Kedden és csütörtökön Cardiffban, a házigazda walesiek ellen lép pályára az elitkörre készülő női U17-es válogatott. A keretben ezúttal is helyet kapott a Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia kapusa, Terestyényi Anna.
Az együttes tavaly veretlenül harcolta ki a továbbjutást Eb-selejtező csoportjából, és március közepén a skót, a szerb és az ír válogatott ellen játszik az Európa-bajnoki szereplésért az elitkörben. A korai időpont miatt a felkészülés meglehetősen rövid, viszont februárban kimondottan intenzív a válogatott programja. A hónap elején felmérésekkel kezdtek a játékosok, majd a múlt heti összetartáson már edzőmeccset is játszott a csapat (0-0-ra végzett az MTK felnőtt együttese ellen), ezen a héten két nemzetközi összecsapás vár az együttesre Walesben, a szintén elitkörös házigazdákkal, jövő héten pedig Lengyelországba utazik a válogatott két mérkőzésre.
(Fotó#!# Lang Róbert)
Holnaptól kaphatók a bérletek
Február 14-étől, keddtől kaphatóak a bérletek a Kaposvári Rákóczi FC tavaszi mérkőzéseire. A Bene Ferenc Labdarúgó Akadémián, (Kaposvár, Cseri út 14.) a centerpálya vendégszektora mögötti épületben lehet megvásárolni a valamennyi tavaszi találkozóra érvényes bérletet munkanapokon délelőtt 9 és 11, délután 13 és 15 óra között, valamint a szombati Sárvár FC elleni bajnoki előtt.
A bérlet ára 5000 forint. A Rákóczi hazai találkozóira a belépőjegyek továbbra is 800 forintba kerülnek. A 14 éven aluliak szülői felügyelettel ingyenesen látogathatják a mérkőzéseket.
Vereség a bajnoki főpróbán
Az NB II-es BFC Siófok ellen tartotta bajnoki főpróbáját a Rákóczi. A remek iramú mérkőzésen csapatunk végül háromgólos vereséget szenvedett.
A BFC Siófoknál pénteken Disztl László váltotta Goran Kopunovicsot a vezetőedzői poszton. A vendégcsapat labdarúgókon az első perctől látszott, hogy bizonyítani akarnak az új szakvezetésnek. Igen dinamikusan kezdték a mérkőzést, és Gréczi szabadrúgásának, valamint Lázár távoli lövésének köszönhetően 11 perc elteltével már két góllal vezettek a felforgatott védelemmel felálló Rákóczi ellen. A mieink csak ezután kezdték megtalálni a játékukat, és Mayer büntetőjével szépíteni tudtunk.
A második félidőben elején két nagy lehetőséget is kihagytunk, ami megbosszulta magát, hiszen egy kontra végén Nagy Dániel visszaállította a kétgólos különbséget. Az utolsó fél órára öt friss játékost küldött pályára Disztl László. A hazai oldalon Ivancsics és Jovánczai hagyott ki egy-egy újabb lehetőséget, a másik oldalon viszont előbb Kovács Dávid hagyott faképnél mindenkit, s Gőczét elfektetve gurított a kapuba, majd Elek Bence kotorta a hálóba a labdát egy beadás után. Nem adtuk fel ezután sem, és Kertész Tamás egy labdaszerzés után belőtte második gólunkat.
Csapatunkra a következő hétvégén már tétmérkőzés vár#!# szombaton a Sárvárt fogadjuk az NB III-as pontvadászat első tavaszi fordulójában.
Kaposvári Rákóczi FC–BFC Siófok 2–5 (1–2)
Kaposvár, Cseri út, 200 néző. V.#!# Barna
Rákóczi FC#!# Gőcze – Lakatos G., Vadas, Hadaró – Nagy J. (Hampuk, 75.), Szakály A., Pintér A. (Müllerlei, 60.), Nagy K. (Ivancsics, a szünetben), Kollega K. – Hujber (Kertész, a szünetben), Mayer (Jovánczai, a szünetben). Vezetőedző#!# Artner Tamás.
BFC Siófok#!# Tajti (Filipánics, a szünetben) – Tamaskó (Nagy R., 60.), Szalai V., Mogyorósi (Farkas N., 60.), Czingráber – Nagy D., Gál (Micsinai, 60.), Lázár, Gréczi (Pendl, 60.) – Berki (Kovács D., 60.), Elek B. Vezetőedző#!# Disztl László
Gólszerzők#!# Mayer (22. – 11-esből), Kertész (89.), illetve Gréczi (2.), Lázár (11.), Nagy D. (59.), Kovács D. (81.), Elek B. (84.)
Artner Tamás#!# – A Siófok előrébb tart, mint mi. Sokkal atlétikusabb játékosai vannak, és tőlünk csak négyen-öten tudták felvenni velük a versenyt. Megvoltak a mérkőzés fordulópontjai, kaptunk egy buta szabadrúgást, amit értékesítettek, ezt követően húsz percig keretük önmagunkat. A második félidő elején megfordíthattuk volna a mérkőzést, óriási ziccereink voltak, aztán belenyúltunk a meccsbe, támadóbbá tettük a csapatot. Ez azonban nem jött be, mivel átszaladtak a középpályánkon.
Gréczi a második percben szerzett vezetést
(Fotó#!# Lang Róbert)
Szurkolói ankét a Baráti Kör szervezésében
A Kaposvári Rákóczi FC Baráti Köre, a klubbal együttműködve nyílt edzést és szurkolói ankétot szervez február 14-én délután negyed négykor az Arany János úti sportcentrumban, a sportcsarnok mögötti edzőpályán.
Ez alkalomból szurkolóink megtekinthetik csapatunk edzését, majd ezt követően várjuk őket az edzőpálya melletti Sport Panzióba. Ott lehetőségük lesz egy beszélgetésre Herczeg Erik elnökkel, Horváth Krisztián klubigazgatóval, Artner Tamás vezetőedzővel, valamint az új játékosokkal.
(Fotó#!# Lang Róbert)
A finomhangolás időszaka
A kétnapos pihenő után kedden álltak újra munkába a Rákóczi labdarúgói. Csapatunk immár újra hazai környezetben készül a tavaszi szezonra, és szombaton 13 órától, az NB II-es BFC Siófok ellen lesz majd a főpróba.
Artner Tamás vezetőedző honlapunknak elmondta, hogy Zsivoczky Pétert szeretnék kölcsönadni, Márton András valószínűleg máshol folytatja pályafutását, Müllerlei Szabolcs további sorsa pedig még nem dőlt el. Elképzelhető, hogy lesz még érkező is, de neveket nem kívánt mondani a szakvezető.
A horvátországi edzőtábor után eljött a felkészülésnek az az időszaka, amikor a finomhangolással foglalkozik, és csiszolják a támadójátékot. A jövő héten pedig rátérnek arra a heti ritmusra, ami a bajnokság folyamán meghatározza majd a játékosok mindennapjait. A remények szerint a Siófok elleni találkozót már nem műfüvön tartjuk, de minden az aktuális időjárástól függ.