Újra hazai pályán

Hazai környezetben vívja majd negyedik nyári előkészületi találkozóját csapatunk. Az ellenfél a Merkantil Bank Liga NB II-ben érdekelt Soroksár SC lesz.

Szombaton, 11 órakor hazai közönség előtt lép pályára az OTP Bank Liga NB I. küzdelmeire készülő együttesünk, amikor is Waltner Róbert tanítványaira a másodosztályú Soroksár SC vár majd. Az előző NB II-es szezon során a fővárosiak a hetedik helyen végeztek, míg csapatunk a másodikon zárt. A bajnokság őszi felében, idegenben három-nullás sikert aratott együttesünk Beliczky Gergő duplájának, illetve Zsiga Ervin találatának is köszönhetően. A tavaszi utolsó fordulóban Nagy Jánosnak sikerült kétszer is bevennie a Sori kapuját, míg Ádám Martin állította be a 3–1-es végeredményt. A mérkőzés nem csak a gólokról maradt emlékezetes, hiszen a találkozót követően vették át a bajnoki ezüstérmet a feljutást kivívó labdarúgóink.

A szombaton 11 órakor kezdődő mérkőzés lesz a Soroksár számára a második előkészületi találkozó, az elsőn a harmadosztályú Kozármislenyt verték Lipcsei Péter fiai.

Szoros mérkőzésen szenvedtünk vereséget

Vereséget szenvedett a horvát első osztályra készülő HNK Gorica otthonában csaptunk. A hazaiak az első félidőben döntötték el a mérkőzést.

Jó színvonalú mérkőzésen, erős ellenféltől kapott ki egy góllal együttesünk. A horvát első osztályú HNK Gorica az első félidőben Lukasz Zwoliński átlövésével szerzett vezetést, lengyel támadó gólja pedig eldöntötte a meccset.
Csapatunk a következő előkészületi mérkőzését szombaton 11 órakor vívja hazai környezetben a magyar másodosztályú Soroksár ellen.

HNK Gorica–Kaposvári Rákóczi FC 1–0 (1–0)
Gorica, 100 néző. V.: Meic.
Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Vachtler, Ur, Hegedűs D., Hadaró –Szakály A., Vojnovic – Nagy R., Beliczky, Csiki – Ádám. Csereként pályára léptek: Slakta (kapus), Lakatos G., Tratnyek, Szabó A., Nagy T., Fodor M., Godzsajev-Telmán, Nagy J., Orsós T. Vezetőedző: Waltner Róbert.
Gólszerző: Zwoliński (29. p.).

Horvátországba utazik a csapat

Újra egy horvát élvonalbeli együttessel méri össze tudását csapatunk. Waltner Róbert tanítványai ugyanis a HNK Gorica otthonában lépnek pályára szerdán 18 óra 30 perckor.

A Slaven Belupo után ismét egy horvát első osztályú gárda ellen hangol az augusztusi bajnoki rajtra csapatunk. A HNK Gorica újoncként az ötödik helyen zárta 1. HNL előző kiírását, úgy, hogy csak három pontra maradt le a harmadik, bronzérmet érő pozíciótól. Ezek alapján remek mérkőzés vár csapatunkra, amely kiválóan szolgája az OTP Bank Liga NB I. küzdelmeire való felkészülést. Együttesünk előző, FK Ural elleni felkészülési mérkőzése elmaradt, így kemény edzésekkel hangoltak a játékosok a HNK Gorica ellen.

Elmarad az FK Ural elleni mérkőzés

Elmaradt csapatunk következő felkészülési mérkőzése, melyen FK Ural ellen lépett volna pályára a szlovéniai Barkócon.

Az orosz élvonalban szereplő együttes a csütörtök esti órákban mondta le a pénteken 18 órára tervezett edzőmérkőzést. Csapatunk labdarúgói így edzéssel folytatják majd a felkészülést.

Nagy Richárd két évre írt alá

Két éves szerződést kötött klubunkkal Nagy Richárd. A középpályás az előző szezonban kölcsönben szerepelt együttesünknél, most azonban végleg elkötelezte magát a Rákóczihoz.

Nagy Richárdnak is nagy szerepe volt abban, hogy együttesünk kiharcolta az élvonalba jutást, hiszen a 25 éves labdarúgó remek játékkal és hat góllal segítette csapatunkat az NB I.-be. A középpályás korábban a Vác csapatát erősítette, ahonnét a szintén első osztályú Mezőkövesd Zsóryhoz igazolt. A matyóföldi csapattól vette kölcsönbe a labdarúgót az akkor még a második vonalban érdekelt együttesünk. Nagy Richárd az előző bajnoki szezonban is fontos láncszeme volt a Rákóczinak, reméljük, hogy a 2019/2020-as bajnokságban az NB I.-ben is leteszi majd a névjegyét.

Fő támogatók












Médiapartnereink