Döntetlennel búcsúzunk Törökországtól
Lejátszotta utolsó törökországi edzőmérkőzését együttesünk. Csapatunk a dél-koreai másodosztályban, a K League 2-ben szereplő Daejeon Citizen FC ellen lépett pályára Antalyában.
Remek időben játszotta utolsó edzőmérkőzését a Törökországban edzőtáborozó együttesünk a Daejeon Citizen ellen. A dél-koreaiak az előző szezont a negyedik helyen zárták bajnokságukban, így bejutottak a rájátszásba, azonban nem sikerült kivívniuk az első osztályú tagságot. Ezek alapján tehát annyit lehetet tudni a soron következő ellenfelünkről, hogy jó játékerőt képvisel, amit a találkozón be is bizonyított.
Az utolsó törökországi edzőmérkőzésünkön a második félidőben hátrányba kerültünk, azonban ez nem tarott sokáig, hiszen Hadaró Valentin révén gyorsan egyenlített együttesünk.
Csapatunk eredményes hetet zárt, hiszen kiváló körülmények között készülhettek játékosaink a másodosztályra. Igaz, az eső néha megnehezített a felkészülést. Ennek ellenére számos pozitív tapasztalattal térhetnek majd haza játékosaink és a szakmai stáb. Az edzőtábor egyben egy remek csapatépítő tréning is volt, hiszen még közelebb kerülhettek egymáshoz a labdarúgók.
Kaposvári Rákóczi FC–Daejeon Citizen FC 1–1 (0–0)
Törökország, Antalya.
Kaposvári Rákóczi FC: Slakta – Vachtler, Ur, Szabó A., Hadaró – Szakály A., Nagy K. – Zsiga E., Beliczky, Tömösvári – Ádám M. Vezetőedző: Waltner Róbert.
Gólszerzőnk: Hadaró Valentin.
Csapatukat legközelebb már a Merkantil Bank Liga NB II. 22. fordulójában, az utolsó előtti helyen álló Mosonmagyaróvár otthonban szólítják pályára.
Nyertünk a moszkvaiak ellen
A CSZKA Moszkva U21 ellen vívta második törökországi felkészülési mérkőzését együttesünk. A jó iramú találkozót végül Nagy Richárd és Rajczi Péter góljaival nyertük meg.
A monszunszerű eső miatt félbeszakadt edzőmérkőzés után lejátszotta első kilencven percét az Antalyában edzőtáborozó együttesünk. Csapatunk az orosz ifjúsági ligát vezető CSZKA Moszkva tehetségei ellen lépett pályára. A mérkőzés első játékrészben Nagy Richárd szabadrúgásgóljával szereztük meg a vezetést. A másodikban pedig Rajczi Péter fejesgóljával biztosította be a győzelmet együttesünk.
Kaposvári Rákóczi FC–CSZKA Moszkva U21 2–1 (1–0)
Törökország.
Kaposvári Rákóczi FC: Slakta (Bonnyai, 60. p.) – Nagy J., Tratnyek, Lakatos G., Fodor M. – Godzsajev-Telmán (Szakály A., 60. p.), Horváth F. – Borbély Á., Nagy R., Herzsenyák – Rajczi. Vezetőedző: Waltner Róbert.
Kaposvár gólszerzők: Nagy R., Rajczi.
Csapatunk legközelebb pénteken, helyi idő szerint 15 órakor lép pályára a dél-koreai Daejeon Citizen FC ellen.
Az eső nyerte az edzőmeccset
Az esőzés miatt félbeszakadt csapatunk első törökországi edzőmérkőzése a szerb első osztályban 21 fordulót követően a hatodik helyen álló FK Mladost Lucani ellen.
Elsőként a szerb FK Mladost Lucani ellen lépett pályára a törökországi edzőtábor során csapatunk. Már a találkozó előtt is hevesen esett az eső, így az is kérdéses volt, hogy egyáltalán megrendezik-e azt. A mérkőzés végül elkezdődött, de az időjárás még rosszabbra fordult, így a játékvezető a huszadik percben nulla-nullás ellásnál le is fújta.
Kaposvári Rákóczi FC–FK Mladost Lucani 0–0*
Törökország.
Kaposvári Rákóczi FC: Slakta – Vachtler, Ur, Hegedűs D., Hadaró – Nagy K., Szakály A. – Zsiga E., Beliczky, Tömösvári – Ádám M. Vezetőedző: Waltner Róbert.
* a 20. percben a játékvezető lefújta a találkozót a monszunszerű eső miatt.
Csapatunk legközelebb szerdán, helyi idő szerint 15 órakor lép pályára az orosz CSZKA Moszkva U21 ellen.
Dél-Koreai csapattal is megmérkőzünk
Egy kisebb változás történt együttesünk menetrendjében, ugyanis az orosz másodosztályú Csertanovo helyett a dél-koreai K League 2-ben szereplő Daejeon Citizen FC ellen lép pályára csapatunk az edzőtábor során.

Csapatunk szerencsésen megérkezett Törökoroszágba, ahol az edzések mellett három edzőmérkőzést vív majd. Hétfőn a szerb Mladost Lucani, szerdán az orosz CSZKA Moszkva U21, pénteken pedig a dél-koreai Daejeon Citizen FC ellen. Mindhárom találkozót, helyi idő szerint 15 órakor rendezik.
Irány Törökország
A Merkantil Bank Liga NB II. harmadik helyén telelő együttesünk pénteken utazik Törökországba, ahol három edzőmérkőzést vív majd.
Együttesünk pénteken előbb Budapestre, majd onnét isztambuli átszállással utazik Antalyába, ahol remek körülmények között folytathatja a téli felkészülést. Játékosaink és a szakmai stáb egy hetet tölt majd Törökországban, a Grand Hotel Larában. Ezalatt az idő alatt háromszor is pályára lép csapatunk. Elsőként a szerb első osztályú Mladost Lucani, majd az orosz másodosztályú Csertanovo, végül pedig a CSZKA Moszkva U21-es gárdája ellen.
A szerdai, BFC Siófok elleni edzőmérkőzésen Bíró Dominik és Pogacsics Krisztián is megsérült, így ők nem tartottak a többiekkel Törökországba. A csapat január 26-án tér vissza Magyarországra, majd február másodikán újra útra kel, hiszen egy nappal később már Mosonmagyaróváron szólítják pályára játékosainkat a Merkantil Bank Liga NB II. első tavaszi fordulójában.











