A Fonyód ellen folytatjuk

A Magyar Kupa Somogy megyei selejtezőjének megnyerése után ismét a bajnoki küzdelmekre összpontosít a Kaposvári Rákóczi együttese. Éllovas csapatunk a 16. helyen tanyázó fonyódiakat látja vendégül a stadionban, szombaton 17 órai kezdettel.

A Rákóczi 74, a Fonyód pedig 15 pontot gyűjtött eddig. A két csapat őszi, Balaton-parti találkozóját 1-0-ra nyerték a mieink, a győztes gólt Nagy Krisztián szerezte a 40. percben. Szombaton ismét a három pont megszerzése a cél. 
– Szeretnénk folytatni a sorozatunkat#!# győzelemmel és jó játékkal kiszolgálni a szurkolóinkat, és ezzel újabb lépést tenni a bajnoki cím és a feljutás felé – mondta honlapunknak Hampuk Ádám, aki szerdán a megyei kupadöntő mindkét találatát jegyezte a Nagybajom ellen. 
– A játékunk hétről hétre javul, és most is azt várom, hogy minél jobban, gyorsabban, labdabiztosabban játsszunk. A cél, hogy még jobban nyomjuk oda az ellenfelet a saját kapuja elé. A Fonyód ellen is győzelmet várok – tette hozzá Házi Bence.
A szombaton 17 órakor kezdődő összecsapásra ezúttal is tisztelettel várjuk szurkolóinkat. A belépés ingyenes.

Kaposvári lány a válogatott kapujában

Újabb szép sikert ért el a kaposvári utánpótlás-nevelés#!# behívót kapott az U15-ös leány válogatottba a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia kapusa, Terestyényi Anna. A fiatal játékosunk a nemzeti együttes tagjaként május 7. és 12. között Bükön szerepel majd UEFA Development tornán. Anna edzője Weimann Gábor, kapusedzője pedig Házi László. Gratulálunk!


Terestyéni Anna a kép jobb oldalán

Hampuk két góljával megyei kupagyőztes a Rákóczi

A Magyar Kupa Somogy megyei döntőjében a Nagybajom volt a Rákóczi ellenfele. Csapatunk Hampuk Ádám két góljával magabiztosan nyerte a találkozót, annak ellenére is, hogy Szántó Mihály kiállítása miatt egy órán keresztül emberhátrányban játszottunk.

Házi László edző dolgát nehezítette, hogy sérülés miatt többen is hiányoztak a megszokott kezdő tizenegyből. így egy nagyon fiatal kerettel álltunk fel a döntőre. Már a találkozó elején kiderült, hogy a nagybajomiak kemény védekezésre készültek. A kényszerűségből csatárként kezdő Hampuk Ádám viszont hamar bebizonyította, hogy ezen a poszton is otthonosan mozog, és már a 12. percben betalált. A bajomiak csak azt követően merészkedtek előre, hogy a játékvezető Szántót törlesztésért kiállította a 32. percben. A félidő végén Hampuk újabb góljával megnyugtatóvá vált a Rákóczi előnye.
Szünet után is a mieink előtt adódtak helyzetek, ám a befejezések nem sikerültek. A győzelmünk egy pillanatig sem forgott veszélyben, valamennyi játékosunk pályára lépett a fináléban.
A döntőt követően a kupát és az érmeket Szita Károly, Kaposvár polgármestere, az MLSZ Somogy Megyei Igazgatóságának társadalmi elnöke, valamint Kis-Dörnyei László elnökségi tag adták át.
Kaposvári Rákóczi – Nagybajomi AC 2–0 (2–0)
Kaposvár, Rákóczi Stadion, 250 néző. V.#!# Mód (Perák, Németh D.)
Rákóczi#!# Gyenes – Kiss K., Lakatos G., Petrók, Szántó – Pallósi (Jenei, 61.), Márton (Godzsajev, 70.) – Bíró D. (Bohata, 79.), Nagy K. (Richter, 83.), Kozics – Hampuk (Kovács A., 74.). Edző#!# Házi László
Nagybajom#!# Tánczos – Nemes Gy. (György, 67.), Prucsi (Ács-Gergely, 67.), Károli, Kuckó – Simon R. (Nagy A., 76.), Laki, Kiss J. (Sznopek, 72.), Bodó (Ábrahám, a szünetben) – Nagy Z., Babai (Horváth R., 76.). Edző#!# Hanusz János.
Gólszerző#!# Hampuk (12. és a 45+1.)
Kiállítva#!# Szántó (32.)

Házi László vezetőedző#!# – Emberhátrányban is jobban tudtunk játszani, ehhez sokat kellett készülnünk a mai meccsre, így összességében megérdemelten nyertük meg a kupát.

Győzelmi remények, az eredményes jövő jegyében

Ma 17 órakor kezdődik a Magyar Kupa Somogy megyei döntője a Rákóczi Stadionban. A Rákóczi a Nagybajommal mérkőzik meg, és játékosaink szeretnének újabb győzelemmel kedveskedni szurkolóinknak. 

– Sajnos, továbbra is sok a sérültünk, így a mai mérkőzésen játéklehetőséget kapnak azok a fiataljaink, akik korábban kevesebb időt töltöttek a pályán – mondta honlapunknak Házi László vezetőedző. – A megyei kupadöntőtől természetesen győzelmet várok, mert nekünk minden meccsen ez a célunk. Szeretnénk egy olyan csapatot kialakítani, amely majd az NB III-ban is ütőképes lehet, így nem mindegy, hogy hogyan edzünk és teljesítünk a tétmérkőzéseken az előttünk álló időszakban.

Szerdán a megyei kupagyőzelem a tét

Szerdán 17 órától játsszák a kaposvári Rákóczi Stadionban a labdarúgó Magyar Kupa Somogy megyei döntőjét. A sportbarátok igazi rangadóra számíthatnak, hiszen a megyei bajnokság éllovasa, a Kaposvári Rákóczi BFLA együttese a második helyen tanyázó Nagybajommal csap össze. Az elődöntőben a Rákóczi Babócsán győzött 3-0-ra, a bajomiak pedig Balatonberényben nyertek 1-0-ra. Egyértelmű célunk a megyei elsőség megszerzése. A találkozóra a megszokott módon díjtalan a belépés.

Út a döntőig
Csapatunk Kaposújlakon, 9-0-s győzelemmel kezdte a Magyar Kupa megyei selejtezőjét, még tavaly augusztusban, majd a Somogyjád, a Somogysárd és az Orci következett a sorban. Az ötödik fordulóban, a négy közé jutásért a Tab volt az ellenfél, és 4-1-es győzelmet arattunk, az elődöntőben pedig Babócsán sikerült kivívni az újabb magabiztos győzelmet. Fiaink a sorozat eddigi hat meccsén 23 gólt lőttek és egyet kaptak. 
Az eredmények#!#

Kaposújlak – Kaposvári Rákóczi BFLA 0-9 (0-5)
A Rákóczi gólszerzői#!# Pallósi 2, Bohata 2, Párkányi, Nagy K., Decsi, Lakatos, Kiss K.

Kaposvári Rákóczi BFLA – Somogyjád 2-0 (2-0)
A Rákóczi gólszerzői#!# Kozics, Fila.
Somogysárd – Kaposvári Rákóczi BFLA 0-2 (0-1)
A Rákóczi gólszerzői#!# Nagy K., Kovács R.
Orci – Kaposvári Rákóczi BFLA 0-3 (0-3)
A Rákóczi gólszerzői#!# Kozics 2, Lakatos. 
Tab – Kaposvári Rákóczi BFLA 1-4 (0-2)
A Rákóczi gólszerzői#!# Pallósi 2, Hampuk, Lakatos.
Babócsa – Kaposvári Rákóczi BFLA 0-3 (0-2)
A Rákóczi gólszerzői#!# Lakatos, Pallósi, Kovács A.

Fő támogatók












Médiapartnereink