Már csak matematikai esélyünk maradt

Nem sikerült legyőznünk hazai pályán a Soroksár együttesét, vereségünket követően csak minimális esély maradt, hogy csapatunk megőrízze tagságát a másodosztályban.

Nem indult jól a mérkőzés számunkra. A 4. percben egy előre vágott labdára Lovrencsics Balázs csapott le jó ütemben, majd Bozsó kapus hóna alatt a hálóba lőtt (0-1). A bekapott gól felrázta a Rákóczit#!# Faggyas lövését még hárították a védők, de Fejős próbálkozása már utat talált a vendégek kapujába. Nagy Krisztián eresztett el egy lövést a tizenhatos vonaláról, amibe a fiatal csatár jól tette bele a lábát, így Holczer már nem tudott védeni (1-1).
A gyors gólváltás után támadásban maradt mindkét gárda, de amikor már úgy tűnt, hogy döntetlennel vonulhatnak a pihenőre a csapatok jött az újabb soroksári gól. Egy szögletnél elaludt a védelmünk, Lovrencsics pedig senkitől sem zavartatva a hálójába fejelt.
A második félidő egy hatalmas Pál András kapufával indult, majd pedig Fejős egyenlíthetett volna, de Holczer ezúttal jól mozdult a labdára. Ezt követően Fejős az előkészítést vállalta magára, de az alapvonalról visszatett labdájából Rajczi öt méterről sem tudott betalálni. Inkább a Rákóczi volt aktívabb a második félidő elején, de a helyzetekben nem volt igazi veszély, nem úgy, mint a csereként beállt Hodgyai megmozdulásában. A soroksári játékos a 81. percben jól lépett ki a védőink között, és egy szép mozdulattal Bozsó felett a kapuba emelt (1-3). Az utolsó percekben továbbra is ment előre a Rákóczi, de gólt már nem sikerült szereznünk, így maradt a 3-1-es vereség, amivel gyakorlatilag elszállt az esély a bennmaradásra.
Kaposvári Rákóczi FC – Soroksár SC 1-3 (1-2)
Vezette#!# Böcskei (Aradi, Kulman)
Rákóczi FC#!# Bozsó – Kiss M., Kovács O., Vermes, Albert Á. – Lakatos G. (Petrók, a szünetben) – Faggyas, Zsivóczky (Olasz, 75.), Nagy K., Fejős (Dominic, 66.) – Rajczi. Szakmai igazgató#!# Prukner László
Soroksár#!# Holczer – Vass Zs., Pandur, Farkas A., Gohér – Huszák (Hodgyai, 63.), Sándor I. – Lovrencsics B. (Kincses P., 70.), Kovács D. (Lannert, 54.), Pál – Szenes. Vezetőedző#!# Lisztes Krisztián
Gólszerzők#!# Fejős (14.), illetve Lovrencsics (4., 40.) Hodgyai (81.)
Sárga lap#!# Albert (23.), Faggyas (59.), Kovács (91.), illetve Sándor (25.), Pandur (33.), Farkas (55.), Hodgyai (73.)

Prukner László#!# – Mentálisan megtépázott csapat volt a pályán, saját magunkat vertük meg. Ha valaki megnézi ezt a mérkőzést, és azt mondja, mi kaptunk ki, nem hiszi el. A mi kezünkben volt a sorsunk, de ezt a sanszunkat már eljátszottuk.
Lisztes Krisztián#!# – Tudtuk, hogy a Kaposvár feltesz mindent egy lapra. Jó ütemben szereztük a gólokat, főleg a második jött nagyon jókor a félidő lefújása előtt. Az volt a kulcsmomentum, és a csapat jól jött ki a második félidőre is. A harmadik gól végleg eldöntötte a mérkőzést.

Sorsdöntő lehet a Soroksár elleni kilencven perc

Sorsdöntő mérkőzés vár holnap csapatunkra a 12. helyezett Soroksár ellen. Ha életben akarjuk tartani esélyünket a bennmaradásra, akkor mindenképpen győzni kell hazai pályán. A héten megkaptuk a következő bajnoki évadra érvényes licencet is, így a játékosokon múlik a jövő évi másodosztályú tagság kivívása.

Négy pontot szereztünk az elmúlt két fordulóban, ennek ellenére az utolsó helyről várhatjuk a bajnokság hajráját. Legutóbb a Szeged otthonából sikerült elhozni egy pontot, de innentől győzelmekre lesz szükség a bennmaradáshoz.
„Jó eredménynek számít az 1-1, de mégsem – fogalmazott Zsivóczky Norbert. – Most abban a helyzetben vagyunk, hogy nagyon kellett volna a három pont. Matematikailag még van esélyünk, ha kettőt nyerünk az előttünk álló három meccsből, akkor szerintem bent tudunk maradni, de úgy állunk hozzá, hogy mind a hármat meg szeretnénk nyerni, a sorsolás úgy gondolom, hogy kedvező.”
Az már a héten eldőlt, hogy a klub megkapta a jövő évi induláshoz szükséges licencet, így most a játékosokon van a sor. Két közvetlen riválissal, a Soroksárral és a Cegléddel játszanak egymás után, és ezen a két meccsen sok minden eldőlhet.
„Csak a győzelem elfogadható mindkét meccsen, úgy gondolom, hogy van sanszunk, hogy legyőzzük mind a két csapatot, hiszen abszolút nem jobbak, mint mi. Nyílván az kell, hogy rend legyen a fejekben, illetve az öltözőben is és akkor sikerülhet. Kicsit talán jobb a helyzet azzal, hogy az előző két fordulóban tudtunk négy pontot szerezni. Él még a remény, ez a legfontosabb és tényleg most egy utolsó sansz jön most a hétvégén, mindenképp meg kell nyernünk a Soroksár elleni mérkőzést” – tette hozzá Rajczi Péter. 
Elsőként a 12. helyezett Soroksár ellen kell hely állni. A két csapat őszi meccsén egy parázs hangulatú, piros lapokkal tarkított mérkőzésen 2-0-ra nyertek a soroksáriak. A bennmaradáshoz viszont most mindenképp vissza kell vágni az akkori vereségért.
A sorsdöntő mérkőzés szombaton 19 órakor kezdődik, a fiúk számítanak szurkolóink segítségére is.

Megkaptuk a licencet

Az MLSZ illetékeseinek döntése alapján a Kaposvári Rákóczi Labdarúgó Kft. megkapta a következő bajnoki évadra érvényes NB II-es licencet – tájékoztatta honlapunkat Czimmerman árpád ügyvezető igazgató.

Egy pontot szereztünk a Szeged ellen

Nem sikerült megtartanunk az első félidőben megszerzett egygólos előnyünket a Szeged ellen, így meg kellett elégednünk az egy ponttal a Gyulán lejátszott találkozón. Sajnos, így csapatunk visszacsúszott a tabella utolsó helyére.

Nyugodt tempóban feszült egymásnak a két csapat, amit előbb Farkas, majd Albert próbált megtörni egy lövéssel az első tíz perc után. Ezek még nem okoztak veszélyt egyik kapusnak sem, nem úgy mint Rajczi fejese a 25. percben, ekkor Szántainak kellett bravúrral védenie. Három perccel később viszont összejött a gól. Kiss Márton beadását emelte Zsivóczky egy ügyes mozdulattal a hazaiak kapujába (0-1). A gól után magához tért a Szeged. A 35. percben ismét Farkas próbálkozott, a bombáját bravúrral hárította Bozsó. A félidő végéig továbbra is inkább a hazaiak domináltak, ekkor azonban jól állta a sarat védelmünk.

A második félidő elején megduplázhatta volna a Rákóczi előnyét Rajczi, lövését azonban az utolsó pillanatban blokkolni tudta Markovic. Utána viszont rögtön egyenlített a Szeged. Hegedűs Martin és Oláh Lóránt játszották ki a védelmünket, majd Bozsót, Hegedűs pedig nem hibázta el az üres kapus helyzetet (1-1).
 
A Szeged otthonában pontot szerezni nem rossz eredmény, viszont a Balmazújváros győzni tudott, így az utolsó helyről várhatjuk a hátralévő három mérkőzést

Szeged 2011–Kaposvári Rákóczi FC 1–1 (0–1)
Gyula, Grosics Akadémia Sporttelep, 300 néző. Vezette#!# Berger (Demeter, Galán)
Szeged 2011#!# Szántai – Farkas M., Markovics, Berde, Mészáros M. – Manga (Fitos, a szünetben), Máté P., Hegedűs M. (Hegedűs E., 65.), Zelenyánszki – Germán (Polareczki, 68.), Oláh L. Vezetőedző#!# Nyilas Elek
Rákóczi FC#!# Bozsó – Kiss M. (Olasz D., 90.), Kovács O., Petrók, Vermes – Faggyas, Lakatos G., Zsivoczky (Király V., 76.), Nagy K. (Fejős, 72.) – Albert Á., Rajczi. Szakmai igazgató#!# Prukner László
Gólszerzők#!# Hegedűs M. (53.), illetve Zsivoczky (27.) 
Nyilas Elek#!# – Az első félidőben álmosan, nagyon gyatrán kezdtünk, és az ellenfél szerzett egy gólt, ami a játék képe alapján járt is nekik. A második félidőben azonban egyértelműen a mi akaratunk érvényesült, és talán nem is csak rajtunk múlt, hogy nem győztünk.
Prukner László#!# – Az egy pont nekünk kevés. Az első félidőben irányítottuk a játékot, de a másodikra változtatott a Szeged, kockáztatott, kinyílt a védelme, ezért adódtak helyzeteink, amelyet egy jobb idegállapotú, nem a kiesés ellen küzdő csapat ki is használt volna. Mi nem.

Gyulára megy a Rákóczi

A középmezőnyhöz tartozó Szeged ideiglenes, gyulai otthonában folytatja bajnoki szereplését a Rákóczi.

A Tisza-partiak a tabella hetedik helyét foglalják el, és játékos keretük tagja három volt kaposvári, Máté Péter, Oláh Lóránt és Szlobodan Markovics. A Rákóczi és a Szeged őszi mérkőzését 1-0-ra nyerték a vendégek a cukorgyári gödörben.

„Mindenképpen győzelmet várok, a múlt heti győzelem elég lökést adott a csapatnak hozzá, hogy meg tudjuk nyerni ezt a meccset, majd a soron következőket is. A heti felkészülés is jól sikerült, mindenki győzelmet vár” – mondta honlapunknak a csapat játékosa, Házi Bence. 
Hadaró öt sárga lapja, Balogh, Földes, Somodi és Hampuk pedig sérülés miatt hiányzik majd csapatunkból. A szombaton 17 óra 30 perckor kezdődő találkozóról online közvetítésben számol be a kapos.hu internetes portál.

Fő támogatók












Médiapartnereink