A Segesdet fogadjuk

Két héten belül negyedik mérkőzését vívja a Rákóczi#!# csapatunk szombaton 17 órától a Segesdet látjuk vendégül a stadionban. A megyei I. osztályú bajnokság újabb fordulójában ismét a győzelem a cél. 

Soros ellenfelünk 28 mérkőzésen hét alkalommal nyert, hatszor játszott döntetlent és tizenötször hagyta el vesztesen a játékteret. 38 gólt lőtt. és 60-at kapott. Ez a 13. helyre elég a tabellán. A mieink ígérik, hogy a megyei kupagyőzelem és a bajnoki cím elhódítása után is teljes erőből küzdenek, hogy a hátralévő meccseket is behúzzák – úgy ahogy azt a szurkolók el is várják.

Már bajnok a Rákóczi!

Listavezetőhöz méltó játékkal, magabiztosan győzött Nagybajomban is a Rákóczi a megyei bajnokság hétközi rangadóján, Csapatunk saját otthonában verte meg 6-0-ra a tabella második helyezettjét, és ezzel bebiztosította elsőséget, hiszen az előnyünk már behozhatatlan. 

A két együttes a somogyi Magyar Kupa döntője után egy héttel újra összecsapott egymással, ezúttal bajnoki találkozón, a Nagybajom pályáján. A kaposváriak az elmúlt időszak remek sorozatának folytatására számítottak, és nem is kellett csalódniuk. Luca Dominic már a 16. percben vezetéshez juttatta csapatát, nyolc perccel később pedig megduplázta az előnyt. 
A második félidőre is jutott gól#!# Dominic harmadik találata után Hampuk következett az 55. percben, így már néggyel vezetett az együttes. Húsz perccel később Hadaró Valentin három hazai védőn is átverekedte magát, majd Jovánczai Zoltán elé tálalt, aki a kapusról felpörgő labdát egy lépésről fejelte a hálóba. Ez volt Jovi 32. gólja az évad során. A hajrában előbb Laki Olivér lőtt kicsivel mellé egy szabadrúgást 20 méterről, majd megszületett a vendégek hatodik találata. A csereként beálló Jenei Bálint kicselezte a kapust, és 10 méterről a kapu közepébe továbbított. Zárszó gyanánt Trimmel lőtt a jobb kapufa mellé. 
– Nagyon jó dolgokat csináltak a srácok a pályán ezen a rangadón – kezdte értékelését Házi László vezetőedző. – Agresszív, sokpasszos, gólra törő volt a játékunk, és ilyen arányban is megérdemelten nyertünk. Örülünk, hogy ilyen hamar meg tudtuk nyerni a bajnokságot, de ez ennek a csapatnak kötelező volt. Nekünk tovább kell dolgoznunk, hogy elérjük a kitűzött céljainkat.”
A szakember arról is beszélt, hogy miben volt más ez a meccs, mint az egy héttel ezelőtti kupadöntő.
– Azt a mérkőzést alapvetően meghatározta, hogy egy buta hibát elkövettünk, és a 32. perctől kezdve emberhátrányban játszottunk a bajomiak ellen. Ma fegyelmezettek voltunk, és kihasználtuk a gólszerzési lehetőségeinket. Csütörtökön délelőtt regenerálódnak a fiúk, pénteken is edzünk, szombaton pedig a Segesd elleni hazai bajnokival folytatjuk.
Nagybajomi AC – Kaposvári Rákóczi 0-6 (0-2)
Nagybajom, 300 néző. V.#!# Bana (Knézics, Perák)
Nagybajom#!# Tánczos (Csajági, 80.) – Nemes Gy. (György, 60.), Prucsi,  Károli (Trimmel, 64.), Kuckó, Sznopek (Ács-Gergely, 46.), Laki, Kiss J., Bodó (Nagy A., 60.), Ábrahám (Horváth R., 60.) Babai. Edző#!# Hanusz János
Rákóczi#!# Somodi – Vadas (Kiss K., 60.) Lakatos G. (Horváth F., 63.), Petrók, Hadaró, Márton, Dominic (Jenei, 60.), Nagy K. (Bíró D., 63.), Jovánczai, Kozics (Házi, 44.), Hampuk (Pallósi, 63.). Edző#!# Házi László
Gólszerzők#!# Dominic (16., 24., 52.) Hampuk (55.), Jovánczai (75.), Jenei (86.)

Bajnok lehet a Rákóczi Nagybajomban

Szerdán 17 órától játssza újabb bajnoki mérkőzését a Rákóczi a megyei élvonalban. Csapatunk a második helyezett Nagybajom otthonában lép pályára, és ha újabb három ponttal gazdagodik, behozhatatlan előnyre tesz szert riválisai előtt.

– Rangadónak tekintjük ezt a mérkőzést, hiszen idegenben játszunk a tabella második helyén álló bajomiakkal – mondta Házi László vezetőedző. – A célunk nem más, mint a korábbi meccseken, vagyis újra győzni akarunk. Szeretnénk mi irányítani a játékot, fölényt kiharcolni, és értékesíteni a gólhelyzeteinket. Jó hír, hogy a megműtött Kovács Attilán kívül mindenki játékra jelentkezett, csak kisebb sérülések hátráltatták a munkánkat a hét elején. Attilát egyébként már hazaengedték a kórházból, és a jövő héten megkezdheti a rehabilitációt.

A vezetőedző arra a felvetésünkre is reagált, hogy az újabb győzelem immár bajnoki címet érhet a Rákóczinak.
– Örülünk neki, de nem a bajnoki cím megszerzése a legfőbb célunk. Szeretnénk minél több pontot gyűjteni, és a megyei bajnokok összesítésében az első helyen végezni, hogy minél kedvezőbb pozícióból vághassunk neki az osztályozónak az NB III-ba kerülésért – fogalmazott Házi László.
A Nagybajom – Rákóczi összecsapás 17 órakor kezdődik a bajomi pályán.

Kovács Attila#!# túl a térdműtéten

Kovács Attila a 65. percben lépett pályára a Fonyód elleni, 8-1-re megnyert megyebajnoki találkozón, és tizenöt perccel később ő szerezte csapatunk nyolcadik találatát. A fiatal futballista öröme mégsem lehetett felhőtlen, ugyanis súlyos térdsérülést szenvedett, és már meg is műtötték a nagyatádi kórházban. 

– Köszönöm szépen, most már jobban vagyok, Néber doktor úr megműtött – válaszolta kérdésünkre a 21 éves támadó.

– Mi történt pontosan, mire emlékszel?
– Kifordult a térdem, és sajnos letört a porc, a szalagok pedig megnyúltak. Már a gólom előtt megsérültem, de akkor még vissza tudtam jönni a pályára. A Fonyód ellen szerzett találatom után azért kerültem a földre, mert a kapus megtaposott, de akkor már éreztem, hogy komolyabb a baj a térdemmel.

– Mennyit kell kihagynod?
– Elvileg már az alapozást kezdhetem a csapattal. Ezúton szeretném megköszönni a doktor úrnak a sikeres műtétet, a barátnőmnek, a barátaimnak és a családomnak pedig, hogy mellettem vannak a nehéz pillanatokban is.

– Eddig hogy ment a játék? 
– Van hiányérzetem bőven. Volt, amikor kevés lehetőséget kaptam, de volt, mikor beszálltam, és gólt vagy gólpasszt tudtam adni, és hozzá tudtam tenni a csapat teljesítményéhez. Remélem, a fiúk a folytatásban is úgy teljesítenek, mint eddig, és hamarosan a bajnoki címet ünnepelhetjük majd.

Nyolcat kapott a Rákóczitól a Fonyód

A Somogy megyei I. osztály 28 .fordulójában a Fonyód látogatott a Rákóczi Stadionba. Ősszel 1-0-ra győztünk a Balaton partján, most viszont jóval nagyobb arányban bizonyultunk jobbnak. Félidőnként négyszer zörgött a vendégek hálója, így nem unatkoztak szurkolóink.

Hamar kiderült, hogy nem ismétlődik meg az két gárda őszi gólszegény találkozója. Hadaró már a 3. percben becsavart egy szabadrúgást a hosszú sarokba, majd a 17.-ben az utóbbi meccseken remeklő Hampuk fejesgóllal növelte az előnyt. Két percre rá Nagy Krisztián egy kipattanó labdát értékesített, majd még szünet előtt a házi gólkirály Jovánczai is betalált.
A fordulást követően büntetőből szépítettek a vendégek, megszakítva ezzel kéthónapos kapott gól nélküli sorozatunkat. A győzelem persze nem forgott veszélyben; Jovánczai és Nagy K. már második gólját szerezte, majd a hajrában Pallósi és Kovács Attila talált be a fonyódiak kapujába. Sajnos, utóbbi a gólt követő percekben megsérült, így végül tíz emberrel fejeztük be a mérkőzést.
Kaposvári Rákóczi – Fonyódi Petőfi 8-1 (4-0)
Kaposvár, Rákóczi Stadion, 200 néző. V.#!# Nagy J. (Tóth B., Ballér)
Rákóczi#!# Somodi – Kiss K., Lakatos, Petrók, Hadaró, Márton, Házi B. (Dominic, 46.), Nagy K. (Kovács A., 65.), Jovánczai, Kozics, Hampuk (Pallósi, 46.). Edző#!# Házi László
Fonyód#!# Lipták (Szabó R., 46.) – Mercz, Motorenko, Tompa, Dancs, Németh P., Szűcs (Péntek, 71.), Ambrus, Hryn, Balogh B., Zrínyi. Edző#!# Szilágyi Csaba
Gólszerzők#!# Hadaró (3.), Hampuk (17.), Nagy K. (19., 57. – 11-esből), Jovánczai (38., 53.), Pallósi (79.), Kovács A. (80.), illetve Motorenko (49. – 11-esből)
Sárga lap#!# Szabó R. (59.). balogh B. (90.)

Fő támogatók












Médiapartnereink