Pénteken a Gyirmótot fogadjuk

Az élvonalban szereplő Gyirmót FC azzal kereste meg klubunkat, hogy a horvátországi edzőtáborozásukra utazva szívesen megállnának Kaposváron egy edzőmeccs erejéig. A klubvezetés örömmel mondott igent a kérésre, így pénteken 14 órakor a Cseri úti műfüves pályán Rákóczi-Gyirmót meccset láthatnak szurkolóink.

A mieink szintén szombaton utaznak Horvátországba, így számunkra is jól jön ez a felkészülési mérkőzés egy erős ellenféllel szemben. Várjuk szurkolóinkat a találkozóra, a belepés természetesen ingyenes.

Gőcze a Rákóczié, Böjte próbajátékon

Megszületett a megállapodás Gőcze Gergővel, aki a tavaszi szezonban a Rákóczi kapusa lesz. A szombathelyi nevelésű 187 centi magas, 26 éves hálóőr a Puskás Akadémiától érkezik, korábban szerepelt Kozármislenyben, a Pécsi MSC-ben és Ajkán is. 

A Balatonlelle elleni edzőmeccsen a szakmai stábnak nagyon tetszett Böjte Patrik játéka. A Rákóczi-nevelésű középpályás gólt is szerzett ellenünk, és a mérkőzést követően Artner Tamás próbajátékra invitálta a 23 éves játékost.
 
Gőcze Gergő

Mayer Milán újra a Rákócziban

Régi ismerőssel erősítette meg keretét a Rákóczi. Csapatunk leigazolta a húszesztendős Mayer Milánt, aki az őszi szezont az NB II-es Mosonmagyaróvárnál töltötte. Saját nevelésű játékosunk tizenöt évesen igazolt Kaposvárról Győrbe, és most visszatért hozzánk.

Mayer Milán sikeres rákóczis éveket követően 2011-ben igazolt a Rába partjára, ahol végigjárta a korosztályokat. Tagja lett az U15-ös és U17-es magyar válogatottnak, majd 2015-ben az NB I-ben is bemutatkozott, és rögtön az első meccsén gólt szerzett. Hat találkozón lépett pályára az élvonalban, de az ismert csődöt követően csak az NB III-ban folytathatta győriekkel. Tavaly a harmadik vonalban az együttes házi gólkirálya lett, majd a másodosztályú Mosonmagyaróvárra igazolt. Az őszi szezont követően közös megegyezéssel szerződést bontott a klubjával, így megnyílt a lehetőség, hogy ismét Kaposváron szerepeljen. A klubvezetés hosszú távon számít Milánra, sok sikert kívánunk neki újra Rákóczi-mezben!
Közel kerültünk a megállapodáshoz a kapus Gőcze Gergővel. A szombathelyi nevelésű 187 centi magas, 26 éves hálóőr legutóbb a Puskás Akadémia kapuját védte, korábban szerepelt Kozármislenyben, a Pécsi MSC-ben és Ajkán is. Szeretnénk még igazolni egy belső védőt, aki a baloldalon is bevethető.
 

Mayer Milán

Győzelem a Balatonlelle ellen

Második felkészülési mérkőzését is megnyerte a Kaposvári Rákóczi. Csapatunk a Somogy megyei első osztály éllovasát, a Balatonlelle SE gárdáját győzte le 3-1-re.

A Cseri úton lejátszott mérkőzésen a mieink végig uralták a játékot, számos helyzetet alakítottak ki, de a lelleiek mindkét kapusa remek napot fogott ki. Az első félidőben Hujber Tamás egy megpattanó lövéssel szerzett vezetést a Rákóczinak, a szünet után pedig Mayer Milán növelte az előnyt. A próbajátékon lévő támadó előbb egy átlövésből, majd egy egyéni akció után volt eredményes. A vendégek két, magasabb osztály is megjárt labdarúgója, Böjte Patrik és Laczkó Dávid többször okozott zavart a védelemünkben, a hajrában pedig egy remek összjáték végén Böjte a szépítést is összehozta csapatának.
– A pénteki edzésen egy nagy terhelést kaptak a játékosok, ami meglátszott rajtuk a mérkőzésen, abszolút nem voltak frissek. A hozzáállással nem volt gond, de a fáradtság befolyásolta a döntéseiket. Ezért is fordulhatott elő, hogy rengeteg helyzetet kihagytunk – mondta a lefújás után Artner Tamás vezetőedző.
– Szükségünk van ilyen mérkőzésre, mert a megyei bajnokságban nem szembesülünk ekkora fizikai kihívással. Az első félidőben még nem volt feltűnő és az erőnlétbeli különbség, a másodikban viszont már lehetett látni kívülről, és a csapat is érezte belülről. Ehhez az is hozzájárult, hogy a sérülések és a távozók miatt csak két cserénk volt – tette hozzá a lelleiek szakvezetője, az egykori kiváló játékosunk, Deákvári Antal.
Kaposvári Rákóczi FC–Balatonlelle SE 3–1 (1–0)
Kaposvár, Cseri úti műfüves pálya, 150 néző. V.#!# Nagy J.
Rákóczi FC#!# I. félidő#!# Gőcze – Vadas, Ludánszki, Lakatos G. – Nagy J., Pintér A., Szakály A., Hadaró – Jovánczai, Hujber, Kertész. II. félidő#!# Gőcze (Borsi, 58.) – Lakatos G., Ludánszki, Müllerlei – Nagy J., Zsivoczky, Pintér A., Szakály A. – Mayer, Jovánczai (Hujber, 61.), Berki. Vezetőedző#!# Artner Tamás
Balatonlelle#!# Czebei (Czercula, a szünetben) – Balogh Benjámin, Kiss K., Neubauer, Balogh Botond – Balogh L., Bohata (Kiss P., 55.) – Fila, Böjte, Laczkó – Galgóczi. Edző#!# Deákvári Antal
Gólszerzők#!# Hujber (34.), Mayer (51., 61.), illetve Böjte (82.)

Hujber Tamás (a labdával) szerezte a Rákóczi első gólját
(Fotó#!# Lang Róbert)

Bíró Dominik az U19-es válogatottban

Újabb Rákóczi-játékos kerülhet a magyar válogatott keretébe. Ezúttal Bíró Dominik, az U19-es csapatunk tehetséges játékosa kapott meghívót az 1998-as korosztály válogatott összetartására. Doma – aki már a felnőtt csapattal készül a tavaszi idényre – a jövő héten utazik az MLSZ Telki Edzőközpontjába, ahol háromnapos összetartáson vesz részt. Gratulálunk neki és edzőjének Waltner Róbertnek!


(Fotó#!# Lang Róbert)

Fő támogatók










Médiapartnereink