtak az őszi szezonban. A rajtnál beragadt a Vasas, ez pedig már augusztusban az addigi vezetőedző, Bene Ferenc állásába került. A tréneri feladatokat átmenetileg Tóth András másodedző vette át, majd szeptember elején Schindler Szabolcs lett a Vasas FC új vezetőedzője. A télen a korábbi válogatott Berecz Zsomborral erősödött tovább a fővárosi piros-kékek kerete. A csapat fokozatosan lépet egyre feljebb a tabellán, s az előző fordulóban, az Ajka elleni három ponttal pedig átvette a vezetést, így éllovasként érkezik a cukorgyári gödörbe.
A két klub közös történelme igen hosszúra nyúlik vissza. Ráadásul az első összecsapásra minden Rákóczi szurkoló meleg szívvel emlékszik vissza. Csapatunk első NB I.-ben eltöltött szezonja ugyanis egy Vasas elleni, hazai bajnokival indult, melyen Burcsa Győző duplájával a cukorgyári gödörben maradt a három pont. A győzelemnek pedig, a városi legenda szerint annyira örült egy néma szurkoló, hogy visszatért a hangja. Az első NB I.-es bajnokin elért siker pedig megadta az alaphangot a remek Vasas elleni meccskehez, hiszen az örökmérleg nyelve együttesünk felé billen. A 26 első osztályú mérkőzésből csapatunk tizenkettőt nyert meg, míg négy döntetlen mellett tíz angyalföldi győzelem született. A másodosztályban még jobb klubunk aránya, hiszen hét találkozóból kettőt nyertünk meg, míg négy meccs ért véget döntetlennel. Az agyalföldiek elleni, másodosztályú veretlenségi sorozat az őszi mérkőzésen szakad meg, amikor Feczesin Róbert góljának köszönhetően az Illovszky Rudolf Stadionban tartotta a három pontot a Vasas FC.
Szurkolói információk a Vasas elleni meccsre
Együttesünk a Merkantil Bank Liga 33. fordulójában a Vasas FC csapatát fogadja a Rákóczi Stadionban. A vasárnap17 órakor kezdődő, zárt kapus mérkőzést a szokásoknak megfelelően a Kapos TV közvetíti majd élőben a YouTube csatornáján.
A hatályban lévő kormányrendelet értelmében a vasárnap 17.00 órakor zárt kapuk mögött fogadjuk a Vasas FC együttesét a Rákóczi Stadionban. Kérjük a szurkolókat, ne induljanak el a mérkőzésre, mert nem léphetnek be a stadionba! Emellett pedig a gyülekezés is tilos, így kérjük, hogy a stadionon kívülről se próbálják megnézni a mérkőzést, ugyanis a szabályok betartását a hatóságok felügyelik.
A mérkőzésről így sem fognak lemaradni, hiszen a Kapos TV jóvoltából ezúttal is lesz élőképes közvetítés a csatorna YouTube oldalán, amely ide kattintva érhető el. Az élő közvetítés linkjét pedig a Facebook oldalunkon is megosztjuk majd.
A kiállítás után eldőlt a meccs
Nem tudott pontot szerezni csapatunk a Merkantil Bank Liga 32. fordulójában, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia otthonában.
Szomorkás, szeles időben lépett pályára csapatunk a Szeged-Csanád Grosics Akadémia otthonában csapatunk. Az iramra azonban nem volt ez kihatással, hiszen remekül kezdték az összecsapást a felek. Csapatunk próbált minél gyorsabb támadásokat vezetni, míg az ellenfél inkább türelmesen, sokat passzolva futballozott. Az első félidőben kiegyenlített játék zajlott a pályán, kevés lehetőséggel. Az első igazán nagy helyzet csapatunk előtt adódott, amikor a játékrész felénél, Hadaró Valentin szabadrúgása után, Ur László robbant be a kapu elé, de estében nem találta el jól a labdát, így az a kapu mellé szállt. A szünetig Pogacsics Krisztiánnak sem akadt dolga, a hazaiak részéről ugyanis csak Mohl Dávid átlövése volt veszélyes, de a bekk tizennyolc méteres átlövése elkerülte a kaput.
A fordulást követően rohamozott a Szeged, de nagy helyzet nem alakult ki a hazai gárda előtt, amíg egyenlő létszámból voltak a felek. A 55. percben azonban megfogyatkozott csapatunk miután Zsirai Martin gyűjtötte be második sárga lapját. Az emberelőnybe kerülő Szegednél előbb Gréczi Márton, majd Aleksandar Jovanovic próbálkozott egy-egy jó lövéssel, azonban Pogacsics Krisztián mindkét esetben nagyot védett. Csapatunk emberhátrányban is stabilan védekezett, de egy büntetővel megszerezte a vezetést a hazai gárda, miután Gajdos Zsolt értékesítette a Simon Ádám buktatásáért megítélt tizenegyest. Egy percre rá Farkas Balázs előtt adódott egyenlítési lehetőség, de támadónk nem tudta átemelni a labdát a kifutó Takács János felett. A kimaradt helyzet megbosszulta magát, s a hajrában a ex-Rákóczis Jammeh Haruna találatával eldőlt a három pont sorsa.
Várhidi Péter: – Csak gratulálni tudott a játékosaimnak a nulla-nullához. Mind a két csapat mindent megtett, feszült találkozó volt, gólhelyzetek nélkül, Pogacsics Krisztiánnak dolga sem akadt. Hogy nem lett döntetlen a mérkőzés? Erről kérdezzenek meg másokat. Teljesen mértékben egyetértek Bognár Györggyel.
Dragan Vukmir: – Nehéz mérkőzésen vagyunk túl, melyet szerencsével nyertünk meg. A Kaposvár remekül védekezett, stabilak voltak, de mi jobban akartuk a győzelmet hazai pályán.
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Kaposvári Rákóczi FC 2–0 (0–0)
Szeged, Szent Gellért Fórum, zárt kapuk mögött. V.: Berényi (Kovács G., Tőkés).
Szeged-Csanád Grosics Akadémia: Takács J. – Ódor, Szilvási, Pejovic (Oláh G., 78. p.), Mohl – Jovanovic, Simon Á. (Kővári, 72. p.) – Gréczi (Grumic, 65. p.), Dobos (Kóródi, 78. p.), Varga Sz. – Gajdos (Haruna, 72. p.). Vezetőedző: Dragan Vukmir.
Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Vachtler, Ur, Szabó A., Hadaró – Zsirai – Szederkényi, Farkas B. (Bartos, 83. p.), Bidzilya (Gál, 60. p.), Andric (Bíró D., 83. p.) – Balázs Zs. (Nagy J., 60. p.) Vezetőedző: Várhidi Péter.
Gólszerzők: Gajdos (72. p. – 11-esből), Haruna (83. p.).
Kiállítva: Zsirai (55. p.)
Sárga lap: Jovanovic (20. p.), Simon Á. (37. p.), illetve Zsira (8. p.), Ur (71. p.), Várhidi Péter (74. p. – kispadról).