Küzdelmes mérkőzésen szereztünk három pontot

A Balmazújváros ellen szerezte meg nyolcadik sikerét csapatunk a Merkantil Bank Liga NB II. 16. fordulójában. Együttesünk Nagy Krisztián góljával tartotta otthon a három pontot.

Jobban kezdte a mérkőzést csapatunk: a találkozó elején Nagy Richárd lövése már jelezte, hogy a három pont megszerzése a cél. A folytatásban lényegesen többet birtokolta a labdát együttesünk, s több helyzetet is kialakított. A legnagyobb ezek közül Hadaró Valentin előtt adódott, aki Beliczky Gergőtől kapott remek átadást, lövése azonban elkerülte a kaput.
A szünetben kettőt is cserélt Waltner Róbert, csapatunk vezetőedzője, sajnos Hadaró Valentint kényszerűségből kellett lehoznia a pályáról. A második játékrészben sem változott a mérkőzés képe, együttesünk továbbra is támadásban maradt, egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után a vezetést is megszerezte: Nagy Richárd volt részen, aki pontosan ívelt Nagy Krisztián elé, aki kapásból lőtt a jobb felsőbe. A vezető gól után nyílttá vált a találkozó, Pogacsics Krisztiánnak három nagy védést is be kellett mutatni a pontszerzéshez, míg a másik oldalon Nagy Richárd emelése után nőtt majdnem kettőre csapatunk előnye, de a kapufa megmentette a vendégeket.
A mérkőzés összképét tekintve együttesünk megérdemelt sikert aratott, egy igen küzdelmes mérkőzésen.

Waltner Róbert: Csapatmunka volt, csupa nagybetűvel. Ezt is kértem a fiúktól, hiszen az előző fordulóban volt egy kisiklásunk, bár tizenöt veretlen mérkőzés után belefér egy ilyen. Ezúttal viszont a csapat megmutatta az igaz arcát. Ki kell emelnem Pogacsics Krisztián teljesítményt, két óriási bravúrt mutatott be, az ő teljesítménye is kellett a győzelemhez. Jó meccs volt, egy nehéz ellenfél ellen. Tíz emberrel védekeztek, így félidőben belenyúltam a mérkőzésbe, de sajnos Hadaró Valentint is le kellett hozni a pályáról, mivel rosszul lett Köszönöm a szurkolótáborunknak a segítséget, sokat jelent a buzdításuk, ők is hozzájárultak a sikerhez.

Bekő Balázs: Elégedett vagyok a csapat játékával. Egy jó meccset játszottunk, amelyen két földöntúli kapusbravúr akadályozott meg minket abban, hogy pontot tudjunk szerezni.

Kaposvári Rákóczi FC–Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 1–0 (0–0)
Kaposvár, Rákóczi-stadion, 500 néző. V.: Pintér Cs. (Huszár B., Király Zs.).
Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Vachtler, Ur, Fodor M., Hadaró (Nagy J., a szünetben) – Szakály A., Nagy K. (Andorka, 84. p.) – Nagy R., Beliczky, Bíró D. – Tömösvári (Horváth F., a szünetben). Vezetőedző: Waltner Róbert.
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő: Verpecz – Ternován, Jagodics, Papucsek, Bora, Farkas N. – Kamarás (Kóródi, 53. p.), Szabó B., Patvaros, Erdei – Biró Á. (Szalai A., 64. p.). Vezetőedző: Bekő Balázs.
Gólszerző: Nagy K. (69. p.).
Sárga lap: Hadaró (16. p.), Ur (51. p.), Szakály A. (74. p.), Nagy R. (90. p.), illetve Biró Á. (36. p.), Jagodics (58. p.).

Kaposvári Rákóczi FC–Balmaz Kamilla Gyógyfürdő
2018. november 7.

Visszatérnénk a győzelem útjára

Újabb hazai bajnoki vár együttesünkre, hiszen a Merkantil Bank Liga NB II. 16. fordulójában a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő csapatát fogadjuk. A szerdán 19 órakor kezdődő mérkőzést Pintér Csaba vezeti majd, míg segítő Huszár Balázs és Király Zsolt lesznek.

Az előző fordulóban csapatunk elszenvedte első idegenbeli vereségét, amivel megszakadt a második forduló óta tartó veretlenségi szériája. A kesergésre azonban nincs sok idő, hiszen szerdán 19 órától már újabb bajnoki találkozó vár labdarúgóinkra. Az ellenfél az előző szezonban még az első osztályban küzdő Balmaz Kamilla Gyógyfürdő együttese lesz, amely jelenleg a tabella 13. helyén áll. A balmazújvárosiak kerete szinte teljesen kicserélődött az NB I-ből való kiesés után, többek között távozott a csapattól Zsiga Ervin és Pogacsics Krisztián is, akik jelenleg együttesünket erősítik. Igaz, előbbi labdarúgó eltiltása miatt még ezen a mérkőzésen sem léphet pályára. Emellett nem olyan rég edzőváltáson is átesett a csapat, hiszen Horváth Ferenc elfogadta az élvonalban szereplő Szombathelyi Haladás vezetőedzői posztját. Helyét Bekő Balázs vette át a kispadon, akivel vasárnap a Nyíregyháza Spartacus ellen szerezte meg első győzelmét a Balmazújváros.
– Feltérképeztünk az ellenfelet, egy jó csapat, amely az előző évben még az NB I.-ben szerepelt – fogalmazott Waltner Róbert, csapatunk vezetőedzője. – Az utolsó fordulóban nyertek, látszott rajtuk, hogy igen szervezetten futballoznak. Bekő Balázs egy jó edző, több éves első- és másodosztályú tapasztalattal. Nehéz mérkőzésre számítok, de bízom benne, hogy hazai pályán megszerezzük a három pontot.
Együttesünket ismét egy nehéz és megterhelő sorozatban van, hiszen vasárnap-szerda ritmusban lép pályára.
– Nem egyszerű ez a terhelés a játékosok számára, de ezzel minden csapatnak meg kell küzdenie – tette hozzá Waltner Róbert. – Nekünk annyival nehezebb dolgunk van, hogy a kezdőcsapatból négy játékos is hiányzik. Ez az előző meccsen is így volt. Akkor sajnos kikaptunk, de a vereségből is tanulnia kell a játékosoknak. Elmondtam nekik, hogy mik voltak a problémák, melyeken változtatniuk kell, hogy újra sikeresek legyünk.

Először kaptunk ki idegenben

A Duna Aszfalt Tiszakécske ellen szenvedte el első idegenbeli vereségét csapatunk a Merkantil Bank Liga NB II-ben. A Tisza-partiak korán vezetést szereztek, amely után Szakály Attila találatával még egyenlíteni tudott együttesünk, de Batizi-Pócsi Balázs góljára már nem érkezett válasz.

Az első negyed órán belül több helyzetet is kidolgoztak a tiszakécskeiek, s a kilencedik percben Kocsis Gábor fejesével a vezetést is megszerezték. A folytatásban kezdte átvenni a mérkőzés irányítását csapatunk, majd Szakály Attila távoli bombájával jött az egyenlítés.
A második félidőben kiegyenlített játék zajlott, azonban Batizi-Pócsi Balázs közeli találatával újra a tiszakécskeiek szereztek vezetést, melyre már nem érkezett válasz, pedig a lefújásig nyomás alatt tartotta az ellenfél kapuját csapatunk.
A Merkantil Bank Liga NB II. 15. fordulójában így elszenvedte első idegenbeli vereségét együttesünk, s a remek, tizenhárom mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatunk is megszakadt.

Waltner Róbert: Nem azt a játékot nyújtottuk, mint az elmúlt hetekben. Ezzel a mérkőzéssel egy tizenöt meccses veretlenségi sorozatot zártunk le. Szerdán már újra bajnokit játszunk, így reméljük, nem kell sokági várni arra, hogy kijavítsuk ezt a fiaskót. Hiányzott az a tűz a csapatból, ami eddig jellemezte. A helyzeteink ezúttal is megvoltak, hiszen 1–1 után kettő, a második félidő első percében pedig egy óriási lehetőség maradt ki. Az ellenfél pedig talált egy gólt, amivel megnyerte a mérkőzést. A mutatott játék és a felfogás miatt vagyok mérges, nem a vereség miatt, de nyilván utóbbi sem esik jól. Az első fordulóban éreztük utoljára ennek az ízét. Bár mindig fájó a vereség, de bármikor aláírnék még egy ilyen sorozatot. A vereséget is a magunk javára kell fordítanunk. A hibákat ki fogjuk elemezni, hogy szerdán ismét az a Rákóczi lépjen pályára, amely ideig sokszor megörvendeztette a szurkolóit.

Szabó István László: A fiúk az első tizenöt-húsz percben meg tudták azt valósítani, amit kértem tőlük, ekkor próbáltunk előnyhöz jutni és ez sikerült is. Élvezetes, szórakoztató mérkőzés volt, örülök, hogy mi jöttünk ki belőle győztesként.

Duna Aszfalt Tiszakécske VSE–Kaposvári Rákóczi FC 2–1 (1–1)
Tiszakécske, 600 néző. V.: Szilágyi S. (Csatári, Kormányos II.).
Tiszakécske VSE: Molnár M. – Huszti A., Kardos N., Ludánszki, Sváb – Mihály (Puskás Z., 59. p.), Kocsis G., Horváth A., Tölgyesi (Köböl, 84. p.), Károly (Oláh M., 90. p.) – Batizi-Pócsi. Vezetőedző: Szabó István László.
Kaposvári Rákóczi FC: Pogacsics – Vachtler (Nagy K., a szünetben), Ur, Lakatos G., Hadaró – Szakály A., Nagy J. – Nagy R., Beliczky (Kollega K., 75. p.), Bíró D. – Tömösvári (Csernák, 71. p.). Vezetőedző: Waltner Róbert.
Gólszerzők: Kocsis G. (9. p.), Batizi-Pócsi (67. p.) illetve Szakály A. (27. p.).
Sárga lap: Horváth A. (80. p.), Mihály D. (35. p.), Ludánszki (89. p.), illetve Bíró D. (18. p.), Szakály A. (50. p.), Nagy K. (75. p.), Kollega K. (89. p.), Nagy R. (89. p.).

F. Néber Ákos, a klub új ügyvezetője

A Merkantil Bank Liga NB II-ben már lényegesen megszaporodtak a gazdasági ügyek és az ezzel járó munka, így a tulajdonosi kör döntésének értelmében ez a vonal különvált a sportszakmaitól.

Együttesünk újoncként remekül teljesít az igen kiegyensúlyozott és erős másodosztályban, melyhez nagyban hozzájárul a háttérben dolgozók, a tulajdonosok, az ügyvezető, a szakmai és a gazdasági stáb munkája. Csapatunk két bajnoki szezon után vívta ki a feljutást az NB II-be, ahol megsokszorozódott a klub működtetésével járó gazdasági feladatok száma. A tulajdonosi kör ezért ügy döntött, hogy ezen feladatok ellátásával egy ügyvezetőt bíz meg, aki főállásban végzi majd a feladatát.
– Az októberi taggyűlésen lemondtam az ügyvezetői posztról, a továbbiakban, mint tulajdonos segítem a klubot – mondta Herczeg Erik, aki több mint két évig sikerrel látta el az ügyvezető feladatokat. – Azért döntöttem így, mert a másodosztályban ez a pozíció már teljes embert kíván. A klub feladatainak zökkenőmentes ellátása érdekében neveztük ki az új ügyvezetőt, F. Néber Ákost. Emellett pedig bővítettük a gazdasági osztályon dolgozók létszámát is.
– Ügyvezetőként teljes körűen intézem a Kft. működtetésével kapcsolatos feladatokat, természetesen a gazdasági ügyintézés is hatáskörömbe tartozik – mondta feladatairól F. Néber Ákos, a Kaposvári Labdarúgó Kft. új ügyvezetője.

– Milyen célokat tűzött ki maga, illetve a klub elé?
– Közgazdász ügyvezetőként csak az lehet a célom, hogy a Kft. likviditását, rentábilis működését biztosítani tudjuk. Ehhez azonban kell a tulajdonosok, szponzorok és különösen a labdarúgók támogatása, hisz ha eredményes a csapat, több a támogatás. Bár év vége felé veszem át ezt a munkakört, de a focinaptár szerint viszonylag évad elején vagyunk, s remélem, hogy eredményes szezont zárunk, így közösen.

– Mennyire nehéz működtetni egy klubot a másodosztályban?
– A másodosztályban jóval kevesebb a néző, mint az NB I-ben, ritkább a televíziós közvetítés, így jóval kisebb a reklámérték is, ennek megfelelően nehéz a szponzorok bevonása, alacsonyabb a győzelemért járó MLSZ dotáció. Ugyanakkor a kiadások, a létesítmény, a pálya fenntartása, az idegenbeli meccsek költségei nem alacsonyabbak. Szóval nehezebb, így jobban meg kell gondolni, milyen költségeken lehet faragni, s mivel lehet a bevételeket növelni.

A szintén újonc Tiszakécske lesz a következő ellenfelünk

A Duna Aszfalt Tiszakécske ellen folytatja szereplését a Merkantil Bank Liga NB II-ben együttesünk. A vasárnap 13 óra 30 perckor kezdődő bajnokit Szilágyi Sándor vezeti majd, míg segítői Csatári Tibor és Kormányos II. Gábor lesznek.

A szintén újonc Tiszakécske otthonában szólítják majd pályára csapatunkat vasárnap. Érdekes bajnoki elé néznek a felek, hiszen az előző évadban a Tiszakécske az NB III. Közép, míg együttesünk az NB III. Nyugati csoportjában szerepelt, s jutott fel. Ráadásul mindkét együttes remek formának örvend, hiszen csapatunk tizenhárom, míg a Tiszakécske hét bajnoki óta nem talált legyőzőre.
– Nehéz mérkőzésre számítunk, hiszen a Tiszakécske jól védekezik – mondta a soron következő ellenfélről Szakály Attila, csapatunk középpályása. – Eddig csak háromszor kaptak ki, ami azt mutatja, hogy elég masszív csapat. Ugyan a bajnokság elejét nehezen kezdték, de aztán belerázódtak a másodosztályba. Mindenképp nyerni szeretnénk ezen a mérkőzésen is.
Szakály Attila a Nyíregyháza és a Budafok ellen is csapatkapitányként vezette ki a Rákóczi a pályára.
– Rajczi Péter és Hegedűs Dávid hiányában rám a választás, aminek örültem, az pedig külön feldob, hogy mind a két mérkőzésen nyerni tudtunk – mondta labdarúgónk, aki eddig négy gólt szerzett a bajnokságban.
Együttesünk a negyedik helyről várja a folytatást, s egy győzelemmel felléphetne a dobogóra, azonban nincs könnyű helyzetben a szakmai stáb, hiszen számos sérülés és egy eltiltás is nehezíti a feladatukat. A Tiszakécske ellen nem léphet pályára Zsiga Ervin, akit a Budafok ellen megnyert mérkőzés hajrájában állították ki, mert ellökte ellenfelét, mikor a labda játékon kívül volt. Így a Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága két soron következő bajnokira tiltotta el csapatunk támadóját.
– Sajnos sok a sérültünk és eltiltottunk is van, de bízom a játékosaimban. Nyilván könnyebb lenne, ha mindenki rendelkezésre állna, de abból kell főznünk, ami van – fogalmazott Waltner Róbert, csapatunk vezetőedzője.

Fő támogatók










Médiapartnereink