Ezúttal nem találtunk a kapuba
A hatodik felkészülési meccsünkön az első vereségünket szenvedtük el, az NB III. egyik élcsapatától, a Tiszakécskétől.
Hamisítatlan téli időjárásban, a BFLA Puskin utcai edzőközpontjában fogadtuk az NB III. Dél-Keleti csoportjában érdekelt Tiszakécske csapatát. A felkészülési találkozó remek iramot hozott, sőt, Babinszky Bence révén akár igen korán előnybe is kerülhettünk volna, de támadónk ezúttal célt tévesztett. A folytatásban mind a két csapat előtt adódott lehetőség, de a szünetig nem esett gól.
A második félidőben átvette a meccs irányítását az ellenfél, amely egy órányi játékot követően, egy szögletvariáció után, Marsa Levente révén a vezetést is megszerezte (0–1). Pár perccel később, a sorcserék után, Balázs Benjámin hozta helyzetben Sipos Zoltánt, akinek a lövését nagy bravúrral védte csereként érkező kapusunk, Horváth Fábián, de a kipattanó Horváth Emil elé került, aki kihasználta a ziccert (0–2). A remek iramú edzőmeccs remekül szolgálta a felkészülésünket a bajnoki folytatásra, amely előtt még egy mérkőzés vár ránk. Szombaton 13.00 órakor a Balatonlelle ellen vívjuk a főpróbát.
Jeney Gyula: – Biztos vagyok benne, hogy ez a mérkőzés a hasznunkra válik, hiszen az a célunk, hogy mind a tizenhárom bajnoki meccsünket megnyerjük. Azok között lesznek olyan rangadók, amikor a Tiszakécskéhez hasonló csapatokkal játszunk, így kaptunk egy ízelítőt abból, hogy milyen egy top NB III.-as csapat ellen futballozni. Sajnálom a csapatomat, mert az első félidő rendben volt, megvoltak a lehetőségeink, tetszett, amit láttam, de abban még fejlődnünk kell, hogy az ellenfélnek ne legyen esélye ennyi átmenetre ellenünk. Rengeteg labdát szereztünk az ellenfél térfelén, közel a kapujukhoz, de az óriási bűn, hogy ebből egy gólt sem rúgtunk, ezekből illet volna párat kihasználni, viszont ebből most még nincs probléma, hiszen van még idő a bajnoki rajtig. A második félidőt gyengén kezdtük, a sorcserék után pedig már egy teljesen más meccs alakult ki, de ebből sem jöttünk ki jól. A következő két hétben, teljes erőbedobással az offenzív dolgokra kell koncentrálnunk, bízom benne, hogy javítunk a helyzetkihasználásunkon.
Kaposvári Rákóczi FC–Tiszakécskei LC 0–2 (0–0)
Kaposvár, Puskin utca, 100 néző. V.: Balikó.
Kaposvári Rákóczi FC: Mikler D. (Horváth F., a 63. percben) – Görög (Szabó M., a 63. percben), Balogh Á., Hadaró, Böndi (Pusztai, a 63. percben) – Szederkényi (Pressing, a 71. percben), A. Mazzonetto (Heil, a 63. percben) – Horváth B. (N. Mazzonetto. a 63. percben), Balla (Polák, a 63. percben), Babinszky (Zoltán R., a 63. percben) – Mayer M. (Bíró D., a 63. percben). Vezetőedző: Jeney Gyula.
Tiszakécskei LC: Prokop (Szmola, a szünetben) – Balázs B., Csáki (Takács Zs., a 75. percben), Valencsik (Grünwald, a szünetben), Tamás K. – Pataki (Burdika, a 75. percben), Marsa (Géringer, a 69. percben), Tóth B. (Kocsis D., a 61. percben), Sallai (Antal G., a szünetben) – Horváth E. (Takács T., a 69. percben), Sipos Z. Vezetőedző: Balogh Pál.
Gólszerzők: Marsa (a 60. percben), Horváth E. (a 66. percben).
A Tiszakécske érkezik
Szombaton 13.30 órakor a Tiszakécskei LC csapatát fogadjuk felkészülési mérkőzésen a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia Puskin utcai edzőközpontjában.
Az NB III. Dél-Keleti csoportjában érdekelt, ott a második helyen telelő Tiszakécske ellen vívjuk az utolsó előtti edzőmérkőzésünket. A Tisza-partiak, akiket az egykori kaposvári játékos Balázs Benjámin is erősít eddig hat felkészülési találkozón vannak túl. Az első kikaptak az NB II.-es Soroksártól 2–1-re, másodikon 3–3-as döntetlent értek el a másodosztályú Békéscsaba ellen, a harmadikon pedig legyőzték 1–0-ra a Csákvárt. A negyediken 3–2 arányban kaptak ki Mezőkövesden, majd egy rövid edzőtáborba utaztak, ahol megmérkőztek az ETO FC Győr második csapatával (1–1), illetve a Mosonmagyaróvárral, melyet 1–0 arányban győztek le.
A Tiszakécske elleni edzőmeccsünkre a belépés ingyenes.
Döntetlen a Haladás ellen
A havas esőben felázott, mély pályán, a Szombathelyi Haladás ellen vívtuk az ötödik felkészülési mérkőzésünket, melyen végül nem esett gól.
Ebben a felkészülési időszakban már második alkalommal léptünk pályára az NB III. Észak-Nyugati csoportjában szereplő Haladás ellen. Akárcsak az előző heti, szombathelyi találkozó, a most szerdai, a stadionunk mögötti edzőpályán rendezett 3×30 perces meccs elején is mi kezdtünk jobban, azonban egy remek lövés révén majdnem a vendégek kerültek előnyben, de Szvoboda Dániel löketét a felső kapufára tolta Horváth Fábián. A folytatásban teljesen kiegyenlített felek küzdelme zajlott a havaseső miatt felázott pályán, majd az utolsó harminc percre, amikor szinte teljes sort cseréltünk újra domináltunk, de a helyzeteinket ezúttal nem tudtuk gólra váltani.
– A játékosok még mindig nagy terhelést kapnak, de már próbálunk frissíteni és a támadásokra fókuszálni – mondta Jeney Gyula, a Kaposvári Rákóczi FC vezetőedzője. – Az ellenfél, akárcsak az első meccsen, most is agresszíven és harcosan futballozott, valamint a füves talajon egy kicsit belassult a játékunk, úgy vélem, ezen okok nem néztünk ki annyira jól bizonyos szituációkban. Az utolsó passzokban, helyzetkihasználásokban még fejlődnünk kell, úgy gondolom, most a fáradtság miatt nem voltunk elég koncentráltak. Az ellenfél nem volt veszélyes a kapunkra, a dominánsan futballoztunk, sok labdát szereztünk, sokszor kerültünk a Haladás mögé, azonban a futballmeccseket nem ebben mérik, hanem abban, hogy mennyi helyzetet értékesítesz, ebben pedig fejlődnünk kell.
Kaposvári Rákóczi FC–Szombathelyi MÁV Haladás VSE 0–0
Kaposvár, Rákóczi Stadion edzőpálya, 100 néző. V.: Böröczi.
Kaposvári Rákóczi FC: Horváth F. (Mikler D., a 46. percben) – Szabó M. (Görög, a 60. percben), Heil (Szederkényi, a 60. percben), Kis-Fónai (Böndi, a 60. percben), Pusztai – A. Mazzonetto (Balla, a 30. percben), Szederkényi (Balogh Á., a 30. percben) – Zoltán R. (Babinszky, a 60. percben), Polák, N. Mazzonetto (Horváth B., a 60. percben) – Bíró D. (Pressing, a 30. percben (Mayer M., a 60. percben). Vezetőedző: Jeney Gyula.
Szombathelyi MÁV Haladás SE: Horváth Alex – Buzás, Kozári, Jancsó, Tarján, Kapus, Horváth M., Zsiga P., Horváth Arnold, Szvoboda, Fehér D. Csereként pályára lépett: Rózsa (kapus), Dezanits, Kovács B., Hende, Vígh, Hári, Kovács A., Takács-Földes, Kenesei, Varga D., Szegedi. Vezetőedző: Vígh Ferenc.
Ezúttal Kaposváron találkozunk a Haladással
Ezen a héten is két felkészülési mérkőzés vár csapatunkra. Az elsőn a Haladást, míg a másodikon a Tiszakécskét fogadjuk.
A heti első, Haladás edzőmeccsünk szerdán 13.00 órakor kezdődik, a Rákóczi Stadion edzőpályáján. A belépés ingyenes.
A Szombathelyi MÁV Haladás VSE csapatával már a második alkalommal találkozunk a felkészülési időszakban. Az első összecsapás igen hasznos volt számunkra, hiszen egy jó iramú, lendületes meccset tudtunk játszani az NB III. Észak-Nyugati csoportjában szereplő együttessel, s remélhetőleg ez szerdán sem lesz másképp.
Labdarúgóink szombaton 13.30 órakor is pályára lépnek, ugyancsak Kaposváron, de akkor már a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia Puskin utcai edzőközpontjában. Az ellenfelünk a Tiszakécske együttese lesz.
Hátrányban sem roppantunk össze
Hátrányból felállva egyenlítettünk a negyedik felkészülési mérkőzésünkön, a Paksi FC második csapata ellen.
Az elmúlt napok hideg időjárása miatt a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia Cseri úti műfüves pályáján fogadtuk a velünk azonos csoportban szereplő Paksi FC második csapatát. A mindössze két fokban rendezett találkozó nem lehetett panasz az iramra, mindkét csapat felvállalta a támadófutballt, így egy élvezetes mérkőzés bontakozott ki, melynek elején Kovács Krisztián hagytuk egy kicsit üresen, s a támadó révén, viszonylag gyorsan megszerezték a vezetést a paksiak (0–1). A folytatásban mindkét fél előtt adódott lehetőség, majd a szünet előtt Mayer Milán átadásából Babinszky Bence kapáslövésével egyenlítettünk (1–1).
A második félidőre mindkét csapatot felforgatták a vezetőedzők, a sok csere miatt alábbhagyott a kezdeti nagy iram, de így is próbáltunk magasan védekezni, birtokolni a labdát, s helyzeteket kialakítani. A második játékrészben bár több gólszerzési lehetőségünk is adódott, de ezúttal nem tudtunk a kapuba találni, így döntetlennel zárult a negyedik előkészületi meccsünk.
Jeney Gyula: – Ez volt az utolsó felkészülési meccsünk, amibe nagy terhelésből mentünk bele, emiatt nem is nagyon készültünk az ellenfélre. A célunk az volt, hogy a játékosok megkapják a kellő meccspercet, minél többet közlekedjenek sprintben, a taktikai alapelveinket betartva. Utóbbiból ezúttal is sokat kaptam vissza, így pozitív az összkép. Az mindig egy plusz az edzőmeccseken, ha nyerünk, ezúttal ez nem sikerült. Az ellenfél nagyon szervezetten futballozott, egy olyan játékrendszerben, ami ellen még nem készítettem fel a csapatot, ebből adódtak problémák, rossz helyezkedések, amiből rengeteg átmenet alakult ki. Ebben fejlődnünk kell, de úgy gondolom, ezeket a hibákat percek alatt kijavítjuk, hiszen a srácok mindig maradéktalanul eleget tesznek a kéréseimnek.
Kaposvári Rákóczi FC–Paksi FC II. 1–1 (1–1)
Kaposvár, Cseri út, 100 néző.
Kaposvári Rákóczi FC, I félidő: Horváth F. – Görög, Heil, Hadaró, Pusztai. – Balogh Á., Balla – Horváth B., Babinszky, N. Mazzonetto – Mayer M. II. félidő: Mikler D. – Görög (Szabó M., az 52. percben), Heil (Kis-Fónai, a 70. percem), Hadaró (Tóth Á., a 70. percben), Böndi – Balogh Á. (Pusztai, a 75. percben) – Polák, Rónaszéki, Mayer M. (Babinszky, a 61. perben), Horváth B. (Androsics, a 70. percben) – Zoltán R. Vezetőedző: Jeney Gyula.
Paksi FC II.: Gyetván (Cseri, a szünetben) – Babos B., Pupp, Eger – Kovács K. (Perczel, a szünetben), Máté Cs., Ádám D. (Tóth K., a szünetben), Májik (Holka, a szünetben), Köllő – Varga R. (Szabó A., szünetben), Marosi. Vezetőedző: Kindl István.
Gólszerzők: Babinszky (a 40. percben), illetve Kovács K. (a 14. percben).