Így látták a vezetőedzők

Mint arról már beszámoltunk csapatunk megszerezte az első győzelmét az OTP Bank Liga NB I. idei szezonjában, hiszen az ötödik fordulóban Ádám Martin góljával elhoztuk a három pontot Debrecenből. Lássuk, hogy értékelték a mérkőzést a vezetőedzők:

 


Disztl László:
Eddig is mindent megtettünk a győzelemért és a fiúk most is mindent kiadtak magukból. A Debrecen ellen azért tudtunk nyerni, mert a lelkesedés, az agresszivitás és a küzdés ugyanúgy megvolt, mint eddig, de ezúttal a hiba nem csúszott be hátul. A játékosok nagyszerűen kisegítették egymást a kilencven perc során. Természetesen a DVSC próbált minket nyomás alá helyezni minket, nagyon sok beadás, pontrúgás érkezett a kapunk elé, de ezekből igazán nagy helyzet nem alakult ki. A tömörülések után voltak lecsorgó labdák, de hála Istennek mindig kisegítették egymást a játékosok. Mindenki önfeláldozóan játszott és ez eredményezte a győzelmet. Az egész mérkőzés folyamán lehetett érezni, hogy pontot, pontokat akarunk szerezni és ez sikerült is. Sok párharcot nyertünk, de Ádám Martint külön ki kell emelnem, aki sok labdát megtartott és a góllal feltette az i-re a pontot.

 

Herczeg András: Sajnos a mérkőzés elején hátrányba kerültünk. Ez figyelmeztető jel kell, hogy legyen, ugyanis a második hazai találkozónkon kaptunk szögletből gólt. Ez idegessé, kapkodóvá tette a játékunkat. Az elején nem voltunk kellően élesek. Az első játékrészben voltak lehetőségeink, de nem tudtunk betalálni. A második félidőben még nagyobb energiákat mozgósított a csapat, de a kapu előtt kavarodásokból nem sikerült gólt szerezni. A Kaposvár fegyelmezetten, szervezetten játszott, nekünk pedig nem volt szerencsénk.

Debrecenben született meg csapatunk első sikere

Az OTP Bank Liga NB I. ötödik fordulójában a Debrecen otthonában szólították pályára labdarúgóinkat. Együttesünk Ádám Martin fejesével már a találkozó elején vezetést szerzett, amit hősies védekezéssel a lefújásig meg is őrzött.

A még hibátlan, az előző bajnoki kiírásban harmadik helyen záró DVSC ellen lépett pályára csapatunk az új idény ötödik játéknapján. A remek iramban kezdődő mérkőzés csapatunk szempontjából indult kiválóan, hiszen Nagy Richárd második szöglete után Ádám Martin már a kilencedik percben előnyhöz juttatta csapatunkat. A szünetig a hazaiak domináltak, de együttesünk remek, szervezett védekezésén nem találtak fogást, hiába birtokolták többet a labdát. Sőt, csapatunk kontrái rendre veszélyt okoztak a debreceni hátsó alakzat számára, de szünetre egygólos kaposvári előnnyel vonulhattak a felek.

A második játékrész ott folytatódott, ahol az első zárult: azaz támadott a DVSC, de egyre idegesebben futballoztak a hazaiak. Csapatunk koncentrációja viszont egy tizedmásodpercig sem lankadt, sőt egy gyors kontrából kis híján megduplázta előnyünket Nagy Richárd, de Nagy Sándor lábbal hárította középpályásunk próbálkozását. A lefújásig Pogacsics Krisztián előbb Haruna Garba takarásból leadott lövésénél mutatott be nagy bravúrt, majd Babatunde Adeniji elől mentett a gólvonalról. Az utolsó percekben újabb újoncot avatott csapatunk, hiszen a 19 esztendős Borbély Ákos is pályára lépett, aki első NB I-es meccsén az idei szezon első sikerének is örülhetett.

Csapatunk ugyanis végig fegyelmezetten és taktikusan játszva győzte le az eddig még veretlen Debrecent, s ennek köszönhetően megszületett együttesünk első győzelmet az OTP Bank Liga NB I. 2019/2020-as szezonjában.

Pontért kéne Debrecenbe menni

Az OTP Bank Liga NB I. ötödik fordulójában a még veretlen Debreceni VSC ellen lép pályára csapatunk. A szombaton 19.30 órakor kezdődő találkozónak a Nagyerdei Stadion ad majd otthont.

 

Újabb nehéz mérkőzés vár együttesünkre, hiszen az előző évben bronzérmet szerző DVSC ellen kell bizonyítani labdarúgóinknak. Sajnos, az első pont, pontok még váratnak magukra, de reméljük, hogy már nem sokáig, hiszen nagyszerű lenne egy győzelemmel várni az egyhetes válogatott szünetet. Ehhez azonban bravúrra lesz szükség együttesünk részről.

 

– Nekünk minden mérkőzés nehéz, senki ellen sem mehetünk biztosra, ezért nem is gondolunk a távoli jövőre, mindig csak a következő ellenfélre koncentrálunk és ebből próbáljuk meg kihozni a legtöbbet – Waltner Róbert, csapatunk edzője. – A Debrecen egy jó csapat, mint mindegyik ebben az osztályban. Az első idegenbeli meccsünket az előző bajnokság második helyezettje ellen játszottuk, a másodikat a bajnok ellen, a most meg bronzérmes otthonában fogunk pályára lépni, így már mondhatjuk, hogy van valamiféle tapasztalatunk, s reméljük, hogy jól fogunk szerepelni. Bízom benne, hogy sikerült felvenni az NB I. ritmusát, hiszen mi is és a játékosok is a saját bőrükön tapasztaljuk, hogy mennyivel gyorsabb, dinamikusabb a játék és a játékosok egyéni képességei is jobbak. Az adatok alapján és szemmel láthatóan is folyamatosan lépünk előre, remélem, hogy az NB I.-hez való alkalmazkodás minél rövidebb ideig tart majd, mert már láttam pozitívumokat a játékban és a mért adatokban is.

 

A két város közti nagy távolság miatt csapatunk már pénteken délelőtt útra kelt, hogy a legmegfelelőbb állapotban várják játékosaink a mérkőzést.

Autókkal támogatja klubunkat a Spirit Autó Kft.

Együttesünk egyik fő támogatója, a Spirit Autó Kft. az élvonalban is csapatunk mellett áll, hiszen a mai napon húsz vadonatúj Volkswagen személyautót vehetett át klubunk.

 

Az a megtiszteltetés érte klubunkat, hogy a mai napon húsz vadonatúj különböző Volkswagen típusú személyautót vehetett át a Spirit Autó Kft. ügyvezetőjétől, ifj. Murányi Ferenctől. A Rákóczi címerrel ellátott autókat egy éven keresztül használhatják majd együttesünk labdarúgói, valamit a klub vezetői.

 

– Három NB I-es labdarúgó csapatot is támogatunk, de kaposváriként természetesen a Rákóczi áll a legközelebb a szívemhez – mondta az átadás alkalmával ifj. Murányi Ferenc, a Spirit Autó Kft. ügyvezetője. – Örülök, hogy a Kaposvári KK, a Kaposvári VK és a Kaposvári vízügyis SC után a Kaposvári Rákóczit is támogathatjuk. Remélem, hogy ez a szponzoráció segít majd abban, hogy a játékosok jobb eredményeket érjenek el. Bízom benne, hogy jövőre meghosszabbíthatjuk ezt az együttműködést. Sikeres szezont és balesetmentes közlekedést kívánok!

 

– Már korábban, az NB II-es szezonban vetődött fel az a gondolat, hogy a Spirit Autó Kft. személygépkocsikkal támogatja klubunkat, de akkor a tulajdonos úr azt ígérte, majd akkor, ha a csapat feljut az NB I-be – fogalmazott F. Néber Ákos, együttesünk ügyvezetője. – A játékosok és a Spirit Autó teljesítette ígéretét.

 

– Köszönjük a Spirit Autónak, nagy megtiszteltetés számunkra ez az együttműködés – mondta Szakály Attila, csapatunk középpályása. – Büszkén fogjuk vezetni ezeket az autókat, bármerre járunk az országban. Egy plusz motivációt is ad nekünk a bent maradás kiharcolásához az, hogy jövőre is megkapjuk ezeket az autókat.

Új autók
2019. augusztus 29.

Ellenfél-lesen: Debreceni VSC

Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a Debreceni VSC csapata van a célkeresztben.

 

Az OTP Bank Liga NB I. ötödik fordulójában a Debreceni VSC ellen lép pályára csapatunk. A szombaton 19.30 órakor kezdődő mérkőzést a Loki az előkelő harmadik helyről várhatja. Az előző szezon bronzérmese remekül kezdte a bajnokságot, hiszen eddig mindhárom bajnoki találkozóját megnyerte. Sorrendben a Kisvárda, a ZTE és a Budapest Honvéd csapatait verték Herczeg András tanítványai, míg az első fordulóból halasztásra került a Ferencváros elleni mérkőzésük. 

 

– Nagyon nehéz mérkőzésre számítunk, mert jó együttes a Debrecen – vélekedett Vachtler Csaba, csapatunk védője. – A legnagyobb erősségük, hogy igazi csapatként küzdenek. Nekünk le kell szűkítenünk a hibáinkat, mindenkinek száz százalékot kell nyújtani, hogy jó eredményt érjünk el. Mindenképpen győzni szeretnénk, ezért pedig mindent meg is fogunk tenni.

 

A két csapat eddig 24 mérkőzést vívott egymás ellen az első osztályban. A Debrecen eddig 17, míg csapatunk két alkalommal hagyta el győztesen a pályát, míg öt alkalommal született döntetlen. A legutóbbi debreceni mérkőzésünk nem maradt emlékezetes számunkra, hiszen hiába szereztünk vezetés a Loki végül 7–1-re nyert. 

 

Így változott a nyári átigazolási szezon alatt a DVSC kerete:

Érkezett: Tunde Adeniji (el-Naszr), Florentin Emmanuel Bouoli Effa (Kamerun), Haruna Garba (Gzira United), Györgyi Arthur (FK Csíkszereda), Kundrák Norbert (Ferencváros), Szécsi Márk (Puskás Akadémia), Nikola Trujics (FK Vozsdovac), Bévárdi Zsombor (Fehérvár – kölcsönbe).

Távozott: Erik Cikos (szabadon igazolható), Aleksandar Jovanovic (Szeged-Csanád GA), Mészáros Norbert (DVSC II.), Nagy Kevin (Szolnoki MÁV FC), Danilo Szekulics (Mladost Lucani), Bárány Donát (DEAC), Haris Tabakovic (Diósgyőri VTK), Takács Tamás (Mezőkövesd), Lakatos Benjámin, Pintér Ádám, Sármány Kristóf, Szabó Árpád (mind a négy Balmazújváros – kölcsönbe).

Fő támogatók










Médiapartnereink