Csepelről is elhoztuk a három pontot

A Sárvár elleni hazai siker után idegenben is győzött a Rákóczi az NB III Nyugati csoportjában. Csapatunk Hujber Tamás első félidőben szerzett két góljával, valamint Kollega Krisztián találatával szerzett három pontot Csepelen.

Jobban kezdte a mérkőzést a Rákóczi, több lehetőséget is kialakított, majd az első negyedóra végén a vezetést is megszerezte. Nagy Krisztián tört be a tizenhatoson belülre, visszagurításából pedig Hujber Tamás szerezte meg a vezetést a Rákóczinak (0–1).(A mérkőzés hivatalos jegyzőkönyvében a hazaiak védőjének, Durso Guilanonak adták a találatot.) A félidő végén aztán újra Hujber került helyzetbe#!# egy tért ölelő átadás után elhúzta a labdát a kapus mellett, majd higgadtan a hálóba gurított (0–2).
A második félidőben is folytatódtak a kaposvári rohamok, de a fiúk egyre többször sétáltak bele a hazaiak lescsapdájába, és a játék is kapkodóvá vált. Az utolsó negyed órában egyre veszélyesebbé váltak a csepeli támadások, de egy kontra végén Jovánczai Zoltán hozta kihagyhatatlan helyzetbe Kollega Krisztiánt, aki bebiztosította a Rákóczi magabiztos sikerét (0–3).
A mieink megérdemelten gyűjtötték be az újabb három pontot, a becsülettel küzdő Csepel ellen a helyenként jó iramú mérkőzésen.
Csepel FC – Kaposvári Rákóczi FC 0–3 (0–2)
Csepel, 200 néző. V.#!# Mencsik
Csepel#!# Lőrincz – Dévai, Hesz, Durso, Telpán – Simon K. (Németh G., 57.), Tóth Cs. (Borgulya, 76.), Fisli, Korozmán, Szabó Á.– Horváth Á. (Somodi, 57.). Vezetőedző#!# Gabora Krisztián
Rákóczi FC#!# Gőcze – Lakatos G., Ludánszki, Vadas – Nagy J., Pintér A., Nagy K., Hadaró – Szakály A. (Jovánczai, 59.), Hujber (Godzsajev, 69., Ivancsics, 84.), Kollega K. Vezetőedző#!# Artner Tamás.
Gólszerzők#!# Durso (15. – öngól), Hujber (40.), Kollega K. (89.)
Sárga lap#!# Lakatos (43.), Gőcze (60.).
Artner Tamás#!# – Magabiztos, megérdemelt győzelmet arattunk. Az első félidőben végig a megbeszéltek szerint játszottunk, és két gólt is sikerült szereznünk. A második játékrészt is jól kezdtük, majd harcmodort váltott a Csepel, több volt az ütközés. A végén újból betaláltunk, ezzel bebiztosítottuk a sikert.

Szombaton Csepelen folytatjuk

Két idegenbeli mérkőzés vár az NB III-as pontvadászat folytatásában a Kaposvári Rákóczira. Csapatunk szombaton 14 órakor Csepelen lép pályára, a jövő hét végén pedig Csornán vendégeskedünk.

A holnapi ellenfél, a nagy múltú fővárosi együttes 24 pontjával a 12. helyet foglalja el a tabellán, és az első tavaszi fordulóban hazai pályán kapott ki 2-0-ra a csornaiaktól. Ősszel 3-0-ra vertük a csepelieket, Nagy Kisztián kettő, Jovánczai pedig egy gólt szerzett.

Artner Tamás vezetőedző elmondta#!# jót tett a társaságnak a Sárvár elleni győzelem, és idegenben is a három pont megszerzése a cél.

Büntetővel győztük le a Sárvárt

Győzelemmel kezdte a tavaszt a Rákóczi az NB III Nyugati csoportjában. Együttesünk a tabella utolsó előtti helyén álló Sárvár ellen nyert 1-0-ra a Cseri úti pályán. A találkozó egyetlen gólja az első félidő utolsó percében esett, Szakály Attila büntetőből talált be.

Jól kezdte a mérkőzést a Rákóczi. A csapat az előzetes várakozásoknak megfelelően sokkal többet birtokoltuk a labdát, a pálya minden területét uraltuk, nem hagytuk kibontakozni az ellenfelet. A sárváriak masszívan védekeztek, betömörültek a tizenhatos előterébe, és ezzel megakadályozták támadásaink sikeres befejezését. Ráadásként Horváth kapus is jól teljesített. A játékrész utolsó percében aztán Mayer Milán buktatása után büntetőhöz jutottunk, Szakály Attila pedig a kapuba talált (1-0).
A második játékrészben is folytatódtak a kaposvári rohamok, egyre több helyzetet alakítottak ki a mieink, de nem már tudtak újabb gólt szerezni. A végén a vendégek még eltalálták a kapufát, az eredmény azonban már nem változott. Csapatunk hozta a kötelezőt, és három ponttal gazdagodtunk a szezonnyitón. 
Az éllovas Érd hazai pályán kapott ki 4-1-re az Ajkától, a második helyen álló Győri ETO pedig Andráshidán nyert 2-0-ra.
  
Kaposvári Rákóczi FC–Sárvár FC 1–0 (1–0)
Kaposvár, Cseri út, 400 néző. V.#!# Molnár Á. (Iványi, Legeza)
Rákóczi FC#!# Gőcze – Vadas, Ludánszki, Hadaró – Nagy J., Szakály, Pintér, Nagy K. (Ivancsics, 64.), Kollega – Mayer (Kertész, 64.), Hujber (Godzsajev, 88.). Vezetőedző#!# Artner Tamás
Sárvár FC#!# Horváth B. – Pados, Rajos, Bezdi, Nagy Z. – Maráczi, Pető (Dancsecs, 74.), Kun, Ódor (Hoós, 85.) – Horváth V. (Bedő, 58.), Bailo. Vezetőedző#!# Kovács László.
Gólszerző#!# Szakály (45. – 11-esből).
Sárga lap#!# Ludánszki (60.)
Artner Tamás#!# – Nem volt könnyű mérkőzés; örülök, hogy megszereztük a három pontot. Viszontláttam sok mindent abból, amit a felkészüléskor láttam. A Sárvár kilenc emberrel védekezett, amire számítani lehetett. Sajnálom, hogy a nyolc-kilenc helyzetünkből csak egyet értékesítettünk. 

Szakály (16) szerezte a Rákóczi győztes gólját
(Fotó#!# Lang Róbert)

Tavaszi rajt a Sárvár ellen

Szombaton 14 órakor, a Sárvár elleni hazai mérkőzéssel kezdi meg tavaszi szereplését a Rákóczi az NB III-ban. Csapatunk a Cseri úton, a győzelem reményében fogadja a tabella utolsó előtti helyezettjét.

– Mozgalmas felkészülési időszakot zártunk – mondta honlapunknak Artner Tamás vezetőedző. – A srácok motiváltak, hat hetet tisztességgel végigdolgoztunk, kilenc mérkőzést játszottunk és  40 edzésünk volt. Eljutottunk Horvátországba, edzőtáborba is, és úgy érzem, rajtra kész a társaság. Szombaton egy olyan csapat ellen játszunk, amelynek nincs veszíteni valója. A Sárvár esélytelenül érkezik Kaposvárra, de éppen ezért lehet kellemetlen ellenfél. Ha időben gólt rúgunk, akkor remélem, a folytatásban a közönséget is ki tudjuk használni. Várjuk a nézőinket, és azt kérem, szeressék ezt a csapatot, mert a fiúk megérdemlik. Én pedig mindent megteszek azért, hogy eredményesen szerepeljünk a tavasszal.
– Jó érzés, egyben nagy megtiszteltetés, és én is szeretnék segíteni abban, hogy előrébb jussunk majd – fogalmazott a Rákóczi újdonsült csapatkapitánya, Ludánszki Bence megválasztásával kapcsolatban. – Nehéz felkészülésen vagyunk túl, és már nagyon várjuk a rajtot. Ősszel megvertük a Sárvárt, és itthon is a győzelem a cél, bár jól tudjuk, hogy a szezonkezdés mindig nehéz.
A két csapat augusztusi mérkőzését magabiztosan nyerte a Rákóczi idegenben. Csapatunk már az első félidőben kétgólos előnyre tett szert a Sárvár otthonában, és végül 3-1-es győzelmet aratott. A vasiak kapuját Hujber, Nagy K. és Havas is bevette. Reméljük, szombaton is hasonló eredmény születik majd!

Terestyényi Anna győztes meccse Wales-ben

Kettős győzelemmel zárta walesi túráját női U17-es válogatottunk. Lányaink csütörtökön hátrányból felállva kerekedtek felül a házigazdákon, és az együttes kapuját a kaposvári Terestyényi Anna védte.

Kedden elsősorban remek első félidei teljesítményének köszönhette a sima, 4-1-es győzelmét az Eb-selejtező elitkörre készülő női U17-es válogatottunk, míg a csütörtöki visszavágón a második játékrészben fordítottuk a magunk javára az állást. és nyertünk 2-1-re. A magyar kaput ez utóbbi találkozón a Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia játékosa, Terestyényi Anna védte.
– Nem volt sok dolgom, de amikor az ellenfél helyzetbe került, próbáltam megóvni a kaput a góltól. Az egyik szöglet után beleszálltak az oldalamba, emiatt nem tudtam megfogni a labdát, és befejelték a hálóba a házigazdák. Ezzel szereztek vezetést, de utána elkezdett jól játszani a csapatunk, és végül megforditottuk a meccset
A magyar csapat a jövő héten Lengyelországban játszik két felkészülési mérkőzést a házigazdák válogatottjával.


(Fotó#!# Lang Róbert)

Fő támogatók










Médiapartnereink