Az éllovas érkezik

Az OTP Bank Liga NB I. 12. fordulójában a MOL Fehérvár FC látogat majd a Rákóczi-stadionba. A szombaton 17 órakor kezdődő találkozót a székesfehérváriak az első, míg csapatunk az utolsó helyről várja.

 

Egy nehéz sorozat első állomásához érkezik szombaton csapatunk, hiszen a következő három játéknapon a jelenlegi dobogósokkal mérkőznek meg labdarúgóink. Első ízben szombaton 17 órai kezdettel az éllovas MOL Fehérvár FC látogat Kaposvárra. 

A székesfehérváriakat legutóbb szinte napra pontosan hat éve tudta legyőzni csapatunk az NB I-ben. Az akkori egyetlen, mindent eldöntő gólt Waltner Róbert szerezte, aki most már edzőként dolgozik az együttes sikeréért. 

– Mintha csak tegnap történt volna, de sajnos azóta elmúlt pár év – emlékezett vissza Waltner Róbert, csapatunk edzője. – A Videoton akkor is az egyik legjobb csapat volt a bajnokságban, előzetesen semmi esélyünk sem volt, de sikerült nyernünk. Ezt a történetet elmeséltem a fiúknak. Az akkori csapat nem volt annyira egységes, mint a mostani. Sok volt a gond, mégis sikerült nyernünk. A Fehérvár most is vezeti a bajnokságot, mindenképp nehéz meccs lesz, tudjuk, hogy nem vagyunk az esélyesek, de nincs lehetetlen. Úgy kell kimennünk a pályára, hogy utolsóként le kell győznünk az elsőt. Számunkra mindegy, hogy ki az ellenfél, nem szabad a tabellán elfoglalt helyezéseket néznünk, mindig a következő mérkőzésből kell kihoznunk a maximumot.

 

A Fehérvár a legutóbbi öt mérkőzéséből csak egyet tudott megnyerni, míg kétszer játszott döntetlent, s elveszítette a Ferencváros elleni rangadót és az Újpest ellen is kikapott. Csapatunk négy mérkőzés óta nem szerzett pontot, de a legutóbbi, Újpest elleni meccsen igen közel állt ehhez. Reméljük, hogy ezúttal is, akárcsak 2013 novemberében egy hatalmas meglepetést okoznak labdarúgóink. 

Ellenfél-lesen: MOL Fehérvár FC

Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a MOL Fehérvár FC csapata van a célkeresztben.

 

Véget ért az első harmad az OTP Bank Ligában. A második kört hazai pályán kezdi csapatunk, hiszen szombaton 17 órakor a listavezető MOL Fehérvár FC lép pályára a cukorgyári gödörben.

A székesfehérvári együtt a nyitófordulóban egy izgalmas, hat gólt hozó mérkőzésen tudta otthon tartani a három pontot. Akkor csapatunkból Ádám Martin, míg az ellenfélből Futács Márkó és Armin Hodzic tudott duplázni.

– Nagy várakozás előzte meg azt a mérkőzést, hiszen az volt az első tétmeccsünk az NB I-ben – emlékezett vissza az első fordulóban lejátszott találkozóra Fodor Marcell, csapatunk védője. – Bár akkor nem léptem pályára, de nagy élmény volt nézni is azt a meccset, hiszen jól teljesített, bátran futballozott a csapat, és bár kikaptunk, de összességében egy jó mérkőzés volt.

A fehérváriak azóta még hat győzelmet arattak, valamit két döntetlent értek el, s csak kétszer hagyták el vesztesen a játékteret. Érdekesség, hogy a Mezőkövesd is ugyanilyen mutatóval rendelkezik, így a Fehérvár FC csak jobb gólkülönbségének köszönhetően vezeti a bajnokságot a szintén 23 pontos matyóföldiek, valamint az egy meccsel kevesebbet játszó Ferencváros előtt.

 

 

– Nekem mindig csak Vidi marad a csapat, hiszen ott nevelkedtem, így különleges élmény lesz pályára lépni ellenük – mondta Fodor Marcell, aki Székesfehérváron született, s a Videoton korosztályos csapatait végigjárva az NB I-ben is bemutatkozott. – Egy nagyon jó csapat, de pontot vagy pontokat szeretnénk szerezni, ahogy mindig is Vesztenivalónk nincs, szeretnénk jó játékot nyújtani, s remélem, hogy ez eredménnyel is párosul majd.

Az első NB I-es mérkőzésünket 1975. szeptember 27-én játszottunk a székesfehérváriakkal, akkor 20.000 néző előtt 3–3-as döntetlen született. A Videoton utoljára 2013. november másodikán lépett pályára a Rákóczi-stadionban, ekkor Waltner Róbert büntetőjével tartottuk otthon a három pontot. Az örökmérleg nyelve a Fehérvár FC felé billen, hiszen 15 alkalommal nyertek a Fejér megyeiek, míg együttesünk kilencszer diadalmaskodott, míg hét alkalommal nem bírtak egymással a felek.

Szurkolói információk a Fehérvár elleni mérkőzésre

Együttesünk az OTP Bank Liga NB I. 12. fordulójában a MOL Fehérvár FC együttesét fogadja majd a cukorgyári gödörben. A találkozó előtt néhány hasznos információt szeretnénk megosztani szurkolóinkkal.

 

A szombaton 17 órakor kezdődő bajnoki mérkőzésre online is megvásárolhatják a belépőket a szurkolók, elkerülve ezzel a hosszas sorban állást. Ezt az alábbi linken tehetik meg: http://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57003277/Kaposvari-Rakoczi-FC—MOL-Fehervar-FC

 

Aki teheti, kérjük vásárolja meg jegyét online vagy elővételben. Utóbbira pénteken 16.00 óra és 18.00 óra között nyílik lehetőség a Renault szalon melletti jegypénztárban.

A mérkőzés napján a pénztárak 15.00 órakor nyitnak ki.

A jegyárak:
Álló szektor: 1.500 Ft.
Nagylelátó: 2.000 Ft.
Főépület: 3.000 Ft.
Vendégszektor: 1.500 Ft.

A mérkőzést a 14 éven aluliak, az éltkoruk igazolása után ingyenesen tekinthetik meg.

Így látták a vezetőedzők

Mint arról beszámoltunk csapatunk izgalmas mérkőzésen szenvedett vereséget az Újpest FC ellen az OTP Bank Liga NB I. 11. fordulójában. Lássuk, hogy értékelték a találkozót az edzők:

 

 

Disztl László: A közönség jól szórakozott, hiszen mérkőzést láthatott Előzetesen az gondoltuk, hogy reális esélyünk van a győzelemre hazai pályán. Az első perctől próbáltunk nyomást gyakorolni az Újpestre, próbáltuk megzavarni a támadásépítésüket, hogy minél hamarabb labdát szerezzük. Az ellenfél sajnos könyörtelenül kihasználta a védelmi hibáinkat, s ismét az év egyik nagy gólját kaptuk. Sok helyzetet dolgoztunk ki, a fiúk mindent megtettek, de az adódó lehetőségeket be kell rúgni, ha három pontot akarunk szerezni.

 

 

Víg Péter (másodedző): Izgalmas, fordulatos mérkőzés volt, amely egy olyan góllal kezdődött, ami érzékenyen értintett minket. Ez szerencsére nem zavarta meg a játékosokat, akik elég nagy kedvel játszottak. Az első félidőben fölénybe kerültünk, sikerült megfordítanunk a mérkőzést, de a helyzetkihasználásuk megint hagy kívánni valót maga után. A kezünkben volt a meccs, amelyet le is zárhattunk volna, de ezt nem tettük meg. Hátul elég komoly hibákat vétettünk, ami eddig nem volt jellemző a csapatra. A meccs végén pedig örülnünk kellett a győzelemnek, hiszen Banai Dávid védett egy óriásit védett.

Nagyot küzdöttünk, de elvitte a pontokat az Újpest

Az Újpestet fogadta csapatunk az OTP Bank Liga NB I. 11. fordulójában. A gólgazdag, végletekig kiélezett, közönségszórakoztató találkozót végül a fővárosiak nyerték.

 

Mindkét fél egy győzelemmel a háta mögött várta a mérkőzést, hiszen szerdán együttesünk Tiszakécskén, míg az Újpest Ajkán jutott tovább a Magyar Kupában. Ráadásul csapatunk jó emléket őriz a fővárosi lila-fehérek legutóbbi kaposvári látogatásáról, hiszen akkor Borbély Ákos góljával kiejtette az Újpestet a kupából. Az akkor győztes találatot fejelő játékosunk ezúttal is a cserepadon foglalt helyet. A kezdőben viszont ott volt Szabó Alex, aki első NB I-es meccsét játszotta.

Együttesünk nagyszerűen kezdte a találkozót, hiszen Ádám Martin adott remek labdát a leshatáron álló Balázs Zsoltnak, aki a tizenhatoson belülre érve Banai Dávid mellett gurított a hálóba a negyedik percben. Támadó középpályásunk pár perccel később kis híján újra betalált, hiszen egy labdaszerzés után kevéssel lőtt a bal kapufa mellé. A folytatásban előbb Zsótér Donát, majd a másik oldalon Beliczky Gergő lövése csattant a kapufán, majd egy bombagóllal egyenlített a fővárosi gárda: Zsótér Donát jobbról indulva egyet tolt a labdán, majd jó huszonöt méterről lőtt a jobb felsőbe. Az fővárosaik a szünet előtti utolsó percben a vezetést is megszerezték, miután a Slakta Balázsról kipattanó labdára Simon Krisztián csapott le, aki közelről már nem hibázott.

A második játékrész elején egy szép támadás követőn Ádám Martin került helyzetbe, de Banai Dávid az utolsó pillanatban menteni tudott, majd egy gyors gólváltást következett. Előbb Obinna szinte az alapvonalról tudott a hálóba gurítani, miután Slakta Balázson is túljutott, míg a másik oldalon Nagy Richárd beadására Ádám Martin érkezett remekül, s védője mögül kibújva fejelt a bal sarokba. A hajrában együttesünk mindent megtette a pontszerzésért, több óriási helyzet is adódott játékosaink előtt, de ezek vagy kimaradtak, vagy Bana tudott bravúrral menteni.

Együttesünk a sok sérült ellenére is remekül helyt állt, sőt nem érdemelt vereséget. Ezt a közönség is érezte, hiszen tapssal jutalmazta labdarúgóink szombat esti teljesítményét.

 

Kaposvári Rákóczi FC–Újpest FC 2–3 (1–2)
Kaposvár, Rákóczi-stadion, 2075 néző. V.: Pillók (Szert, Szalai D.).
Kaposvári Rákóczi FC: Slakta – Nagy J. (Vachtler, 70. p.), Nagy T., Szabó A., Fodor M. – Szakály A., Yakymiv (Nagy K., 53. p.) – Balázs Zs., Beliczky, Nagy R. (Poplatnik, 66. p.) – Ádám M. Vezetőedző: Disztl László.
Újpest FC: Banai – Pauljevic, Heris, Ristervski, Burekovic – Sankovic– Obinna (Szakály P., 90. p.), Onovo, Zsótér (Balázs B., 85. p.), Simon K. (Bjarnason, 78. p.) – Feczesin. Vezetőedző: Nebojsa Vignjevic.
Gólszerzők: Balázs Zs. (4. p.), Ádám M. (52. p.), illetve Zsótér (27. p.), Simon K. (44. p.), Obinna (49. p.).
Sárga lap: Obinna (34. p.), Pauljevic (57. p.).

 

Kaposvári Rákóczi FC–Újpest FC
2019. november 2.

Fő támogatók












Médiapartnereink