Csapatunk a hozzánk hasonlóan NB III-as Szekszárd otthonában játszotta le első felkészülési mérkőzését. A házigazdák végül két góllal bizonyultak jobbnak. A találkozón nem az eredmény volt számunkra a legfontosabb. Több próbázó is pályára lépett, valamint néhány játékost a megszokotthoz képest más poszton is szerepeltetett a szakvezetés.
A Rákócziban pályára lépett a visszatérő Kollega Krisztián, a próbajátékosok között pedig felfedezhettük a 20 esztendős csurgói Lőrincz Bencét, aki 31 találattal a második lett a megyei góllövőlistán a Jovánczai Zoltán mögött.
A tolnaiak az első és a második félidőben is bevették egy-egy alkalommal a mieink kapuját, így végül kétgólos győzelmet arattak.
Szekszárdi UFC – Kaposvári Rákóczi FC 2-0 (1-0)
Szekszárd. V.#!#Ifj.Hartung (Tamás L. Horváth J.) Szekszárd#!# Horváth B.– Puskás G., Márton E., Szabó M., Preininger– Arena Á., Lékó (Pap Milán), Kvanduk J. (Kuklis)– Királyházi (Major), Vágner, Dallos. Vezetőedző#!# Varga Balázs Rákóczi FC#!# Somodi – Vadas, Petrók, Lakatos, Hadaró, Márton, Nagy, Kollega, Hampuk, Házi, Lőrincz. Cserék#!# Gyenes, Borsi, Godzsajev, Molnár, Vajda, Zsivóczky, Kiss, Herzsenyák, Németh, Müllerlei, Havas. Vezetőedző#!# Házi László
Házi László#!# – Látszott, hogy ez volt az első mérkőzésünk, és hamar kiderült, hogy más a tempó az NB III-ban, mint a megyei bajnokságban. Sokkal többet kell védekeznünk, mint eddig, és a helyzetkihasználáson is javítani kell. Ma két hibából kaptuk a gólokat, de nekünk is megvoltak a lehetőségeink.
Együttesünk július 16-án, szombaton 19 órától játssza következő előkészületi mérkőzését, a Rákóczi Stadionban az NB II-es Kozármisleny lesz az ellenfél.
A Nyugati csoportba került a Rákóczi
A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága elkészítette az NB III 2016/2017-es bajnoki évadjának csoportbeosztását. A Kaposvári Rákóczit a Nyugati csoportba sorolták be. A csoportban szerepel négy egyesület második csapata is (Honvéd, Gyirmót, Puskás Akadémia, Videoton), melyek nem léphetnek a felsőbb osztályba.
A Nyugati csoport csapatai#!#
III. kerület TVE
Ajka FC
Andráshida SC
Budapest Honvéd FC II.
Csepel FC
Csornai SE
Diósdi TC
Érd Városi SE
Gyirmót FC II.
Győri ETO
Hévíz SK
Kaposvári Rákóczi FC
Komárom VSE
Puskás Akadémia FC II.
Sárvár FC
Tatabánya FC
Veszprém FC
Videoton FC II.
Ismét a bajnoki cím a Rákóczi célja
A rövid nyári pihenő után megkezdte a felkészülést az NB III-as évadra a Kaposvári Rákóczi. Csapatunk idén bajnoki címet szerzett a Somogy megyei első osztályú bajnokságban, és jövőre is szeretnénk majd osztályt váltani.
Az egyesület elnöke, Herczeg Erik az évadnyitó sajtótájékoztatón bejelentette#!# a cél az NB II-be kerülés, és ehhez kiemelkedően kell majd teljesíteni a harmadosztályban is. A játékoskeretet szeretnénk úgy megerősíteni, hogy alkalmas legyen a feladat végrehajtására, és az öthetes felkészülési időszak jó alapot teremthet a sikeres szereplésre.
Házi László vezetőedző elmondta#!# két hétig hazai környezetben készül a társaság, majd egyhetes edzőtábor következik a programban. Házi László munkáját pályaedzőként Horváth Zoltán segíti, a rehabilitációért Somlyai Nóra felel, technikai vezetőként pedig a visszatérő Takács Róbert tevékenykedik majd. A korábbi válogatott Waltner Róbert utánpótlás-edzőként folytatja, a felnőtt együttesnél pedig az egyéni képzésben segít.
A sajtótájékoztatón bemutattuk a Kaposvári Labdarúgó Kft. ügyvezető igazgatóját, Opalkó Tibort és a klub új sportigazgatóját, az 50 esztendős Zsivóczky Gyulát, aki a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia szakmai munkájáért is felel a továbbiakban. A legutóbb a Ferencvárosnál dolgozó szakember, aki 1984-ben tagja volt az Európa-bajnoki címig jutó ifjúsági válogatottnak, elmondta#!# nagy kihívás számára a kaposvári feladat, és az a célja, hogy a Rákóczit visszavezesse az őt megillető helyre a magyar labdarúgásban.
Augusztusban elkezdődik a Rákóczi Stadion felújítása, így a csapat az Arany úti sportcentrumban edz majd, a mérkőzéseket pedig a Bene Akadémia cseri úti centerpályáján játssza majd. A fiúk július 9-én, szombaton játsszák első előkészületi mérkőzésüket a Szekszárd otthonában.
Horváth Attila és Kollega Krisztián a Rákócziban
Két játékossal erősítette meg keretét a Kaposvári Rákóczi. Horváth Attila és Kollega Krisztián egyaránt az NB II-től búcsúzó Ajka együttesétől érkeznek csapatunkhoz, és a középpályán jelentenek majd segítséget. Mindkét labdarúgóval kétéves szerződést kötöttünk. Jelenleg is folynak a tárgyalások, így további igazolások várhatók a közeljövőben.
Kollega Krisztiánt kell kevésbé bemutatni szurkolóinknak. Saját nevelésű játékosunk tíz év után tér vissza a Rákóczihoz, amelyben 2006-ban két mérkőzésen az NB I-ben is pályára lépett. A harminc esztendős 175 centi magas támadó középpályás a télen igazolt Ajkára, azt megelőzőn a szintén másodosztályú Szigetszentmiklóson futballozott.
Horváth Attilát a Siófoki Bányászból ismerhetik a somogyi drukkerek, amelyben 19 élvonalbeli meccsen is szerepelt. A 27 éves 168 centis labdarúgó a középpálya tengelyében érzi a legjobban magát, védekező szerepkörben.
Mindkettejükhez sok sikert kívánunk a Rákócziban!
Július 4-én kezdjük a felkészülést
Bajnokcsapatunk játékosai jelenleg jól megérdemelt pihenésüket töltik, amelyre azonban már csak másfél hetük van. A felkészülés július 4-én kezdődik az NB III-as szezonra.
A szakmai stábot továbbra is Házi László vezeti. Munkáját segíti Horváth Zoltán pályaedző, Somlyai Nóra rehabilitációs edző, valamint Waltner Róbert, aki egyéni edzőként tér vissza nevelőegyesületéhez. Robi elsősorban a támadó játékosokkal foglalkozik majd, és mellette a Bene Akadémián is dolgozik edzőként.
Az akadémián Pusztai Lászlót Zsivóczky Gyula váltja a szakmai igazgató posztján. Az ötvenesztendős, egykori Fradi nevelésű játékos számos NB I-es klubban szerepelt pályafutása során. Edzőként felnőtt és utánpótlás csapatoknál is tevékenykedett, többek között a magyar utánpótlás válogatottnál. Az elmúlt időszakban a ferencvárosi fiatalok munkáját irányította. Az akadémián végzett munkája mellett ő lesz a Rákóczi klubigazgatója is.
Az első napokban orvosi vizsgálatok és felmérések várnak a fiúkra. Napi két edzéssel készülünk a bajnoki rajtra, és rögtön az első hétvégén edzőmeccset játszunk a szintén NB III-as Szekszárd otthonában július 9-én, szombaton 11 órai kezdettel.
A játékoskeretben lesznek változások, a klubvezetés szeretné megerősíteni a csapatot. Tapasztalt, rutinos játékosok mellett fiatal tehetségekkel tárgyalunk, konkrét megállapodás egyelőre még nem történt.