Az első félidőben eldőlt
A Budapest Honvéd ideiglenes otthonában, az Új Hidegkuti Nándor Stadionban szólították pályára csapatunkat az OTP Bank Liga tizedik játéknapján. Csapatunk az első játékrészben kétgólos hátrányba került, s ezzel eldöntötte a három pont sorsát a Honvéd.
A mérkőzés első perceiben a kispestiek akarata érvényesült, de csapatunk remekül védekezett, azonban az első negyed óra végén Hegedűs Dávid szabálytalankodott a tizenhatoson belülre betörő Gazdag Dániellel szemben, amiért büntetőt lőhetett a Honvéd. A labda mögé Davide Lanzafame állt oda, s ezúttal nem hibázta el a tizenegyest, mint a ZTE ellen, az előző fordulóban. Csapatunk nem rogyott össze a gól után, egyre bátrabban ment előre, s jöttek is a helyzetek. Csiki Norbert és Ádám Martin is célba vette Tomas Tujvel kapuját, de a hálóőrnek ezek nem okoztak nagy gondot, majd egy kezezésért járó, jogos tizenegyest nem kapott meg csapatunk. A szünet előtt sajnos tovább nőtt a kispestiek előnye, miután Amadou Mutari talált a kapuba egy cselsorozat után. A folytatásban egy sérülés is nehezítette csapatunk helyzetét, hiszen Pogacsics Krisztián nem tudta folytatni a játékot. A megsérült kapusunkat sportszerűen megtapsolta a kispesti tábor.
A második játékrészre már Hegedűs Dávid sem tudott kijönni sérülés miatt, így Ur László lépett pályára csapatkapitányunk helyett. Ez a félidő is Honvéd lehetőségekkel indult, de együttesünk is közel állt a gólhoz, miután Vachtler Csaba beadására érkezett jó ütemben Csiki Norbert, aki közelről tévesztett célt. A hajrában több nagy gólszerzési lehetőség is adódott a budapestiek előtt, de vagy Slakta Balázs, vagy a kapufa hárítani tudott.
A mérkőzésnek több olyan periódusa is volt, mikor gólt szerezhetett volna együttesünk, de ez sajnos ezen az estén nem jött össze az ezúttal is csak magyar labdarúgókkal pályára lépő csapatunk számára.
Budapest Honvéd–Kaposvári Rákóczi FC 2–0 (2–0)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 2543 néző. V.: Erdős (Berettyán, Víg-Tarsonyi).
Budapest Honvéd: Tujvel – Batik, Kamber, Lovric – Uzoma (Kovács N., 87. p.), Nagy G. (Bánó-Szabó, 69. p.), Vadócz (Kesztyűs B., 76. p.), Gazdag, Aliji – Moutari, Lanzafame. Vezetőedző: Giuseppe Sannino.
Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics (Slakta, 37. p.) – Vachtler, Hegedűs D. (Ur, a szünetben), Nagy T., Fodor M. – Szakály A., Nagy J. – Nagy R. (Bíró D., 71. p.), Balázs Zs., Csiki – Ádám M. Vezetőedző: Disztl László.
Gólszerzők: Lanzafame (16. p. – 11-esből), Moutari (34. p.).
Sárga lap: Csiki (35. p.), Fodor M. (42. p.), Nagy T. (49. p.), Szakály A. (56. p.), Ádám M. (61. p.).
A magára találó Honvéddal találkozunk
Az OTP Bank Liga NB I. tizedik játéknapján a Budapest Honvéd vendége lesz együttesünk. A szombaton 17 órakor kezdődő találkozónak az Új Hidegkuti Nándor Stadion ad majd otthont.
Újra egy nehéz idegenbeli fellépés vár csapatunkra, hiszen az előző bajnoki kiírás negyedik helyezettje, a Budapest Honvéd ellen kell bizonyítania csapatunknak. A kispestiek bár nem kezdték jól a szezont, de az utóbbi hetekben magukra találtak, s elindultak felfele a tabellán. A volt válogatott labdarúgókkal és minőségi légiósokkal teletűzdelt Honvéd az utóbbi három meccsen nem talált legyőzőre, s fellépett a nyolcadik helyre.
– Egy feljutó csapatnak mindig nehéz az új bajnokság, most sem vár ránk könnyű mérkőzés, de természetesen nem feltartott kézzel megyünk – nyilatkozta Waltner Róbert, csapatunk edzője. – Az segítene a helyzetünkön, ha az ellenfél nem ellenünk szerezné meg az év gólját és az adódó helyzetekből be tudnák találni. Fontos, hogy a fordulópontokból jól jöjjünk ki, remélem ez sikerülni fog, s a szerencse is mellénk áll. A Honvédnak minőségi játékosai vannak a védelemük nem igazán változott a bajnokságot nyerő csapathoz képest. Sőt, Vadócz Krisztián leigazolásával erősödött is. A támadósorban pedig ott van Davide Lanzafame, kétszeres gólkirály, valamint a Bundesligát is megjárt Anis Ben-Hatira. A kispadról pedig be tud szállni a Liverpoolban is játszó David N’Gog, vagy a Fradiban is megfordult Amadou Moutari.
A másodosztályból feljutó együttesünkre tehát ezúttal sem vár könnyű mérkőzés, de az eddig mutatott nagyszerű hozzáállással, százhúsz százalékot nyújtva lehet keresni valónk a Honvéd ellen is.
Ellenfél-lesen: Budapest Honvéd
Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a Budapest Honvéd csapata van a célkeresztben.
Az OTP Bank Liga NB I. tizedik fordulójában együttesünk a Budapest Honvéd ideiglenes otthonában az Új Hidegkuti Nándor Stadionban lép majd pályára. Csapatunk a tizenkettedik, míg a Honvéd a nyolcadik helyről várja a találkozót.
A fővárosiak igen rosszul kezdték a bajnokságot, ami azért is meglepő, mert az előző szezonban a negyedik helyet szerezték meg, s kvalifikálták magukat az Európa-liga selejtezőjébe is. Utóbbiból egy igen botrányos mérkőzésen búcsúztak a román Craiova ellen, ami valószínűleg mély nyomott hagyott a kispesti labdarúgókban, hiszen az OTP Bank Liga első négy fordulójában nem szereztek pontot. Azóta viszont magukra találtak a fővárosiak, akikhez az olasz gólvágó, Davide Lanzafame is visszatért a Ferencvárostól. Az elmúlt öt fordulóban ugyanis háromszor nyertek, s egyszer értek el döntetlent.
Érdekesség, hogy klubunknál jelenleg három olyan személy is dolgozik, aki bajnoki címet szerzett a Budapest Honvéddel. A fővárosi piros-feketékkel történelmébe vitathatatlanul beírta magát csapatunk vezetőedzője, Disztl László, aki két bajnoki címet, valamint egy Magyar Kupa elsőséget is ünnepelhetett a fővárosiakkal. A kispestiek legutóbbi bajnoki címéből pedig két labdarúgónk is kivette részét, hiszen Tömösvári Bálint, valamint Balázs Zsolt is szerepelt abban az együttesben, amely hosszú idő után újra az első helyet szerezte meg a magyar élvonalban.

– Sok jó játékos alkotta akkor a Honvéd keretét, aki pedig lehetőséget kapott tudott vele élni – emlékezett vissza a Honvédnál töltött időre Balázs Zsolt, csapatunk támadó középpályása. – A hullámvölgyekből könnyen kijött a csapat, huzamosabb ideig nem nyújtottunk gyenge teljesítményt, ez volt az egyik alapja a bajnoki címnek. Azóta majdnem kicserélődött a keret, de az akkori kezdőcsapat fele még mindig ott játszik. Kielemeztük a Honvéd játékát, biztos vagyok benne, hogy nem lesz könnyű meccs, de egyszer már nekünk is kijöhet a lépés. Szeretnénk kiugró eredményt elérni szombaton.
Szurkolói információk a Budapest Honvéd elleni mérkőzésre
Együttesünk az OTP Bank Liga NB I. tizedik fordulójában a Budapest Honvéd vendége lesz. A szombaton 17 órakor kezdődő találkozó előtt néhány hasznos információt szeretnénk megosztani szurkolóinkkal.
A mérkőzésnek a Bozsik Stadion felújítása miatt az Új Hidegkuti Nándor Stadion ad majd otthont. Szurkolóink a helyszínen és online is tudnak jegyet vásárolni a szombati bajnokira.
Utóbbira a mérkőzés napján 14 óráig nyílik lehetőség az alábbi linkre kattintva: https://meccsjegy.mlsz.hu/hun/Event/57003202
Az elővételes belépők ára: 1.390 Ft.
A helyszínen a vendégszektorba a felnőtt belépők 1.690 forintba kerülnek. A 10 év alatti gyermek ingyenesen, egy regisztrációs jeggyel léphetnek be a stadionba. A diákok (diákigazolvány birtokában) és nyugdíjasok (65 éves kortól) 800 forintért vásárolhatnak jegyet, míg a nők szintén ingyenesen, egy regisztrációs jegy birtokában látogathatják a mérkőzést. A jegyértékesítés során a fővárosi klub nem kéri a személyes adatok megadását.
A vendégpénztár, amely a Sport út felől található a mérkőzés előtt két órával, 15 órakor nyit ki. Szurkolóinkat büfé is várja majd a stadionban. A parkolás a környező utcákban lehetséges.
Így látták a vezetőedzők
Mint arról beszámoltunk kétgólos vereséget szenvedett az OTP Bank Liga NB I. kilencedik fordulójában együttesünk a Kisvárda Master Good ellen. Lássuk, hogyan értékelték a találkozót a vezetőedzők:
Disztl László: Az első félidőben nem voltunk elég élesek és koncentráltak. Sok labdát és párharcot vesztettünk el, s egy távoli lövésből gólt kaptunk. A második félidőben mindent megtettünk azért, hogy visszajöjjünk a meccsbe. Az előző héten is azt nyilatkoztam, hogy sem a médiától, sem a játékvezetőktől nem kapjuk meg a kellő tiszteletet, ezt ezen a mérkőzésen is éreztem. Gondolok itt arra, hogy a második kisvárdai gól előtt a játékvezető belefújt a sípjába, mégis tovább engedte az akciót.
Dajka László: Kiegyenlített játék folyt az első félidőben, majd egy nagyon fontos gólt szereztünk. Ezt követően két-három jó kontrát is vezettünk, melyeket góllal kellett volna befejezni. A második félidőben beszorított minket a hazai csapat, de ezt az időszakot sikerült átvészelnünk, s egy kontra végén eldöntöttük a mérkőzést. A meccs összképét tekintve megérdemelten nyertünk.











