Andráshidán vívta csapatunk szezonbéli utolsó idegenbeli mérkőzését. Együttesünk a találkozó második félidejében két perc alatt eldöntötte mérkőzést, így a három ponton felül a bajnoki címet is begyűjtötte!
Az első játékrészben végig nagy mezőnyfölényben futballozott csapatunk. A hazaiak kontrákra berendezkedve próbáltak veszélyt okozni Slakta Balázs kapuja előtt. Az első lehetőség egy betörés után a zalaiak előtt adódott, majd a 24. percben Pajor Imre beadása után Tóth László bombázott kevéssel fölé. Ezt követően pedig Vittman Ádám átlövését kellett védenie Slakta Balázsnak. A játékrész hajrájában teljesen a kapuja elé szegeztük az Andráshidát, de nem érett góllá a fölényünk. Igaz ehhez kellettek Horváth Márton jó védései is. A zalaiak kapusa előbb Vachtler Csaba, majd Szakály Attila szabadrúgását tudta kitolni a jobb alsóból.
A második félidő elején Szegleti Gergely közeli lövésénél kellett bravúrt bemutatnia Slakta Balázsnak, míg a másik oldalon Sóron Tibor lőtt közelről fölé Szakály Attila oldalszabadrúgását követően. A folytatásban csapatunk két perc leforgása alatt eldöntötte a három pont sorsát. Előbb Kollega Krisztián beadására Nagy János érkezett harcosan, s a kapust megelőzve pöckölte a hálóba a labdát, majd Sóron Tibor egy egyéni akció után önzetlenül tálalt az érkező Nagy Krisztián elé, aki nem hibázta el a ziccert. Az utolsó percekben kis híján szépítettek a zalaiak, de Slakta Balázs hibája után Vachtler Csaba még ki tudta vágni a labdát a gólvonal előtt.
Mivel az FC Ajka kikapott a BKV Előre otthonában, így együttesünk a bajnokság vége előtt egy fordulóval hat pontra növelte előnyét és feljutott a másodosztályba!
Tarr Andráshida SC–Kaposvári Rákóczi FC 0–2 (0–0)
Andráshida, 350 néző. V.#!# Móri (Rigó, Bőhm).
Tarr Andráshida SC#!# Horváth M. – Simonfalvi, Kalamár, Major M., Horváth T. – Marsai – Pajor (Horváth D., 66. p.), Szegleti, Kovács L. (Ferencz, 67. p.), Tóth L. (Kónya, 85. p.) – Vittman. Vezetőedző#!# Dobos Sándor.
Kaposvári Rákóczi FC#!# Slakta – Vachtler, Ur, Lakatos G., Hadaró – Szakály A., Nagy K. – Nagy J., Ivancsics (Godzsajev, 63. p.), Kollega K. (Laczkó, 78. p.) – Rajczi (Sóron, 54. p.). Vezetőedző#!# Deákvári Antal. Edző#!# Waltner Róbert.
Gólszerzők#!# Nagy J. (63. p.), Nagy K. (65. p.).
Sárga lap#!# Kovács L. (35. p.), Marsai (44. p.), Szegleti (74. p.), illetve Ivancsics (32. p.), Nagy K. (49. p.), Godzsajev (86. p.).
Waltner Róbert#!# Az első félidőben utolsó tíz percét leszámítva sajnos nem azt játszottuk, amit előzetesen megbeszéltünk. Kapkodó volt a játékunk, amire a tét és a nagy meleg rányomta a bélyegét. A szünetben elmondtam, hogy mi kell a győzelemhez. Döntő volt, hogy Sóron Tibor és Godzsajev-Telmán Rabil Ogli is nagyon jól szállt be a mérkőzésbe. Előbbi gólpasszt, míg utóbbi lendületet adott. Sokat hangoztattam az öltözőben, hogy egy csapat nem tizenegy emberből áll, s ezt most be is bizonyították. Az első gólunk fontos, míg a második csodálatos volt. Csapatként küzdöttünk, s megérdemelten nyertünk. Nyomás alatt játszottunk, a mérkőzés után pedig felszabadultak a játékosok, így remek hangulatban utaztunk haza.
Andráshidán is győzne együttesünk
Az NB III. Nyugati csoportjának 29., azaz utolsó előtti fordulójában a Tarr Andráshida SC otthonában vendégszerepel csapatunk. A bajnokság utolsó idegenbeli találkozója vasárnap 17.30-kor veszi kezdetét.
A tabella negyedik helyén álló Tarr Andráshida SC (a mérlegük#!# 15 győzelem, 3 döntetlen, 10 vereség.) otthonában lép pályára együttesünk vasárnap 17.30 órakor. A zalaiak igen masszívak otthon, bár a tartalékcsapatok ellen nem igazán megy nekik, hiszen Videoton FC II., a Puskás Akadémia FC II. és a Gyirmót FC Győr II. is három ponttal tudott távozni Andráshidáról. Rajtuk kívül ezt még az FC Ajkának mondhatja el magáról. Amennyiben ez a Rákóczinak is sikerülne, – az őket üldöző FC Ajka pedig csak egy pontot szerezne a BKV Előre otthonában – úgy a kaposváriak már a hazafelé tartó úton ünnepelhetnék a bajnoki címet.
– Szeretnénk megnyerni az utolsó idegenbeli mérkőzésünket – mondta Waltner Róbert, csapatunk edzője. – Felkészültünk az Andráshidából, sikerült kielemeznünk a játékukat. Remélem, a kidolgozott taktika működni fog és megszerezzük a három pontot. A játékosok igen motiváltan dolgoztak a héten, bizakodóan várom a mérkőzést.
Az őszi, magabiztos sikert hozó (3–0) kaposvári mérkőzés után tehát Andráshidán is a győzelem együttesünk célkitűzése.
– Szeretnénk, ha nem az utolsó fordulóban dőlne el a bajnoki cím sorsa – tette hozzá Waltner Róbert. – Mi győzni megyünk, s ezért mindent megteszünk.
Andorka Péter eltiltásából még egy mérkőzés van hátra, így támadónk az Andráshida elleni találkozón sem léphet pályára. Rajta kívül mindenki a szakmai stáb rendelkezésére áll.
A 28. forduló eredményei
Mint arról beszámoltunk együttesünk Nagy János fejesével tartotta otthon a három pontot a Csepel FC ellen. Lássuk, hogyan alakult az NB III. Nyugati csoport 28. fordulójának többi mérkőzése.
A második helyen álló FC Ajka magabiztos sikert aratott a Tintahalak felett. A harmadik helyért küzdők közül soron következő ellenfelünk, az Andráshida a III. kerületben nyert rangadót, míg az Érd a Veszprémet verte. A tabella hátsó felében a Gyirmót II. pontszerzésével még életben tartotta a bent maradási esélyeit.
A forduló további eredményei#!# III. Kerületi TVE–Tarr Andráshida SC 0–1, Pénzügyőr SE–BKV Előre 1–1, FC Ajka–THSE-Szabadkikötő 4–0, Érdi VSE–VLS Veszprém 2–0, Puskás Akadémia FC II.–Pápai Perutz FC 5–1, Videoton FC II.–Csornai SE 3–0, Gyirmót FC Győr II.–Dunaharaszti MTK 2–2.
A góllövőlista állása#!# 1. Szabó Zsolt (Pápai Perutz FC) 18 gól, 2. Hamar Ádám (III. Kerületi TVE) 14 gól, 3. Melczer Vilmos (Érdi VSE) 13 gól, 4. Szenes Bence (Dunaharaszti MTK), 5. Sóron Tibor (Kaposvári Rákóczi FC) és Balogh Bence (BKV Előre) 11-11 gól, 6. Ivancsics Gellért (Kaposvári Rákóczi FC), Andorka Péter (Kaposvári Rákóczi FC), és Kelemen Patrik (Érdi VSE) 10-10 gól.
A 29. forduló párosítása#!#
2018. május 25., péntek 00:00:00ápai Perutz FC–Videoton FC II.
2018. május 27., vasárnap 00:00:00arr Andráshida SC–Kaposvári Rákóczi FC
2018. május 27., vasárnap 00:00:00LS Veszprém–Csepel FC
2018. május 27., vasárnap 00:00:00HSE-Szabadkikötő–III. Kerületi TVE
2018. május 27., vasárnap 00:00:00KV Előre–FC Ajka
2018. május 27., vasárnap 00:00:00unaharaszti MTK–Pénzügyőr SE
2018. május 27., vasárnap 00:00:00sornai SE–Gyirmót FC Győr II.
2018. május 27., vasárnap 00:00:00rdi VSE–Puskás Akadémia FC II.
Három pontot ért Nagy János fejese
Az NB III. Nyugati csoportjának 28. fordulójában a Csepel FC együttesét fogadta csapatunk. Az első félidő hajrájában Nagy János csodálatos fejesével szereztük meg a vezetést és az újabb három pontot.
Remekül kezdte a mérkőzést csapatunk. Már a második percben, Ivancsics Gellért szögletét követően Rajczi Péter csúsztatott kapura, majd támadónk lefejelt labdáját Kollega Krisztián lőtte el keresztbe. A mélyen védekező vendégek próbálták lassítani a játékot, de így is több veszélyes helyzetet alakított ki együttesünk. A 16. percben egy jó összjátékot követően Kollega Krisztián hibázott ziccerben, majd középpályásunk a következő nagy helyzetéből sem tudott eredményes lenni. A játékrész hajrájában érett góllá fölényünk, amikor Vachtler Csaba beívelését a hosszún érkező Nagy János fejelte át a kapuson.
A második félidő elején Hadaró Valentin fejesgólját érvénytelenítette les címén a játékvezető, majd Ivancsics Gellért közeli perdítése ment fölé. A folytatásban is számos kisebb-nagyobb helyzetet alakítottunk ki, de vagy a vendég védők blokkolták a lövéseket, vagy hiba csúszott azokba. A sok sárga lapot hozó, a vége felé kissé eldurvuló találkozón végül újabb, nagyon fontos három pontot szereztünk. Így továbbra is három ponttal vezetjük a bajnokságot, amelyből még két forduló van hátra.
Waltner Róbert#!# Gratulálok a csapatomnak, fontos mérkőzést nyertünk meg. A Csepel a negyedik legkevebb gólt kapta, most is mélyen védekeztek, amit nehezen tudtuk feltörni. Bár az első félidőben volt két ajtó-balek helyzetünk. Szerencsére bejött az a húzás, hogy megcseréltem a két szélsőt, s Nagy János életében először gólt fejelt! A második félidőt jól kezdtük, de les miatt nem adták meg a gólunkat. Az összkép alapján megérdemelten nyertünk, a vendégeknek nem is volt helyzete. Mivel csak egy gólt szereztünk, agy az utolsó percig koncentrálnunk kellett. Rajczi Péter, Vachtler Csaba és Fodor Marcell is sérülés után tértek vissza, s remek teljesítményt nyújtottak. Igazi csapatként küzdöttünk. Szeretnénk megnyerni az utolsó idegenbeli mérkőzést Andráshidán, s remélem, hogy a hazafelé már ünnepelhetünk.
Gabala Krisztián#!# Gratulálok a Kaposvárnak, egy nagy iramú, érzelmekkel teli mérkőzést nyert meg. A találkozóban benne volt minden, ami kell a jó futballhoz#!# a feszültség, a hazai nyomás, a motiváció, a harc. Az összkép alapján és a minőség miatt a Kaposvár megérdemelten győzött.
Kaposvári Rákóczi FC#!# Slakta – Vachtler, Ur, Lakatos G. (Fodor M., a szünetben), Hadaró – Szakály A., Nagy K. – Nagy J., Ivancsics (Godzsajev, 75. p.), Kollega K. (Böjte, 85. p.) – Rajczi. Vezetőedző#!# Deákvári Antal. Edző#!# Waltner Róbert.
Csepel FC#!# Lőrincz – Somodi Á., Hesz, Haraszkó, Teplán –Dévai (Horváth Á., 52. p.), Szabó Á. – Németh Z., Fisli, Simon K. – Korozmán N. (Vörös 70. p.). Vezetőedző#!# Gabala Krisztián.
Gólszerző#!# Nagy J. (39. p.).
Sárga lap#!# Hadaró (28. p.), Nagy K. (31. p.), Ur (42. p.), Rajczi (50. p.), Kollega K. (82. p.), Böjte (93. p.) illetve Szabó Á. (43. p.), Németh Z. (73. p.), Teplán (82. p.).
Visszatérnénk a győzelem útjára
Az előző fordulóban egy nagyszerű sorozat végére tett pontot a veszprémi vereség, melyet a Csepel FC elleni sikerrel feledtetne csapatunk szombaton, hazai környezetben 17 óra 30 perctől.
Az NB III. Nyugati csoportjának 28. fordulójában a tabella tizedik helyén álló Csepel FC gárdáját fogadja együttesünk szombaton 17.30 órakor. A fővárosiak két fordulóval ezelőtt mindhárom pontot elvitték a második helyen álló FC Ajka otthonából, míg az előző játéknapon kikaptak a III. kerületiektől. A csepeliek mérlege tíz győzelem, hat döntetlen és tizenegy vereség. Az eddig összegyűjtött 36 pontjuknak köszönhetően szinte már borítékolható, hogy megőrzik harmadosztályú tagságukat (csak a legrosszabb 13. helyezettként eshetnének ki).
– Természetesen nyerni szeretnénk – fogalmazott Waltner Róbert, csapatunk edzője. – A vezetésemmel még veretlen a csapat hazai pályán, ezt a sorozatot folytatni akarjuk a bajnokság végéig. Mindenki tudja, hogy mekkora a tét. Meg kell nyernünk a hátralévő három mérkőzést. Erre készültünk egész héten, magabiztos győzelmet akarunk aratni a Csepel ellen.
– A szombati mérkőzés adja majd meg erre a választ – mondta az edzőnk arra kérdésre, hogy sikerült-e felrázni a játékosokat a vereség után. – Jó hangulatúak voltak az edzések, remekül dolgoztak a fiúk a héten. Ezt a szemléletet és hozzáállást kell kivinni szombaton a pályára. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy sikeresek legyünk a Csepel ellen.
Az előző, veszprémi mérkőzésen Andorka Pétert és Sóron Tibort is kiállította a játékvezető. Előbbi két, míg utóbbi egy mérkőzésre szóló eltiltást kapott. A két gólerős támadónk (Andorka Péter tíz, míg házi gólkirályunk Sóron Tibor tizenegy találatnál jár) hiányában is a három pont megszerzése a cél.
– Androka Péter helyén Rajczi Péter játszik majd, akit senkinek sem kell bemutatni, egy rutinos, remek játékos – mondta Waltner Róbert. – Remélem, eredményes lesz szombaton, akárcsak az a játékos, aki Sóron Tibor helyén játszik majd.
Az őszi, csepeli mérkőzésen nem esett gól, pedig számos helyzetet kialakított csapatunk. Reméljük, ezúttal jobb lesz együttesünk helyzetkihasználása és ismét egy magabiztos sikerrel teszünk egy újabb lépést a bajnoki cím felé.