Waltner Róbert lett csapatunk vezetőedzője

Csapatunk két korábbi labdarúgója, Waltner Róbert, valamint ifj. Petrók Viktor irányítja a folytatásban a szakmai munkát.

Mint arról beszámoltunk klubunk közös megegyezéssel szerződést bontott Artner Tamás vezetőedzővel és Takács Gábor másodedzővel. Az edzőpáros pótlását házon belül oldotta meg egyesületünk. Az előző szezonban az U19-es csapattal bajnokságot nyerő Waltner Róbert lesz csapatunk vezetőedzője, míg a másodedzői feladatokat ifj. Petrók Viktor látja majd el.
– Mindketten jól ismerik a csapatot és a kialakult problémákat  – mondta az edzőpárosról Herczeg Erik, klubunk elnöke. – Más edzőkkel is folynak tárgyalások, de egyelőre a két fiatal és ambiciózus tréner irányítja a szakmai munkát. Úgy gondolom, hogy jelen esetben sokkal többet tudnak segíteni a csapaton, mint egy idegen edző, akinek előbb meg kéne ismerkednie a helyzettel. Bízom benne, hogy sikerül változtatniuk a csapat mentalitásán, s minden mérkőzésen bajnokesélyeshez méltón játszunk majd.
Waltner Róberték szerdán vezényeltek először edzést a csapatnak, amely igen jó hangulatban telt, látszott, hogy a fiatal edzőpáros komolyan veszi a feladatát.
Klubunk elnöke arra kéri a szurkolókat, hogy legyenek türelmesek és szavazzanak bizalmat az új edzőpárosnak.
Waltner Róbert az előző szezonban már ideiglenesen irányította együttesünket. Akkor egy Magyar Kupa mérkőzésen, valamint két bajnokin ült a kispadon.

Közlemény

A Kaposvári Rákóczi FC vezetősége hivatalos közleményben tudatja, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott az NB III.-as együttes szakmai stábjával.
A Videoton FC II. ellen elszenvedett vereséget követően a klub vezetősége és a szakmai stáb közösen értékelte az eddigi munkát. A megbeszélés után Artner Tamás vezetőedző és segítője, Takács Gábor arra kérte a vezetőséget, hogy közös megegyezéssel bontsa fel a szerződésüket.
A kaposváriak, akik egyértelmű célként tűzték ki a feljutást hét forduló után a harmadik helyen állnak az NB III. Nyugati csoportjában, két ponttal lemaradva a listavezető Érdtől.
A klub vezetősége azon dolgozik, hogy minél előbb megtalálja az új szakmai stábot, amely sikerre vezetheti együttesünket.

Nem tudtuk kihasználni az Érd botlását

Az NB III. Nyugati csoport hetedik fordulójának szombati játéknapján botlott az Érdi VSE, azonban nem tudtuk kihasználni a rivális hibáját. Mint arról már beszámoltunk egygólos vereséget szenvedtünk a Videoton FC második csapatától, így nem tudtunk az élre állni.

Csaptunk felett aratott sikerével a Videoton II. átvette a vezetést a csoportban, az Érd maradt a második pozícióban, míg együttesünk visszacsúszott a harmadik helyre. Soron következő ellenfelünk, a sereghajtó Gyirmót FC Győr II. pontot rabolt a III. kerülettől, így az óbudaiak nem tudtak fellépni a dobogó legalsó fokára. 
A forduló további eredménye#!# Tarr Andráshida SC–Érdi VSE 1–1, FC Ajka–Pénzügyőr SE
2–1, THSE-Szabadkikötő–Pápai Perutz FC 0–1, VLS Veszprém–Dunaharaszti MTK 1–1,
Csepel FC–Puskás Akadémia FC II. 2–1, III. ker. TVE–Gyirmót FC Győr II. 0–0, BKV Előre–Csornai SE 4–0.
A góllövőlista állása#!# 1. Sóron Tibor (Kaposvári Rákóczi FC), Melczer Vilmos (Érdi VSE) 5-5 gól, 2. Korozmán Norbert (Csepel FC), Nagy Mihály Krisztián (FC Ajka), Péter Bence (Puskás Akadémia FC II.), Szabó Zsolt (Pápai Perutz FC) 4-4 gól.

Nem éltünk a lehetőséggel

A Videoton FC második csapatát fogadtuk az NB III. Nyugati csoportjának hetedik fordulójában. Hiába uraltuk a mérkőzést, nem tudtuk begyűjteni a három pontot, ezzel pedig nagy lehetőséget szalasztottunk el.

Együttesünk azzal a tudattal léphetett pályára a Videoton FC II. ellen, hogy egy győzelem esetén a tabella élére ugorhatunk, ugyanis az Érd csak egy pontot szerezett az Andráshida ellen. Esélyeshez méltón kezdtük a mérkőzést. Szakály Attila remek átlövésével jeleztük, hogy meg akarjuk szerezni a három pontot. Ezt követően azonban a szünetig nem alakítottunk ki nagy helyzetet, pedig sokkal többet birtokoltuk a labdát. A székesfehérváriak kontrából próbáltak veszélyeztetni, de nem sok sikerrel. Csupán egyszer találták el a kaput, igaz, ekkor nagyot védett Slakta Balázs.
A szünet után magasabb sebességi fokozatba kapcsoltunk. Andorka Péter kapufája jelentette az első veszélyt ebben a játékrészben, majd Hadaró Valentin közeli fejesénél védett bravúrral Hársfalvi András. Ezt követőn pedig Kollega Krisztián vette célba a vendégek kapuját. Hiába játszottunk egyre veszélyesebben, a semmiből jött a vendégek vezető találata#!# Elvir Hadzics átlövése akadt be a jobb alsóba. A hátralévő időben bár támadtunk az egyenlítésért, nem tudtuk bevenni a vendégek kapuját. Ezzel a vereséggel pedig nagy esélyt szalasztott el csapatunk, hiszen egy győzelem esetén a tabella élre állhattunk volna.
Artner Tamás#!# Az ellenfél sokat tett azért, hogy megnyerje a mérkőzést. Az első félidő értékelhetetlen volt. Nem is értem, hogy milyen felfogásban játszottunk. Úgy érzem, hogy a második félidő első húsz percében megnyerhettük volna a mérkőzést. Akkor rámentünk a székesfehérváriakra, volt száz százalékos helyzetünk és több veszélyes támadásunk, de pontatlanok voltunk a végjátékban. Két arca van a csapatnak. Idegenben könnyedén, lazán tudunk futballozni és simán nyerjük a meccseket. Hazai pályán viszont a fél csapat görcsöl, bátortalanul játszik. Nem tudják elviselni, hogy meg kell nyernünk a bajnokságot. Ezen javítanunk kell! Remélem, hogy két-három forduló múlva egyenesbe jövünk.
Tímár Krisztián#!# Büszke vagyok a csapatomra, hiszen sikerült véghez vinnünk azt, amit elterveztünk. Tudtuk, hogy egy feljutásra esélyes együttessel fogunk találkozni, ezért próbáltunk stabilak maradni hátul. Azt kértem a játékosoktól, hogy tartsák a labdát, s kevés helyzetet engedélyezzenek az ellenfélnek. Voltak holtpontok a mérkőzésen, Andorka Péter lövésénél szerencsénk is volt, de ettől a helyzettől eltekintve a mi akaratunk érvényesült, s megérdemelten nyertünk.
Kaposvári Rákóczi FC–Videoton FC II. 0–1 (0–0)
Kaposvár, Rákóczi-stadion, 350 néző. V.#!# Gaál (Bognár L., Nagy V.).
Kaposvári Rákóczi FC#!# Slakta –Vachtler, Bakos, Lakatos G., Hadaró – Nagy K. (Godzsajev, 87. p.), Ur, Ludánszki (Andorka, a szünetben), Szakály A. (Ivancsics, 70. p.) – Sóron, Kollega K. Vezetőedző#!# Artner Tamás.
Videoton FC II.#!# Hársfalvi – Bolla, Mocsi, Tóth B., Tarnóczi – Réti, Takács M. – Szabó B., Hadzics, Lassú (Lőrincz, 56. p.) – Torvund (Galacs, 69. p.). Vezetőedző#!# Toldi Gábor.
Gólszerző#!# Hadzics (68. p.)
Sárga lap#!# Hadaró (22. p.), Ludánszki (32. p.), illetve Takács M. (33. p.)

Első helyet érhet a három pont vasárnap

A Videoton FC II. csapatával mérkőzik meg a Kaposvári Rákóczi FC vasárnap 16 órától a Rákóczi-stadionban.

A két csapatot az eddigi hat forduló után mindössze egy pont választja el egymástól. A kaposváriak a második, míg a székesfehérváriak a harmadik helyről várják az összecsapást. Hazai szempontból fontos lenne a három pont begyűjtése, hiszen a listavezető Érd újabb botlása (1-1-es döntetlen Andráshidán) miatt a zöld-fehérek átvehetnék a vezetést a Nyugati csoportban. A Videoton II. az első és a hatodik fordulóban szenvedett vereséget, de közben négy mérkőzést nyert zsinórban. A múlt héten a III. kerületiek szakították meg jó sorozatukat, miután 2-0-ra legyőzték soros ellenfelüket. Érdekesség, hogy a felkészülési időszakban már megmérkőzött egymással a kis Vidi és a Rákóczi, és a mieink Sóron Tibor és Nagy Krisztián valamint a próbázó Tihanyi Olivér találataival háromgólos sikert arattak
„Abból a mérkőzésből nem lehet tanulságot levonni – mondta Artner Tamás, a Kaposvári Rákóczi FC vezetőedzője. – Akkor kezdődött a felkészülés, akkor érkezett új edző a csapathoz. Azóta sok játékost igazoltak, tele vannak korosztályos válogatottal, biztos vagyok abban, hogy mostanra sokkal nagyobb játékerőt képviselnek. A keretüket valamivel fiatalabb játékosok alkotják, mint a Puskás Akadémia II. csapatát, és azt lehet látni, hogy sokat fejlődtek taktikailag, mentálisan és kondicionálisan is az előző szezonhoz képest. Arra készülünk, hogy egy fegyelmezett, taktikus és dinamikus csapattal fogunk találkozni. Ha úgy teljesítünk, mint a Puskás ellen, a második félidőben, akkor nem marad el a jó eredmény.”
A kaposváriaknál Rajczi Péter továbbra is maródi, rajta kívül mindenkire számíthat a szakmai stáb. A találkozó vasárnap 16 órakor kezdődik a stadionban. 

Fő támogatók










Médiapartnereink