Hegedűs Dávid fejese döntötte el a Rangadót

Felsőházi rangadót vívott a harmadik helyén álló együttesünk a második ZTE FC ellen. A jó iramú találkozót végül Hegedűs Dávid fejesgóljával nyerte meg csapatunk, amely így hármas holtversenyből várhatja a folytatást.

A két csapat azzal a tudattal léphetett pályára, hogy a listavezető Gyirmót vereséget szenvedett, így a zalaiak egy pontszerzéssel megelőzhették volna a riválisukat, csapatunk pedig egy siker esetén pontszámban utolérhette volna a Zetét és a Gyirmótot.
Kitűnő, rangadónak megfelelő iramban kezdődött a mérkőzés, melynek elején csapatunk volt kezdeményezőbb. Zsiga Ervin már a hetedik percben célba vette Zöldesi Illés kapuját, de ez nem okozott gondot a hálóőrnek. Lényegesebben többet birtokolta a labdát együttesünk, s többször is helyzetbe kerültünk, de vagy Zöldesi Illés állt a gól útjába, vagy célt tévesztettek támadóink. A másik oldalon Bobál Gergely, illetve Babati Benjámin helyzetét jegyezhettük fel, de mindkét esetben védeni tudott Slakta Balázs, utóbbinál igen nagy bravúrt bemutatva. A félidő utolsó percében azonban már Zöldesi Illés is tehetetlen volt, s egy szöglet után Hegedűs Dávid fejesével megszerezte a vezetést csapatunk.
A második félidőben átadta a területet együttesünk, de a ZTE nem tudott ezzel élni, hiszen csak apróbb lehetőségeket dolgozott ki. Ráadásul a két perce pályán lévő Farkas Balázs kiállítása után meg is fogyatkozta a vendégek. A következő percekben Szakály Attila lövésével megduplázhatta volna előnyét csapatunk, de Zöldesi Illés ezúttal is ura volt a helyzetnek. A folytatásban több jó kontrája is volt együttesünknek, de a tíz emberrel futballozó zalaiak előtt is adódott egyenlítési lehetőség. A védelmünk azonban állta a sarat, s végül Kaposváron maradt a három pont.
Csapatunk a rangadón elért sikerével azonos pontszámmal áll, mint a Gyirmót és a ZTE, de kevesebb győzelem miatt marad a harmadik helyen.

Waltner Róbert: Fegyelmezett, a taktikát betartva játszottunk. Jól zártunk vissza a labdavesztések után. Megérdemelten nyertünk, többet birtokoltuk a labdát, sikerült kivennünk a szélsőiket a játékból. Az is nagy szó, hogy feljutó csapatként rangadót játszunk a Zetével, az pedig oda-vissza megvertük őket az extra teljesítmény.

Dobos Barna: Nehezen lendültünk bele a mérkőzésbe. Döntő momentumokban hibáztunk, gondolok itt Babati Benjámin ziccerére és a kiállításra. A második félidőben már az eredmény megtartására törekedett a Kaposvár. Nem tudtunk ziccereket kialakítani, jól védekezett az ellenfél, így nem tudtunk pontot szerezni.

Kaposvári Rákóczi FC–ZTE FC 1–0 (1–0)
Kaposvár, Rákóczi-stadion, 1300 néző. V.: Kassai (Theodoros, Kovács II. G.).
Kaposvári Rákóczi FC: Slakta – Vachtler, Szabó A., Ur, Hadaró (Fodor M., 65. p.) – Szakály A., Hegedűs D. – Zsiga E. (Nagy J., 84. p.), Nagy K., Tömösvári (Bíró D., 75. p.) – Beliczky. Vezetőedző: Waltner Róbert.
ZTE FC: Zöldesi – Bolla, Lesjak, Devecseri, Bedi – Kiss M., Kocsis G. (Farkas B., 63. p.) – Babati, Grumics, Barczi – Bobál G. (Gajdos, 84. p.). Vezetőedző: Dobos Barna.
Gólszerző: Hegedűs D. (45. p.).
Kiállítva: Farkas B. (65. p.).
Sárga lap: Nagy K. (43. p.), Zsiga E. (80. p.).

Kaposvári Rákóczi FC–ZTE
2019. február 24.

Hatpontos rangadót vívunk

Rangadóval folytatja bajnoki szereplését együttesünk a Merkantil Bank Liga NB II. 25. fordulójában. A vasárnap 18 órakor kezdődő találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

A tabella második helyén álló ZTE csapatát fogadjuk a Rákóczi-stadionban vasárnap. Igazi hatpontos rangadó következik a harmadik helyen álló együttesünk számára, hiszen a tavasszal száz százalékos zalaiak előnye csupán három pont, ami ezen a mérkőzésen ledolgozható.

– Játékosként mindig vártam a rangadókat – mondta Waltner Róbert, csapatunk vezetőedzője. – Feldobott a tét, a legkör és a nyomás. Remélem, hogy a játékosaim is így állnak hozzá a mérkőzéshez. Közel áll a szívemhez a Zalaegerszeg, de ettől függetlenül mindet megteszek azért, hogy a felkészítsem a csapatot. Természetesen győzni szeretnénk, s ezért mindent meg is teszünk.
A zalaiak eddig négyszer kaptak ki a bajnokságban, ami a második legkevesebb a pontvadászatban. Az első helyen továbbra is együttesünk áll, hiszen csak három alkalommal nem szereztünk pontot. Ezek alapján elmondható, hogy a két legjobb védelem csap majd össze vasárnap. Ősszel a ZTE még veretlenül fogadta csapatunkat, azonban ez a jó sorozatuk megszakadt, hiszen Szakály Attila és Andorka Péter góljainak köszönhetően Kaposvárra került a három pont. A zalaiak a tavaszt is hasonlóan kezdték, hiszen zsinórban három győzelmet arattak a Győr, a Békéscsaba, majd a Nyíregyháza ellen.

– Arra készülünk, hogy megszakítsuk a ZTE sorozatát – tette hozzá Waltner Róbert. – Háromból hármat nyertek, de a Győr ellen a hosszabbításban egy olyan tizenegyest kaptak, amit húszévente egyszer fújnak be. Remélem, hogy a meccs után is marad a három győzelem a nevük mellett, mi mindent megteszünk ezért. Tudjuk, hogy nagyon jó csapatuk van, a feltételekben óriási különbségek vannak a két együttes között. Ráadásul jól is igazoltak, hiszen hárman érkeztek hozzájuk az első- és ketten a másodosztályból. Erős a keretük, nem véletlenül van ötven pontjuk és állnak második helyen. Ettől függetlenül meg akarjuk mutatni, hogy nekünk is jó csapatunk van. Egy rangadó mindig háromesélyes, az adott forma, a taktika, a mentális állapot és a szerencsefaktor is döntő lehet. Remélem, hogy felénk billen majd a mérleg nyelve.

A kaposváriaknál igen sűrű a program, hiszen Waltner Róbert tanítványai szerdán Tatabányán léptek pályára a Budaörs ellen a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, vasárnap fontos bajnokit vívnak a ZTE ellen, majd szerdán következik az újabb kupacsata, a Budaörs elleni visszavágó, melyet szintén közvetít az M4 Sport.

Az M4 Sport közvetíti a visszavágót

A Magyar Labdarúgó Szövetség mai határozatának értelmében módosul együttesünk Budaörs elleni Magyar Kupa mérkőzésének kezdési időpontja. Az eredetileg február 27-én szerdán este 19 órakor kezdődő találkozó a tévés közvetítés miatt egy órával később, 20.00-kor kezdődik majd.

Mint arról beszámoltunk együttesünk egygólos hátrányból várja a Budaörs elleni Magyar Kupa nyolcaddöntő visszavágóját, melyet az M4 Sport is műsorra tűz. Az Magyar Labdarúgó Szövetség együttesünk mérkőzése után, a helyszínen készíti majd el a negyeddöntő párosítását – derül ki a magyar szövetség versenybizottsági határozatából.
MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK
Február 26., kedd:
17.00: DVSC–Ajka (NB III) (3–2)
17.00: Paks–Puskás Akadémia (2–1)
17.30: Haladás–Mezőkövesd (0–0)
20.00: Kisvárda–Ferencváros (Tv: M4 Sport) (0–2)
Február 27., szerda:
13.00: Andráshida (NB III)–Soroksár (NB II) (2–3)
18.00: Budapest Honvéd–Duna Aszfalt Tiszakécske (NB II) (1–0)
18.00: Mol Vidi FC–Taksony (NB III) (1–0)
20.00: Kaposvári Rákóczi FC (NB II)–Budaörs (NB II) (Tv: M4 Sport) (1–2)
Zárójelben az első mérkőzések eredményei szerepelnek.

Jókor jött Rajczi Péter találata

A Budaörs SC ideiglenes otthonában, a tatabányai Grosics Gyula Stadionban kezdte a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének oda-visszavágós párharcát együttesünk. A találkozót végül a fővárosiak nyerték, de Rajczi Péter góljával nagy esély maradt a továbbjutásra.

Igen vegyes csapatot küldött pályára Waltner Róbert a Budaörs ellen (Bonnyai Márk és Orsós Tamás is most mutatkozott be a felnőtt csapatban), így a találkozó első perceiben jobbára a hazaiak akarata érvényesült, de együttesünk is mutatott szép dolgokat támadásban. Az első komolyabb gólszerzési lehetőség Stieber András előtt adódott, de erős löketét Bonnyai Márknak sikerült a kapu fölé tenyerelnie. A félidő közepén előbb Stieber András, később Fényes Szabolcs távoli bombájánál kellett bravúrt bemutatnia Bonnyai Márknak, majd a semmiből, egy büntetővel megszerezte a vezetést a Budaörs. Medgyes Sinan beadását követően Lakatos Gergő és Végh Gábor harcolt a labdáért, de a játékvezető szabálytalannak látta védőnket. Az igen véleményes tizenegyest Stieber András értékesítette.
A második félidő elején Medgyes Sinan lecsúszott beadása találta el a felső lécet, majd kis híján egyenlített csapatunk, miután Csernák Martin beadását Herzsenyák Áron fejelte kapura, azonban Demjén Patrik bravúrral hárított. A mérkőzés hajrájában megduplázta előnyét Budaörs. Medgyes Sinan közeli lövését lábbal még védeni tudta Bonnyai Márk, de a szöglet után Sajbán Miklós fejesénél már mindenki tehetetlen volt. A hosszabbításban sikerült a szépítés csapatunknak, miután egy kipattanót Rajczi Péter vágott a kapuba. Az idegenben szerzett találat pedig nagyon sokat érhet a jövő heti visszavágón. A vereség mellett még egy rossz hír, hogy egy ütközés következtében Lakatos Gergő a földön maradt, s csak hordágyon tudta el hagyni a játékteret.

Waltner Róbert: Kilenc fiatal játékosunk lépett pályára. Igaz, hogy kikaptunk, de ez az eredmény felér egy győzelemmel. Orsós Tamásnak 16 évesen ez volt az első meccse a felnőtt csapatban, jól játszott, Bonnyai Márk pedig tizes osztályzatot érdemel. Büszke vagyok a csapatra.

Bognár György: A hosszabbításban kapott góllal nyílt lett a párharc. A játék képe alapján megérdemeltük a győzelmet, hiszen sokkal több helyzetet alakítottunk ki, de így éles maradt a visszavágó.

Budaörs SC–Kaposvári Rákóczi FC 2–1 (1–0)
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion, 100 néző. V.: Szőts (Szécsényi, Szalai D.).
Budaörs: Demjén – Marques-Airosa, Fényes, Tányéros, Ódé – Sajbán Mi., Lengyel B., Stieber A. (Fejős, a szünetben), Medgyes S. (Deli, 81. p.) – Sajbán Má., Végh G. (Csobánki, 62. p.). Szakmai igazgató: Bognár György.
Kaposvári Rákóczi FC: Bonnyai – Tratnyek, Ur (Szabó A., a szünetben), Lakatos G. (Bíró D., 58. p.), Fodor M., – Nagy J., Godzsajev-Telmán, – Borbély, Herzsenyák, Csernák (Orsós T., 65. p.) – Rajczi. Vezetőedző: Waltner Róbert.
Gólszerzők: Stieber A. (36. p. – 11-esből), Sajbán Mi. (79. p.), illetve Rajczi (91. p.).
Sárga lap: Csobánki (75. p.), illetve Lakatos G. (35. p.).

Tatabányán kezdjük a nyolcaddöntőt

A Budaörs ellen lép pályára csapatunk szerdán 14 órakor a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. A találkozónak a tatabányai Grosics Gyula Stadionban ad otthont.

Ebben a hónapban már második alkalommal csap össze a szintén másodosztályú Budaörs SC gárdájával együttesünk. A bajnokságban sajnos kétgólos vereséget szenvedett csapatunk, de szerdán már itt is a remek alkalom a visszavágásra.

– Ugyanúgy várjuk a Budaörs elleni első kupamérkőzést is, mint a többit, egyszóval megpróbálunk győzni – mondta Waltner Róbert, csapatunk vezetőedzője. – Nem lesz egyszerű feladat, hiszen elég különlegesen alakul így a hét, hogy szerdán a Magyar Kupában is pályára lépünk, hétvégén pedig egy rangadót játszunk a ZTE ellen. Ketté kell osztani a keretet, így más-más terhelést kapnak a játékosok, tehát felborul a megszokott felkészülési rend. Remélem, hogy mind a két fronton sikerrel vesszük majd az előttünk álló akadályokat.
Csapatunk megye egyes szombathelyi Király SZE, az NB III-as SZEOL SC, majd az NB I-es Újpest FC kiejtésével jutott el a nyolcaddöntőig. Waltner Róbert a fővárosi lila-fehérek ellen azoknak a labdarúgóknak szavazott bizalmat, aki a másodosztályban kevesebb játéklehetőséghez jutnak, azonban akkor bebizonyították, hogy lehet rájuk számítani. A budaörsiek is hasonló utat jártak be, hiszen az első osztályú Diósgyőri VTK együttesét búcsúztatták az előző fordulóban.

– Ezúttal is azok a játékosok kapnak lehetőséget, akik eddig kevesebbet játszottak, remélem, hogy így is sikeresek leszünk – tette hozzá a vezetőedző. – Az Újpest elleni egy különleges mérkőzés volt, ha tízszer játszottunk volna ebben a felállásban a fővárosiak ellen, valószínűleg nagy arányban ők nyertek volna. Azon az estén viszont megérdemeltük a továbbjutást. Csapatként küzdöttünk, mindenki a maximumot adta ki magából és ez győzelemmel párosult. Ha ezt meg tudjuk ismételni a Budaörs ellen, akkor ismét sikeresek lehetünk.
A párharc két mérkőzésen dől el. Az odavágót Szőts Gergely vezeti majd, míg segítői Szécsényi István és Szalai Dániel lesznek. A visszavágót egy hét múlva, 2019. február 27-én rendezik a Rákóczi-stadionban.

Fő támogatók










Médiapartnereink