Így láttak az edző az utolsó bajnokit

Együttesünk magabiztos győzelmet aratott az NB III. Nyugati csoportjának 30., azaz utolsó fordulójában. Nézzük, hogyan értékelték a találkozót az edzők.

Waltner Róbert, Kaposvári Rákóczi FC#!# Ez azért egy egész más meccs volt, mert bajnokként vágtunk neki. Mindenkinek köszönöm a segítséget, nem volt azért sétagalopp ez a találkozó, de büszke vagyok, hogy hazai pályán veretlenek maradtunk az irányításommal. Most két hét szünet következik, majd egy erős felkészüléssel vágunk neki az NB II.-nek.
Strebek Marcell, THSE-Szabadkikötő#!# Először is gratulálok a bajnokcsapatnak! Már az őszi meccsünkön is láttam, hogy ők a legerősebbek és a legképzettebbek. Több volt a ebben a mérkőzésben, hiányérzetem van. Tíz emberrel is voltak gólhelyzeteink és két kapufát is lőttünk. Három csapatot is megelőztünk, mégis kiestünk legrosszabb tizenharmadik helyezettként. Szörnyű ezt megélni.

Magabiztos sikert arattunk a bajnokavatón

Az NB III. Nyugati csoportjának utolsó bajnoki fordulójában a THSE-Szabadkikötőt fogadta a már bajnok együttesünk. A szezon utolsó hazai bajnoki mérkőzésen együttesünk magabiztos sikert aratott a fővárosi csapat felett.

Az már az előző fordulóban eldőlt, hogy együttesünk bajnokként léphet pályára a Tintahalak ellen, így több fiatal labdarúgó is lehetőséget kapott a találkozón. A bevonuláskor a fővárosaik sportszerűen sorfallal fogadták bajnokcsapatunkat, míg a szép számú közönség vastapssal jutalmazta labdarúgóink egész éves teljesítményét. A találkozó első perceiben Herzsenyák Áron adott újabb okot az örömre, de fiatal támadónk egy remek cselsorozat után célt tévesztett. A nyolcadik percben aztán felcsendülhetett a hangfalakból a zene#!# Szakály Attila kiugratását követően Andorka Péter a kivetődő kapus felett emelt a hálóba. A 30. percben Bánhidi Bence lövésénél mentett nagyot Gábor Péter. A folytatásban Herzsenyák Áron vette észre remekül a jobb szélen Sóron Tibort, akinek lövésébe éppen sikerült belelépnie a védőnek. A félidő hajrájában Herzsenyák Áront rántotta le a büntetőterületen belül Gál Szabolcs, akit a játékvezető azonnal az öltözőbe parancsolt. A tizenegyest a sértett végezte el, s esélyt sem adva a kapusnak duplázta meg előnyünket. A fővárosiaknak emberhátrányban is megvolt a lehetőségük a szépítésre, de Wágner Richárd egy méterről nem tudta bekotorni a labdát az üres kapuba.
A második félidőben is mezőnyfölényben volt csapatunk, majd a csereként beálló Kollega Krisztián góljával tovább növeltük előnyünket. Középpályásunk két biciklicsel után lőtte ki a bal alsót. A fővárosiak Németh Gábor átlövésénél és Pokó Ajtony közeli kísérleténél is közel álltak a szépítéshez, de előbb a jobboldali, majd a felső kapufáról vágódott ki a labda. A hátralévő percekben a sorra dolgozta ki a nagyobbnál-nagyobb lehetőségeket együttesünk, de újabb gól már nem született.
A lefújás után kerültek a jól megérdemelt aranyérmek játékosaink és a szakmai stáb nyakába, melyeket Nemes Nándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség Somogy Megyei Igazgatóságának igazgatója, valamint Dér Tamás Kaposvár Megyei Jogú Város alpolgármestere adott át. Ezt követően a szurkolóinkkal együtt, egy közös ünneplés vette kezdetét.
Kaposvári Rákóczi FC–THSE-Szabadkikötő 3–0 (2–0)
Kaposvár, Rákóczi-stadion, 1000 néző. V.#!# Szommer (Varga G., Illés).
Kaposvári Rákóczi FC#!# Gábor P. – Vachtler, Tratnyek, Ur, Fodor M. – Sóron (Kollega K., 60. p.), Szakály A. (Böjte, 70. p.), Nagy K. (Rajczi, 62. p.), Laczkó – Herzsenyák, Andorka. Vezetőedző#!# Deákvári Antal. Edző#!# Waltner Róbert.
THSE-Szabadkikötő#!# Czerula – Baksa, Gál, Kmetyó, Gauzer – Péter A. (Tóth H., 73. p.), Pokó, Bánhidi, Rácz (Németh G., 64. p.) – Altorjai (Révész, 40. p.), Wágner. Szakmai igazgató#!# Strebek Marcell.
Gólszerzők#!# Andorka (9. p.), Herzsenyák (39. p. – büntetőből), Kollega K. (62. p.)
Kiállítva#!# Gál (38. p.).

Ünneplésre készül csapatunk

Az NB III. Nyugati csoportjának 30., azaz utolsó fordulójában a THSE-Szabadkikötő együttesét látja vendégül együttesünk. A vasárnap 17.30 órakor kezdődő találkozóra ingyenes lesz a belépés.

Az már az előző fordulóban eldőlt, hogy együttesünk megnyerte a bajnokságot, így aranyérmesként léphet pályára a Tintahalak ellen. A csepeliek számára még van tétje a találkozónak. Bár a még bent maradást érő tizenkettedik helyen áll, de ha a mögötte lévő Pénzügyőr SE–Csornai SE duóból valamelyik nyer, így a három csoport legrosszabb 13. helyezettjeként kieshetnek a harmadosztályból. 
– Szeretnénk kiszolgálni a közönségünket és megnyerni az utolsó mérkőzésünket – mondta Herczeg Erik, klubunk ügyvezető-elnöke. – A THSE ellen több fiatal játékos is pályára lép majd, akikre a fiatalszabály miatt is számítunk az NB II.-ben. A mérkőzés után kerül sor a díjátadóra, majd a szurkolóinkkal együtt, egy kis zenés esttel ünnepeljük meg a bajnoki címet.
Ősszel egy magabiztos, gólzáporos győzelmet aratott csapatunk a fővárosiak felett, amivel most is kiegyeznénk.
– A bajnoki cím megnyerésével lement rólunk a nyomás – fogalmazott Waltner Róbert, csapatunk edzője. – Szerencsére a csapatom jól bírta ez a nyomást, mivel csak egyszer botlottunk. Ellentétben az Ajkával, amely nyolcból nyolc meccset megnyert, majd kikapott tőlünk, s utána is hibázott. Hazai pályán még veretlenek vagyunk az irányítássommal, ezt szeretnénk megtartani, majd a mérkőzés végén a szurkolókkal együtt megünnepelni a bajnoki címet.
Együttesünknél öt sárga lapos eltiltás miatt Godzsajev-Telmán Rabil Ogli és Ivancsics Gellért nem léphet pályára az utolsó bajnokin.

Várja a szurkolókat a Baráti Kör

A Kaposvári Rákóczi FC Baráti Körének elnöksége az utolsó forduló előtt, 2018. június 3.-án, 15 órai kezdettel tartja éves beszámoló küldöttgyűlését a Rákóczi-stadionban.

Csapatunk a THSE-Szabadkikötő ellen vívja utolsó mérkőzését az NB III Nyugati csoportjának 2017/2018-as szezonjában. Az már az előző fordulóban eldőlt, hogy együttesünk megnyerte a bajnokságot, így a klub vezetősége ingyenes belépést biztosít a szurkolóknak a találkozóra, amely után következhet a bajnokavatás!
A mérkőzés előtt, 15 órai kezdettel pedig a Baráti Kör elnöksége várja az érdeklődőket az éves beszámoló küldöttgyűlésére.

A 29. forduló eredményei

Az NB III. Nyugati csoportjának 29., azaz utolsó előtti fordulójában együttesünk megnyerte a bajnokságot! Lássuk, hogyan alakultak a forduló további eredményei.

A második helyen álló FC Ajka nem tudta legyőzni, a BKV Előrét, így csapatunk megszerezte a bajnoki címet! Az ajkaiak a második helyen zárják majd a bajnokságot, míg az Érdi VSE veresége ellenére is bronzérmes. A negyedik helyezett pedig a Puskás Akadémia FC II., III. Kerületi TVE, Tarr Andráshida SC trióból kerül majd ki.
A tabella hátsó felében az eddig sereghajtó Gyirmót FC Győr II. megverte a Csornát, a Veszprém pedig Csepelen nyert, azonban mindkét együttes kiesett az NB III.-ból. Soron következő ellenfelünket, a THSE-Szabadkikötő csapatát is fenyegeti még a kiesés réme, hiszen csak egy pontot gyűjtött a III. kerületben.
A forduló további eredményei#!# A forduló további eredményei#!# VLS Veszprém–Csepel FC 2–3, THSE-Szabadkikötő–III. Kerületi TVE 2–2, BKV Előre–FC Ajka 3–1, Dunaharaszti MTK–Pénzügyőr SE 1–2, Csornai SE–Gyirmót FC Győr II. 0–1, Érdi VSE–Puskás Akadémia FC II. 0–3. Pénteken játszották#!# Pápai Perutz FC–Videoton FC II. 3–1.
A góllövőlista állása#!# 1. Szabó Zsolt (Pápai Perutz FC) 19 gól, 2. Hamar Ádám (III. Kerületi TVE) 15 gól, 3. Melczer Vilmos (Érdi VSE) 13 gól, 4. Szenes Bence (Dunaharaszti MTK) 12 gól, 5. Sóron Tibor (Kaposvári Rákóczi FC) és Balogh Bence (BKV Előre) 11-11 gól, 6. Ivancsics Gellért (Kaposvári Rákóczi FC), Andorka Péter (Kaposvári Rákóczi FC), Oláh Dávid (FC Ajka) és Kelemen Patrik (Érdi VSE) 10-10 gól.

A 30. forduló párosítása#!#
2018. június 1., péntek#!# III. kerületi TVE–BKV Előre
2018. június 3., vasárnap 00:00:00aposvári Rákóczi FC–THSE-Szabadkikötő
2018. június 3., vasárnap 00:00:00sepel FC–Tarr Andráshida SC
2018. június 3., vasárnap 00:00:00ideoton FC II.–Érdi VSE
2018. június 3., vasárnap 00:00:00yirmót FC Győr II.–Pápai Perutz FC
2018. június 3., vasárnap 00:00:00énzügyőr SE–Csornai SE
2018. június 3., vasárnap 00:00:00C Ajka–Dunaharaszti MTK
2018. június 3., vasárnap 00:00:00uskás Akadémia FC II.–VLS Veszprém

Fő támogatók










Médiapartnereink