Hétfőn megkezdődött a felkészülés a Bene Ferenc Labdarúgó akadémián is. Győzelemmel hangolt a felkészülésre az U14-es és az U15-ös együttes, mindkét gárda Szigetváron nyert nemzetközi teremtornát a hétvégén.
Változás történt a szakmai a stábban. Az U14-eseket a jövőben a felnőtt együttestől visszatérő Horváth Zoltán irányítja. A korábbi edző, Illés Dezső az U15-ös és U14-es csapat mellett dolgozik segédedzőként, emellett játékosmegfigyelőként is tevékenykedik. Akadémiánk ezzel is szeretné bővíteni megfigyelői rendszerét, és a környező megyékben jobban rálátni a tehetséges fiatalokra.
A hétvégén Szigetváron vettek részt nemzetközi tornán NB I-es utánpótláscsapataink. Szombaton az U15-ösök a döntőben a házigazdákat verték 1-0-ra. Vasárnap az U14-esek ugyanezek klubok ellen szerepeltek, és a fináléban 2-1-re győztek a horvát Babic Akadémia ellen.
A tornagyőztes U14-es gárda
Munkába állt a Rákóczi
Csütörtökön délelőtt kezdte meg a felkészülést a tavaszi szezonra a Rákóczi. Csapatunkra héthetes munka vár, és a programban egy horvátországi edzőtábor és tizenkét felkészülési találkozó is helyet kapott. Az új edzői stáb a Cseri úton vezényelt edzést a fiúknak, és a hideg ellenére is jó hangulatban telt az első foglalkozás.
Ahhoz képest, hogy 32 játékos jelent meg az edzésen, egész jól sikerült megoldanunk mindent feladatot – mondta honlapunknak Artner Tamás vezetőedző. – Az kiderült, hogy jó a társaság, az előttünk álló napokban pedig szeretnénk jobban megismerni a labdarúgókat. Sok egymás közti játék szerepel a programban, szombaton délelőtt pedig felmérjük, hogy milyen állapotban vannak, és ez alapján kezdjük el a felkészítésüket. Jelenleg nagyon sokan vagyunk, így várhatóan a jövő hét közepéig 22 fősre szűkítjük a keretet, amelyben hat fiatal is helyet kap. Egy éve nem dolgoztam vezetőedzőként, így tele energiával és motivációval vágtam bele a munkába.
A keretszűkítés miatt biztosan többen távoznak majd a csapattól, azonban érkezőkre is lehet számítani. Nagyon közel kerültünk a megállapodáshoz Szakály Attilával. A Szombathelyi Haladásban nevelkedett, 24 éves játékos legutóbb az NB II-es Zalaegerszegben szerepelt, ahol ősszel 13 mérkőzésen lépett pályára, s egy gólt szerzett. A korábbi utánpótlás válogatott éppen Kaposváron mutatkozott be az élvonalban a Haladás színeiben, amit további 33 mérkőzés követett.
Január 14-én, a Balatonlelle ellen lépünk pályára elsőként, az azt következő héten pedig a Kozármislennyel és a Szentlőrinccel találkozunk. Az edzőtábor január 28-án, a tavaszi idény pedig február 17-én kezdődik.
(Fotó#!# Lang Róbert)
Artner Tamás a Rákóczi új edzője
Artner Tamás lesz a Kaposvári Rákóczi NB III-as csapatának vezetőedzője – jelentette ma be Horváth Krisztián ügyvezető a Dorottya Hotelben tartott sajtótájékoztatón. A szombathelyi származású szakember nem ismeretlen szurkolóink előtt sem; az NB I-ben Rákóczi-Haladás mérkőzéseken láthattuk a vasi gárda kispadján, még ellenfélként. A 46 éves szakemberrel másfél plusz egy éves szerződés kötött klubunk. Segítője Takács Gábor lesz, aki korábban 12 évig dolgozott a Szombathelyi Haladás utánpótlásánál, majd Bükön és Sárváron volt vezetőedző.
– Mennyire ért váratlanul a Rákóczi megkeresése?
– Meglepődtem, de ugyanakkor nagyon örültem neki. Miután megkerestek a klubtól, abban maradtunk, hogy megnézem a csapat utolsó két mérkőzését és tájékozódom.
– Mit tapasztaltál ezeken a mérkőzéseken?
– Jó állapotban lévő csapatot láttam, de két nehéz meccsük volt. Főleg a Győri ETO ellen, ahol egy nagyon erős ellenféllel tudtak játszani egy egygólos meccset, amit sajnos elvesztettek.
– Mennyit gondolkodtál, hogy elvállald a feladatot?
– Azt kellett eldöntenem, hogy akarok-e NB III-ban edzősködni. Korábbi edzői pályafutásom először az utánpótlásról szólt, majd NB II-ben és NB I-ben tevékenykedtem. Nem gondoltam arra, hogy NB III-ban vállalok szerepet, viszont a Kaposvári Rákóczinak olyan múltja van és olyan elképzelései, melyek bőven felérnek egy NB II-es lehetőséggel. A feltételek itt adottak ahhoz, hogy jó színvonalú és eredményes munkát tudjak végezni.
– Mi a célkitűzés, mivel lennél elégedett?
– Az előttünk lévő félévben megpróbáljuk a lehető legtöbb pontot begyűjteni. Emellett igyekszünk felépíteni egy olyan együttest, amelyik hosszú távon eredményes lehet. Jelen pillanatban nem a mi kezünkben van a sorsunk, hiszen előfordulhat, hogy akkor sem végzünk az élen, ha minden meccset megnyerünk. A félév végén, ha maradunk az NB III-ban, akkor a következő szezonnak már úgy futunk neki egy kész csapattal, amellyel az NB II-be tudunk kerülni.
– Milyennek ítéled meg a játékosállományt? Tervezel-e erősítéseket?
– A játékosállomány NB III-as szinten erős, ez látszik az eredményeken. Sajnos, van a csoportban egy Győri ETO, amely szintén erős. Meggyőződésem, hogy ez a két csapat bőven az NB III felett van képességekben. A Rákóczi eddig nagyon bő kerettel dolgozott, szűkebb kell a jövőben. Teszünk is azért, hogy kevesebb játékosunk legyen, viszont a minőség irányába fogunk lépni. Ez azt jelenti, hogy két-három minőségi labdarúgót fogunk hozni. Szűkíteni fogjuk a keretet és fel fogunk hozni a csapathoz fiatal tehetségeket az akadémiáról, akiknek meg fogjuk adni a lehetőséget ebben a félévben a bizonyításra.
Takács Gábor másodedző, Artner Tamás vezetőedző
és Horváth Krisztián ügyvezető (Fotó#!# Lang Róbert)
ARTNER TAMÁS
Új vezetőedzőnk 1970-ben született és a Haladás VSE-nél kezdte edzői pályafutását az utánpótlásban. Előbb edzőként, majd szakmai vezetőként dolgozott; válogatott játékosok sora (Bori Gábor, Zsidai László, Guzmics Richárd, Rózsa Dániel, Nagy Gábor, Garics György, Koman Vladimir, Kovács István, Devecseri Szilárd) került ki a kezei alól. Nagyon sok tanítványa jutott el az NB I-es szereplésig. Az NB I-ben a Szombathelyi Haladásnál, az NB II-ben a Büki TK, az FC Ajka, a Haladás és a Dunaújváros csapatainál dolgozott. Az első és másodosztályban 300 bajnoki mérkőzésen ült a kispadon, melyeken a mérlege 135 győzelem, 81 döntetlen, 84 vereség. A 2013/14-es szezonban A Haladás Szombathelyen 4-1-re verte a Rákóczit, a visszavágón 2014 áprilisában a mieink győztek 2-0-ra. Ez volt a Rákóczi utolsó NB I-es győzelme. Artner Tamás ebben a szezonban érte el a legjobb eredményét. Hatodik lett a Haladással, és a szezont követően az Év edzője választáson a második helyen végzett.
Karácsonyi ajándék a Rákóczitól
Karácsonyi ajándékokkal érkeztek a Kaposi Mór Oktató Kórház gyermek sürgősségi osztályára a Kaposvári Rákóczi FC vezetői és labdarúgói, Herczeg Erik elnök, Takács Róbert technikai vezető, valamint Jovánczai Zoltán, Vadas Zalán, Hadaró Valentin, Márton András, Nagy Krisztián, Kollega Krisztián és Borsi Bence.
Herczeg Erik, a klub elnöke, a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia valamint a Rákóczi vezetősége és játékosai nevében is megköszönte az osztályon dolgozók áldozatos munkáját. Ezt követően, nekik és az osztályon fekvő kis betegek számára is ajándékokat adtak át, hogy ezzel derítsék jobb kedvre azokat, akiknek a kórházban kell tölteniük az ünnepeket.
Herczeg Erik hozzátette#!# nem csak a sport, hanem a jótékonyság is kiemelten fontos, így nemcsak karácsonykor, hanem év közben is szeretnének adományokat átadni, valamint jótékonysági mérkőzést is terveznek.
(Fotók#!# Lang Róbert)
Évzáró és díjkiosztó a Bene akadémián
Ahogy az elmúlt években már megszokhattuk, karácsony előtti, közös, díjkiosztóval egybekötött évzáróval búcsúztatta az óesztendőt a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia. Az Eötvös iskola aulájába a Rákóczi család minden tagja hivatalos volt, és a 2016-os év legjobbjai nem tértek haza üres kézzel.
Herczeg Erik egyesületi elnök köszöntője után Kaposvár polgármestere, Szita Károly méltatta az akadémia munkáját és eredményeit. Jelenleg 265 igazolt játékost számlál a Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia, és az a cél, hogy a létszám idővel felmenjen 400-ra, amihez természetesen biztosítani kell a megfelelő feltételeket is, így az infrastruktúra is tovább bővülhet a remények szerint – mondta Szita Károly.
Az akadémia szakmai igazgatója, Zsivoczky Gyula részletesen elemezte a korosztályos csapatok szereplését, és külön kiemelte, hogy a BFLA növendékei közül hárman, Baki Péter, Orsós Tamás Gábor és Terestyényi Anna is tagjai a korosztályos válogatott keretnek. Ráadásként az őszi bajnok U19-es együttes labdarúgó közül ketten, Herzsenyák Áron és Vajda Roland Attila profi szerződést kaptak a Rákóczi felnőtt csapatától.
A csapatonkénti díjazottak#!#
U15 – leányok (edző#!# Bruncvig Róbert). A legjobb játékos Jankovics Liza, a legszorgalmasabb Terestyényi Anna, a gólkirálynő pedig Rajnics Bonita (23 gól).
U18 – leányok (edző#!# Weimann Gábor). A legjobb játékos Seres Viktória, a legszorgalmasabb Hortobágyi Laura, míg a gólkirálynő Ujvári Csenge (23 gól).
U14 (edző#!# Illés Dezső). A legjobb játékos Mérei Péter, a legszorgalmasabb Fenyvesi Szabolcs, a gólkirály pedig Gyenes Ádám (8 gól).
U15 (edző#!# Horváth Miklós). A legjobb játékos Balog Alex, a legszorgalmasabb Kocsis Zsolt, míg a gólkirály Orsós Tamás Gábor (15 gól).
U16 (edző#!# Miovecz Zoltán). A legjobb játékos Baki Péter, a legszorgalmasabb Palkovics Tamás, a gólkirály pedig Keresztes Zalán (13 gól).
U17 (edző#!# Richter Sándor). A legjobb játékos Huszár Ádám, a legszorgalmasabb Tarcsa Péter, míg a gólkirály Szántó Bence (8 gól).
U19 (edző#!# Waltner Róbert). A legjobb játékos Horváth Ferenc, a legszorgalmasabb Szabó Alex, a gólkirály pedig Bíró Dominik (9 gól).
A legjobb kapusnak Bonnyai Márkot (U19), a legjobb védőnek Fiáth Pétert (U19), a legjobb középpályásnak Fonyódi Bálintot (U19), a legjobb csatárnak pedig Bíró Dominikot (U19) választották meg, míg a gólkirályi címet Orsós Tamás Gábor (U15) hódította el.
A „Jó tanuló, jó sportoló” elismerést Feledy Balázs (U15) kapta.
Orosz Ferenc és Kiss Ernő különdíja, immár 12. alkalommal#!# Kinder Koppány Balázs (U14), Kulcsár Kristóf (U19).
Waltner Róbert különdíja#!# Patak Bálint (U19)
Tóth József különdíja#!# Tóth Ádám (U15)
Az U19 díjazottjai#!# Szabó Alex, Horváth Ferenc és Bíró Dominik
(Fotó#!# Lang Róbert)