Elkezdte a felkészülést csapatunk

A rövid nyári pihenőt követően újra munkába álltak együttesünk labdarúgói, akikre egy kemény, hat hétig tartó felkészülés vár az NB II. július végi nyitánya előtt.

A kicsivel több mint kéthetes pihenőt követően újra munkába álltak labdarúgóink. Az NB III. Nyugati csoportját megnyerő csapatunk július végétől már a másodosztályú bajnokságban kezdik meg szereplésüket.
– Sokakat foglakoztatott az a kérdés, hogy ki lesz a csapat vezetőedzője – mondta a Rákóczi-stadionban tartott sajtótájékoztatón Herczeg Erik, klubunk ügyvezető-elnöke. – Örömmel jelentem be, hogy Waltner Róbertnek sikerült megszereznie az A-licencet, így az NB II.-ben is ő, valamint másodedzőként ifj. Petrók Viktor irányítja majd a csapatot. 
Waltner Róbert a játékosok és média jelenlétében írta alá új szerződését, s ezt a tettét a labdarúgók vastapssal díjazták.
– Nehéz szezonon vagyunk túl, melyben sikerült kiharcolnunk a feljutást, így új kihívások elé nézünk – folytatta Herczeg Erik. – Számos labdarúgóval tárgyalunk, de még csak szóbeli megegyezésekig jutottunk, így nem akarjuk nyilvánosságra hozni a neveket, de annyi bizonyos, nem akarjuk elsietni az igazolásokat.
– Hat hetes felkészülés vár a játékosokra, melynek az első négy hete igen kemény lesz, az utolsó kettő pedig a frissítésről szól majd – fogalmazott Waltner Róbert. – A felkészülés során egy olyan csapatot akarunk kialakítani, amelynek van tartása. Remélem, az NB II.-ben is büszkén viselhetik a játékosok a Rákóczi-mezt. A maximumot akarom kihozni a labdarúgókból, ha ez a tizedik vagy a tizenkettedik hely az sem baj, de akár egy olyan szezont is futhatunk, mint két éve a Leicester City. Az NB II. más kávéház, itt nem lesz majd annyi helyzetünk, mint az NB III.-ban. Komolyabb együttesek ellen, kiélezetteb meccseket fogunk játszani. Az NB II. előző szezonjában sok csapat sorsa az utolsó fordulóban dőlt el, remélem, hogy mi nem kerülünk ilyen helyzetbe, s még csak a kiesés szele sem fog megérinteni minket. Egy stabil csapatot akarunk építeni és ezért mindent megteszünk.
– Az NB III. Keleti csoportjából feljutó Monor jelezte, hogy szívesen játszana velünk egy edzőmérkőzést, így kicsit változik a felkészülési program – tudtuk meg Takács Róberttől, klubunk technikai vezetőjétől. – Az eldőlt, hogy július 11.-én nem a Csákvárral játszunk, de ebben az időpontban mindenképp szeretnénk hazai környezetben mérkőzést vívni, mivel az Ifjúsági Futball Fesztiválra közel harminc nemzet játékosai érkeznek Kaposvárra, akiket szívesen látnánk a stadionban egy villanyfényes találkozón. Az első bajnoki mérkőzésünket szeretnénk hazai pályán játszani, s közben a Magyar Labdarúgó Szövetség tervezett programjából az is kiderült, hogy az NB II.-es fordulókat továbbra is vasárnap rendezik.
 

Somogyi rangadóval kezdi együttesünk az edzőmérkőzések sorát

Együttesünk labdarúgói a jövő héten állnak munkába, s kezdik el a felkészülést a labdarúgó NB II. 2018/2019-es szezonjára. Klubunk technikai vezetője, Takács Róbert arról tájékoztatta honlapunkat, hogy szinte teljesen elkészült csapatunk felkészülési programja.

Együttesünk a BFC Siófok elleni somogyi rangadóval kezd bele az edzőmeccsek sorába, majd a szintén feljutó Tiszakécskével és a szlovén másodosztály bronzérmesével, a Lendvával is megmérkőzik. Emellett a hagyományos Király Kupán (melyet 2006-ban és 2008-ban is megnyert a Rákóczi) is részt vesznek labdarúgóink, ahol 2×30 perces mérkőzéseket vívnak majd. A szombathelyi torna résztvevői#!# Szombathelyi-Swietelsky Haladás, Paksi FC és egy szlovén másodosztályú együttes.

A tervezett program
2018. június 30., 00:00:00aposvári Rákóczi FC–BFC Siófok (NB II.) Kaposvár, Rákóczi-stadion
2018. július 4.#!# Duna Aszfalt Tiszakécske VSE (NB II.)–Kaposvári Rákóczi FC, Solt
2018. július 7.#!# Király Kupa, Szombathely
2018. július 11.#!# (tervezés alatt) Kaposvári Rákóczi FC–Aqvital FC Csákvár (NB II.) vagy Puskás Akadémia FC (NB I.), Kaposvár, Rákóczi-stadion
2018. július 14., 00:00:00K Nafta Lendava (szlovén másodosztály)–Kaposvári Rákóczi FC, Lendva
2018. július utolsó előtti hétvégéje#!# Kaposvári Rákóczi FC–Szentlőrinc SE (NB III.), Kaposvár, Rákóczi-stadion

Sikeres vizsgát tett Waltner Róbert

Megszerezte az UEFA A-licences edző végzetséget csapatunk edzője, Waltner Róbert. A Magyar Labdarúgó Szövetség döntése értelmében a 2018/2019-es szezontól újra lehet vezetőedzői pozíciót betölteni A-licencesz végzettséggel a másodosztályban. Így Waltner Róbert kinevezése nemsokára megtörténik.

Herczeg Erik: elégedett vagyok az edzők munkájával

Az NB III. Nyugati csoportját megnyerő együttesünk labdarúgói éppen jól megérdemelt, kéthetes szabadságukat töltik. Klubunk vezetősége pedig ez idő alatt is gőzerővel dolgozik a keret megerősítésén.

Együttesünk labdarúgói nemsokára elkezdik az alapozást az NB II. 2018/2019-es szezonjára. A felkészülés kezdetéig a vezetőség azon fáradozik, hogy megerősítse a játékoskeretet.
– A jelenlegi edzőpáros, Waltner Róbert és ifj. Petrók Viktor munkájával elégedettek vagyunk, s továbbra is azt szeretné, hogy ők irányítsák a csapatot, immár az NB II.-ben – nyilatkozta klubunk ügyvezető-elnöke, Herczeg Erik. – A szerződésükkel kapcsolatos tárgyalások jelenleg is folynak. Érdekesség, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség engedélyezte , hogy a másodosztályban A-licenccel is lehessen vezetőedzői posztot betölteni. Waltner Róbert jövő héten vizsgázik, ha sikeres vizsgát tesz hivatalosan is kinevezésre kerül.
– A csapatból első körben biztosan távozik: Fonyódi Bálint, Sárközi Krisztián, Gábor Péter és a tavaszt kölcsönben töltő Vajda Roland – mondta a játékoskeretet érintő változásokról Herczeg Erik. – Nekik további sok sikert kívánunk a pályafutásukhoz! A többi játékosnak 2019-ig szól a szerződése, így egyelőre más távozókról nincs hír. Annyi bizonyos, hogy lesznek még változások, a vezetőedzővel is egyeztetünk, hogy kinek a játékára nem tart igényt. A klub vezetősége gőzerővel tárgyal menedzserekkel, játékosokkal, hogy a felkészülés kezdetére egy megerősített és minőségi kerettel kezdje meg a munkát.
Közben biztossá vált, hogy a BFC Siófok labdarúgócsapatával játsszuk az első edzőmérkőzést június 30.-án, szombaton a Rákóczi-stadionban. A továbbiakban vendégszerepelünk majd a szlovén másodosztály harmadik helyén végző Lendva csapatánál, valamint egy tornán is részt veszünk Telkiben, ahol magyar élvonalbeli és külföldi csapatokkal is találkozunk.

A 30. forduló eredményei

Véget ért az NB III. Nyugati csoport 2017/2018-as szezonja. Bajnokságot nyerő együttesünk magabiztos sikert aratott a THSE-Szabadkikötő ellen. Lássuk, hogyan alakultak a játéknap eredményei.

Az ezüstérmet szerző FC Ajka és a harmadik helyen záró Érdi VSE is meggyőző fölénnyel nyert. Előbbi a Dunaharasztit, míg utóbbi a Videoton második csapatát győzte le. A kiesési rangadón a Pénzügyőr SE megverte a Csornát, így a fővárosiak bent maradtak a harmadosztályban. A Nyugati csoportból négy együttes esett ki a megyei első osztályba. A Veszprém és a Gyirmót FC Győr II. már az előző körben búcsúzott, míg az utolsó fordulóban dőlt el, hogy a Csornai SE és a három csoport legrosszabb tizenharmadik helyezettjeként a THSE-Szabadkikötő szintén kiesett.
A forduló további eredményei#!# Csepel FC–Tarr Andráshida SC 2–0, Videoton FC II.–Érdi VSE 1–4, Gyirmót FC Győr II.–Pápai Perutz FC 1–3, Pénzügyőr SE–Csornai SE 2–0, FC Ajka–Dunaharaszti MTK 4–0, Puskás Akadémia FC–VLS Veszprém 5–0. Pénteken játszották#!# III. Kerületi TVE–BKV Előre 1–1.
A góllövőlista végeredménye#!# 1. Szabó Zsolt (Pápai Perutz FC) 19 gól, 2. Hamar Ádám (III. Kerületi TVE) 15 gól, 3. Melczer Vilmos (Érdi VSE) 13 gól, 4. Szenes Bence (Dunaharaszti MTK) 12 gól, 5. Sóron Tibor (Kaposvári Rákóczi FC), Andorka Péter (Kaposvári Rákóczi FC) és Balogh Bence (BKV Előre) 11-11 gól, 6. Ivancsics Gellért (Kaposvári Rákóczi FC), Oláh Dávid (FC Ajka) és Kelemen Patrik (Érdi VSE) 10-10 gól.

Fő támogatók










Médiapartnereink