Szurkolói információk a MOL Fehérvár FC elleni mérkőzésre

Mint már arról beszámoltunk csapatunk a MOL Fehérvár FC ellen kezdi az OTP Bank Liga NB I. 2019/2020-as bajnoki kiírását. A vasárnap 18 órakor kezdődő találkozó előtt pár hasznos információt szeretnénk megosztani szurkolóinkkal.

A vasárnap 18 órakor kezdődő mérkőzésnek a székesfehérvári MOL Aréna Sóstó ad majd otthont. A MOL Fehérvár FC csapatától az alábbi tájékoztatót kaptuk:

A jegyértékesítés július 30-án 10:00-kor veszi kezdetét, azonban ezen a napon sem a VidiShop, sem a MOL Aréna Sóstó főpénztára nem lesz nyitva. Július 30-án 10:00 és 17:00 óra között a MOL Aréna Sóstó edzőpályái felőli, 3-as számú pénztárában vásárolhatnak belépőket a szurkolók (kártyás fizetés lehetséges).

Mivel a bérletértékesítés elővásárlási időszaka július 30-án kezdődik, ezért a Kaposvár elleni bajnokira azokra a helyekre, amelyeket 2019. tavaszi bérleteseink számára fenntartunk, nem lehetséges a jegyvásárlás.

Az online jegyvásárláshoz nem szükséges a klubkártya!

Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy a jegy megvásárlásakor meg kell adniuk nevüket, valamint születési helyüket és idejüket. Kérjük, fokozottan figyeljenek, hogy pontos adatokat adjanak meg, mert a stadionba való belépéskor a biztonsági szolgálat ezt ellenőrizheti. Megkérjük drukkereinket, hogy a kedvezményes jegyre jogosító okmányokat feltétlenül tartsák maguknál!

Jegyárak (a vendégszektorra a 4. számú kategóriás jegyek érvényesek)

Mozgáskorlátozott szurkolóink számára minden mérkőzésre ingyenes a belépés, de 0 forintos jegyet nekik is váltaniuk kell, míg kísérőik kedvezményes árú jegyet válthatnak.

A vendégjegyek ára online elővételben, valamint meccsnapon a helyszínen is megegyezik a teljes árú, 4-es kategóriás hazai jegyárainkkal, azaz a belépők elővételben 1500 forintba, meccsnapon a helyszínen 2500 forintba kerülnek. A vendég jegypénztárak a mérkőzés előtt 1,5 órával nyitnak ki.

 

Jegyértékesítési pontok és nyitvatartási idők

Helyszín Cím Nyitvatartás
MOL Aréna Sóstó Főpénztár 8000 Székesfehérvár,
Csíkvári út 10.
Szerdán,
csütörtökön és pénteken
10:00-17:00
VidiShop 8000 Székesfehérvár,
Csíkvári út 10.
Július 30-át kivéve
munkanapokon
és augusztus 3-án: 10:00-17:30,
ebédszünet: 13:00-13:30
MOL Aréna Sóstó 3-as pénztár 8000 Székesfehérvár,
Csíkvári út 10.,
edzőpályák felőli oldal
Július 30-án 10:00-17:00
Fehérvári Jegyiroda 8000 Székesfehérvár,
Oskola u. 2-4. (Hiemer-ház)
Hétköznap 9:00-18:00,
szombaton és vasárnap
10:00-16:00
Internet az online jegyvásárláshoz kattintson ide:
meccsjegy.mlsz.hu

 

Javasoljuk szurkolóinknak, hogy jegyüket lehetőség szerint online váltsák meg, így elkerülhetik a sorban állást, és kényelmesen, bármikor hozzájuthatnak a belépőhöz! Az online megvásárolt jegyeket nem szükséges kinyomtatni, telefonról is leolvasható!

Szlovén centerrel erősítettünk

Együttesünknél folytatja pályafutását a szlovén utánpótlás-válogatott Matej Poplatnik. A center legutóbb az indiai első osztályú Kerala Blasters FC csapatát erősítette.

Szlovén utánpótlás-válogatott támadóval erősítette meg keretét együttesünk, hiszen zöld-fehérbe öltözik Matej Poplatnik. A 27 éves labdarúgó hazájában, a Zarica Kranj csapatánál kezdte felnőtt karrierjét, ahol két év alatt, 45 mérkőzésen 31 gólt szerzett, majd 2012-ben csatlakozott a szlovén első osztályú Triglav Kranj együtteséhez, melyben első gólja rögtön három pontot ért az NK Aluminij ellen. A Triglav a következő évben kiesett az élvonalból, Poplatnik azonban maradt a csapatnál, ami jó döntésnek bizonyult, hiszen 18 találattal másodosztály gólkirálya lett. Ezzel pedig felhívta magára az FC Montana figyelmét. A bolgár második ligás csapatnál fél évet töltött el a center, majd visszatért a Triglavhoz, mellyel feljutott az első osztályba. Matej Poplatnik összesen 143 mérkőzésen lépett pályára a Triglav színeiben, ezeken pedig hetven alkalommal vette be az ellenfelek kapuját. A támadó tavaly az indiai Super League-ben szereplő Kerala Blasters-hez igazolt, ahol közönségkedvencnek számított, hiszen már a debütálásakor gólt szerzett az ATK ellen megnyert találkozón. Az indiai bajnokságban azonban nagyon hosszú, négy hónapos szünet van, így a támadó új kihívásra vágyott, ezért is kötött kölcsönszerződést együttesünkkel. 

Poplatnik elmondta, hogy jó lehetőségnek tartja azt, hogy a magyar első osztályban is megmutathatja magát. 

Csapatunk augusztus elsejétől érvényes, egy évre szóló kölcsönszerződést kötött a támadóval. 

Szurkolói busz indul Székesfehérvárra

A Kaposvári Rákóczi FC Baráti Köre szurkolói buszt indít Székesfehérvárra a csapat első bajnoki mérkőzésére.

Öt év után ismét első osztályú bajnoki mérkőzés vár együttesünkre. Az OTP Bank Liga NB I. 2019/2020-as szezonjának nyitófordulójában a székesfehérvári MOL Aréna Sóstóban szólítják majd pályára labdarúgóinkat vasárnap 18 órakor.
A találkozóra a Rákóczi Baráti Köre szurkolói buszt indít, melyre az egyesület elnökénél, Simon Jánosnál lehet jelentkezni csütörtökön déli 12 óráig. Az utazás költsége megközelítőleg 2500 Ft, amely nem tartalmazza a mérkőzésre szóló belépőjegy árát.
Elérhetőség: Simon János +36309571165

Godzsajev-Telmán Pécsett folytatja

Az NB III. Közép csoportjában szereplő PMFC csapatához szerződött Godzsajev-Telmán Rabil Ogli.

A jelenleg 21 esztendős labdarúgó Fonyódról érkezett a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia U19-es csapatához, majd a felnőtt csapatban is egyre több lehetőséget kapott. A középpályás a megyei első osztályban mutatkozott be először a Rákóczi színeiben, majd a harmadosztályban már egyre több lehetőséget kapott. A legutóbbi szezonban 23 tétmérkőzésen lépett pályára csapatunk színeiben.
Godzsajev-Telmán Rabil Oglinak további sikeres pályafutást kívánunk!

Győzelemmel hangoltunk az élvonalra

A harmadosztályú Pápa ellen vívta a bajnoki küzdelmek előtti utolsó edzőmérkőzését csapatunk. A szombati edzőmérkőzés együttesünk magabiztos sikerét hozta.

Remekül kezdte a felkészülési mérkőzést csapatunk, hiszen Bíró Dominik beadása után Szakály Attila már a harmadik percben bevette a pápaiak kapuját. A folytatásban Ur László, majd Ádám Martin fejese jelentett veszélyt, de előbbi éppen mellé szállt, utóbbinál pedig nagyot védett Szigeti Ákos.
A második félidő elején megduplázta előnyét csapatunk: Szakály Attila csapott le egy eladott labdára, majd Ádám Martin elé tálalt, aki közvetlen közelről passzolt a kapuba. Nem sokkal később fordított sorrendben növelte előnyét csapatunk, azaz ezúttal Ádám Martin passzát Szakály Attila egy csel után váltotta gólra. Közel állt együttesünk a negyedik találathoz is, hiszen előbb Nagy János beadását Ádám Martin kapásból tűzte kapura, de Bánki Máté óriási bravúrral szöglete mentett, majd Szakály Attila állt közel a triplához, de pöccintése éppen elkerülte a kaput. A két helyzet között kis híján szépítettek a vendégek, de Böröczky Bálint lövése sem talált kaput. Aztán a sok kimaradt helyzet után végre megszületett a negyedik találat is, újra Ádám Martin volt eredményes.

Waltner Róbert: Keményen végig csinálta a csapat a hathetes felkészülést. Az utolsó edzőmérkőzés hasznos volt, pár hiba még kijött, amik rámutatott arra, hogy min kell változtatni. Elégedett voltam a fiúkkal. A jövő héttel megpróbáljuk sokak szerint a lehetetlent, azaz bent maradni az NB I-ben, ezért minden meccsen megteszünk majd mindent. Az elmúlt két év meseszerű volt, ezt megpróbáljuk folytatni és tovább írni a történetet.

Kaposvári Rákóczi FC–Pápai Perutz FC 4–0 (1–0)
Kaposvár, Rákóczi-stadion, 400 néző. V.: Szilasi.
Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Vachtler, Ur, Hegedűs D., Hadaró – Andriy (Nagy T., 76. p.), Vojnovic (Nagy K., a szünetben) – Csiki (Beliczky, 76. p.), Szakály A., Bíró D. (Nagy J., 53. p.) – Ádám M. Vezetőedző: Disztl László. Edző: Waltner Róbert.
Pápai Perutz FC: Szigeti (Bánki, a szünetben) – Farkas D., Dóczi (Benecz, 60. p.), Császár A. (Böröczky, 60. p.), Domján – Hanzl, Iványi (Mogyorósi, 60. p.), Zsirai, Vince Á. (Baldauf, 60. p.) – Irmes (Péter K., 60. p.), Kalász (Farkas B.). Vezetőedző: Lengyel Ferenc.
Gólszerzők: Szakály A. (3., és a 66. p.), Ádám M. (50. és 80. p.).

Kaposvári Rákóczi FC–Pápai Perutz FC
2019. július 27.

Fő támogatók












Médiapartnereink