A Merkantil Bank Liga NB II. harmadik fordulójában hazai környezetben játszott döntetlent csapatunk a Credobus Mosonmagyaróvár ellen. A vendégek kétszer is vezettek a találkozón, azonban Beliczky Gergő góljaival mindannyiszor egyenlíteni tudtunk.
Remekül kezdte a mérkőzést csapatunk, s a kilencedik percben kis híján az előnyt is megszerezte, amikor Vachtler Csaba bombájánál csak a felső léc mentette meg a góltól a vendégeket. A másik oldalon előbb Jelena Richárd majd Stieber András próbálkozott. Előbbi fölé lőtt, míg utóbbi kísérletét magabiztosan fogta Slakta Balázs. Hiába birtokolta többet a labdát együttesünk, egy labdavesztés utáni gyors kontrát követően Zsirai Martin megszerezte a vezetést az óváriaknak. Ezt követően pár percig átvette az irányítást a vendég együttes, de a folytatásban sikerült azt visszavenni, s az utolsó pillanatban jött is az egyenlítő találat! Vachtler Csaba felívelését Fodor Marcell fejelte Beliczky Gergő elé, aki közelről passzolt a kapuba.
A második félidő elején rögtön Rajczi Péter került helyzetbe, de lövése centikkel elkerülte a jobb alsót, míg a másik kapu előtt Slakta Balázs védett nagyot Eszlátyi István csúsztatását követően. Nagyobb iramra váltottak a csapatok, ennek következtében mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek. Egy kapu előtti kavarodást követően kis híján megfordította a mérkőzést együttesünk, előbb Bíró Dominik lőhetett volna, majd Beliczky Gergő elé került a labda, akinek kísérletébe sikerült belelépniük a védőknek. Pár perccel később Vachtler Csaba egy oldalszabadrúgás után mindenkit meglepve a jobb alsót vette célba, de Heinrich Márk még odaért, s szögletre tudott menteni. A másik oldalon Slakta Balázs magabiztosan uralta a tizenhatost, az átlövéseket pedig könnyedén ölelte magához. Hiába dolgozott ki csapatunk számtalan helyzetet egy szögletet követően Forgács András a hajrába lépve újra megszerezte a vezetést Mosonmagyaróvárnak. Az újabb gól után is felállt a padlóról csapatunk, s egy, az elsőhöz hasonló Beliczky-találat révén újra egyenlített. A hátralévő percekben Szabó Alex fejese és Zsiga Ervin lövése jelentett veszély Heinrich Márk kapujára, de Slakta Balázsnak is akadt munkája, azonban újabb gól már nem esett.
Waltner Róbert: Elégedett vagyok, meg nem is. Bíró Dominiknek és Rajczi Péternek is volt egy-egy hatalmas helyzete, valamint kapufát is rúgtunk. Valamiért ezek a helyzeteket sajnos nem tudjuk értékesíteni, de így is rúgtunk két gólt. Az a baj, hogy megint kaptunk kettőt. Ami különösen bosszant az a második, hiszen, amióta én vagyok a vezetőedző, nem kaptunk pontrúgás után gólt. A mérkőzés előtt elmondtam, lerajzoltam, hogy a szögleteknél kinek, mi a feladata, de még be is kiabáltam, hogy a Forgács Andrással kinek kell mennie. Nem tudom, hogy mit kéne tennem, abban biztos vagyok, hogy lesz ennek következménye, mivel ez két pontunkba került. A csapat pedig mindent megtett a sikerért, a játékosok kihajtották magukat, az utolsó másodpercig küzdöttek. Kétszer is sikerült hátrányból felállnunk, ami nem volt könnyű feladat. Megérdemeltük volna a három pontot, de tanulnunk kell a hibáinkból, mert sajnos ezek nem férnek bele ebben az osztályban.
Bízom benne, hogy minél előbb megszerezzük az első győzelmet, ami végre meghozná a csapat önbizalmát. Remélem, hogy a sérültjeink hamar felépülnek, mivel sok a kezdőcsapatból a három-négy ember kiesése.
Várhidi Péter: – Nem lehet minden cserénél szerkezetet módosítani.
Kaposvári Rákóczi FC–Credobus Mosonmagyaróvár 2–2 (1–1)
Kaposvár, Rákóczi-stadion, 1400 néző. V.: Gaál (Király K., Aradi J.).
Kaposvári Rákóczi FC: Slakta – Vachtler, Ur, Hegedűs D., Fodor M. – Szakály A. (Zsiga, 73. p.), Horváth A. (Ivancsics, 55. p.) – Csernák (Szabó A., 55. p.), Beliczky, Bíró D. – Rajczi. Vezetőedző: Waltner Róbert.
Credobus Mosonmagyaróvár: Heinrich – Kovács B., Vágó, Forgács, Katona K. (Szalka, 81. p.) – Zsirai, Darázs – Kapacina (Kozma, 73. p.), Stieber A. (Maly, 81. p.), Eszlátyi – Jelena. Vezetőedző: Várhidi Péter.
Gólszerzők: Beliczky (45+1. és a 84. p.), illetve Zsirai (28. p.), Forgács (79. p.).
Sárga lap: Rajczi (76. p.).
Rákóczi-Mosonmagyaróvár
2018. augusztus 13.
Hazai pályán küzdünk az első győzelemért
A Credobus Mosonmagyaróvár csapatát fogadja együttesünk a Rákóczi-stadionban. A Merkantil Bank Liga NB II. 3. fordulójában rendezett találkozót Gaál Ákos vezeti majd, segítői Király Krisztián és Aradi József lesznek.
Az első győzelem megszerzéséért lép pályára együttesünk vasárnap 19 órakor a Credobus Mosonmagyaróvár ellen. Az előző körben már jó játékkal rukkolt elő együttesünk, azonban ez akkor még csak egy pontot ért. Ehhez gyűjtene még hármat az óváriak ellen csapatunk.
– Azért dolgoztunk egész héten, hogy végre megszerezzük az első győzelmünket a bajnokságban – nyilatkozta Waltner Róbert, csapatunk vezetőedzője. – Az sajnos nem könnyíti meg a helyzetünket, hogy a héten ketten is megsérültek, így a kezdőcsapatból már négy játékos sem számíthatok. Mindezektől függetlenül úgy készülünk, hogy hazai pályán nyerni akarunk. Bízom benne, hogy akik lehetőséget kapnak, élnek majd vele. Lendületet adhatna a csapatnak, ha végre sikerülne győzni. Erre nagy lehetőségünk volt a Kazincbarcika ellen, de akkor sajnos nem sikerült. Azért dolgozunk, hogy az ilyen kiélezett mérkőzéseket legközelebb sikerüljön megnyernünk. Azt már látjuk, hogy az NB II. más kávéház, mint az NB III. Ha itt hibázunk, egyből büntet az ellenfél, míg a harmadosztályban belefértek ezek a kisebb-nagyobb hibák. Ebből megpróbálunk tanulni. A játékosoknak végig koncentrálnia kell a kilencven perc során és bele kell tenniük a mérkőzésbe a megfelelő futómennyiséget, az akaratot és az alázatot, s ennek biztosan meglesz az eredménye.
Csapatunk soron következő ellenfele, a Mosonmagyaróvár az első fordulóban kikapott Békéscsabán, majd a másodikban egy pontot szerezett a Nyíregyháza ellen. Az óváriak az előző szezont szintén a másodosztályban töltötték, s a tizenötödik helyen zárták a pontvadászatot.
Waltner#!# Nem vagyok elégedett
Mint arról beszámoltunk, nem tudta megszerezni első győzelmét csapatunk a Merkantil Bank Liga NB II. második fordulójában. A putnoki találkozót a két vezetőedző értékelte.
Waltner Róbert, Kaposvári Rákóczi FC#!# Nem vagyok elégedett az egy ponttal, hiszen számos gólhelyzetet alakítottunk ki a mérkőzésen. Ez mindenképpen pozitívum, mint ahogy az első félidőben mutatott játékot is ide venném. A másodikban is megvoltak a helyzeteink, de ezek is kimaradtak. A hajrában a játékvezető befújt egy jogtalan tizenegyest, de még ez is belefért volna, ha nem hagyjuk ki a lehetőségeinket. A játék képe alapján bizakodóan tekintek a folytatásra. Az elkövetett hibákat megpróbáljuk kiszűrni.
Koleszár György, Kazincbarcika#!# Nagyot játszott a csapat a második félidőben, azonban az első félidő teljesen rossz volt, hiszen ilyen technikai hibákat ezen a szinten nem lehet elkövetni. A második félidőben sikerült szerkezetet váltani és szélső akciókkal feltörni a vendég csapatot. Az NB II-ben minden pont értékes, de ma nyerhettünk is volna, mivel a második félidőben a Kaposvár belekényelmesedett az előnyébe.
A Merkantil Bank Liga NB II. 2. fordulójának további eredményei#!#
Ceglédi VSE–WKW ETO FC Győr 0–4, Budaörs–Békéscsaba 1912 Előre 2–2, Credobus Mosonmagyaróvár–Nyíregyháza Spartacus FC 1–1, Balmaz Kamilla Gyógyfürdő–Soroksár SC 1–2, Dorogi FC–Vác FC 1–1, ZTE FC–Aqvital FC Csákvár 1–1, Gyirmót FC Győr–Duna Aszfalt Tiszakécske VSE 5–0, Budafoki MTE–Vasas FC1–2.
Két pont maradt Putnokon
Putnokon, a Kazincbarcika ellen játszotta a szezon első idegenbeli bajnokiját együttesünk. A Merkantil Bank Liga második körében hiába szerzett kétgólos előnyt csapatunk, nem született meg az első győzelem.
Már a mérkőzés negyedik percében megvolt csapatunk első gólszerzési lehetősége, de Godzsejev-Telmán Rabil Ogli a kapu mellé lőtt egy baloldali beadást követően. A folytatásban a barcikaiak előtt adódtak kisebb helyzetek, azonban Szabó Lukas és Gábor Lukács lövése sem jelentett nagy veszélyt Slakta Balázs kapujára. Az első félidő derekán Hadaró Valentin lépett ki a bal oldalon, majd remek labdát adott az érkező Rajczi Péternek, aki közelről a kapuba passzolt. Négy perccel később megduplázta előnyét csapatunk. A kazincbarcikai kapusról kipattanó labdát Belicky Gergő lőtte a hálóba. Nem sokon múlt, hogy tovább növelje előnyét együttesük, azonban Gozsajev-Telmán Rabil Ogli átlövése a felső kapufát találta telibe, majd Rajczi Péter átadásáról maradt le kevéssel Beliczky Gergő. A játékrész hosszabbítására is maradtak izgalmak: Toma György tekert kevéssel fölé, majd Kiss Balázs beadását követően Fótyik Dominik felejt kevéssel fölé.
A második félidő elején Fótyik Dominik szabadrúgásai jelentettek veszélyt. Az elsőnél még a kapufa mentett, a második azonban a jobb sarokban kötött ki, így szépített a Kazincbarcika. A folytatásban mindkét fél előtt adódtak lehetőségek, de újabb gól már csak a hajrában esett. Ur László buktatta a tizenhatoson belül Gábor Lukácsot, a megítélt büntetőt Fótyik Dominik értékesítette. A hátralévő percekben is felváltva forogtak veszélyben a kapuk, de egyik csapat sem tudta a maga javára fordítani a mérkőzést.
Kazincbarcika–Kaposvári Rákóczi FC 2–2 (0–2)
Putnok, Várady Béla Sportközpont, 300 néző. V.: Berényi (Szécsényi I., Kovács G.).
Kazincbarcika: Somodi – Oltean (Lukács R., 51. p.), Heil, Belényesi Cs., Fótyik – Kovács O. (Krausz, 86. p.), Kiss B. – Gábor, Toma, Szabó L. (Mikló, 51. p.) – Olasz D. Vezetőedző: Koleszár György.
Kaposvári Rákóczi FC: Slakta – Vachtler (Nagy J., 61. p.), Ur, Hegedűs D., Hadaró – Godzsajev-Telmán, Szakály A. – Csernák (Horváth F., 72. p.), Beliczky, Bíró – Rajczi (Kollega K., 83. p.). Vezetőedző: Waltner Róbert.
Gólszerzők: Fótyik (56., 81. p. – a másodikat 11-esből), illetve Rajczi (24. p.), Beliczky (28. p.).
Sárga lap: Heil (75. p.), illetve Godzsajev (18. p.), Ur (80. p.).
Pontszerzés reményében utaznunk Putnokra
A Merkantil Bank Liga NB II. második fordulójában Putnokon lép pályára csapatunk a Kazincbarcika ellen. A vasárnap 17 óra 30 perckor kezdődő találkozót Berényi Tamás vezeti majd, míg segítői Szécsényi István és Kovács Gábor lesznek.
A kazincbarcikaiak ideiglenes otthonában, a putnoki Várady Béla Sportközpontban játssza következő bajnoki találkozóját együttesünk. Az első forduló egyik csapat számára sem alakult jól, hiszen együttesünk vereséggel mutatkozott be a másodosztály idei szezonjában, akárcsak a Kazincbarcika.
– Azért dolgoztunk egész héten, hogy kijavítsuk az előző hétvégi mérkőzést – fogalmazott Waltner Róbert, csapatunk vezetőedzője. – Akkor sajnos már a harmadik percben egy elkerülhető gólt kaptunk, ami után nem tudtunk felállni. Ezen már nem tudunk változtatni, de a jövőn igen. A Kazincbarcika egy jó csapat, több mérkőzésüket megnéztük, sikerült feltérképezni őket, igen kellemetlen ellenfél. Idegenben mindig nehezebb játszani, de remélem, sikerrel vesszük a következő akadályt.
A kazincbarcikaiak Nyíregyházán szenvedtek vereséget, egy hajrában esett góllal. Nem vár könnyű mérkőzés csapatunkra Putnokon, hiszen, ahogy Hegedűs Dávid fogalmazott, nagyon kiegyenlített a másodosztály.
– Sajnos rosszul kezdtük a bajnokságot, a következő mérkőzésen mindenképpen jobb játékot kell nyújtanunk. A három pont reményében utaznunk Putnokra, de ezért sokkal többet kell tennünk, mint az előző meccsen– tette hozzá csapatunk középpályása, aki a Gyirmót elleni mérkőzésen a kapitányként léphetett pályára. – Nagyon kiélezett az NB II. mezőnye, sokszor csak az aktuális forma fog dönteni.
Hegedűs Dávid az előző szezonban még a Kazincbarcika együttesét erősítette. Ezzel kapcsolatban elmondta#!# nem csinál presztízskérdést abból, ha volt csapat ellen kell futballoznia, ugyanúgy készül, mint a többi mérkőzére.
A mérkőzést sérülés miatt Nagy Krisztián, Szabó Alex és Zsiga Ervin is kénytelen kihagyni.
– Mindig abból kell főzni, ami van, remélem, aki lehetőséget kap, az élni fog vele – tette hozzá Waltner Róbert.
A kazincbarcikaiak honlapja arról adott tájékoztatást, hogy a vendég szurkolók 800 forintos belépő ellenében tekinthetik meg a mérkőzést.