Hadaró Valentin: nem szabad a szokásosnál nagyobb nyomást helyezni a fiatal csapatunkra

Vasárnap 16 órakor a PMFC otthonában lépünk pályára az NB III. Dél-Nyugati csoportjának 10. fordulójában.

Jó formában utazunk Pécsre, hiszen az elmúlt négy bajnokin megszereztük a maximális pontszámot, s a Mecsekalján sem húznánk be a kéziféket, még akkor sem, ha a keretünkből többen is sérüléssel bajlódnak.
– Igen jó formában és kellő önbizalommal léphetünk pályára Pécsett – mondta Hadaró Valentin, csapatunk kapitánya. – Igazából a Majos és az Iváncsa elleni bajnokit kivéve mindegyik úgy alakult, ahogy terveztük, de minden meccs nem lehet tökéletes, még a legnagyobb csapatoknál sem. Ugyanúgy készülünk erre a találkozóra is, mint a többire, de persze mindenki tudja, hogy ez egy rangadó, bármilyen osztályról is legyen szó, a Pécs–Kaposvár mindig is az volt és lesz is. A csapatunk nagyrészt fiatal, jó játékosokból áll, ezért fontos, hogy ne helyezzenek magukra több nyomást a kelleténél, csak azért, mert a PMFC ellen játszunk.
Kapitányunk éppen a PMFC együttesétől tért haza, így erről az időszakról is kérdeztük.
– Másfél évet játszottam Pécsett, először kölcsönben felet, ami egy nagyon sikeres időszak volt mint nekem, mint az egész klubnak – emlékezett vissza Hadaró Valentin. – Sikerült elérnünk a bajnokság felénél a második helyet, aztán a Kecskemét visszahívott, de úgy alakult, hogy a nyáron újra visszakerültem Pécsre, ahol, ha van eredmény, akkor nagyon jó futballistának lenni. A nézőszámhoz az átlaghoz képest mindig jóval több, sokan jönnek ki a hazai meccsekre buzdítani a csapatot, de sajnos a tavalyi év az ellenkezője volt az azt azt megelőző félévemnek. Megsérültem, így az egész ősz kimaradt, közben edzőváltás is történt: három hónapon keresztül megbízott vezetőedző irányította a gárdát. A csapat sajnos belekerült egy olyan gödörbe, ahonnan nem tudott kijönni és sajnálatos módon kiesett. Ezt követően átalakult a keret, egy új vezetőedző is érkezett, akivel egy hetet dolgoztam együtt, és azt kell mondanom egy nagyon jó játékfilozófiát képvisel. Először furcsa volt kaposvári nevelésüként pécsi színekben játszani, mert az utánpótlásban többször játszottam ellenük és már ott is megvolt a rangadó-érzés. Megtapasztaltam felnőtt szinten, milyen Pécs mezben játszani, csak ismételni tudom magam, hogy nagyon jó szurkolótábor van a csapat mögött.

Ellenfél-lesen: PMFC

Sorozatunkban bemutatjuk együttesünk soron következő ellenfeleit. Ezúttal a PMFC csapata van a célkeresztben.

Az NB III. Dél-Nyugati csoportjának 10. fordulójában a PMFC otthonába látogatunk. A vasárnap 16.00 órakor kezdődő találkozó előtt ismerkedjünk meg egy kicsit jobban a Baranya vármegyei együttessel. Hosszú, izgalmas, érdekes és fordulatoktól sem mentes az a sporthistória, aminek során egy belügyi nagyegyesülettől, egy városi munkássportkörön keresztül, eljutottunk egy teljesen magánkézben lévő klubig. Kicsivel több, mint hetven évvel ezelőtt, 1950. augusztus 22-én alakult meg a Pécsi Dózsa, amelynek jogutódja a Pécsi Munkás Sport Club (PMSC) lett 1973-ban. Ezt követően már csak egy „bakugrás” és két évtized, hogy a pécsi klub a máig használatos Pécsi Mecsek Futball Club (PMFC) nevet vette fel – áll a klub honlapján, ahol további érdekességet is olvashatunk a klubról.
A PMFC az ötvenes évektől kezdve a magyar élvonal, illetve másodosztály meghatározó csapatának számított, számos hazai és nemzetközi sikert elérve. 2015-ben azonban összeomlott a klub, jelképesen el is temették a futball Pécsett, majd a csapat a megyei I.-ben kezdett új életet. A gárda egy idény után feljutott a harmadosztályba, ahol sorozatban négy szezont töltött, majd újabb szintet lépett, s négy idényen át volt az NB II. tagja. Az előző idényben azonban kiesetek a másodosztályból.

Jelen
A pécsiek az új idénynek új vezetőedzővel, Aczél Zoltánnal vágtak neki. A mecsekaljaiak kilenc fordulót követően 18 ponttal az ötödik helyen állnak. A baranyaiak eddig hat sikert arattak, legyőzték a Dunaföldvárt, a Szekszárdot, a Paks második csapatát, a Dunaharasztit, a Majost, illetve a városi rivális PEAC-ot. Emellett pedig háromszor maradtak alul, hiszen a Siófok, a Főnix, illetve Fradi II. is begyűjtötte a három pontot ellenük. A pécsiek eddig 22 gólt szereztek, míg a bajnokságban a második legkevesebbet, kilencet kaptak.

Közös múlt
A PMFC csapatával még nem találkoztunk a harmadosztályban, azonban az első-, illetve a másodosztályban komoly múltra tekint vissza a két vármegyeszékhely párharca. Az NB I.-ben 18 alkalommal találkoztak az ősi riválisok. A legmagasabb osztályban 7 kaposvári siker mellett 5 döntetlen, illetve 6 pécsi győzelem született, s fejenként 23-23 gólt lőttek a felek. A második ligában is felént billen a mérleg nyelve, még úgy is, hogy a Covid időszakában nem tudtunk kiállni a PMFC ellen, s három-nullával a baranyaiak javára írták jóvá a három pontot. Az NB II.-ben 17 meccset vívtak egymással a felek, a Rákóczi 7 meccset nyert meg, 6 alkalommal született döntetlen, míg a PMFC négyszer diadalmaskodott. A gólarány 24:17 csapatunk javára.

Az első összecsapásra 1958. november 23-án került sor, Pécsett, ahol 3500 néző előtt 2–2-es döntetlen született, úgy, hogy a hazaiak kétgólos előnyben is voltak, de Horváth és Tóth találataival egyenlítettünk. Akkor az alábbi összeállításban léptünk pályára: Rapp – Szigeti. Szili, Gergely – Mózsi, Márkus – Tóth, Szentgróti, Várvízi, Kelemen, Horváth. Edző: Király Tivadar.
A két csapat első, kaposvári összecsapásra 1959 májusában került sor, amikor is a még Pécsi Dózsa néven szereplő baranyai gárdát Ács második félidő elején szerezett góljával tudta legyőzni csapatunk, amely az alábbi összeállításban lépett pályára: Rapp – Szigeti, Szili, Gergely – Mózsi, Márkus – Ács, Szentgróti, Várvízi, Kelemen, Pálfalvi. Edző: Király Tivadar.

Szurkolói információk a PMFC elleni meccsre

Együttesünk az NB III. Dél-Nyugati csoportjának 10. fordulójában a PMFC otthonában lép pályára. A vasárnap 16.00 órakor kezdődő találkozó előtt néhány hasznos információval szeretnénk segíteni szurkolóinkat.

A PMFC elleni mérkőzésnek a PMFC Stadion ad majd otthont, melynek címe: 7633, Pécs, Stadion utca 2. Szurkolóink azonban nem itt, hanem a Szigeti úton található 7-es bejáraton keresztül tudják megközelíteni a stadiont. A vendégpénztár egy órával a mérkőzés előtt nyit ki.

Jegyárak
Felnőtt: 1.000 Ft
A 14 éven aluliak, illetve a 65 éven felüliek számára ingyenes a belépés, azonban számukra is szükséges regisztrációs, ingyenes jegy váltása. A belépőjegyeket csak a helyszínen, kizárólag készpénzzel lehet megvásárolni. A stadion a kezdő sípszó előtt egy órával, jelen esetben 15.00 órakor nyit ki.

Büfé
Szurkolóinkat külön büfé várja majd a vendégszektorban, ahol készpénzes fizetés lehetséges.

Parkolás
Szurkolóink a PMFC Stadion környékén tudnak majd parkolni.

Közvetítés
A mérkőzésről nem lesz élőképes közvetítés.

Hoztuk a kötelezőt a Dunaföldvár ellen

A sereghajtó, az előző idényhez képest teljes mértékben átalakult FC Dunaföldvárt ellen szerettük volna folytatni a remek győzelmi sorozatunkat. Ennek megfelelően már az első negyed órában két ígéretes lehetőséget is kidolgoztunk, előbb Horváth Balázs passzát követően Balla Kevin lőhetett jó szögből, azonban Kovács Flórián leért a jobb alsóba, majd egy perc múlva, ugyancsak Balla Kevin helyzeténél a jobb oldali kapufa mentette meg a vendégeket a góltól. A folytatásban Nicoló Mazzonetto lövése kerülte el centikkel a jobb alsót, ezt követően pedig Babinszky Bence lőtt a hálóba lesről. A kimaradt helyzetek majdnem megbosszulták magukat, de Zoboki Álmos hiába került ajtó-ablak helyzetbe, Mikler Dániel önfeláldozó mozdulattal védte a lövését. Azt követően jobban koncentráltunk, aminek következtében gyorsan kétgólos előnyre tettünk szert. Előbb Horváth Balázs centerezése találta meg a kapu előtt ürese hagyott Nicoló Mazzonettot, aki egy átvétel után lőtt a kapu jobb oldalába (1–0). Két perccel később egy kifejelt labdát vett át támadónk, s ezúttal ballal, kapásból lőtt a bal alsóba, megduplázta ezzel saját maga és csapatunk góljainak számát is (2–0).

A második félidő első percében könnyedén növelhettük volna az előnyünket, azonban Babinzsky Bence hiába lépett ki ziccerben, célt tévesztett, viszont a következő lehetőségünknél újra felharsant a kán-kán: Nicoló Mazzonetto szerzett labdát az ellenfél tizenhatosának vonalán, s visszaadta gólpasszt Horváth Balázsnak, aki nyolc méterről gurított a bal alsóba (3–0). A folyatásban szinte futószalagon alakítottuk ki a helyzeteket, viszont Szederkényi Ádám közeli lövését védte Kovács Flórián, míg Nicoló Mazzonetto hiába vette észre, hogy kint áll a kapujából Kovács Flórián, a félpályás lövése éppen elkerülte a kaput, akárcsak az utolsó percekben Pressing Máté perdítése. A csereként ékező Mayer Milán viszont nem hibázott, s a 91. percben egy hatalmas gólt ragasztott a jobb felsőbe, beállítva ezzel a négy-nullás végeredményt.

Székely Tibor: – Ez már sorozatban a harmadik olyan győztes mérkőzésünk volt, melyre új támadó taktikával kellett készülnünk, mivel jelen pillanatban nem teljes a keretünk, aminek különböző okai vannak. Szerencsére a játékosok megoldják ezeket a gondokat, s ez még az eredményesség rovására sem ment, ez a jövőre nézve nagyon biztató. A csapatban rugalmasan kezelik a játékosok a posztokat, ezért is tudunk eredmények lenni, viszont ez egy intő jel is egyben, hogy a keret létszámát növelni kellene. Ezúton is szeretnék gratulálni annak a szurkolónak, aki többször is kiabálta, hogy: Rudi, cserélj! Örülök, hogy hallgattam rá, bár nem vagyok Rudi, de becseréltem Mayer Milánt. A viccet félretéve Babinszky Bence, Mayer Milán, Balla Kevin és Alessio Mazzonetto is sérülésből jött vissza, előre megbeszéltük a meccsperceik voltak, de örülök, hogy a szurkoló is segített a taktikában, köszönöm neki!

Nyilasi Bálint: – Büszke vagyok a srácokra, mert tartották magukat és helyet álltak. Rutintalan a keretünk, sok fiatal bontogatja a szárnyait nálunk. Vannak hiányosságaink, de a küzdeni akarásból mindig ötösre vizsgázunk. Nekünk nem a tabella elején lévő csapatokkal kell felvennünk a versenyt, de tanulnunk kell ezekből a meccsekből.

Kaposvári Rákóczi FC–FC Dunaföldvár 4–0 (2–0)
Kaposvár, Rákóczi Stadion, 420 néző. V.: Holczbauer F. (Blum D., Keszthelyi K.).
Kaposvári Rákóczi FC: Mikler D. – Balogh Á., Szederkényi, Hadaró – Görög, Horváth B., A. Mazzonetto, Pusztai (Kis-Fónai, a 78. percben) – Babinszky (Mayer M., a 83. percben), Balla (Pressing, a 60. percben), N. Mazzonetto. Vezetőedző: Székely Tibor.
FC Dunaföldvár: Kovács F. – Szita, Süle, Molnár Á. (Vasilijevic, a 71. percben) – Keresztes, Balog B. (Fülöp L., a 78. percben), Rónaszéki, Mátrai-Zsurzs, Csoma-László – Zoboki (Zadravecz, a 78. percben), Kilin (Prantner, a 63. percben). Vezetőedző: Nyilasi Bálint
Gólszerzők: N. Mazzonetto (a 29. és a 31. percben), Horváth B. (az 50. percben), Mayer M. (a 91. percben).
Sárga lap: A. Mazzonetto (a 62. percben), Pusztai (a73. percben), illetve Molnár Á. (a 44. percben), Kilin (az 52. percben).

A Dunaföldvár ellen is itthon tartanánk a pontokat

Sorozatban három bajnoki győzelemmel a hátunk mögött a várjuk a vasárnap 16 órakor kezdődő FC Dunaföldvár elleni mérkőzést.

Az NB III. Dél-Nyugati csoportjának kilencedik fordulójában az eddig két pontot szerző, s azzal sereghajtó FC Dunaföldvárt fogadjuk a Rákóczi Stadionban. Az előző idényben még a dobogóért vívtuk fontos meccset a tolnaiak ellen, akik azóta teljesen átalakultak.
– Nem nézzük le az ellenfelet az eredményei alapján, ugyanúgy készülünk belőlük, mint a többi csapatból – mondta Heil Máté, csapatunk belső védője. – Kielemeztük őket, igyekeztük feltérképezni a gyenge pontjaikat, reméljük, hogy ez győzelemmel fog párosulni. Átalakult a csapatuk, csak egy játékos maradt az előző idénybeli keretből, de nem ezzel, hanem saját magunkkal kell foglalkoznunk. Miden meccsbe úgy megyünk bele, hogy nyernünk kell, az önbizalmunkkal nincs gond, főleg úgy, hogy egy remek sorozatban vagyunk. Az előző idényben volt egy tizenhárom mérkőzéses veretlenségi sorozatunk, örülnék, ha ezt ebben az évben meg tudnánk dönteni.
A korábbi U19-es válogatott játékos ebben az idényben kicsit kevesebb lehetőséget kap, mint az előzőben, azonban élvezi, hogy van versenyhelyzet a csapaton belül.
– A keret erősségét mutatja, hogy van versenyhelyzet – tette hozzá a labdarúgó. – Közös a célunk, az érdekünk, így ez is arra sarkall arra, hogy minél jobb játékossá váljak.

Fő támogatók










Médiapartnereink