Felcsútra utazunk szombaton
A Puskás Akadémia FC második csapata ellen vívjuk a második felkészülési mérkőzésünket, szombaton 11.00 órakor, Felcsúton.
Soron következő ellenfelünk az NB III. Észak-Nyugati csoportjában szerepel, ahol a téli szünetet a hatodik helyen tölti.
Ketten is dupláztak az első edzőmeccsen
A Puskin utcai edzőközpontban fogadtuk a BLSZ I. osztályban szereplő TFSE csapatát, az idei első felkészülési mérkőzésünkön, melyen viszonylag gyorsan hátrányba kerültünk. Az ötödik percben, a TFSE az első szöglete után megszerezte a vezetést Pállai Barnabás közeli fejesével (0–1). A mérkőzést bár uraltuk, többet birtokoltuk a labdát, ötletesen, helyen kreatívan futballoztunk, de csak egy szerencsének köszönhetően sikerült az egyenlítés az első félidő derekán, amikor is Görög Gergő beadása után került a labda a saját kapuba (1–1).
A második félidőre szinte teljes sort cserélt Jeney Gyula, sok saját nevelésű, az akadémián pallérozódó játékos is lehetőséget kapott, akik lendületet hozta a meccsbe, melynek így teljesen átvettük az irányítását. Emellett a helyzetek, s ami ennél is fontosabb, a gólok is záporoztak: előbb Alessio Mazzonetto szerzett labdát, majd önzetlenül passzolt ikertestvéréhez, Nicoló Mazzonettohoz, aki közelről lőtt a kapuba (2–1). A folytatásban Szabó Milán oldalszabadrúgás után vágódott a labda jobb felsőbe (3–1), ezt követően pedig Pressing Máté lőtt a hálóba, mintegy 16 méterről (4–1). Az utolsó percekben szép támadásokat vezetve még fölényesebbé tettük előnyünket, Szabó Milán közelről belsőzött a kapuba (5–1), majd Zoltán Rafael hozta ziccerben Pressing Mátét, aki nem is hibázta el a lehetőséget (6–1).
Jeney Gyula: – Ez volt az első mérkőzésünk, így mindenkin érződött egy kis nyomás. A TFSE nem rossz csapat, azt kaptuk tőlük, amit vártunk: szervezetten futballoztak és frissebbek voltak, rajtunk pedig érződött, hogy kemény munkát végzünk, ami látszott a játékunkon. Egy jó mérkőzést tudtunk játszani, amin öröm, hogy a gólhelyzeteinket értékesítettük, hiszen a szurkolók először a végeredményt nézik meg. Egy edzőmeccsen azonban nem ez a legfontosabb. Kettéosztottuk a keretet, amit feltöltöttünk a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia U19-es csapatának játékosaival, így mindenki megkapta a kellő meccsterhelés, így, ahogy a régi mondás tarja: a mérkőzés elérte a célját. Örülök a győzelemnek, illetve annak is, hogy sok jó dolgot láttam. Emellett voltak hibák is, amik jó, hogy most jöttek elő, hiszen van idő kijavítani.
Kaposvári Rákóczi FC–TFSE-11Teamsports 6–1 (1–1)
Kaposvár, Puskin utca, 100 néző. V.: Tóth B.
Kaposvári Rákóczi FC I. félidő: Mikler D. – Görög, Heil, Hadaró, Böndi – A. Mazzonetto, Szederkényi – Babinszky, Balla, Bíró – Mayer M. II. félidő: Horváth F. – Szabó M., Heil (Tóth Á., a 70. percben), Kis-Fónai, Pusztai – A. Mazzonetto (Androsics, a 70. percben), Balogh Á. – Zoltán R., Polák, N. Mazzonetto – Pressing. Vezetőedző: Jeney Gyula.
TFSE-11Teamsports: Holló – Gaal, Pállai, Gurics, Horváth K. – Csúri, Szántó, Behovits (Mihálszki, a 19. percben), Katona (Szőke, a szünetben) – Tóth B., Kanyó (Zsoldos, a szünetben). Vezetőedző: Céró Bálint.
Gólszerzők: Görög (a 25. percben), N. Mazzonetto (a 69. percben), Szabó M. (a 74. és a 87. percben), Pressing (a 79. és a 89 percben), illetve Pállai (az 5. percben).
A következő felkészülési mérkőzésünket szombaton 11.00 órakor vívjuk az NB III. Észak-Nyugati csoportjában szereplő Puskás Akadémia FC II. otthonában.
Bíró Dominik visszatért
Újra csapatunkat erősíti Bíró Dominik, aki harmadik időszakát kezdi zöld-fehérben.
Bíró Dominik Hőgyészen kezdte, majd Szekszárdon folytatta végül Kaposváron fejezte be utánpótlás éveit, melynek utolsó időszaka igen kiemelkedően sikerült. A támadó a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia U19-es csapatával aranyérmet szerzett a másodosztályban, emellett pedig az első csapatnál is egyre többször tűnt fel a neve az összeállításban. Az akkor megyei első osztályban szereplő Rákóczival aranyérmet szerzett, sőt két góllal segítette bajnoki címhez a zöld-fehéreket. Ezt követően egy idényre a Nyíregyházához igazolt, ahol a Spari második csapatának számító, az NB III.-ban érdekelt Nyírbátorban futballozott. Egy év után visszatért, s bekapcsolódott a Rákóczi FC sikertörténetébe: oroszlánrészt vállalt abban, hogy a zöld-fehérek ismét az NB I.-ben szerepelhettek. Bíró Dominik, aki hat idényen át volt az első csapat tagja 121 tétmérkőzésen 20 gól szerzett a Rákócziban. A jelenleg 26 esztendős támadó a szezon első felét a NB II.-ben szereplő Szentlőrincnél töltötte, ahol hét mérkőzésen lépett pályára.
– Örültem, hogy megkeresett a Kaposvár, a klub részéről Takács Róberttel már december végén beszéltünk a visszatérésemről – mondta Bíró Dominik. – Az előző félévet a másodosztályban töltöttem, jó volt újra belekóstolni az NB II.-be, próbáltam megragadni a lehetőséget, de sajnos most ebben ennyi volt, viszont úgy érzem, jót tett a váltás.
– Az első benyomások alapján szimpatikus, a futballról hasonlóan gondolkodik, mint az előző edző, Székely Tibor, remélem, hogy jó eredmény születik a közös munkából – válaszolta az új vezetőedzőt érintő kérdésre Bíró Dominik, aki hozzátette: – jó állapotban vagyok, decemberben külön is készültem, így úgy érzem, nincs lemaradásom a többiekhez képest.
A TFSE ellen kezdünk
Szerdán 14.00 órakor a TFSE ellen vívjuk első felkészülési mérkőzésünket a Puskin utcai edzőközpontban.
A felkészülés harmadik hetében két edzőmérkőzés is vár ránk: szerdán a TFSE, míg szombaton a Puskás Akadémia FC II. ellen. Első ellenfelünk, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem csapata a Budapesti I. osztályban szerepel, ahol 15 forduló után a hatodik helyet foglalja el.
Jeney Gyula: nagy iramban fogunk játszani
– Mi a futball filozófiád?
– A legfontosabb, hogy szeretem, ha nagy iramban játszanak a csapataim, ezt többször is nyilatkoztam már. Több klubnál is dolgoztam és szinte mindenhol sikerült megvalósítani, még kisebb csapatoknál is, melyek nem az adott bajnokság legjobbjai közé tartoztak. A Kaposvár topcsapat, emiatt úgy gondolom, hogy könnyebb dolgom lesz. Sőt, a Rákóczi játéka már nagyrészt erre is épült: rengeteg támadást vezettek, gyorsan játszottak. Ebbe még egy pici agresszivitást szeretnék belerakni, ami arról szól, hogy a labdaszerzéseknél még gyorsabban nyomást kell tenni az ellenfélre. Abban hiszek, hogy a párharcokat meg kell nyerni és azt mindig az nyeri, aki jobban akarja. Ez nem a mérettől, a súlytól, hanem a mentalitástól függ. Ha ebben sikerül előrelépni, akkor még gyorsabban, agresszívebben és dominánsabban fogunk játszani.
– Hat hét áll a rendelkezésedre, hogy felkészítsd a csapatot a bajnoki rajtra. Elég lesz ez az idő arra, hogy megismerkedj a játékosokkal, az új környezettel?
– Ez még szerintem több is, mint elég. Hat hét alatt sok mindenre jut idő, sok mindent ki lehet próbálni. Ez egy sokkal egyszerűbb helyzet, mint amikor szezon közben, pár nap alatt kell egy csapatot átvenni. Megnézem, hogy a keret alkalmas-e arra, amit szeretnék játszani, valamint ezen belül azt is, hogy a játékosok alkalmasak-e erre. Ha nem, akkor természetesen megpróbálok alkalmazkodni bizonyos szituációkhoz. Ami az elődömnél nagyon jól működött, abba biztos, hogy nem fogok belenyúlni. Tehát agresszíven, magasan, dominánsan fogunk játszani. Meglátjuk, hogy a keretbe bele kell-e nyúlni, nem gondolom, hogy igen, de a puding próbája az evés.
– Több játékrendszerre is alkalmas a keret. Melyik áll közel az elképzelésedhez?
– A három- és a négyvédős rendszerben is játszattam az előző csapataimat, mindegyik felállással külön-külön célom volt az egyes mérkőzésszituációkban. Mind a két rendszert kedvelem, de inkább a négyvédőset preferálom. Természetesen, ha egy másik rendszerben a csapat jobban néz ki, akkor abban fogunk játszani. A következő hat hétben eldől, milyen rendszerben fogunk játszani. Sokszor mondtam, hogy a játékrendszer inkább csak játék a számokkal, hiszen bizonyos szituációban úgyis rengeteg elmozgás lesz, nem az számítani, hogy hány védő van. Mivel magasan fogunk játszani, így az átmenetek kivédekezése lesz a legfontosabb.
– Hat felkészülési mérkőzés szerepel a programban. Elegendő ez arra, hogy átadd mindazt a csapatnak, amit szeretnél?
– Személy szerint máshogy raktam volna össze a programot, de ezzel sincs semmi probléma. Az utolsó hétre nincs leszervezve edzőmérkőzés, ezt az elődöm külön így kérte, nem tudom, miért, biztos megvan az oka, majd beszélek erről vele. Oda még lehet, hogy beiktatunk egyet, de úgy vélem, mindenre elég lesz ez a hat mérkőzés.
– Mennyire ismered az NB III. Dél-Nyugati csoportját? Sikerült feltérképezni az erőviszonyokat?
– Rengeteg kollégával és játékossal beszéltem az elmúlt pár napban, de még nem vagyok teljesen tisztában az erőviszonyokkal ebben a csoportban. Természetesen Nagykanizsát, a Pécset és az Iváncsát ismerem, több meccsüket is láttam, sok játékost ismerek ezekből a csapatokból. Tehát, azokkal az ellenfelekkel, melyekkel a dobogóért harcolunk, tisztában vagyok, de tudom, hogy ugyanolyan fontos a bajnokság hátsó és középső régiója szereplő csapatok elleni meccs is.