Ügyességi játékra hívjuk szurkolóinkat
Szombaton 17 órakor az idei utolsó bajnoki mérkőzését vívja együttesünk az OTP Bank Ligában. A találkozó félidei szünetében pedig egy ügyességi játékra várjuk szurkolóinkat.
A Debrecen elleni bajnoki mérkőzés félidei szünetében egy ügyességi játékra várunk öt szurkolót, aki helyesen válaszol a klubunk által feltett kérdésre, valamint jól céloz. A jelentkezőknek nem kell mást tenniük, mint e-mailben helyesen megválaszolniuk az alábbi kérdést, majd a félidőben begurítaniuk a labdát a tizenhatos előtti félkörívbe, s az első három helyezett máris a Spirit Autó Kft. és a Caffe Brando által felajánlott ajándékokkal gazdagodik.
A kérdés pedig így hangzik:
Ki az a labdarúgó, aki együttesünket erősítette a 2008/2009-es bajnoki szezonban, majd a szerb FK Crvena zvezda együttesében is futballozott.
A megfejtéseket az alábbi e-mail címre várjuk:
A feladat egyszerűnek tűnik, de mégsem olyan könnyű. Az első öt jól választ adónak a mérkőzés szünetében kell megpróbálnia a félpálya félkörívéről a tizenhatos előtt lévő félkörbe gurítania a labdát.
Szurkolói információk a Debrecen elleni mérkőzésre
Együttesünk az OTP Bank Liga NB I. 16. játéknapján a Debreceni VSC együttesét fogadja. A találkozó előtt néhány hasznos információt szeretnénk megosztani a szurkolókkal.
A szombaton 17 órakor kezdődő mérkőzésre szurkolóink a helyszínen, elővételben és online is megvásárolhatják belépőiket. Kérjük, hogy ha tehetik az utóbbi két lehetőséget válasszák, hogy elkerüljék a hosszas sorban állást. A jegypénztárak a mérkőzés előtt két órával nyitnak ki.
Szurkolóink elővételben pénteken 16.00–18.00 között a Renault-szalon melletti 1-es számú jegypénztár vásárolhatnak belépőt. Online pedig ide kattintva.
Jegyárak
Álló szektor: 1.500 Ft.
Nagylelátó: 2.000 Ft.
Főépület: 3.000 Ft.
Vendég szektorok: 1.500 Ft.
A vendégszurkolók online, illetve a helyszínen tudják megvásárolni belépőiket. A vendég jegypénztárak a mérkőzés előtt két órával, azaz 15 órakor nyitnak ki. A debreceni szurkolók a stadion melletti parkoló déli részén tudják hagyni az autóikat.
Így látták a vezetőedzők
Mint arról beszámoltunk csapatunk kétgólos vereséget szenvedett8 a ZTE otthonában az OTP Bank Liga NB I. 15. fordulójában. Nézzük, hogy értékelték az összecsapást a vezetőedzők:
Disztl László: Felkészültünk a mérkőzésre, kidolgoztunk egy taktikát. Bíztunk ezekben a tervekben, de a negyvenedik másodpercben gólt kaptunk. Ez olyan, mintha egy bokszmeccsen egy nagy ütés után akarnál visszajönni. Igaz, hogy teszed a dolgod, de annak az ütésnek a nyoma végig ott lesz. Többet vártunk ettől a mérkőzéstől, bíztunk benne, hogy eredményesek tudunk lenni, de ez nem sikerült.
Dobos Barna: Magabiztosan nyertünk, maradéktalanul megvalósítottuk, amit előzetesen szerettünk volna. Az első ziccerünket gólra váltottuk, utána pedig fegyelmezetten játszottunk. Sokszor hallottam eddig, hogy jól játszunk, de nem eredményesen, miért nem játszunk mást. A tulajdonosunk ezt a játékot várja el tőlünk, ezt kell felépítenem. Sok újonc van a keretünkben, a támadások után a védekezést is meg kell tanulnunk, ami nem megy egyik napról a másikra.
Hatpontos meccsen kaptunk ki
Kiemelten fontos mérkőzésen szenvedett vereséget csapatunk a ZTE otthonában az OTP Bank Liga NB I. 15. játéknapján. A zalaiak már az első percben megszerezték a vezetést, ami megalapozta a sikerüket.
Az év utolsó idegenbeli mérkőzését vívta a szintén feljutó ZTE otthonában csapatunk. A találkozó mindkét fél szempontjából fontos volt, hiszen labdarúgóink szerettek volna pontszámban közelíteni a zalaiakhoz, míg a ZTE szerette volna tovább növelni előnyét. Ennek megfelelően mindkét csapat győzelemre játszott, s már az első percben rezdült a háló. Egy eladott labda után Nikola Mitrovic indította a középen kapura törő Eduvie Ikobát, a támadó pedig a jobb alsóba lőtt. Pogacsics Krisztián ugyan beleért a labdába, de ez kevés volt a bravúrhoz. A hazaiak e rettentően gyors gólja megadta a meccs alaphangját. Csapatunknak ki kellett nyílnia, s az sokszor teret engedett a hazai kontráknak, de ezek után a zalai lövések nem találtak kaput. A másik oldalon Ádám Martin végzett el szabadrúgást jobbról, a kaputól húsz méterre, de Demjén Patrik a levegőben úszva kitolta a labdát a bal kapufa mellől, majd újfent támadónk szerezhetett volna gólt, de Nagy János beadása után kevéssel tévesztett célt a fejese. Ezt követően pedig Csiki Norbert buktatásáért járhatott volna büntető, de a játékvezető sípja néma maradt. Az első félidő utolsó perceiben egy szögletet követően sikerült megdupláznia előnyét a Zetének, miután Stieber Zoltán szögletét Bobál Dávid fejelte Zoran Lesjak elé, aki közelről lőtt a léc alá.
A második játékrészben irányította a mérkőzést csapatunk, ám ez helyzetekben nem jelentkezett, csak egy pontrúgás után tudott kapura bólintani Hegedűs Dávid, azonban ezt is védte Demjén Patrik. A másik oldalon folyamatosan hordoztak veszélyt magukban a zalai kontrák, de ezekből sem alakultak ki nagy gólszerzési lehetőségek.
Csapatunk bár ezúttal is végig küzdött, de sorozatban a nyolcadik vereséget könyvelhettük el, amivel nyolc pont a lemaradás a még szintén kieső helyen álló Zalaegerszeggel szemben.
ZTE FC–Kaposvári Rákóczi FC 2–0 (2–0)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 1222 néző. V.: Pintér Cs. (Tóth II. V., Szalai B.).
ZTE FC: Demjén – Bolla, Lesjak, Bobál D., Bedi B. – Mitrovic (Kiss M., 88. p.), Kocsis G. – Stieber (Babati, 86. p.), Bobál G., Radó (Grumics, 84. p.) – Ikoba. Vezetőedző: Dobos Barna.
Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Nagy J., Nagy T. (Hegedűs D., a szünetben), Fodor M., Hadaró – Szakály A., Yakymiv –Csiki (Balázs Zs., 58. p.), Beliczky, Nagy R. (Zsiga, 74. p.) – Ádám M. Vezetőedző: Disztl László.
Gólszerzők: Ikoba (1. p.), Lesjak (38. p.).
Sárga lap: Mitrovic (71. p.), illetve Nagy R. (30. p.), Nagy T. (43. p.), Nagy J. (45. p.), Beliczky (90. p.).
Gyászhír: elhunyt Duschák István
Hosszan tartó betegség következtében életének 68. évében elhunyt Duschák István, klubunk egykori kiváló labdarúgója.
Duschák István labdarúgó pályafutása a fővárosi Autótaxi NB III-as csapatánál kezdődött majd katonaként a Kossuth KFSE gárdájában folytatódott. Leszerelését követően, 1972-ben csatlakozott együttesünkhöz, amelynek meghatározó tagja lett és jelentős szerepet játszott az első osztályú tagság kivívásában.
Duschák István technikás, gólerős, ballábas, magas növésű, remekül fejelő csatár volt. Biztos tagja volt az élvonalbeli Rákóczinak, eleinte csatárként számítottak rá, majd később bal oldali védőként állt helyt. Nagyszerű szellemiségének is köszönhetően népszerű volt a szurkolók körében. 1975 és 1978 között nyolcvan NB I-es mérkőzésen lépett pályára, melyeken öt gólt szerzett. 29 évesen vonult vissza a profi labdarúgástól. Később a megye egyes Kaposgép csapatának lett játékos-edzője, majd Somogysárdon, Hetesen és Barcson vállalt edzői feladatokat. 1986-ban tért vissza a Rákóczihoz, hogy pályaedzőként segítse Csordás István munkáját, később pedig Mathesz Imre pályaedzője is volt az NB III-as bajnokcsapatnál, valamint a szakosztályi munkába is bekapcsolódott. A kilencvenes évek végén költözött vissza Budapestre.
Duschák István 2019. december ötödikén hosszantartó betegség után hunyt el. Emlékét örökre megőrizzük!