Az első tavaszi fordulóból elhalasztott Dunaharaszti MTK elleni bajnoki találkozó helyett edzőmérkőzést vívott együttesünk a Szentlőrinc SE gárdájával. Csapatunk Sóron Tibor és Ivancsics Gellért találataival nyerte meg a felkészülési találkozót.
Remek iramban kezdődött a mérkőzés, melynek ötödik percében szerezte meg a vezetést csapatunk. Nagy János beadását Sóron Tibor fejelte a kapuba. Pár perccel később Szakály Attila került nagy helyzetbe, de célt tévesztett, míg a másik oldalon Vajda Roland próbálkozását védte Slakta Balázs. Ivancsics Gellért sarokrúgását követően jegyezhettük fel csapatunk újabb lehetőségét, de Hadaró Valentin csúsztatása kevéssel elkerülte a kaput, akárcsak Ivancsics Gellért, Kollega Krisztián és Nagy János lövése is. Egy remek kiugratást követően Sóron Tibor azonban megszerezte csapatunk újabb találatát. Házi gólkirályunk remekül lépett ki a leshatárról, a kifutó Paceka Norbert elvétette a labdát, így támadónk könnyedén növelte tovább az előnyünket. A félidőt pedig Vajda Roland (akit csapatunk adott kölcsön Szentlőrincre) két lövése zárta, Slakta Balázs mindkétszer védeni tudott.
A második játérész Dudás Dániel szabadrúgásával indult, amit Slakta Balázs hárított. A folytatásban együttesünk alakított ki több helyzetet. Rajczi Péter, Sóron Tibor, Ivancsics Gellért lövése és Hadaró Valentin ollózó mozdulata is kis híján gólt ért. A másik oldalon pedig Hampuk Ádám találta el a kapufát. A 78. percben jött az újabb találat#!# ezúttal is Nagy János nevéhez fűződik a gólpassz, aki most Ivancsics Gellértet szolgálta ki. A hátralévő percekben tovább növelhettük volna az előnyünket, de Paceka Norbert több jó védést is bemutatott, igaz új kapusunknak, Gábor Péternek is résen kellett lennie Virág Szilárd átlövésénél.
Waltner Róbert#!# Elégedett voltam, de több hibát is felfedeztem, amelyeket ki kell javítanunk a bajnoki rajtig. Bizakodó vagyok, remélem az edzőmérkőzésen látott jó formát átmentjük a tétmérkőzésekre. Az új igazolásunk, Gábor Péter jó benyomást keltett az elmúlt pár napban, s ezen a találkozón is.
Turi Zsolt#!# Hajtós, jó mérkőzés játszottunk, melyen mindkét csapatnak voltak lehetőségei a gólszerzésre. A Kaposvárnak több, így megérdemelten nyerték meg a mérkőzést. Örültem, hogy elmaradt az első tavaszi forduló, mert rengeteg sérültünk volt az elmúlt időszakban. Ebből kifolyólag egyszer sem tudtunk abban az összeállításban felállni, amit elterveztem. Annyi előnye azért volt, hogy több játékost, több poszton is ki tudtam próbálni.
Kaposvári Rákóczi FC–Szentlőrinc SE 3–0 (2–0)
Kaposvár, Cseri úti műfüves pálya, 60 néző. V.#!# Barna G. (Perák A., Kiss B.).
Kaposvári Rákóczi FC#!# Slakta (Gábor, 71. p.) – Nagy J., Lakatos G. (Szabó A., 80. p.), Fodor M., Hadaró – Szakály A. (Böjte, 74. p.), Ur, (Godzsajev, 74. p.) – Sóron (Laczkó, 80. p.), Ivancsics (Fonyódi, 80. p.), Kollega K. (Sárközi, 67. p.), Rajczi (Andorka 60. p.). Edző#!# Waltner Róbert.
Szentlőrinc SE#!# Paceka – Nagy R., Dudás D., Keresztes B., Fenyvesi – Hampuk, Temesvári, Mayer M. –Vajda R., Pergel, Tihanyi. Csere#!# Iványi, Tóth A., Kiss M., Virág, Aszalós, Nidermayer. Vezetőedző#!# Turi Zsolt.
Gólszerzők#!# Sóron (5., és a 37. p.), Ivancsics (78. p.).
Az időjárási viszonyok miatt elmarad csapatunk első tavaszi, Dunaharaszti MTK elleni bajnoki mérkőzése.
A bajnoki találkozó helyett együttesünk a Szentlőrinc SE ellen vív majd edzőmérkőzést szombaton 14.00 órától a Cseri úti műfüves pályán.
Mindenkit szeretettel várunk, a mérkőzés megtekintése ingyenes!
Jól sikerült a felkészülés, kezdődhet a tavaszi szezon!
Ha az időjárás is úgy akarja, a hétvégén elkezdheti tavaszi menetelését a Kaposvári Rákóczi NB III-as labdarúgó együttese. A zöld-fehérek rajt előtti sajtótájékoztatóján elhangzott#!# Waltner Róberték kellőképpen felkészültek a bajnoki rajtra, és mindenképpen győzni szeretnének a Dunaharaszti elleni, szombati mérkőzésen. A csütörtök délelőtti sajtóeseményen egy új játékost is bemutatott a vezetőség.
A bajnoki rajt előtt kapusposzton erősített a Kaposvári Rákóczi NB III-as labdarúgócsapata. A legutóbb Kazincbarcikán védő, de korábban a Videoton és a Siófok csapataiban is megforduló Gábor Péter, feljutást szeretne ünnepelni csapatával a szezon végén.
A bajnoki rajt előtti utolsó sajtótájékoztatón elhangzott#!# a klubnál a gazdasági feltételek adottak a másodosztályú szerepléshez.Herczeg Erik tulajdonos kiemelte#!# a tavalyi év gazdaságilag pozitívan zárult, nyereséges lett a klub, ami örömteli, ugyanis évek óta nem történt ilyen a zöld-fehérek háza táján. A csapatot működtető kft. köztehermentes adózó, rendben megérkeznek a labdarúgók bérei, a támogatások, valamint a fejlesztésre szánt támogatások is, tehát minden adott ahhoz, hogy itt a jövőben NB2-es állapotokat teremtsen a vezetés.
Waltner Róbert fiai január elején kezdték el a felkészülést a tavaszi szezonra. A zöld-fehérek öt magyar csapat ellen is veretlenek maradtak az előkészületi mérkőzések során, ezek után pedig Horvátország felé vették az irányt, ahol a csapatépítés szempontjából szintén hasznos meccseket játszottak. A Rákóczira szombaton 15 órától már bajnoki összecsapás várna a kilencedik helyezett Dunaharaszti ellen, igaz az időjárás még közbeszólhat. Azon a mérkőzésen Nagy Krisztián sérülés miatt várhatóan nem játszik majd, Vachtler Csabának pedig lábtörés miatt várhatóan az egész tavaszi szezont ki kell majd hagynia. Ott lehet viszont a csapatban a most bejelentett Gábor Péter mellett a január végén igazolt Sárközi Krisztián és Laczkó Dávid is.
Elmaradt a főpróba
Elmaradt együttesünk utolsó felkészülési mérkőzése. Az NB III. Nyugati csoportját vezető csapatunk az NB III. Közép csoportjának sereghajtója, a Vecsési FC ellen léptek volna pályára. A vendégek azonban betegség miatt lemondták a találkozót.
A Vecsés ellen főpróbázunk
Az NB III. Közép csoportjában szereplő Vecsési FC ellen játssza utolsó felkészülési mérkőzését együttesünk. Az időjárási körülmények miatt a Cseri úton fogadjuk a Pest megyeieket.
Március harmadikán, a Dunaharaszti-MTK ellen kezdi meg szereplését csapatunk az NB III. Nyugati csoportjának tavaszi szezonjában. A rajtig még egy edzőmérkőzésen lépnek pályára labdarúgóink a Közép csoport sereghajtója, a Vecsési FC ellen, szombaton 16 órakor.
A Pest megyeiek nem szerepelnek jól a bajnokságukban, az eddigi tizenhat mérkőzésükből csupán egyet nyertek meg, s négyszer játszottak döntetlent, de így is csak öt pontra vannak a bennmaradást érő tizenharmadik helytől.
A bajnoki főpróbán Nagy Krisztián, Hadaró Valentin és Borsi Bence sem léphet pályára sérülés miatt. Hadaró Valentin a jövő héten már elkezdheti az edzéseket, azonban Nagy Krisztiánra négy, míg Borsi Bencére hat hét kihagyás vár. Utóbbi ujjtörést szenvedett, így a fiatal Bonnyai Márk helyettesíti őt a kapuban.
Jó hír viszont, hogy Rajczi Péter már elkezdte az edzéseket, s minden valószínűség szerint egészséges állapotban várja a március harmadikai rajtot.