Ellenfél-lesen: ZTE FC
Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a ZTE FC csapata van a célkeresztben.
Van párhuzam a két együttes között, hiszen csapatunk és a ZTE is az előző szezonban vívta ki azt, hogy ismét a legjobbak között szerepelhessen. A Merkantil Bank Liga NB II. előző kiírásban csapatunk oda-vissza verte a zalaiakat, s ezzel a most zajló bajnoksásban is elégedettek lennénk. Főként annak tükrében, hogy eddig egyik csapat sem tudott még pontot szerezni az élvonalban. Bízunk benne, hogy ez együttesünknek sikerül előbb.

– A tavalyi szezonban is nagyon vártam a ZTE elleni mérkőzéseket – fogalmazott Pogacsics Krisztián, csapatunk kapusa. – Zalaegerszegen születtem, ott nőttem fel, ott tanultam meg a labdarúgás minden fortélyát. Imádom a szurkolókat és a várost, de szombaton félre kell tennem az érzelmeket. Fontos lenne számunkra a győzelem, hiszen el akarjuk kezdeni a pontok gyűjtögetését. Nem számítunk egyszerű mérkőzésre, úgy gondolom, hogy nem lesz sok dolga a kapusoknak, inkább taktikai csata alakulhat ki. Egy jó ki-ki meccset várok, amelyből remélem, mi jövünk ki győztesen.
A két klub eddig 26 első osztályú mérkőzésen találkozott egymással. A mérleg a zalaiak felé billen, hiszen 12 mérkőzést nyertek meg, míg együttesünk csak hatot, de szombaton lesz lehetőség a javításra.
A zalaiak bombaigazolást jelentettek be a héten, hiszen a ZTE csapatában folytatja pályafutását Stieber Zoltán, aki legutóbb D.C. Unitedet erősítette. A sárvári születésű játékos megfordult korábban neves angol és német csapatoknál is. A válogatottban eddig 26 alkalommal lépett pályára, s három gólt szerzett.
Így alakult át a nyáron a ZTE FC kerete:
Érkezett: Demjén Patrik (MTK Budapest), Gergényi Bence (Bp. Honvéd), Oleh Hologyuk (Haladás), Eduvie Ikoba (Dartmouth College), Nikola Mitrovics (Kesla FK), Radó András (PAFC), Stieber Zoltán (D. C. United), Bolla Bendegúz (Fehérvár – kölcsönbe), Tamás Krisztián (Fehérvár – kölcsönbe), Zöldesi Illés (Kisvárda – kölcsönből vissza).
Távozott: Farkas Balázs (Soroksár SC), Gajdos Zsolt (Szeged-Csanád GA), Macher Dávid (Hévíz), Szmola Bálint (Vasas), Aljosa Vojnovic (Kaposvár), Szökrönyös Dániel (NK Nafta – kölcsönbe), Novák Csanád (Haladás – kölcsönbe).
Várjuk az egykori játékosainkat
Sok szeretettel várjuk a szombaton 18 órakor kezdődő ZTE elleni mérkőzésre labdarúgó-csapatunk egykori játékosait és sportvezetőit.
Klubunk minden egykori labdarúgóját valamint sportvezetőjét sok szeretettel várjuk az OTP Bank Liga NB I. negyedik fordulójában megrendezésre kerülő Kaposvári Rákóczi FC–ZTE FC bajnoki mérkőzésre.
Kérjük klubunk volt labdarúgóit, illetve sportvezetőit, hogy a mérkőzés előtti napon, azaz szombaton 10 óráig regisztráljanak a találkozóra Takács Róbert technikai vezetőnél a 30/2780744-es telefonszámon.
Az ingyenjegyeket a főépület mellett lévő 3-as számú pénztárban tudják majd átvenni a mérkőzés előtt.
Szurkoló információk a ZTE elleni mérkőzésre
Együttesünk az OTP Bank Liga NB I. negyedik fordulójában a szintén feljutó ZTE FC csapatát fogadja. A szombaton 18 órakor kezdődő találkozóra már pénteken megvásárolhatják a jegyeiket szurkolóink.
A szombati mérkőzésre sok néző várható, így kérjük, aki teheti, vásárolja meg jegyét elővételben. A szurkolóink pénteken 16 és 18 óra között a Renault szalon melletti jegypénztárban válthajták meg elővételben a ZTE elleni bajnoki mérkőzésre szóló belépőket.
A belépőjegyek a főlelátóra és az álló szektorba egységesen 2.000, míg a főépületbe 3.000 forintba kerülnek. A vendégszurkolók pedig 2.000 forint ellenében tekinthetik meg a találkozót. A jegypénzrák a mérkőzés előtt két órával nyitnak ki.
Így látták a vezetőedzők
Mint arról már beszámoltunk egygólos vereséget szenvedett csapatunk az OTP Bank Liga NB I. harmadik játéknapján. Lássuk, hogyan értékelték a találkozót a vezetőedzők:
Disztl László: Nem arra készültünk, hogy beállunk védekezni és csak várjuk a Fradi támadásait. Korán gólt, ami meghatározta a játék további menetét- Az első félidőben nem játszottunk jól, elég bátran. A másodikban próbáltunk ezen változtatni, a megszerzett labdákat megjátszottuk, s adódott két-három gólszerzési lehetőségünk. A végén izgalmas lett a mérkőzés, s akár gólt és pontot is szerezhettünk volna. Nem volt veszítenivalónk, így csak nyerhettünk volna ezen a találkozón.
Sergii Rebrov: Elégedett vagyok a győzelemmel, de sokkal előbb lezárhattuk volna a mérkőzést, hiszen sok helyzetet kihagytunk 23 kapura lövésünk volt három ellenében, de az ellenfél kapusa nagyon jól teljesített a mérkőzésen. Örülök, hogy kilenc új játékost kipróbálhattam ezen a találkozón, s jól helyt álltak.
Egygólos vereség a címvédő otthonában
Az OTP Bank Liga NB I. harmadik fordulójában a Ferencvárosi TC otthonában, a Groupama Arénában szólították pályára csapatunkat. Labdarúgóink igen harcos mérkőzést vívtak a címvédő otthonában, melyet egy korai góllal veszítetek el.
Csapatunk ellen vívta első bajnoki találkozóját a 2019/2020-as bajnoki szezonban a címvédő Ferencvárosi TC. A Bajnokok-ligája selejtezőtől a héten búcsúzó fővárosiak gyorsan feledtetni akarták a kiesést, hiszen már a hetedik percben megszerezték a vezetést Oleksandr Zubkov erős, léc alá tartó lövésével. A vezetést követően kiegyenlítettebb lett a játék, de hiába szerzett többször is labdát a középpályán csapatunk igazi nagy lehetőséget nem tudott kialakítani. Ellentétben a hazaiakkal, akik sokszor kerültek oda a kapunk elé, de vagy elpuskázták a kínálkozó lehetőségeket, vagy Pogacsics Krisztián mutatott be nagyobbnál nagyobb bravúrokat. Kapusunk az első játékrész hajrájában előbb Varga Roland, majd Oleksandr Zubkov lövésénél is nagy védéssel tartotta életben a pontszerzési reményeket.
A második játékrész elején is rohamoztak a hazaiak, de védelmünk, Pogacsics Krisztián vezérletével állta a sarat. Sőt, elöl is kezdetek szép dolgokat bemutatni labdarúgóink, főként Nagy Richárd révén, aki bátran vállalta fel az egy az egy elleni játékot. A mérkőzés hajrájában együttesünk újabb NB I-es újoncot avatott, hiszen pályára lépett Matej Poplatnik is, aki nemrég érkezett az indiai Kerela Blasterstől. Az utolsó percekben görcsössé váltak a hazaiak, akik számtalan helyzetet puskáztak el, de ezúttal a futball nem büntette meg őket.
A találkozót megelőzően a Ferencváros összesen 37 magyar első osztályú mérkőzés óta nem talált legyőzőre a Groupama Arénában, sajnos ezt a jó sorozatot együttesünk sem tudta megszakítani, így továbbra is várat magára az első pontszerzés.
Ferencvárosi TC–Kaposvári Rákóczi FC 1–0 (1–0)
Budapest, Groupama Aréna, 6894 néző. V.: Iványi Z. (Ring, Varga Zs.).
Ferencvárosi TC: Gróf – Botka, Blazic, Frimpong, Heister – Ihnatenko, Leandro (Kharatin, 74. p.) – Zubkov (Tokmac, 64. p.), Bőle, Varga R., – Boli (Sihnevich, 80. p.). Vezetőedző: Sergei Rebrov.
Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Vachtler, Ur, Hegedűs D., Fodor M. – Szakály A., Yakymiv – Nagy R., Nagy K. (Beliczky, 65. p.), Csiki (Nagy J., a szünetben) – Ádám M. (Poplatnik, 80. p.) Vezetőedző: Disztl László.
Gólszerzők: Zubkov (7. p.)
Sárga lap: Ihnatenko (76. p.), Botka (81. p.), illetve Ádám M. (16. p.), Szakály A. (56. p.), Yakymiv (74. p.).











