Élen telel az U19, ötödik az U15

Elmaradt mérkőzésekre került sor a héten. Kaposváron fogadtuk a diósgyőriek U19-es és U15-ös fiataljait. A mieinknek sajnos nem úgy sikerült a szezonzáró, ahogy elképzeltük. Az U19 elszenvedte első vereségét. Ennek ellenére minden dicséretet megérdemelnek a fiúk az őszi szereplésükért, akik hét pont előnnyel vezetnek a bajnokságban. A szintén remekül szereplő U15-ös gárda egy ponttal gazdagodott, és az ötödik helyről várja a tavaszi folytatást. 

U15 I. osztály
Kaposvári Rákóczi BFLA – Diósgyőri VTK FC 1-1 (1-0)
Kaposvár. V.#!# Schell
Rákóczi BFLA#!# Tóth Á.  –  Vörös, Fazekas, Feledy, Baksai – Kocsis, Szép (Walter, 57.) – Vadász, Balog A.  Kovács V. (Locz, 78.) – Orsós. Vezetőedző#!# Horváth Miklós
Gólszerzők#!# Balog A. (13.), illetve Figeczki (68.)
Horváth Miklós#!# – A szezon egyik legjobb mérkőzését játszottuk egy nagyon erős, masszív ellenféllel szemben. Az elejétől kezdve nagyon motiváltan, harcosan és kőkeményen játszottunk. Sikerült előnyt szereznünk, amit növelhettünk volna, de sajnos két nagy helyzetet is kihagytunk. Az ellenfél folyamatosan a kapunk elé, a jó fizikumú támadói irányába ívelgette a labdákat, egy ilyen szituáció után jött az egyenlítő gól. Teljesítményünk alapján győzelmet érdemeltünk volna, de végül egy pontot sikerült szerezni és az ötödik helyről várhatjuk a tavaszi folytatást. Ez csodálatos, erőn felüli teljesítmény, amit a csapat kohéziós erejének, valamint több játékosunk (Tóth, Fazekas, Feledy, Baksai, Kocsis, Balog, Orsós) átlagon felüli teljesítményének köszönhetően értünk el. Nagyon büszke vagyok minden játékosra!
U19 II. osztály
Kaposvári Rákóczi BFLA – Diósgyőri VTK FC 1-2 (1-1)
Kaposvár. V.#!# Ádám
Rákóczi BFLA#!# Bonnyai – Tratnyek, Fiáth, Szabó A., Kovács R. (Szilveszter, 80.) – Vers (Balogh Sz., 70.), Horváth F. – Vajda, Rácz (Varga D., 56.), Fonyódi – Herzsenyák (Szilveszter, 46.). Vezetőedző#!# Waltner Róbert
Gólszerzők#!# Vajda (3.), illetve Balogh (20.), Molnár (49.)
Waltner Róbert#!# – Az utolsó meccsünkön sajnos elveszítettük a veretlenségünket. Pedig jól kezdtük a mérkőzést, már a harmadik percben megszereztük a vezetést. A megbeszéltek szerint játszottunk, a fiúk betartották a taktikai utasítást, ebből lőttük a gólt is. Az ellenfél jó csapat volt, többen visszajátszottak, és egy ilyen csapat ellen nem engedhetünk meg olyan hibákat, amelyeket a két bekapott gólnál elkövettünk. Az első gól elbizonytalanított bennünket, és már nem úgy játszottunk ahogy előtte. Pár ember már azt gondolta szünet van, és fejben nem voltak ott száz százalékosan a mérkőzésen. Hozzátartozik, hogy négy kezdő ember nem játszhatott sérülés, betegség és eltiltás miatt, ennek ellenére nyerhettünk volna, ha fegyelmezettek vagyunk. Ebből tanulnunk kell, mert ha a jövőben sikeresek akarunk maradni, ilyen hibákat nem szabad elkövetni! Összességében jó őszt zártunk, a legjobb a gólkülönbségünk, a legkevesebb gólt kaptuk és hét ponttal vezetjük a bajnokságot! Ez igen jó eredmény annak tükrében, hogy ez a csapat tavaly a 14. helyen végzett. A féléves mérlegünk 21 meccs 16 győzelem, 4 döntetlen és 1 vereség. Gratulálok a csapatnak a féléves teljesítményéhez!

A gólját ünneplő Vajda találatával még vezetett az U19
(Fotó#!# Lang Róbert)

Keresztes Zalán négyszer is betalált

Két győzelem, két vereség és egy döntetlen utánpótlás csapataink mérlege az őszi záró fordulóban. Zalaegerszegen nyert az U19, és nagy előnnyel vezet a bajnokságban. Magára talált végre az U16, és Keresztes Zalán négy góljával kiütötte a Sopront. Értékes döntetlent ért a Honvéd otthonában az U14-es együttes. Sajnos, az U17-es és az U15-ös együtteseink ezúttal gól és pont nélkül maradtak. Az U19 és az U15 elmaradt mérkőzését a Diósgyőr ellen a tervek szerint csütörtökön pótolják. 

U15 I. osztály
Honvéd-MFA – Kaposvári Rákóczi BFLA 7-0 (5-0)
Budapest. V.#!# Csete
Rákóczi BFLA#!# Tóth Á.  –  Vörös, Fazekas, Feledy, Baksai – Vadász (Horváth K., 51.), Kocsis (Locz, 74.), Balog A., Kovács V. –Orsós, Walter (Szép, 40.). Vezetőedző#!# Horváth Miklós
Gólszerzők#!# Fazekas (2., 3., 36.), László (24.), Pogonyi (62., 74.)
Illés Dezső#!# – Sajnos, kevéssel az indulás előtt tudtuk meg, hogy Horváth Miklós edző kolléga lebetegedett, és nem tarthat a csapattal. Úgy érzem, ez a hír kihatott a srácok teljesítményére. A szerencsével is hadilábon álltunk. Az első percben volt egy gólhelyzetünk, ami kimaradt, viszont az ellenfelünk két percen belül két gólt is szerzett. Több gyengébb teljesítmény volt, sajnos egy szerencsétlen sérülés is történt, Walter Dávidot le is kellett cserélni. Csere után szerkezetileg is változtattunk, ezáltal a második félidőben sokkal masszívabbak lettünk. Több gólszerzési lehetőségünk volt, de ezek mind kimaradtak, míg az ellenfél szinte minden helyzetét és lehetőségét értékesíteni tudta. Ekkora különbség nem volt a két csapat között, nekik minden összejött, nekünk semmi…
U14 I. osztály
Honvéd-MFA – Kaposvári Rákóczi BFLA 1-1 (0-0)
Budapest. V.#!# Kiss II.
Rákóczi BFLA#!# Nagy Sz. – Péterfi (Csatos, 72.), Kinder, Mérei, Fehérvári – Pintér (Ferencz, 66.), Fenyvesi – Miklós D. (Murvay, 76.), Szederkényi, Kovács L. (Kreizer, 72.) – Gyenes. Vezetőedző#!# Illés Dezső
Gólszerzők#!# Sipos (71.), illetve Gyenes (77.)
Illés Dezső#!# – Míg az első félidőben kiegyenlített játék folyt a pályán, addigra a másodikban szinte csak a mi akaratunk érvényesült. Sorra dolgoztuk ki helyzeteinket, melyekből sajnos csak egyet sikerült értékesíteni, ellenfelünk pedig az egyetlen helyzetét is gólra váltotta. Többet birtokoltuk a labdát, szerveztük és irányítottuk a játékot, csak a befejezésekkel voltak gondok. Győzelmet érdemeltünk volna, többet is tettünk a sikerért, mint a Honvéd. Mutatott játékunkkal elégedett vagyok, az eredménnyel viszont nem. Úgy érzem, jó úton halad a csapat, és ez majd az eredményekben is meg fog mutatkozni.
U19 II. osztály
ZTE Akadémia – Kaposvári Rákóczi BFLA 0-1 (0-0)
Zalaegerszeg. V.#!# Altorjay
Rákóczi BFLA#!# Bonnyai –Tratnyek, Fiáth, Szabó A., Patak (Kovács R., 20.) – Kulcsár, Párkányi – Vajda, Fonyódi (Vers, 64.), Bíró – Herzsenyák (Rácz, 91.). Vezetőedző#!# Waltner Róbert
Gólszerző#!# Herzsenyák (51.)
Kiállítva#!# Párkányi (66.)
Waltner Róbert#!# – Sajnos a mérkőzésen nem lehettem jelen, mert a felnőtt csapatéval ütközött az időpont. Nyugodt voltam, mert tudtam, a játékosokat rendesen felkészítettem. Jó kezekben voltak, mert Zsivoczky Gyula és Konrád Laci bácsi a csapattal tartott. A meccs előtt tartottam nekik egy kis motivációs beszédet telefonon kihangosítva. Éreztem, győzni fogunk, mert a beszéd után hallottam a csapaton, hogy éhesek a sikerre. Fegyelmezett játékkal sikerült elérnünk a célunkat, és a 66. perctől emberhátrányban is jobban játszottunk, mint az ellenfél. A meccs után ismét telefonáltam, és hihetetlen hangulat uralkodott az öltözőben. Fülsüketítő örömben volt részünk, és ezért az érzésért nap mint nap megdolgozunk! Gratulálok a csapatnak!
U17 II. osztály
Kaposvári Rákóczi BFLA – SC Sopron 0-1 (0-0)
Kaposvár, Cseri út. V.#!# Álló
Rákóczi BFLA#!# Andrejev – Bizderi, Huszár, Pintér, Tarcsa – Kalina, Kálin – Horváth G. (Schvarcz, 69.), Borbély, Guzorán – Szántó. Vezetőedző#!# Richter Sándor
Gólszerző#!# Purt (80.)
Richter Sándor#!# –Az elmúlt héthez képest nem sok minden változott az állomány összetételében. Nem épültek fel a játékosok. Mindössze egy fő cserélődött ki, de a hiányzók száma nem csökkent. Ehhez az állapothoz társult még az idény leggyengébb teljesítménye, így nem lehetett más az eredmény, mint ami lett egy tipikus egygólos mérkőzésen. A Sopron berúgott egyet a helyzetei közül, mi pedig sorra kihagytuk őket.
U16 II. osztály
Kaposvári Rákóczi BFLA – SC Sopron 4-1 (2-1)
Kaposvár, Cseri út. V.#!# Fülöp
Rákóczi BFLA#!# Boda – Baki, Albrecht, Deák, Székely – Palkovics, Kovács R. (Szente, 75.) – Bekő (Géczi, 81.), Török, Holoda (Galambos, 75.) –  Keresztes. Vezetőedző#!# Miovecz Zoltán
Gólszerzők#!# Keresztes (14., 41., 55., 85.), illetve Csomós (28.)
Miovecz Zoltán#!# – Az elmúlt időszakban rengeteg körülmény hátráltatta a teljes kerettel történő munkát. A ZTE elleni idegenbeli mérkőzésen már bizonyítottak a rendelkezésre álló játékosok. Akkor a szerencse faktor jelentőségét említettem. A mostani hazai meccsünkön olyan arcát mutatta a CSAPAT, amit jó volt nézni. Osztálykülönbség mutatkozott a játék minden elemében a javunkra. Ilyen esetben a szerencse mellékes szituáció. Célunk a most látott mentalitás állandósítása a keret összes játékosánál.
 

Keresztes Zalánt (középen) négyszer is ünnepelhették a társak
(Fotó#!# Lang Róbert)

Herczeg Erik#!# Köszönet az őszi szezonért

Ezúton szeretném megköszönni a csapatnak a tisztes helytállást a hosszú és kimerítő őszi szezont követően. Harmadik helyünk jó helyezés, nem kell szégyenkeznünk miatta.

Szurkolóinknak köszönöm a biztatást. Kérem, hogy akkor is álljanak ki a csapat mellett, ha éppen nem nyerünk. Folyamatos építkezés zajlik a Rákóczinál, amely sok időt és munkát vesz igénybe. Magam is látom, hogy nem megy minden azonnal. Azon dolgozunk, hogy jó csapatunk legyen, és jó szakemberek jöjjenek Kaposvárra! Tavaszra új edzővel és megerősített játékoskerettel várunk vissza mindenkit a lelátóra. Továbbra is a feljutás a célunk, ennek érdekében dolgozunk tovább.
Végül, de nem utolsó sorban, köszönöm minden kollégámnak a csapatmunkát a klubnál és az akadémián is.

Kellemes ünnepeket kívánok!
Hajrá Rákóczi!
Herczeg Erik
a Rákóczi FC és a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia elnöke

Pont nélkül az őszi szezonzárón

Elvesztett csoportrangadóval zárta az évet Rákóczi Győrben. Csapatunk az NB III Nyugati csoportjának 18., idei utolsó fordulójában egygólos vereséget szenvedett egyik legnagyobb riválisunk otthonában. A találkozó egyetlen találata a 48. percben született.

Az első félidőben a hazaiak előtt adódtak a nagyobb lehetőségek, de sem Zamostny, sem Beliczky nem tudott élni ezekkel. Részünkről pedig Vadas Zalán és Hampuk Ádám lövései jelentettek veszélyt Kunsági kapujára. Az iram mellett a feszültség is nagy volt, a játékosok többször is összeakaszkodtak egymással a gyepen.

A második félidő elején Pongrácz egy erőszakos labdaszerzést követően ugratta ki Szabót, aki célba vette a kaposvári kaput, és bár Somodi beleért a lövésébe, hárítani nem tudott (1-0). A hazaiak vezető találata még jobbá tette a mérkőzést. Waltner Róbert két védekező játékosát, Ludánszki Bencét és Nagy Jánost is lehozta, helyettük Kertész Tamást és Házi Bencét küldte pályára, és Kollega Krisztián is pályára került. A mieink becsülettel mentek előre, küzdöttek, de nem tudták feltörni a stabil győri védelmet, így vereséggel búcsúztunk az idei évtől.
Csapatunk 36 ponttal a harmadik helyen telelhet.

ETO FC Győr–Kaposvári Rákóczi FC 1–0 (0–0)
Győr, ETO Stadion, 2000 néző. V.#!# Kovács G.
ETO FC Győr#!# Kunsági – Vadász, Gyagya, Nagy J., Varga R. – Beliczky, Pongrácz, Magasföldi (Illás D., 91.), Szabó L. (Rácz, 69.) – Kabát (Nagy Á., 71.), Zamostny. Vezetőedző#!# Bekő Balázs
Rákóczi FC#!# Somodi – Nagy J. (Házi B., 74.), Lakatos G., Havas, Hadaró – Hampuk, Ludánszki (Kertész, 60.), Vadas, Nagy K. (Kollega K., 51. – Jovánczai, Hujber. Vezetőedző#!# Waltner Róbert
Gólszerző#!# Szabó L. (48.)
Sárga lap#!# Varga R. (25.), Magasföldi (28.), Kunsági (32.), Nagy Á. (72.), Pongrácz (79.) illetve Jovánczai (25.), Havas (78.).
Kiállítva#!# Szabó L. (92. – a kispadról)

Waltner Róbert#!# – Sajnos, nem sikerült a bravúr. Becsülettel készültünk, jól küzdöttünk, de nem volt elég a teljesitményünk ahhoz, hogy idegenben rangadót tudjunk nyerni.

Baki Péter válogatott meghívója

A Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia újabb fiatal labdarúgóját érte az a megtiszteltetés, hogy meghívót kapott a magyar korosztályos válogatottba. Baki Péter, az U16-os csapatunk tehetséges védője vasárnap az MLSZ Telki Edzőközpontjába utazik, ahol részt vesz az U16-os válogatott összetartásán. Gratulálunk Petinek és edzőjének Miovecz Zoltánnak!


Baki Pétert (baloldalt) az U16-os válogatott összetartására várják.
(Fotó#!# Lang Róbert)

Fő támogatók










Médiapartnereink